Apologéta
9. rész - Egy más fontos megkülönböztetésről, vagyis a gyakorlati és elméleti liberalizmusról.
A filozófia és a teológia azt tanítja, hogy az ateizmus kétféle, elméleti és gyakorlati. Az első Isten létezésének határozott és kerek tagadásában áll, s az érveket, amelyek Isten létezése mellett bizonyítanak, figyelmen kívül hagyni vagy kiforgatni iparkodik. A másiknak hívei anélkül, hogy Isten létezését szavakkal tagadnák, mégis úgy élnek és cselekszenek, mintha Isten valósággal nem léteznék. Az előbbiekket elméleti, ez utóbbiakat pedig, akik nagy számmal vannak, gyakorlati istentagadóknak nevezzük.
Ugyanez áll a liberalizmusról és a liberálisokról is. Vannak elméleti és gyakorlati liberálisok. Az elsők a szekta doktrinerjei: filozófusok, tanárok, képviselők s különféle írók, akik a liberalizmust könyveikben, beszédjeikben a hírlapjaikban tanítják s e tant Jézus Krisztus isteni és természetfölötti kinyilatkoztatásával szemben racionalisztikus okoskodással, bizonyítékokkal és tekintélyérvekkel védelmezik.
A gyakorlati liberálisok, akik a sereg nagyobb részét, hogy úgy mondjuk a birkanyájat képezik, vakon vesznek be mindent, amit mestereik nyújtanak, s ha nem is hisznek bennük, mégis hűen követik és lépést tartanak vezetőikkel. Egy betűt sem értenek a vezéreszmékből és a rendszerből s talán ott is hagynák, ha annak hamisságát és gonoszságát ismernék; és mégis ők a karok, amelyek működnek; nélkülük a liberalizmus csak az akadémiák termeire szorítkoznék; ők adnak neki életet s működést kinn a világban. Ők viselik a liberális hírlapok költségeit, szavaznak a liberális képviselőkre, támogatják a liberális vállalatokat, éltetik a liberális pártvezéreket, megünneplik emléküket és jubileumaikat. Ők a liberalizmusnak úgyszólván ősanyaga, amelyet akármi-nő alakra gyúrni, amelyet bármily ostobaságra felhasználni lehet. Azelőtt sokan közülük misére jártak s amellett papokat gyilkoltak; később sokan kilencedeket (novénákat) tartottak s fiaikat papi pályára szánták, de azért az elkobzott egyházi javakat megvásárolták; ma talán olvasót imádkoznak, de azért a vallásszabadságot sürgető képviselőre szavaznak. Szabályul tűzték ki maguknak, hogy a korral haladni fognak s azt hiszik (vagy legalább iparkodnak magukkal elhitetni), hogy ez így rendjén van. Vajon ezért kikerülik-e a szigorú beszámolást és felelősséget Isten előtt? Nem, bizonnyal nem, amint alább látni fogjuk.
Gyakorlati liberálisok továbbá azok, akik a liberalizmus elméletét azért, mert már tudják, hogy ez sok ember szemében szálka, nem feszegetik, de mégis a gyakorlati életben ezt az elméletet minden nap alkalmazzák, amennyiben a liberális áramlatot írásban és szóval magasztalják, liberális képviselőket jelölnek és megválasztanak, liberális könyveket és egyéneket ajánlanak s égig emelnek, az eseményeket liberális felfogás szerint ítélik meg s következetes gyűlölettel viseltetnek minden iránt, ami az ő kedves liberalizmusukat rossz hírbe hozni és gyöngíteni képes, így működnek jobbára az úgynevezett tapintatos hírlapírók, akikre vajmi nehezen lehet egy-egy konkrét liberális állítást rábizonyítani, de akiknél mégis igen könnyen észre lehet venni, hogy minden, amit mondanak, sőt bizonyos dolgoknak agyonhallgatása is az átkozott liberalizmus terjesztésére irányul. Az összes liberális hüllők között éppen ezek a legmérgesebbek.