URUNK BEMUTATÁSÁnak ünneplése a IV. századtól kezdve általános volt. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.
A római katolikus vallás GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY néven ünnepli ezt a napot. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is.
József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A Kivonulás könyve előírja az elsőszülött bemutatását és megváltását a templomban. Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ennek megkeresztelése a gyertyás körmenet ezen a napon. A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik, majd a gyertyás körmenet következik.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
(részlet)
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg azután a gyertyákat.
Az ünnep már a magyarországi miseliturgia legősibb forrásában, a XI. századbeli Hahóti-kódexben is előfordul.
|
Mennyországnak királynéja…
|
|
Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybementele
(részlet)
|
|
Vas István: Gyertyaszentelői elégia
(részlet)
|
|
(részlet)
Szekszárd, 1925. Gyertyaszentelő
|
(ismertető)
|
|
Szent István Társulati Biblia
Jézus bemutatása a templomban
Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.
Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak -a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.
Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe.A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.
(részlet)
A gyermekágyas asszonyt és gyermekét fenyegető veszedelmeket elhárító, bűnöktől megtisztító isteni láng Európa „barbár” részén is megmelengette a szíveket. A Napot szülő, szent lángot őrző Brighidre, a szülő asszonyok védnökére pompásan illett Gyertyaszentelő Boldogasszony palástja, az Imbolc napi tisztító tüzeket helyettesíthette a szentelt gyertya lángja. A többértelmű „új” keresztény ünnep nemcsak alkalmatosan esett egybe Brighid „születésnapjával”, Imbolc-kal, s a fáklyás Februa-ünnepségekkel (ráadásul a hónap istennőjének, Junónak védnöksége alatt!). Az egyház azokra is gondolt, akik „tudták a csíziót”. Február 2-a „megkeresztelésével” a luniszoláris naptárat is megszentelte, a karneváli duhajkodásnak is kegyes színezetet adott. E nap ünneplésének ősi oka ugyanis a luniszoláris kalendáriumban rejlik. Ha húsvét a lehető legkorábbi időpontra, március 22-ére esik, farsang húshagyója február 3-ára kerül és gyertyaszentelő lesz a vigiliája, negyvenhat nappal, azaz alig több mint másfél holdhónappal a húsvéti sódar megszegése előtt. Mert ennyi volt a nagyböjt hossza valójában. Amint egy XVI. századi tréfás versezet írja a Farsang és a Böjt párviadala kapcsán:
(részlet)
Köznyelvünkben meghonosodott a februári „Gyertyaszentelő Boldogasszony” napja (február 2). Nevezik „bémutatás ünnepének” is, mivel ezen a napon „mutattatott bé a templomban a Krisztus Jézus a Mózes törvénye szerint”. Szintén mondják” „Simeon és Anna ünnepének (Lukács 2, 21 skk), mivel róluk vagyon emlékezés, akik Krisztust áldották a templomban, s jövendőltenek, mikor a jeruzsálemi templomba vitetett.” Mások azt állítják, hogy a „gyertyaszentelés” értelme ez volna: „Az eklézsia szent és jó végre akarta fordítani a pogányoknak rossz szokásait, akik meggyújtott gyertyákkal kerülték ilyenkor a város utcáit és a maguk határaikat.” Így az egyház „a meggyújtott viaszgyertyákkal inteni akarta a keresztyéneket”, hogy „az ő hitek jó cselekedetek által világosodjék, hogy követnék az öt eszes szüzet (Máté 25, 1–13), akik meggyújtották lámpásaikat… A gyertya Krisztus, kinek testét a viasz, lelkét a cérna, s istenségét a világosság ábrázolja.” A néphagyomány szerint a medve ezen a napon jön ki barlangjából – tájékozódni.
(részlet)
Eddigi életem során a télfordulóval kapcsolatban a következő időjárási szájhagyományok igazságát figyeltem meg. Január 22.: Hogyha csorog Vince, / Megtelik a pince, / Gabonával pajta, csűr, / Mihály is édes bort szűr. – Január 25.: Pálforduló, ha tiszta, / Bőven terem a puszta. / Ám ha szeles, nedves, / Lesz a kenyér kedves. – Február 2.: Gyertyaszentelő napján / Farkas ordítson duplán, / Mert ha nap süt s olvad, / üres marad ól s pad!
(részlet)
Most jut eszemben, hogy egy kérdésire meg kell kédnek felelnem: én annak egyéb okát nem tudom, hogy miért eszünk húst pénteken, amidőn azon a napon esik karácson, hanem hogy azt a szokást az ánglusok kezdették, azért hogy az évangyeliumban a’ vagyon írva, hogy az ige testté lett, és idővel azt a szokást másutt is bévették. Hát a franciák sok helyeken, karácsontól fogvást Gyertyaszentelő Boldogasszony napig, szombatokon a húst megeszik, azért hogy azon időkben a boldogságos szűz gyermekágyban fekszik.
(részlet)
[Szentséges Szűz Mária…]
|
|
|
(részlet)
Közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. Claude Gaignebet feltevése szerint ez a babona a naptárrendszer félreértéséből született. A francia tudós úgy véli, hogy a medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem (már a félhold is vet némi árnyékot, teliholdnál olvasni is lehet). Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik — no, nem a tavasz, de a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22-én, a csillagászati tavasz beköszöntekor. Szép, szép, de mi köze ehhez a medvének?
Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban.
Bosihiradó – A zuglói Páduai Szent Antal plébánia lapja
|
(ismertető)
|
|
|
|
|