„Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” (Luk 21,28) Urunk eme szavai Advent első vasárnapjának evangéliumában minden évben újra és újra elhangzanak. Azt követően, hogy Krisztus kimondhatatlan szorongattatásokat és katasztrófákat jövendölt meg az idők végezetére, a fenti szavakkal bátorítani akarta övéit: a legnagyobb szükségben a megváltás már nincs messze többé. E szavakat ezen kívül az Antikrisztusra is vonatkoztathatjuk. Az első pillanattól kezdve bizonyos, hogy nem az Antikrisztusé – bármely időben jöjjön is el – az utolsó szó. Maga az Úr fogja útját állni, és áldatlan uralmának véget vetni. Ezért az Antikrisztusról szóló elmélkedés a hívek számára alapjában véve reményre és bizakodásra ad okot – minden sötétség ellenére, mely ezt a témát jellemzi: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje”.
AZ ANTIKRISZTUS ISMERTETŐJEGYEI
6. A világuralom
Az antikrisztusi szellem lényegében eretnek, ahogy ezt Szent János leveleiben kifejezetten hangsúlyozza. Az Antikrisztus különösen Jézus Krisztus istenfiúságát tagadja, pusztító agitációja elsősorban mégsem a vallás területén működik. Ugyanis szokatlan politikai hatalmi helyzetbe jut: „Hatalma (a vadállaté) kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói mind leborulnak majd előtte.” (Jel 13,7)
A világállam
Aquinói Szent Tamás a tesszalonikiakhoz írt második levélhez fűzött, már idézett kommentárjában két eszközt sorol fel, mellyel az Antikrisztus a világot meg fogja téveszteni: Először látszólagos csodái és másodszor – hatalma – „per potentiam saecularem” révén. Ezen ismertetőjegy nyomai már az Antikrisztus előfutárainál megtalálhatók: Néro, Diokletian, Julianus, Hitler, Sztálin, mind kegyetlen uralkodók voltak, kik birodalmuk hatalmi apparátusát vetették be az Egyház és a hívek ellen. Az Antikrisztus, kinek árnyékai ezek voltak, egy jelentős pontban el fog térni tőlük: az ő impériumának nem lesznek határai, mert az az egész világot át fogja ölelni. A világtörténelem végén „egy nagyon nagy hatalommal bíró uralmi berendezkedés áll”, és Raffalt megerősíti, hogy „az Antikrisztus a legrégibb idők óta egybeforrott a földi hatalom extrém kibontakozásával”.
Mikor a sötétség erői a lelkeket megrontani igyekeznek, ahogy ezt a csábítás tárgyalásakor láttuk, ördögi logikájukhoz egy lehetőleg totális világuralom elérése is hozzátartozik. Az Antikrisztus idejében ez a terv végre meg fog valósulni, még ha csak rövid időre is. Ezen negatív előjel mellett kell a mostani, egyfajta világállam megteremtésére irányuló nyilvánvaló kísérletet értékelnünk.
Ugyanakkor önmagában tekintve a világállam nem mindenképpen az ördög műve. Hiszen elvileg egy keresztény berendezkedés is elképzelhető lenne, mely a Tízparancsolaton és a természetes erkölcsi törvényeken alapul, és melyet a keresztény szociális tan alapelvei vezérelnek. Ottaviani bíboros ezért tette azt a javaslatot a II. Vatikáni Zsinat negyedik ülésszakán, hogy „a világ összes nemzetéből egyetlen világköztársaságot kellene képezni, melyben nem lenne többé megtalálható az a viszály, mely a nemzetállamok között fennáll. Ehelyett a világon béke uralkodna.”
Szigorúan véve azonban a hívők számára mindenfajta világkormány eleve gyanús. EU és ENSZ ugyanis nemcsak azért töltenek el bennünket kellemetlen érzéssel, mert ezek az intézmények szabadkőművesekkel és a New Age tagjaival vannak átitatva, akik uralják is őket, hanem egy sokkal alapvetőbb meggondolásból. Mert bár az egyesült világállam nem szükségszerűen van az Antikrisztussal összefonódva, az ő világuralmának mégis ez az egyik előfeltétele. Mert amint a világállam egy napon valósággá válik – az Antikrisztusnak ugyan nem kell azonnal jönnie, de – az előfeltétele már megvan, hogy jöjjön.
A „One World”
Nem véletlenül régi álma a szabadkőműveseknek egy világállam létrejötte; és hogy e céljukhoz minden nap közelebb kerülnek, elég nyilvánvalóan játszódik le szemünk előtt. Természetesen ennek a projektumnak előnyei is vannak, amiért egy eljövendő világállam az embereknek valóban plauzibilisnek és elfogadhatónak tűnik. A „pozitív” és túlságosan is csábító előjel, mely alatt az emberiség a világállam felé masírozik, kétségtelenül az egyesült világ, a „one world”. Óriási technikai vívmányoknak köszönhetően, mint például a közlekedés, az árucsere és nem utolsósorban a kommunikáció területén, a világ lassan egyetlen faluvá válik. Az emberek testvéresülésének lenyűgöző víziója – „milliók egyesüljetek!” – természetesen még néhány vallási és kulturális ellentét megszüntetését teszi szükségessé. Ez a folyamat pedig egészen a New Age vonalán fekszik, melynek alapelvei egyre jobban megvalósulnak. „Ha a hal korszakát (a keresztény érát) az elhatárolódás, az elválasztás, az antitézis jellemezte, akkor most a szintézis gondolata nyer tért, fanatizmus helyett tolerancia kormányoz; többé nincs Egyházra és dogmákra szükség, hanem Krisztus kiteljesedésére az individuumban.”
Az egy világról szóló édes álom befedi azt a keserűséget, mely a világállam-szörnyetegben rejlik. Mindazonáltal az egyesült emberiség útjában még kézzelfogható akadályok állnak, mindenek előtt a háborúk és a föld sok helyén uralkodó szociális szegénység és szükség. Ezen akadályok megszüntetése – így szól az egyöntetű hagyomány – az Antikrisztus számára van fenntartva: ő hozza meg a világnak a békét, a szociális problémák megoldását (kenyeret és játékokat) és a vallások egységét.
A világbéke, mint a világállam csábítószere
Első látásra nem könnyű belátni, mit lehet komolyan egy általános világbéke ellen felhozni. Hiszen a háborúk és konfliktusok megszűnte, a hadipartól eltekintve, mindenki vágya kell, hogy legyen. Az Úr búcsúbeszédében azonban ezt mondja. „Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” [Jn 14, 27] A Messiás az Istennel és Istenben való békét adja nekünk. Ezzel szemben a világ egy Isten nélküli pszeudo-békére vágyik, egységre az igazság kárára (egy vallás), békére a szabadság rovására (totalitárius világállam).
Meggondolandó továbbá még a világbéke és a világállam közötti összefüggés. A világbéke szemmel láthatóan egy világállamot tételez fel, melyben az egyes országok érdekei és kompetenciái egy felsőbb világkormánynak vannak alárendelve. Ilyen módon az államok közötti konfliktusokat könnyen és úgymond gyökereiben eliminálni lehet. Még azok a körök is, amik ma még nem bíznak egy világállam felállításában, egy napon feladhatják ellenállásukat – a világbéke érdekében!
Nem lenne a különböző konfliktusok felléptekor és „az emberiség ellen elkövetett bűntetteknél” (Kosowo, Ruanda, Kelet-Timor stb.) egy ilyen világrendőrség nagyon hasznos, tehetjük fel a kérdést. Nem lenne jó egy erős ENSZ, mint rendteremtő hatalom, mely gyorsan, hathatósan és természetesen igazságosan közbe tudna lépni? Az államszövetség időben való közbelépése a múltban, úgy tűnik, az érintettek hiányzó egyetértésén hiúsult meg. Mi lenne akkor kézenfekvőbb, mint a nemzeti szuverenitások fokozatos megszüntetése – a világbéke érdekében? A világbéke ily módon könnyen felhasználható csábító eszköz és kifogás a világállam létrehozására.
Kenyér és cirkusz
Ha a világbéke megvalósult, akkor következő lépésként a szociális kérdést kell megoldani, hiszen „csak jólétben szép a béke”. Hasonlóan a világbékéhez az „általános jóllakottság egyenlősége” is csak egy világállamban lehetséges. A szegénység és más szociális problémák világméretű felszámolása egy centrális hatalmi jogkörrel rendelkező politikailag és gazdaságilag totálisan összefonódott világot tételez fel. „Materiális boldogság és jólét mindenki számára” azonban természetesen csak a szabadság feladásával vásárolható meg.
Dosztojevszkij művében a főinkvizítor (=az Antikrisztus) ezt mondja Krisztusnak: „Ez azzal fog végződni, hogy ti (az emberek) lábunk elé teszitek szabadságotokat és azt mondjátok nekünk: ‘vessetek bennünket inkább szolgaságra, de lakassatok jól!’ Végre ők is be fogják látni, hogy mindkettő, szabadság és elegendő kenyér mindenkinek, együtt nem képzelhető el”.
Nem válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a világ ebbe az irányba halad? Hiszen régtől fogva érvényes az alapelv: „a világot a pénz kormányozza”, vagy ahogy a Szentírás mondja, „et pecuniae oboediunt omnia – a pénznek pedig minden engedelmeskedik” (Préd 10,19), például a választók viselkedése is. Hiszen a tömegek a politikai pártokat és ezek képviselőit már régóta úgyis csak financiális és gazdasági sikereik vagy ígéreteik szerint ítélik meg. Donose Cortes spanyol politikus már 150 évvel ezelőtt elveszettnek nevezte azt az Európát, mely a gazdasági kérdéseket minden egyéb érték elé állítja.
Hogy az Antikrisztus világbirodalmában a mammont nem csak csábításra, hanem a bojkott eszközeként is fel fogják használni, az már Szent János Titkos jelenéseinek könyvében megtalálható: „Mindenkinek jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének számát.” (Jel 13,16) „Vélhetőleg a rettegés és az önzés” lesznek, így Immanuel Kant, az antikeresztény uralom alapjai.
„Általában még a jóllakott állatok sem csupán aludni, hanem olykor játszani is akarnak. Még inkább így az emberek, akik post panem mindig cirsenses, kenyér után mindig játékokat követeltek.” A régi Rómában a publikum tíz vagy még ennél is több órán keresztül ült az arénában, hogy a legperverzebb játékokat nézhesse. Az állam elsőrangú politikai feladatai közé tartozott a jóllakott népnek elegendő szórakozással és mulatsággal szolgálni, nehogy az alattvalóknak rebellis gondolatai támadjanak. És ugyanígy az Antikrisztus birodalmában, ahol béke és jóllakottság fog uralkodni, a tömegek szórakoztatása és figyelemelterelése kapitális jelentőséget fog kapni. A szabadidő-, sport- és szórakoztatóipar már napjainkban óriási gazdasági ágazatokká fejlődtek. És hogy a tömeg, ami a szórakozás nívóját illeti, nem különösen igényes, azt a TV-programokra vetett pillantás vagy az évente megismétlődő utca- és love-parádék világosan dokumentálják.
Paradicsom a földön – Isten nélkül
Az Antikrisztus meg fogja oldani a sokrétű földi problémákat, ezt mondja a keresztény hagyomány, s ez e téma néhány költői feldolgozásában is kifejezésre jut: Benson-nál (A világ ura), Solowjew-nél (rövid elbeszélés az Antikrisztusról) és Dosztojevszkij-nél (Legenda a főinkvizítorról) az Antikrisztus mindig pszeudo-megváltó. Egy istentelen és pusztán az evilági létre figyelő emberiség számára természetszerűleg a materiális jólét válik a legfontosabb céllá, így az a kísértés, hogy azt kövessék, aki ezt a jólétet – mindegy milyen áron – mindenki számára megszerzi, ellenállhatatlan lesz.
