"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. június 24., hétfő

A végső idők - Gyermek gyilkos belgák

A belga parlament által hamarosan szavazásra kerülő törvényjavaslat lehetővé tenné a gyerekek számára, hogy eldöntsék, kérnek-e eutanáziát (orvosi segédlettel végrehajtott „kegyes halált”).
A jelenlegi belga törvények 18 éves kor felett már lehetővé teszik ezt, de amióta a GMO-k, rovarölő szerek és káros oltások terjedése egyre nagyobb számban okoznak autizmust, több nemzet is próbál „megoldást” találni arra, hogy mihez kezdjen a maradandó károsodást szenvedett gyerekekkel. Úgy tűnik egyesek szerint a halál a megoldás, azonban a hatályos törvények alapján ez gyilkosságnak számít. Az új törvény lehetővé tenné az orvosok számára, hogy eldöntsék, hogy egy gyerek, függetlenül a korától (igen, akár ötéves korban), „hozzájárulhat-e” saját kegyes halálához a szülő beleegyezése nélkül.



A „kegyes halál” törvényjavaslatot a szocialista párt terjesztette elő. Az AFP híre szerint „a javaslat kiterjesztené a törvényt a kiskorúakra is, amennyiben képesek tudatos döntést hozni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, illetve amennyiben szenvedésükön nem lehet segíteni.”

Philippe Mahoux, szocialista képviselő, aki a törvénymódosítás kidolgozásában segített, elmondta, hogy volt már olyan eset, amikor egy fiatal ’képes volt dönteni saját jövőjéről,” írja az AFP. Tehát egy hatéves túl fiatal ahhoz, hogy sört igyon vagy autót vezessen, de elég idős ahhoz, hogy saját, az állam által kivitelezett haláláról döntsön, főleg, ha túl nagy tehernek tekintik. A törvény támogatói szerint a javaslat „fordulópontot jelent a gyerekek jogai szempontjából, akik a törvény elfogadása esetén lehetőséget kapnák, hogy a halált válasszák, bár autót vezetni, házasodni vagy alkoholt fogyasztani 18 éves koruk előtt még nincs joguk,” írja az IBtimes.com.

A törvényjavaslat az Alzheimer-kórban szenvedők számára is lehetővé tenné az eutanáziát

A javaslat az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesztené a törvényt. „A képviselők arról is döntenének, hogy a kegyes-halál lehetőségét az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesszék-e,” mondta a szocialista képviselő.

Az eutanázia tűnik a legkényelmesebb módszernek az állam számára, hogy megszabaduljon azoktól az állampolgároktól, akikről nem akar gondoskodni. Ahelyett, hogy felvilágosítanák az embereket, miként kerülhetik el a betegséget, egyszerűen elfogadnak egy törvényt, ami lehetővé teszi megölésüket, és ezt „könyörületes orvoslásnak” keresztelik.

Sajnos minden esély megvan arra, hogy ilyen és hasonló törvénymódosítások más országokban is előterjesztésre kerüljenek és persze a kegyes-halálban részesíthetők listáját idővel bizonyára kiterjesztik majd az értelmi fogyatékosokra és ki tudja még kikre.

A globális állam magasabb sebességbe kapcsolt a népességcsökkentés terén, és sajnos a legtöbb ember észre sem veszi, hogy mi történik.