"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. június 17., hétfő

Aki a lelkiüdvünkkel kufárkodik...

Van (volt) egy pap az Egri Főegyházmegyében, aki Szerencsen a középiskolás hittanosainak levetítette a "Túl a barátságon" című homoszexuális propaganda filmet. Ezért - ahogyan hallottam - bepanaszolták az érsekénél, aki 100km-rel odébb helyezte Jászárokszállásra. Erről a klerikusról már volt szó ebben a blogban több eretnekségből kifolyólag, a linkeket a végén meg lehet majd találni. Most átküldték a Facebook fejlécét képben és megdöbbentem. Az eddigi tevékenysége és teljesítménye kicsúcsosodott. Most már az általa ellátott hívek lelkeinek kufárja is lett.


Persze ez a híveknek már fel sem tűnik, mert annyira szekuláris lett a világ a Novus Ordoban. A Laci atya üzletember. Jézus urunk nem az ilyeneket verte ki a zsinagógából, mint kufárokat?

A képen a lényeg: foglalkozása ÜZLETEMBER

Forrás: facebook.com

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, 

Ajánlott posztok az Üzletemberről és eretnekségeiről:
  1. Kik alkotják az Egyházat?
  2. A nyolcadik szentség....