"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. június 30., vasárnap

A végső idők - Az emberi klónozás megvalósulása elkerülhetetlen

Klónozzanak-e a tudósok embert? A kérdés megfogalmazása szándékos. Nem arról van szó, hogy „amennyiben ez lehetségessé válik” megtegyék-e, mert előbb-utóbb az ember klónozása megvalósítható lesz. Tehát nem az a kérdés, hogy lehetséges lesz-e, hanem, hogy mikor. A tudomány gyors fejlődését figyelembe véve ez a nap hamarabb jöhet el, mint gondolnánk. A tudományos fantasztikum kategóriájába tartozó könyvek évtizedek óta foglalkoznak a kérdéssel. A Szárnyas Fejvadász című film másolatai például rendkívül fejlett klónok, akiket szinte egyáltalán nem lehet megkülönböztetni az igazi emberektől. Létrehozóik úgy programozták őket genetikailag, hogy rövidebb élettartammal rendelkezzenek és ez volt lázadásuk kiváltója is.

2013. június 29., szombat

II. Vatikáni Zsinat – Egy nyitott kérdés

Jean-Michel Gleize teológus, a Szent X. Pius Papi Közösség papja, az Econe-i papszeminárium tanára, aki egyike volt a 2009. és 2011. között az FSSPX és Róma között lefolyt teológiai diskurzuson résztvevő Piuszos delegációnak, közzétette „II. Vatikáni Zsinat. Egy nyitott kérdés. Quaestiones disputatae a XXI. Ökumenikus Zsinathoz” című könyvét, melyet a közösség olasz kerülete adott ki.

2013. június 28., péntek

A katolikus megújulás gyümölcsei képekben 4. rész

Daniel DiNardo texasi érsek a katolikus katedrálisát (társ székesegyházát) adta kölcsön egy metodista "papszentelésre" Houstonban. A Szent Szív katedrálisban egy "ökumenikusan összehangolt" ünnepség keretében iktatták be az új metodista minisztereket is Texasban. Az esemény  2013. május 28-án történt, és elnöke a metodista "püspök" Janice Riggle Huie volt, aki női papokat szentelt.

2013. június 27., csütörtök

A végső idők - Halálos adagú gyógyszert írhat(ná)nak fel a quebeci orvosok

Veronique Hivon, a kanadai szövetségi állam egészségügyi minisztere június 12-én nyújtotta be törvényjavaslatát az orvosilag támogatott öngyilkosságról. A kezdeményezés szerint az orvos felírhatna halálos adagú gyógyszert azon mentálisan beszámítható állapotban lévő betegeknek, akik beleegyezésüket előtte többször megerősítették írásban. A kérést két másik orvosnak is jóvá kellene hagynia – írja a CNA.

2013. június 26., szerda

A katolikusok árulása

2013. június 14-én kezdődött Rómában az Urbaniana Pápai Egyetemen az élet védelmében rendezett nemzetközi konferencia, melyet Burke amerikai bíboros szervezett. Burke bíboros beszédét Massimo Introvigne – a La nuova Bussola Quotidiana katolikus internet híroldal egyik szerkesztője – foglalta össze, aki személyesen jelen volt a gyűlésen. Burke bíboros sajnálatát fejezte ki a milliárdos lobby miatt, mely a fogamzásgátlás kultúrájáért, az abortuszért és a család ellen hallatlan erővel folytat harcot. Bár nem említette meg Bill és Melinda Gates nevét, akik az élet elleni kampányra a legtöbb pénzt adják, de olyan direkt beszélt, mintha megnevezte volna őket. És való: eme roppant pénzáramlásnak köszönhető, hogy a fogamzásgátló-, abortusz- és homo-propaganda minden nap ránk telepszik a film, a tévé, a regényeken stb. keresztül.

2013. június 25., kedd

A végső idő - Androiddá váló emberiség

„Aki hisz én bennem, ha meghal is él, és aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” – János 11:25, 26
Manapság egyre kevesebben hisznek Istenben, ugyanakkor halhatatlanságra vágynak. Mivel az igazságot elutasították, nem marad más, mint hinni a hazugságnak, vagy a hazugság atyjának, aki örök élettel kecsegteti követőit. Bár a tudomány egyre több mindent fedez fel testünk működéséről és egyre több részletét képes szintetizálni, az alább idézett futuristákhoz hasonlóan sokan nem veszik tudomásul, hogy az ember nem csupán sejtek bonyolult halmaza, hanem „élő lélek”.

2013. június 24., hétfő

A végső idők - Gyermek gyilkos belgák

A belga parlament által hamarosan szavazásra kerülő törvényjavaslat lehetővé tenné a gyerekek számára, hogy eldöntsék, kérnek-e eutanáziát (orvosi segédlettel végrehajtott „kegyes halált”).
A jelenlegi belga törvények 18 éves kor felett már lehetővé teszik ezt, de amióta a GMO-k, rovarölő szerek és káros oltások terjedése egyre nagyobb számban okoznak autizmust, több nemzet is próbál „megoldást” találni arra, hogy mihez kezdjen a maradandó károsodást szenvedett gyerekekkel. Úgy tűnik egyesek szerint a halál a megoldás, azonban a hatályos törvények alapján ez gyilkosságnak számít. Az új törvény lehetővé tenné az orvosok számára, hogy eldöntsék, hogy egy gyerek, függetlenül a korától (igen, akár ötéves korban), „hozzájárulhat-e” saját kegyes halálához a szülő beleegyezése nélkül.

2013. június 23., vasárnap

Meghiúsult az abortusz szélsőséges liberalizációja New Yorkban

Meghiúsult a New York-i kormányzó terve az abortusz lehetőségének kiterjesztésére. A magát egyébként katolikusnak valló Andrew Cuomo kormányzó tízpontos női egyenlőségi programja segítségével terjesztette volna ki a művi abortusz lehetőségét az Egyesült Államok szövetségi államában – írja a CNA.

2013. június 22., szombat

A végső idők - Ne kételkedjenek pozíciónk jogosságában!


Feltétlenül meg kell tartanunk állhatatosságunkat, világos ellenállásunkat és egy pillanatig sem szabad pozíciónk jogosságában kételkednünk. A hit, az erkölcsök és a liturgia sérülésének láttán nem szabad közömbösnek maradnunk. Ezt nem tehetjük!
Nem akarunk elszakadni az Egyháztól, ellenkezőleg; azt akarjuk, hogy az Egyház tovább létezzen! Egy egyház, mely szakít a saját múltjával, nem a katolikus Egyház többé! Csak egy katolikus Egyház létezik, az pedig az, amely a hagyományt folytatja.

2013. június 21., péntek

A katolikus megújulás gyümölcsei képekben 3. rész - Szépségkirálynő választás a plébánián...

2013. március 3-án az Olaszországi Pádua melletti San Bellino Egyház plébániájának közösségi termében szépségkirálynő választást tartottak egy transzszexuális részvételével. A plébános a hívek felháborodására először azt mondta, hogy nem volt tudomása a verseny természetéről, majd másodszorra azt, hogy nem akar elhamarkodottan ítélkezni. Vajon miért nem tud valaki egy rendezvény természetéről, vajon miért nem akar ítéletet mondani?

2013. június 20., csütörtök

A végső idők - Assisi Szent Ferenc jövendölése

1880-ban Assisi Szent Ferencről és életéről Párizsban megjelent egy összkiadás, melyben egy sokáig elveszett, majd újból felfedezett jövendölés található. A latin kiadás 430. hasábjában Szent Ferenc eladdig ismeretlen víziója olvasható, melyet röviddel halála előtt közölt rendtársaival.

2013. június 17., hétfő

Aki a lelkiüdvünkkel kufárkodik...

Van (volt) egy pap az Egri Főegyházmegyében, aki Szerencsen a középiskolás hittanosainak levetítette a "Túl a barátságon" című homoszexuális propaganda filmet. Ezért - ahogyan hallottam - bepanaszolták az érsekénél, aki 100km-rel odébb helyezte Jászárokszállásra. Erről a klerikusról már volt szó ebben a blogban több eretnekségből kifolyólag, a linkeket a végén meg lehet majd találni. Most átküldték a Facebook fejlécét képben és megdöbbentem. Az eddigi tevékenysége és teljesítménye kicsúcsosodott. Most már az általa ellátott hívek lelkeinek kufárja is lett.

2013. június 16., vasárnap

Az evolúció működésben: Katolizált Darwin leszármazottja

Katolikus hitvédővé vált Charles Darwin leszármazottja, Laura Keynes, miután kiábrándult az új ateizmusból. Laura Keynes, a híres tudós ük-ük-ük-ükunokája nemrég csatlakozott a Catholic Voiceshoz, ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja a Katolikus Egyház és a katolikus álláspont médiabeli megjelenítése – írja a Catholic Herald honlapja annak kapcsán, hogy Keynes az angol hetilap legújabb számába írt cikkében meséli el, hogy miként tért vissza gyermekkora katolikus hitéhez élete agnosztikus korszaka után.

2013. június 15., szombat

Pázmány Péter, a főpap és az államférfi VI.

Nos, a teológiai fejtegetések mellett elkeseredett, indulatos és durván személyeskedő jellegű megnyilvánulásokat is magában foglaló hitvitázó irodalom éppen abban a korban zajlott, amelyben a katolikus-protestáns vallási-politikai törésvonal mellett a magyarságot a politikai három részre szakítottság állapota és annak minden következménye is sújtotta, ettől függetlenül ma már a nagy hitviták szereplői nemzeti történelmünk kölcsönösen elismert nagy alakjai.

2013. június 14., péntek

A katolikus "megújulás" gyümölcsei képekben - 2. rész

A Cseh Köztársaságban a Frydek Misteki monsignore - plébánosa - érdekes módon készítette elő a plébánia felnőtt híveinek a Karácsonyt. Történt ugyanis, hogy Szent Miklós ünnepének alkalmából egy partit szervezett tavaly (2012) december 10-én. A II. Vatikáni Zsinat utáni új szempontoknak megfelelően a frissességet: azaz a bohóckodást. Ezért állandóan nevetgéltek és tréfálkoztak a "nevetés teológiája" szerint.
És akkor lássuk a monsignorét alsógatyában...

2013. június 12., szerda

"Utódom börtönben fog meghalni..."

Az amerikai kultúra szekularizációja sokkal fontosabb téma, mint a politikai kérdések vagy a választások kimenetele, írta Francis George bíboros, Chicago érseke, az egyházmegye lapjában, a „Catholic New World” egyik rovatában.

2013. június 10., hétfő

Hosszú távon is rossz hatással van a nőkre az abortusz

Az abortusz hosszú távon is rossza hatással van a nők egészségére, így az nem csupán egy egészségügyi beavatkozás – derül ki két amerikai szervezet tíz év alatt készített felméréséből.
A bizonyíték egyértelmű: az abortusz veszélyes a nőkre nézve – jelentette ki május 22-i nyilatkozatában a Minnesota Citizens Concerned for Life Global Outreach és a National Right to Life Educational Trust Fund által készített kutatásról az előbbi elnöke, Scott Fischbach.

2013. június 9., vasárnap

Fejben dől el - Nincs genetikai oka a homoszexualitásnak... (videóval)

Nyolc, az előző húsz évben az Egyesült Államokban, Skandináviában és Ausztráliában készült, egypetéjű ikreket vizsgáló kutatás jutott ugyanarra a következtetésre: senki nem születik homoszexuálisnak.

2013. június 8., szombat

Pázmány Péter, a főpap és az államférfi V.

Pázmány 1609-ben három vitairatot is megjelentetett. Elsőként Alvinczi Péternek, Kassa város református prédikátorának, vezető protestáns teológusnak címezte Öt szép levél című ironikus vitairatát. Az Öt szép levél mindegyike a felekezeti viták egyik fontos és aktuális kérdését helyezi középpontba. Az első levél „az pápisták bálványozásáról” szól. A református hitvitázó álláspontjával szemben, miszerint „mely nagy bűn az bálványozás”, Pázmány kifejti, hogy „az képek tiszteleti nem bálványozás”, vagyis a „római hitre” vonatkozóan ez rágalom. Pázmány a tridenti zsinat álláspontját idézi, miszerint a szentképeknek illendő becsületet és tiszteletet kell adni, „nem azért, mintha ezekben valami istenség avagy erő volna, melyet böcsülleni kellene, avagy tőlük valamit kérni: hanem csak azért, hogy akit jegyeznek, azt tiszteljük ezek által.

2013. június 7., péntek

A katolikus "megújulás" gyümölcsei képekben - 1. rész

Páter Adolfo Huerta Aleman - a következő képen látható - arcára egy fekete dollár van festve tiltakozásul a kapitalizmus és pénzközpontű modern gazdaságirendszerrel szembeni tiltakozásul. A szobájában az Egyház ellenségének, a kommunista gerillaharc első számú veuezőjének Che Guevara-nak a posztere van kiakasztva a falra. A felszabadítás teológiájának - amit Bergoglio, az új pápánk is képvisel - fényében.

2013. június 6., csütörtök

Lelki szemeimmel egy hosszú-hosszú embersort láttam...

térdelni a múlt ködös távlatában.
Kaptam jegyet a Szent Péter bazilikában tartandó főpapi nagymisére. XI. Pius pápa – aki nem volt többé „a Vatikán foglya” – készült az első nyilvánosság előtti megjelenésére. Ko1ra reggelre esősre fordult az idő, s én elindultam frakkban a Szent Péter bazilikába. Soha nem repült gyorsabban az idő, mint miközben a gigantikus térséget gyorsan betöltő tömeget figyeltem. A vatikáni őrség a templom szárnyain helyezkedett el. Testőrkucsmát, fehér őzbőr térdnadrágot és fekete, térden felüli csizmát viseltek, és amint sarkantyúik pengtek a márvány-kövezeten, olyanok voltak, mintha a napóleoni idők valamelyik lovas-százada tévedett volna ide.

2013. június 5., szerda

„Tu es Petrus, et super hanc petram aedificabo ecclesiam meam”

Csernoch János, az Anyaszentegyház bíborosa, a magyar egyház hercegprímása, Esztergom érseke 1922. február 6-án a Sixtusi-kápolnában így szólt bíboros-társaihoz: „Végigjártk a keresztút tizennégy stációját és a tizennegyedik végén keresztre feszítettük Ratti bíborost, Milánó érsekét, akit pápává választottunk. Mert manapság pápának lenni nem más, mint a kereszten szenvedni.”

2013. június 4., kedd

A liturgikus "megújulás" gyümölcsei képekben - 3. rész

(a Scorzelli ferula újrahasznosítása)
Csak a nagy magyar költőt, Arany Jánost tudom idézni: "Haj, ne hátra, haj előre!"

2013. június 3., hétfő

Végső idők - Háromszülős embrió

Támogatják a britek a kormány kezdeményezte konzultáció szerint azt a mesterséges megtermékenyítési technikát, amellyel három ember DNS-ének felhasználásával születhet gyermeke olyan pároknak, akik máskülönben bizonyos genetikai betegségeket örökíthetnének át utódjukra.

2013. június 2., vasárnap

Luigi Negri érsek a liturgia gazdagságáról és a tridenti rítusról...

Luigi Negri, Ferrara-Comacchio érseke a tridenti rítus szerint celebrálta a szentmisét Poggettóban pünkösdkor. Ennek kapcsán fejtette ki gondolatait a liturgiáról.

2013. június 1., szombat

Pázmány Péter, a főpap és az államférfi IV.

16-17. században vallás és politika szétválaszthatatlanul összefonódott, a „religio”a legszélesebb értelemben vett közügy, sőt az egyén legfőbb identitástudat-meghatározó tényezője volt. Minden más, regionális-helyi, etnikai önazonosságtudati ismérv csak ez után következett. (Többek között ezért is teljesen anakronisztikus és értelmetlen törekvés a modern nacionalizmus ideológiáját visszavetíteni a 17. századba vagy még korábbi időszakra, azon egyszerű oknál fogva, hogy az akkor még nem is létezett). A 17. század elején a Habsburg Birodalom ún. osztrák örökös tartományi felében – Madách Az ember tragédiája című drámai költeménye prágai színéből jól ismert – II. Rudolf (1576-1608) erőteljes ellenreformációs politikába kezdett.