Ha az antikeresztény világállam békét és mindenki számára kenyeret és szórakozást hoz, akkor ebben a legnagyobb kísértést kell látnunk. Ez a látszólagos földi paradicsom, melyet az Antikrisztus megpróbál megteremteni, megváltójának és a világ üdvözítőjének fogja őt tekinteni, és azt a világméretű támogatottságot és csodálatot fogja iránta mutatni, melyet a Szentírás megjövendölt: „Az egész föld csodálta a vadállatot. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: ‘Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?”’ [Jel 13,3-4]
És ekkor a kígyó régi ajánlata – „olyanok lesztek, mint az istenek” – a legextrémebb valósággá válik, mert az Antikrisztus figyelemreméltó teljesítményét Isten nélkül és Isten ellen hozza létre (de a Sátán hatalmából). „A bűn embere” [2Tesz 2,3] a földi paradicsomot Istentől való teljes autonómiában fogja létrehozni – „a gonoszság elhatalmasodik”, mondta az Úr a paruzia-beszédben. [Mt 24,12] Nemzeti és nemzetközi rendeletek és előírások egyre nagyobb sokasodása ellenére nem kézzel tapintható már ez a „gonoszság”? Elegendő utalni azokra az ocsmány aktuális törvényekre illetve törvény előkészületekre, melyek az abortuszra, a homoszexualitásra és az eutanáziára vonatkoznak, valamint arra a szörnyűséges kísérletre, mellyel embereket tenyészteni, úgymond újra-előállítani akarnak.
Arra a kézenfekvő kérdésre, miért süllyed az ember ilyen mélyre, már Szent Pál apostol megadta a választ:
„Mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.” [2Tesz 2,10-12]Úton a világállam felé?
Természetesen rejtve marad előttünk, mely eseménysorozatoknak kell még bekövetkezniük, hogy egy világállam létrejötte reális lehetőséggé váljon; ennélfogva értelmetlen minden spekuláció arról, mikor fog mindez bekövetkezni. Ezzel szemben szemmel látható, hogy a világtörténelem egyértelműen ebbe az irányba halad. A következő címszavak ezt az összefüggést akarják megvilágítani:
A szuverén államok megszűnése: ez egy világkormány létrehozásának elengedhetetlen előfeltétele. Tény, hogy a nemzetek fokról fokra adják fel szuverenitásukat és önálló államiságukat multinacionális grémiumoknak. A szuverén államok megszűnésében hatásos szerepet játszik a gazdaság globalizálása.
Világgazdaság: a pénznem egységesítése (euro) csakúgy, mint a bankok és a többi gazdasági vállalat összefonódása és globalizálása lehetővé teszi a hatalom központosítását. Mivel itt is a már említett alapelv érvényes: pénz kormányozza a világot, egyre világosabban kirajzolódik, hogy lokális és nemzeti politikai döntéseket a nemzetközi pénzügyi- és világgazdasági megfontolások befolyásolják vagy akár diktálják is – a politikát egyre inkább a gazdaság dominálja. Egy egységes és központi világgazdaság központi politikai döntésekhez vezet, és egy napon döntő instrumentum lesz a világkormány kezében.
Multikulturális társadalom: az emberek vallási és kulturális gyökereinek elvesztését migrációval és a népek összekeveredésével szemmel láthatóan tudatosan segítik elő, sőt támogatják. Semmi más nem köti az embert annyira, mint vallás és hit egyfelől, föld, történelem és kultúra másfelől. „A hitért, az erkölcsért és a hazáért”, áll még ma is egy rajnamenti egyesület lobogóján. Ezek az értékek azonban, országtól és vallástól függően, mára már többnyire elavultak. A hit elvesztése által az emberek egyfelől messzemenően elvesztették Istenre való irányultságukat és örök céljukat, és ezzel a maradandó etikai értékekhez való ragaszkodásukat. Másfelől a népkeveredés, az indoktrinálás és nem utolsó sorban egyes népek történelmének megvetésre méltóvá tétele lassanként szisztematikusan kiírtja a népből és hazából eredő gyökereket.
Manipuláció: miért olyan fontos témánk számára az emberek eltávolodása vallásuktól és hazájuktól? Az emberek gyökértelenné válása ugyanis igen jelentősen megkönnyíti manipulálhatóságukat és befolyásolhatóságukat egy majdani világállamban. Feltéve, hogy elegendő mennyiségű „kenyeret és cirkuszt” kapnak, a gyökértelen, úgyszólván teljesen Isten, történelem és kultúra nélküli embereket lehet a legkönnyebben a kívánt irányba terelni. Hogy ők eközben az általános választójoggal és állítólagos sajtó- és véleményszabadsággal rendelkező demokratikus struktúráknak köszönhetően magukat mégis a legszabadabb lénynek képzelik és saját manipuláltságukat észre sem veszik, az egyszerűen a manipulálás művészetéhez tartozik. A csaknem mindenütt jelenlevő médiák figyelemre méltóan magas technikai színvonala a manipulálásnak egy eleddig ismeretlen rafinériáját és perfekcióját teszi már napjainkban is lehetővé. A világ naponta növekvő mértékű behálózottsága sejtetni engedi, mekkora jelentősége lesz egy jövőbeli világállamban a médiának, mint a manipulálás elengedhetetlen eszközének.
„Big brother is watching you”: az embereknek egymáshoz való kapcsolatai növekvő mértékben fognak a különböző technikai segédeszközök, mint a telefon, telefax, internet stb., által lebonyolódni, és így ezek egy nem kívánatos harmadiknak (például államnak) könnyen hozzáférhetővé válnak. A felügyelő állam képe ma már nem utópia. A jóakarat – ezzel könnyebben le lehet győzni a nemzetközi terrorizmust – álcája alatt az egyes emberek privát szférájába a leghallatlanabb módon fognak beleavatkozni: „és különben is, aki az uralkodó véleménnyel nem száll szembe, annak úgysem kell a ‘nagy fivér’ tolakodó pillantásától tartania”.
„Az Antikrisztus a világ fölött a hatalom roppant hatványozódását fogja megvalósítani, és nem csak extenzív, hanem mindenek előtt intenzív módon. Az Antikrisztus világállama a legextrémebb értelemben totalitárius állam lesz.” Egy totalitárius világállam létrejöttének veszélye ijesztően közelivé vált; egy világállamé, melyben ugyan nem lesznek többé háborúk, de erős rendőrség a belső „kártevők leküzdéséhez”, igen.
Egy világ – egy vallás: mit jelent az anti-keresztény világállam Jézus Krisztus Egyháza számára? Alapvetően kétfajta megoldás nyílik számára, melyek azonban természetesen kölcsönösen kizárják egymást. Az Egyház beilleszkedhet a one world-be, és aktívan részt vehet a földi paradicsom létrehozásában. Ezt a szerepet találták ki számára az anti-keresztény hatalmak, ez azonban előfeltételezi identitásának elvesztését: dogma helyett – az eretnek vallásoknak üdvre vezető útként való elismerése, Isten imádása helyett – az ember istenítése, a mennyben való remény helyett – paradicsomi viszonyok felállítása itt a földön. A vallásoknak ugyan nem kell eltűnniük, még saját profiljukat is megtarthatják, de be kell illeszkedniük a szabadkőművesek világképébe. Hozzá kell járulniuk egy minimális érték-konszenzushoz, és ki kell elégíteniük a világpolgárok spirituális igényeit.
És ha ezek után áttekintjük a katolikus Egyház II. Vatikáni Zsinat óta megtett útját, akkor megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy az már eddig is milyen „jól” beleilleszkedett ebbe az antikeresztény tervbe. Az igazságot régen feladták a „dialógus” és az „ökumenizmus” kedvéért. Sokasodnak azok az akciók, összejövetelek (például a „békéért, igazságosságért és a teremtés megóvásáért”), mozgalmak (például a hierarchiától erősen támogatott fokolari) és kijelentések (pápai oldalról is), melyek a pusztán evilági és valódi szabadkőműves ideáloknak hódolnak. Ha még ezenkívül meggondoljuk, hogy bizonyos „egyházi” körök tagjai és az UNO és a New-Age-vallás funkcionáriusai manapság már mily nagyon egybeesnek, könnyűszerrel felismerhetjük az összefüggést utolsó címszavunk, „egy világ – egy vallás” és az eljövendő világállam között.
Folytatás következik >>>>
JÖJJ EL, URAM JÉZUS! [Jel 22,20]
P. Markus Pfluger