"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. szeptember 10., csütörtök

A "sátán vallásának csodálatos átváltozása": Muszlim terroristából az idióták EU-ja által befogadott "menekült"

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]


A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába a muszlim terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg az európai városokban parádézó illegális bevándorlók közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak. Titkosszolgálati szakértők véleménye szerint több ezer potenciális terrorista érkezhetett meg a bevándorlókkal Németországba. Az is kiderült, hogy nagyüzemben hamisítja az Iszlám Állam a szír útleveleket.



A Facebookon komoly kutatómunkát végeznek a szíriai polgárháborúban elűzött keresztények. A This is Chris­tian Syria közösségi profilon állításuk szerint már számos, az elmúlt hetekben, napokban Európába, döntően Németországba érkezett muszlim terroristát azonosítottak. A profil szerint ezek egyike Ahmad Abd Alkarim Alhije, a Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló Iszlám Front nevű katonai szövetség Ahrar Alforat elnevezésű zászlóaljának korábbi vezetője, akit számos gyilkossággal és háborús bűncselekménnyel gyanúsítanak. A sportos testalkatú Ahmad egy szintén katona­korban lévő társával pózol a közösségi oldalra feltöltött képen, Nürnberg híres szökőkútja előtt. A Facebookon működő szír keresztény ellenállók közlésük szerint más terroristákat is lelepleztek, olyanokat, akik korábban a Face­bookon vagy a Twitteren „dicsekedtek” ocsmány tetteikkel, de most valamilyen oknál fogva magukat menekültnek kiadva kontinensünkön tűntek fel. Mint írják, van köztük, aki az an-Nuszra Front sorait erősítette, és van, aki az Iszlám Állam zsoldjában állt még két éve.


Biztonságpolitikai szakértők megerősítették, hogy számos terrorista érkezhetett Európába, azon belül pedig Németországba.


Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a hírek kapcsán kijelentette: szerencsés, hogy a múlt hétvégén Németországba kiengedett migránsok már nincsenek a magyar fővárosban. A német szövetségi hírszerzés igazgatója semmilyen veszélyt nem lát a migránsokban, miközben egyelőre még csak nem is tudták regisztrálni az összes menedékkérőt – jelentette ki Spöttle. Hozzátette, több arab dialektust ismer, a kiengedett migránsokat hallgatva azt tapasztalta, hogy sok közöttük az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai, akik most mind szírnek vallják magukat. A tegnapi német tudósítások már arról szóltak, hogy a Németországba érkező migránsok elégedetlenkednek, lázadoznak, azonnal munkát, papírokat akarnak – folytatta a szakértő –, így legalább látják azok a „német széplelkek”, akik korábban csokit és lufit osztogattak a bevándorlóknak, hogy kiket is készülnek befogadni. Figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam zsákmányolt egy csomó biankó útlevelet az elfoglalt szír kormányhivatalokból, és nagyüzemben folyik az útlevél-hamisítás. A Magyarországról távozó illegális migránsok nagy része közel sem szír, amit szerinte az is feltételez, hogy sokaknak van vadonatúj, feltehetőleg mostanában nyomott útlevele.


– Ezek az emberek nem ma, hanem holnap lesznek veszélyesek – vélte Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója. Szerinte ez a migránsmennyiség kezelhetetlen a hatóságoknak, ráadásul szinte kontrollálatlanul mozognak Ausztria és Németország területén. Hozzátette, a migránsok között jó néhány olyan terrorista akadhat, aki megbújva a tömegben éppen most jutott be Európa szívébe. – A bevándorlók egy része Németországban marad, más részük továbbindul Nagy-Britannia vagy Svédország felé. Noha Ausztriában is normálisak a körülmények, mégsem akarnak ott maradni. Talán azért nem, mert ezek a kevéssé tájékozott, nem igazán világlátott emberek a németek „ajánlatát” érzik a legcsábítóbbnak, és azzal a tévhittel mennek Németországba, hogy ott a megoldás, a munka, a jobb élet várja őket – fogalmazott Földi László.


– A Magyarországra bejövő emberek mindegyikét ugyanúgy nem tudjuk kontrollálni, ahogyan az Ausztriá­ba átmenőket sem – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett arra, hogy a múlt hétvégén a magyar hatóságok nagyjából 20 ezer embert engedtek ki Németországba, ennyi migránstól azonban mindkét oldal radikalizálódik, az európai őshonos lakosság is és a bevándorlók is.

– A németek 7 ezer főt vártak, ehelyett 20 ezer érkezett, jó részük regisztráció nélkül. Nem tudjuk, mennyi lehet közülük a terrorista, mert semmilyen biztonsági szűrőn nem estek át ezek az emberek – közölte Nógrádi György, aki szerint ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A biztonságpolitikai szakértő szavaira erősít rá, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint január 1. és augusztus 31. között mintegy 64 ezer eljárást szüntetett meg a hivatal, mivel az illegális bevándorlók „kivonták magukat a menekültügyi eljárás alól”. Ez azt jelent, hogy eltűntek a hatóság látóköréből.

Korábban Molnár Zsolt, az Ország­gyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke is kijelentette: vannak arra utaló jelek, hogy különböző terrorszervezetek, terroristák megpróbálnak a migrációs hullámot kihasználva bejutni az Európai Unióba, és ennek a veszélye a Balkán, Ázsia és Észak-Afrika felől is fennáll.

Az illegális bevándorlók között esetlegesen megbúvó terroristák kapcsán a legutóbbi Budapestinfón Tarlós István főpolgármestert is megkérdezték, aki elmondta: folyamatosan egyeztetnek a hivatalos szervekkel, de erről nem mondhat többet. A biztonsági kockázatokról és terrorveszélyről szólva megjegyezte: bejöhetnek olyan emberek is, akikre rémálmaiban sem szívesen gondol. (Magyar Idők - M1 nyomán) És mit szól ehhez az EP elnöke? "A menekültek azért Európába jöttek, mert az európai értékeket osztják"

Forrás: https://kuruc.info

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison