Ezek az Istentelen, liberálisok azt hiszik, hogy egy szentség kiszolgáltatása úgy működik, mint egy bevásárlóközpont. Bemegyek és a polcról leveszem a terméket. Bemegyek a plébános vagy a püspökhöz, hogy keresztelje meg a gyermekemet.
Mintha a keresztség annyit jelentene, hogy a gyermek vagy keresztelendő fejáre öntöm a vizet, oszt Jónapot (Buongiorno ahogyan Bergoglio mondaná, mint megválasztásakor az erkélyen). Hát kedves elvtársak, liberálisok, entikeresztények nem így van. A keresztség azon kívül, hogy eltörli az áteredő bűnt valamint az addig elkövetett bűnöket, egy beiktatás az egyházba, ami által Isten teremtményéből Isten gyermeke lesz a megkeresztelt.
Évekkel ezelőtt szem és fültanúja voltam a plébániánkon egy hasonló esetnek: megjelent egy hölgy és azt kérte a plébánosomtól, hogy keresztelje meg a gyermekét. Plébánosom az előző bekezdésben leírtakat hozta a tudtára, kiegészítve azzal, hogy a keresztséggel az is jár, hogy az egyház előírja a gyermek katolikus módon való nevelését. Ha a szülő nem gyakorló katolikus, ráadásul kereszteletlen szülőktől vagy házasságon kívül született a gyermek, akkor milyen alapon vélelmezze azt Egyház, hogy a megkeresztelt gyermeket katolikus módon fogja felnevelni.
A fenti példához még hozzátartozik érdekességként, hogy amikor a plébánosom a hölgy tudtára adta - ugyanis végig abból az alapállásból "követelőzött", hogy a gyermeke "Isten gyermeke" - gyermeke csak Isten teremtménye addig amíg nincs megkeresztelve, szinte hisztériásan próbálta kikérni magának.
Alapvetően nem az a baj, hogy beiktatjuk-e az Egyházba a keresztség által egy házasságon kívül született gyermeket - ez nem lehet egyébként vita tárgya -, hanem az a baj, ha a keresztvízet úgy használjuk mint az itatóvályúban a marhák elé öntött vizet. Megkereszteli az Egyház a törvénytelen (házasságon kívül született) gyermeket is, de a szülő aki kéri a keresztséget - és eddig nem gyakorolta a hitét -, az kezdjen el járni katekizmusra és szentmisére, majd amikor elér oda, hogy már pontosan tudja - és akarja - mi a keresztség és Egyház, akkor majd megkeresztelik a gyermeket, mert vélelmezhetően katolikus módon lesz nevelve. Ha keresztséget kérő szülő házastársi kapcsolatban él és lehetséges a szentségi házasság, akkor az Egyház elvárja, hogy rendezze a házasságát oly módon, hogy kéri a házasság szentségét.
Tehát: Bergoglio a mostani kijelentésével ezt a kétezer éves tanítást és az Egyház hitét rombolja. Gyakorlatilag kétezer év pápaságát nullázza le a liberálisok és ateisták folyamatos dicsérete mellett. Én már ott tartok, ha Bergoglio dicséretét hallom a médiában, akkor tudom, hogy megint tett vagy mondott valamit, amivel az Egyház tekintélyét, tanítását rombolja - még lejjebb. Mintha ez lenne a feladata.
És akkor még nem is szóltam arról, hogy mi a "plébánosi ajánlás". Ezt is oly módon próbálják kezelni, hogy kinyomtatok egy szöveget "otthon" a nyomtatóból, majd bemegyek a plébániára, hogy írja már alá a plébános úr és nyomjon rá egy pöcsétet. Ha valaki nem katolikus, vagy nincs megkeresztelve, vagy nem gyakorolja a hitét - nem él közösségben a plébánia a híveivel - az miért akar magának plébánosi ajánlást? Mert szükséges egy állás betöltéséhez, egy felvételhez? A plébánosi ajánlás azt jelenti, hogy a plébános garanciát vállal arra, hogy a kérő személye katolikus, gyakorolja a vallását, és rendszeresen szentségekhez járul.
Apologéta
Pár órája már leírtam valahol az Internet tengerében az aforizmát: „A politikus az az ember, aki megnézi, hogy merre tartanak a tömegek, s az élükre áll.” Az előbb azonban ismét eszembe jutott a mondat, amikor Facebook-köröm egyik tagja közzétette a Mi canto es oración nevű honlapról Ferenc pápa szavait:
Zárt ajtóval! Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. (…) Aki közeledik az Egyházhoz, annak nyitott ajtóra kell találnia, nem pedig a hit ellenőrére. (…)”
Jézus hét szentséget alapított, de mi ilyen magatartásokkal egy nyolcadikat találunk ki: a „lelkipásztori vám” szentségét – korholja az egyházfő az ő paptestvéreit. Ők persze mit sem tehetnek azokról a kemény előírásokról, amelyek két évezreden keresztül csiszolódtak ki, s amelyeket szinte beléjük égettek a szolgálatra készítésük éveiben.
De hát a pápa azért pápa, hogy megtegye az egyháza érdekében, ami már nem halogatható.
Ferenc pápa a Rómától távol eső Dél-Amerikából érkezett Ott talán jobban érzékelte, mint a Vatikán közvetlen bűvkörében serénykedők, hogy esetenként milyen megalázó, sőt kétségbeejtő próbáknak vettetnek alá a nyájba soha be nem kerültek, vagy az attól elkóboroltak. Szolgálata alatt nyilván sokakkal találkozott, akik nem részesültek különösebb vallásos nevelésben, nem vettek részt valamely plébánia életében, nem gyóntak, s nem áldoztak, de életük egy fordulópontján hirtelen szükségét érezték a lelki segítségnek. Esetleg épp az addig általuk mellőzött közösség támogatásának kérésére kényszerültek, ám elutasíttattak.
Aki itt, Magyarországon, akár csak közvetve, volt már hasonló helyzet részese – például egy rokonának azonos, főként más felekezetűvel való házasságkötése, házasságon kívüli gyermek megkeresztelése, továbbtanulási szándékhoz szükséges plébánosi ajánlás miatt – az is tudhatja, milyen ellentmondások feloldását szorgalmazza a pápa. Az az ember – Talán nem szentségtörés ez! –, akiről nagyon is el tudom képzelni, hogy ilyen helyzetekben mindig kereste és meg is találta a módját annak, miként lehetne kevésbé rigorózusan alkalmazni a szigorú szabályokat úgy, hogy az emberség Jézus által meghagyott intelmeinek is eleget tegyen.
Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy éppen emberségéért ünneplik őt a Facebookon!
De van itt még más is! Történetesen az, hogy vallás és a hit, az egy dolog, de tetszik, nem tetszik, az egyházszervezés politikai tevékenység! Márpedig, ha az egyház irányítása politikai feladat, a papi, még inkább a főpapi szolgálat tulajdonképpen politikusi foglalatosság.
A fenti idézeten kívül is sok jel utal arra, hogy Ferenc pápa ugyanúgy tudja ezt, ahogyan a legtöbb elődje tudta. Így aztán több mint kétezer éve – jóllehet gyakran csak az utolsó pillanatban – a legjelesebb katolikus egyházfők megtették azokat a lépéseket, amelyekkel sikerült beérniük, majd megelőzniük a már más irányba lódult tömegeket. Most is az történik, hogy a pápa láthatóan úgy akar cselekedni, hogy közös nevezőre hozhassa az egyház, s az ezt közvetlenül képviselő klérus és a hívek gyakran eltérő érdekeit. Ha ugyanis elődeinek e tekintetben óvatosabb magatartását követné, alighanem azt a közösséget gyengítené tovább, amelynek élére állíttatott.
Bizony mondom, politikusaink, köztük alaptörvényünk fogalmazói, tanulhatnának tőle!