"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. június 25., kedd

A végső idő - Androiddá váló emberiség

„Aki hisz én bennem, ha meghal is él, és aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” – János 11:25, 26
Manapság egyre kevesebben hisznek Istenben, ugyanakkor halhatatlanságra vágynak. Mivel az igazságot elutasították, nem marad más, mint hinni a hazugságnak, vagy a hazugság atyjának, aki örök élettel kecsegteti követőit. Bár a tudomány egyre több mindent fedez fel testünk működéséről és egyre több részletét képes szintetizálni, az alább idézett futuristákhoz hasonlóan sokan nem veszik tudomásul, hogy az ember nem csupán sejtek bonyolult halmaza, hanem „élő lélek”.



Dimitri Itskov, orosz multimilliomos azt jósolja, hogy az emberiség 25 éven belül elérheti a hallhatatlanságot, mivel szerinte addigra az emberi elme digitalizálása lehetővé válik, de az emberi agyat használó robottestek akár 2025-re megjelenhetnek.

Számos idegtudós gyűlt össze Itskov Globális Jövő 2045 elnevezésű konferenciáján a múlt hét végén New Yorkban, hogy megbeszéljék a futuristákban felmerülő legfontosabb kérdést: Mikor éri el az ember a technológiai szingularitást és lesz képes egyesülni a gépekkel?

Itskov szerint a következő 10 év során az ember eléri majd, hogy agyával tudja irányítani a gépeket, 2025-re pedig haldokló testéből agyát robotokba helyezheti. 2035-re az emberi elmét számítógépekbe viheti át, így szerinte a testre nem lesz szükség már. 2045-re mesterséges agyak irányíthatják a hologram lényeket.

Itskov az ENSZ-hez és a világ kormányaihoz fordul segítségért, hogy 25 éven belül elérhesse a halhatatlanságot. Több szakértő azonban, például Lazar Puhalo, az Amerikai Ortodox Egyház érseke arra figyelmeztet, hogy pusztán azért, mert a technológia esetleg lehetővé tesz valamit, még nem biztos, hogy valóra is kell váltani.
Rengeteg dolog van az emberi testben, ami emberré tesz bennünket és ezeket nem biztos, hogy gépekbe lehet ültetni,” mondta.
A CNBC-nek adott interjúban Itskov beszélt az „életszerű, olcsó, az emberi agy tartalmával ellátott avatárok tömeges gyártásáról,” amelyek örök életet adhatnának az emberiségnek. Jelenleg azt tervezi, hogy elkészíti saját fejének avatárját, azt remélve, hogy ez átmenet lehet az öregedéstől és betegségtől mentes emberi lények felé.

A befektetők, fedezeti alapok és bankok nagy érdeklődést mutatnak a projekt finanszírozása iránt, ami Itskov szerint az Internetnél is nagyobb iparággá fog fejlődni. Az „Avatár B”, a projekt béta verziója 10 éven belül elkészülhet Itskov szerint.

Itskov jóslatai egészen pontosan egybeesnek a feltaláló és futurista Ray Kurzweil nézeteivel, aki előre megmondta az iPhone, iPad, Google Glass, YouTube vagy a Kindle feltalálását „A lelki gépek kora” című 1999-ben kiadott könyvében.

Kurzweil szerint 2029-re a legtöbb ember kibernetikus implantátumokkal terjeszti majd ki a saját testét, a technológiát visszautasítókat pedig alacsonyabb rendű, a gazdasághoz kevésbé produktív módon hozzájáruló emberi osztályként kezelik majd.
Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,
mondta Kurzweil.

Forrás: időkjelei.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

 Apologéta: