Hazánkban több mint háromszáz egyház jegyeztette be magát a Legfelsőbb
Bíróságon, és felük igényelt adószámot az APEH-től a felekezeteknek
felajánlható egy százalékok fogadására. "Az új törvény alapjaiban fogja
átrendezni a képet, és nem mindegy, hogy a bíróságok milyen
felkészültséggel fognak dönteni a bejegyzésekről. Itt volna az ideje,
hogy igazságügyi vallásszakértők támogassák az egyházi kérdésekben
sokszor járatlan bírák munkáját" - mondja Máté-Tóth András, a Szegedi
Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője.
Addig is, amíg megszületik az új törvény, a bejegyzett egyházak
megvizsgálásával összeállítottuk az 50 legkétesebb csoportosulás
listáját. Azokét a szervezetekét, amelyek státusa - mert nem, vagy nem
főként hitéleti tevékenységet végeznek, illetve tanaik túlmutatnak a
józan ész legtágabban értelmezett határán is - leginkább rászolgál a
felülvizsgálatra.
Bár válogatásunk szükségképpen tartalmaz szubjektív szempontokat is, azon voltunk, hogy az egyértelmű eseteket tüntessük fel. Ezért nem szerepeltetjük a mégoly egzaltált - ám kétségtelenül a transzcendenst fürkésző - keresztény szektákat, illetve a jelentős hagyományokra visszatekintő, letisztult, illetve ártalmatlan keleti spiritualitások követőit. Itt vannak viszont azon kétes tevékenységű természetgyógyászok, akik ma már egyházi keretek között működnek. Ezoterikus felebarátaink nagy része feltehetőleg azért folyamodott e megoldáshoz, mert néhány éve szigorították a rájuk vonatkozó törvényeket, s mivel sokuk nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel, amúgy elestek volna a praktizálás lehetőségétől. Bár nem feltétlenül megtévesztés a céljuk, felsoroljuk azon intézmények fenntartóit is, akik vallásalapítói küldetést észleltek magukban. Ennek az a prózai oka, hogy a törvények szerint előnyösebb anyagi feltételekkel lehet működtetni az egyházi idősotthonokat, hajléktalanszállókat, iskolákat.
Listánkat a legutóbbi egyszázalékos adófelajánlók mennyisége alapján rendeztük sorrendbe, és feltüntetjük az összegyűlt összeget is. Noha ez nem feltétlenül tükrözi a szervezetek valóságos jelentőségét - az egy százalékért nem folyamodó Kovács András természetgyógyász Ősmagyar Táltos Egyháza például meghatározó tényező -, ez az egyetlen kézzelfogható mérőszám a támogatottság megítélésére. A lajstrom összesen mintegy 20 ezer adófizető ötven szervezetét tartalmazza. Ha a családtagokat, a nem adózó egyháztagokat és azon csoportosulásokat is beleszámítjuk, amelyekről nem állt módunkban kellő információt szerezni, arra kell következtetnünk, hogy az egyházi névvel visszaélők száma megközelíti a százezret.
Bár válogatásunk szükségképpen tartalmaz szubjektív szempontokat is, azon voltunk, hogy az egyértelmű eseteket tüntessük fel. Ezért nem szerepeltetjük a mégoly egzaltált - ám kétségtelenül a transzcendenst fürkésző - keresztény szektákat, illetve a jelentős hagyományokra visszatekintő, letisztult, illetve ártalmatlan keleti spiritualitások követőit. Itt vannak viszont azon kétes tevékenységű természetgyógyászok, akik ma már egyházi keretek között működnek. Ezoterikus felebarátaink nagy része feltehetőleg azért folyamodott e megoldáshoz, mert néhány éve szigorították a rájuk vonatkozó törvényeket, s mivel sokuk nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel, amúgy elestek volna a praktizálás lehetőségétől. Bár nem feltétlenül megtévesztés a céljuk, felsoroljuk azon intézmények fenntartóit is, akik vallásalapítói küldetést észleltek magukban. Ennek az a prózai oka, hogy a törvények szerint előnyösebb anyagi feltételekkel lehet működtetni az egyházi idősotthonokat, hajléktalanszállókat, iskolákat.
Listánkat a legutóbbi egyszázalékos adófelajánlók mennyisége alapján rendeztük sorrendbe, és feltüntetjük az összegyűlt összeget is. Noha ez nem feltétlenül tükrözi a szervezetek valóságos jelentőségét - az egy százalékért nem folyamodó Kovács András természetgyógyász Ősmagyar Táltos Egyháza például meghatározó tényező -, ez az egyetlen kézzelfogható mérőszám a támogatottság megítélésére. A lajstrom összesen mintegy 20 ezer adófizető ötven szervezetét tartalmazza. Ha a családtagokat, a nem adózó egyháztagokat és azon csoportosulásokat is beleszámítjuk, amelyekről nem állt módunkban kellő információt szerezni, arra kell következtetnünk, hogy az egyházi névvel visszaélők száma megközelíti a százezret.
KI KICSODA?
adófelajánlók száma/ felajánlott összeg
Noé az Életért Közösség - A gyülekezet állítólag az indiai dzsainizmus tanításait követi, és spirituális jelentőséget tulajdonít az állatok védelmének. Pedig csak a budapesti Noé Állatotthon fedőszerve.
6100 fő/35 millió Ft
Közösség a Születés Méltóságáért - A szülést misztifikáló, a köznyelvben "méhlepényimádónak" nevezett szervezet. Hitvallásuk lényege kimerül annyiban, hogy "a szülés és születés megszenteli önnön helyét és napját".
3236 fő/12,3 millió Ft
Noé az Életért Közösség - A gyülekezet állítólag az indiai dzsainizmus tanításait követi, és spirituális jelentőséget tulajdonít az állatok védelmének. Pedig csak a budapesti Noé Állatotthon fedőszerve.
6100 fő/35 millió Ft
Közösség a Születés Méltóságáért - A szülést misztifikáló, a köznyelvben "méhlepényimádónak" nevezett szervezet. Hitvallásuk lényege kimerül annyiban, hogy "a szülés és születés megszenteli önnön helyét és napját".
3236 fő/12,3 millió Ft
Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza - Ezoterikus társulat reikivel, angyalkommunikációval, ördögűzéssel. Beavatottságát az egyházalapító Villás Béla (jobbra) állítólag annak köszönheti, hogy gyerekkorában gömbvillámot látott, illetve a Közel-Keleten átesett egy szertartáson, amióta nem fogja a méreg.
1166 fő/5,9 millió Ft
Magyarországi Szcientológia Egyház - Hazánkban a legtöbbet bírált szervezet. A főbb vádak között agymosás, kuruzslás, a gazdasági hatalom illegitim megszerzésére való törekvés szerepel. Nem annyira hitéleti tevékenységükről, mint inkább személyiségfejlesztő és vállalati szervezetépítő tanfolyamokról ismertek.
1116 fő/5,4 millió Ft
Az Univerzum Egyháza - Kisfaludy György társulata. Az "időfizikus" Istent egy Végső Egyenlettel azonosítja, a Szentlelket pedig térenergiának tartja, ezért Szentlélek-erőművek megépítését sürgeti, hogy ne a Föld véges energiakészleteit kelljen kizsákmányolni. Huniversitas néven "egyetemet" működtetnek teremtéstudományi tanszékkel, és nemrég a hunok etnikai kisebbségként való bejegyzését szorgalmazták.
970 fő/2 millió Ft
Ősmagyar Egyház - "1972 márciusában Los Angelesben (az angyalok városában) felébredt a magyar lélek, és talpra állt az Ősmagyar Egyház" - olvasható a szervezet honlapján. Krédójuk középpontjában a közismert "házi áldás", illetve a "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában" kezdetű "magyar hitvallás" áll. Szerintük az emberi lét kezdetekor a Földön öt édenkert volt: Atlantisz, a Kaukázus, a Mu és a Góbi vidéke - és persze a Kárpátmedence.
965 fő/6,2 millió Ft
Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház - Egy vezető ezoterikus házaspár, Fuferenda Pál és felesége, Ágnes szervezete. Mindketten bíborosnak nevezik magukat, egyházukban püspökök és papok szolgálnak, s ruházatukban a megtévesztésig hasonlítanak katolikus "kollégáikhoz". Az esszénusok néven ismert őskeresztény közösség utódainak tartják magukat, szertartásaiknak Budapesten az ezoterikus Édesvíz Könyvesbolt ad otthont.
799 fő/4 millió Ft
Ezoterikus Tanok Egyháza - "Mi vagyunk az egyedüli nem földi egyház. Minket az Öregisten, a Magyarok Istene küldött a Föld nevű bolygóra" - vallják honlapjukon, ennek megfelelően foglalkoznak rovásírással, horoszkópkészítéssel, számmisztikával és jóslással. Vezetőjük, Bodor Ernő 1995-ben végzett az Orosz Parapszichológiai Akadémián. A szervezet égisze alatt működik az Ód Ezoterikus-Teológiai és Parapszichológiai Akadémia.
483 fő/2,7 millió Ft
De La Salle Szent János Egyház - A Baranya megyei Magyarhertelenden középiskolát működtetnek hátrányos helyzetű fiataloknak. Kérdésünkre elismerik, hogy gyülekezetüket kizárólag az oktatási intézmény fenntartására hozták létre. Amint azonban hangsúlyozzák, hetente meditációs órát tartanak a tanulókkal, ahol "pozitív gondolatok kerülnek elő", sőt vallástörténet tantárgyuk is van.
481 fő/280 ezer Ft
Kelta Wicca Hagyományőrzők Egyháza - A kelta druidák hagyományainak ezoterikus őrzői. Hitvallásuk: "Tégy, amit akarsz, de ne árts." Vallásuk dogmákat nem tartalmaz, sőt az egyes ágazatoknak más a meghatározása arra, hogy ki a Wicca. Az újpogány vallás középpontjában egy isten és egy istennő áll - azon irányzat tagjai között, akik utóbbit különös tisztelettel veszik körül, gyakran találunk feministákat, leszbikusokat.
431 fő/2,1 millió Ft
A Tevékeny Szeretet Közössége - Érdemben nem létező egyház - a valóságban szociális segítségnyújtó, szenvedélybetegeket ellátó, házi segítségnyújtásra szakosodott kelet-magyarországi intézményekkel.
422 fő/873 ezer Ft
Csend Hangja Egyház - A Mantra - Alternatív Természettudományi Szabadegyetem (ATSZ) hallgatóinak ezoterikus szervezete. Az ATSZ-en oktat parapszichológiát a kereskedelmi tévékből ismert Joshi Bharat. Az indiai férfi számmisztikát is tanít, és - mint hirdeti - családjában az utolsó 7-8 nemzedékben mindenki jövendőmondó volt.
321 fő/1,9 millió Ft
Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház - Ősmagyar életérzés. "Az erőszakos, kívülről jövő krisztianizáció" előtti magyar hiedelemvilág képviselői. "A napfordulókor fellobogó tűz, a legyőzhetetlen Nap fénye, az élet örök körforgása, a tavaszi vetés, a nyári aratás, az arany búzakalász, a harsány kacagás, a tölgyesek illata, régi regék, vér és föld, termékenység, igazi férfiasság, igazi nőiség, becsület, az élet növekedése... E hívószavakra ugye Benned is megdobban valami?" - olvasni honlapjukon "hitvallásukat".
307 fő/1,5 millió Ft
A Metafizikai Hagyomány Egyháza - Baranyi Tibor Imre társulata. A tudományos alapon antiszemita szervezet honlapján holokauszttagadó, judeokráciát emlegető, s a magyarság minden felettiségét, az árja létért lelkendező írásokat találni.
297 fő/1,5 millió Ft
Usui Szellemi Iskola Közösség - A reikit népszerűsítő szervezet. A reiki korántsem vallás, hanem spirituális gyakorlat, melyet Mikao Usui japán szerzetes fejlesztett ki. Szerepel benne energiaátvitel, kézrátétellel való gyógyítás. Klinikai vizsgálatok ugyanakkor nem támasztják alá a módszer hatékonyságát.
290 fő/2,2 millió Ft
Derű Egyház - A Magyar Optimista Klubot vezető Rózsahegyi Márk adományok gyűjtésére szakosodott, transzcendens program nélküli gittegylete. Két éve meggyűlt a bajuk a hatóságokkal, mert adománykérő e-mailjeikkel hozzájárulás nélkül zaklatták a címlistájukra felvett személyeket.
287 fő/2 millió Ft
Sri Sathya Sai Baba Székesegyháza - Hívei szerint a világ ura, Isten és egy korábbi indiai guru reinkarnációja. Bírái szerint középszerű illuzionista, aki máig nem gyógyult ki egy skorpiócsípés következményeiből. Előszeretettel varázsol elő tárgyakat a levegőből, lebeg a föld felett, szakterülete a bilokáció, az ételszaporítás. Honlapok tucatjain fogalmazzák meg vele szemben a szexuális visszaélés, a pedofília vádját.
239 fő/1,2 millió Ft
Dzsai Bhím Közösség - Nem annyira egyház, mint inkább cigány érdekvédő szervezet buddhista köntösben. Sajókazán iskolát, más településeken tanodákat tartanak fenn romáknak. A cigányokat az indiai érinthetetlen kasztba tartozókkal párhuzamba állító közösség elnöke Orsós János, az iskola igazgatója Derdák Tibor szociológus.
213 fő/2,3 millió Ft
Nagyboldogasszony Szeretet Egyház - A magukat a "mi anyánk és mi atyánk" teremtő akaratára visszavezető ősmagyar lelkesedés hívei reinkarnációval, táltosokkal, hun imával. Honlapjukon ismertetik Erich von Däniken elméletét, mely szerint a régi egyiptomi obeliszkek történelem előtti rakéták kőbe formált alakjai is lehetnek.
211 fő/1,4 millió Ft
Ankh - Az Örök Élet Egyháza - Az ingatlanfejlesztő Nagy János társasága. Egy követ fújnak a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségével (az igazi máltaiakhoz kísértetiesen hasonlító lovagokkal). Eszményük az ókor városépítő embere, aki szerintük nem más, mint a földönkívüliek leszármazottja. Állást foglalnak az élet égető kérdéseiben a folyadékbeviteltől az ártalmas városi levegőig, az egyneműek - pártolandó - házasságától a prostitúcióig; utóbbi tevékenységet üdvözlik, amennyiben az a szexuális terápiát célozza.
194 fő/1,3 millió Ft
Szent Erzsébet Hívei Egyház - Miskolcon és környékén, illetve Sátoraljaújhelyen és körzetében szociális támogató szolgálatokat működtetnek. Vallási tevékenységük szóra sem érdemes.
188 fő/780 ezer Ft
A Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza - Mindenféle ezoterikus bűbájosság központja. Vezetője Horváth Zoltán, akinek Amerikában állítólag a NASA módszereivel tesztelték a képességeit, és "megállapítást nyert, hogy rajta kívül mindösszesen hét embert tartanak nyilván, akinek hasonló adottságai vannak". Praktikáik között szerepel a vénuszterápia; az ezt megtapasztaló hölgyeknek a honlapjukon olvasható beszámolói szerint kéjjel vegyes örömérzetet okozott Horváth kézrátételes - és ki tudja, még mi módon alkalmazott - módszere.
172 fő/1,6 millió Ft
Szivárvány Gyülekezet - Idősotthon fenntartója Dabason és Tápiógyörgyén. Az egyház illetékessége nemigen terjeszkedik túl a két intézmény küszöbén.
133 fő/502 ezer Ft
Magyarországi Gó Egyház - A japán eredetű társasjáték híveinek szabadidőklubja.
117 fő/1,7 millió Ft
Boldog Teréz Anya Keresztény Egyház - "Bár szertartásaiban, irataiban, tanításában hasonló, de nem a katolikus egyházhoz tartozó közösség. A plébánosként szereplő Dulai Roland nevű személy nem katolikus pap. Nincs semmiféle engedélye vagy megbízása liturgikus cselekmények végzésére" - határolódott el a szervezettől tavaly az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. Dulai a rabbiképző elvégzése után 2007-ben a - névadója alapján Mikulásegyháznak is nevezett - Myrai Szent Miklós Keresztény Egyházban tűnt fel, majd megalapította mostani társulatát.
117 fő/850 ezer Ft
Az Út Gyermekei Egyház - A budapesti Computer School Szakképző Iskola fenntartója. Egyéb egyházi tevékenysége kimutathatatlan.
108 fő/701 ezer Ft
Mária Temploma Egyház - Ezoterikus, természetgyógyászatra szakosodott szervezet. Foglalkoznak egészséges életmód-tanfolyamokkal, különleges tornákkal, de kézrátételes gyógyítással is.
101 fő/552 ezer Ft
Boldog Évek Közösség - A házi segítségnyújtásban szolgálatot és egyben üzletet látó, a legkevésbé sem virtigli egyházi tevékenységet folytató szervezet debreceni, miskolci, nyíregyházi, szegedi, pécsi és győri kirendeltségekkel. Napjainkig a bezárásra váró, luxusellátást nyújtó gálosfai idősotthon fenntartója.
93 fő/1,1 millió Ft
Egyesítő Egyház - Vezetője a "harmadik Ádám", Jézus Krisztus "reinkarnációja", a koreai Sun Myung Moon. A magát az emberiség "Igaz Szülőjének" megkoronáztató férfi kétes hírű üzletember. Vállalkozásai között találunk focicsapatot, luxusingatlanokat, mostanában pedig alagúttal hidalná át az Egyesült Államokat Oroszországgal összekötő Beringszorost. Tömeges esküvőkről is ismertek.
92 fő/520 ezer Ft
Issihia Misztikus Központ - Ezoterikus, természetgyógyászatra, párkapcsolati és egyéb tréningekre szakosodott csoportosulás. Kebelükön belül működik a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet. Nemrég spermaháború - Hűtlenség, szexuális konfliktus és egyéb hálószobai csaták címmel adtak ki könyvet.
81 fő/647 ezer
Tiszta Lelkű Emberek Egyháza - Ezoterikus tevékenységek központja. Hitéletük jobbára meditációból áll, a különleges képességgel rendelkezőknek azt ígérik, hogy segítik őket a kézrátétellel való gyógyításban, az energiaátadásban, a káros földsugárzások kiszűrésében, csakrák nyitásában, "akár az Úr, vagy valamelyik isteni inkarnáció segítségével mulasztja el a fájdalmat".
81 fő/269 ezer Ft
Gondviselés Közösség Egyháza - Országszerte több szociális intézmény fenntartója. "Újabb ok arra, hogy egyházat alakítottunk, hogy bizony az állami finanszírozás az egyházakat privilegizálja" - vallotta be a szervezet elnöke, Csige József 2008-ban a Tiszacsege önkormányzatának tartott beszámolójában.
76 fő/137 ezer Ft
Egyetemes Szeretet Egyháza - Gyurcsok József szervezete. A közismert, évek óta televíziós karriert is befutó távgyógyító állítása szerint ötéves korában meghalt, amikor belefulladt a Dunába - akkor találkozott először a "teremtő fénnyel". 1990-ben aztán elvégezte a Beatles együttes kétes hírű guruja, Maharishi Mahesh transzcendentális meditációs tanfolyamát, majd a másik hírhedt indiai mester, Sri Sathya Sai Baba hatása alá kerülve folytatta pályafutását.
74 fő/390 ezer Ft
Atma - A Szeretet Egyháza - Az ezoterikus szervezet Alternatív Pszichológiai Intézete meditációkat, légzéskontrollt, energiaszint-emelést, reikit, jógát oktat, de vannak ötletei arra is, hogyan szabaduljunk meg a szemüvegünktől.
67 fő/600 ezer Ft
Magyar Vallás Közössége - "A Magyar Fajnak megvan a saját vallása és saját Istene" - vallják magukról. Szerintük ők az egyetlen olyan hazai, idegen befolyástól mentes vallási közösség, mely az ősi magyar hagyományokra épül. "Hitéletük" elsősorban a kereszténység előtti magyarság utáni nosztalgia kiélésében merül ki.
55 fő/269 ezer Ft
Akia Egyház - Az Akia filozófiát bizonyos Tudós Zsa Zsa "vezérmagos" hozta létre. A felekezet eredete i. e. 20 488-ra nyúlik vissza, amikor a földlakók első csoportja megérkezett Atlantiszra. Célkitűzésük a 2003. február 23-án elkezdődött Új Kor kikényszerítette feladatok ellátása: öngyógyító, reiki-, sámán-, boszorkány- és jóstanfolyamok szervezése. Egyik tagjuk a boszorkányságait internetszerte kínáló Lady Scarlet.
45 fő/311 ezer Ft
Szent Kamill Szeretet Egyház - Hajdúböszörményben és Sümegen idősotthont tartanak fenn. A jelek szerint ebben ki is merül egyházi tevékenységük.
44 fő/327 ezer Ft
Igaz Béke Egyház - A Zselici Rózsakert Idősek Otthonának fenntartója. És ezzel mindent elmondtunk.
42 fő/214 ezer Ft
Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház - Harasztosi László szervezete. A Magyarországon széles körben ismert parafenomén arról vált híressé, hogy testéről nagy súlyú fémtárgyak sem esnek le. Egyházában ezért mindenféle gyógyító érmék is nagy szerepet kapnak, melyeket állítólag különleges energiaadagokkal töltöttek fel. Emberünk csodadoktornak tartja magát, a ráktól a pikkelysömörig mindenféle nyavalya kezelését vállalja.
42 fő/132 ezer Ft
Silencio Hitközösség - Bács-Kiskun megyében hajléktalanszállót, idősek otthonát működtető szociális szervezet. Se kevesebb, se több.
34 fő/85 ezer Ft
Nap Szíve Lovagrend, Sophia Perennis Egyház, Szív Szeme Kontemplatív Rend, Lángoló Női Rend - Az érpataki polgármester, Orosz Mihály (jobbra) érdekeltségei. A szélsőjobboldali kapcsolatairól ismert politikus, mint egyik interjújában elismeri, főként lovagi passziójának kiélésére hozta létre a szervezeteket. A Kuruc.infón mindazonáltal egyszer oda nyilatkozott, miszerint a "cigánybűnözőket" szibériai börtönökbe száműzné, "amíg amerikai mintára a halálbüntetést ezekre a személyekre vissza nem vezetjük".
33 fő/94 ezer Ft
Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend - A legkevésbé sem vallás, hanem a hatvanas években világszerte elterjedt mozgalom, a minden emberben szunnyadó különleges képességek felszínre hozására. Hitelveik nemigen vannak, jelszavaik annál inkább: boldogság, kreativitás, megelégedettség.
32/219 ezer Ft
Lélek Egyház - A szlovákiai táltos-fehérmágus, a reikiben is utazó Csontos Vilmos által terjesztett pszichotronika, vagyis szellemsebészet fő otthona. Emberünk a Szellemsebész Egyetemen oktatja tudományát, és fizikai beavatkozás nélküli gyógyulással kecsegtet. Egyik sajátos tanítása szerint "nem szabad sokáig sóvárogva gondolni valaki másra, mert az mellrákot és prosztatarákot okoz. Tehát házasságot lehet törni, de sokáig várni vele nem."
31 fő/225 ezer Ft
Út és Erény Közössége Egyház - Cégére kung fu- és egyéb harcművészeti iskolát, masszázs- és jógatanfolyamot, országszerte tucatnyi szociális intézményt takar.
30 fő/182 ezer Ft
Idegen, Fejlettebb Intelligenciában Hívők Közössége Egyház - A földönkívüli lények létében, a velük felvehető kapcsolatban, a belső hangon, médiumon keresztüli vagy személyesen tőlük kapott üzenetekben hisznek.
0 fő/0 Ft
Közösség Misszió - Kelet-Magyarországon szociális intézményeket fenntartó vállalkozás. Vallási tevékenysége kimutathatatlan.
0 fő/0 Ft
Magyar Boszorkányszövetség - Az egyház honlapjának nyitó közleménye: "Keressük ezt a nőt! Nevei: Dr. Magyar Éva, Dr. Zádori Erika, Dr. Elbana Erzsébet, Dr. Mag Veronika, stb. Olyan üzletekbe látogat be szívesen, ahol általában egyedül tartózkodik valaki... ha megfelelő alanyt talál, megvizsgálja egy ezoterikus kütyüvel, és közli, hogy nemsokára nagyon beteg lesz vagy nagy baleset éri, és ezért leveszi róla az átkot... Ezek után fals telefonszámokat és címet ad meg, és eltűnik. A nyomravezetőnek egy ingyenes szerencse-mágiát ajánlunk fel, és ráadásként részt vehet egy rontási rituálénkon mint megfigyelő, amikor az elkapott hölgyet móresra tanítjuk."
0 fő/0 Ft
Magyar Jövőbelátók Egyháza - A főpap, Binger Vilmos több évet töltött a Magyar Boszorkányszövetségnél, majd 2006-ban saját ezoterikus egyházat alapított. Van itt szellemidézés, mágia, sámánizmus, de a fő tevékenység a jóslás. Mint Binder mondja, a jövendölések elvárt teljesülési aránya 78 százalék.
0 fő/0 Ft
Ősmagyar Táltos Egyház - Kovács András szervezete. Foglalkoznak szelleműzéssel, a káros földsugárzások elleni védelemmel. Szerintük istenanya és istenatya gyermekei között ugyanúgy megtaláljuk Jézust, mint Attilát és Emesét.
0 fő/0 Ft
Magyarországi Pantholokatholikus Tradicionális Egyház - A szélsőjobboldali nézetekkel kacérkodó László András szervezete. Az "egyházfő" Szálasi Ferencet, "Magyarország mártírhalált halt Nemzetvezetőjét" a kimagasló történelmi személyek közé sorolja, és vallásos tisztelettel beszél a hungarizmusról mint "magyar-birodalmizmusról".
0 fő/0 Ft