"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. szeptember 27., vasárnap

Nyilatkozat - A menekült dráma és az Imakuláta

Döbbenettel állunk a jelenlegi menekültdráma előtt, amely egyre nagyobb és aggasztóbb méreteket ölt. Nemcsak a bevándorlók nyomorúsága aggaszt minket, hanem kontinensünk, Európa jövője is, melyet teljesen elfoglalnak és további inváziók fenyegetik. Az Európai Unió politikusainak a tervtelensége szintén aggódással tölt el minket. Miközben országaink a káoszba süllyednek el, ők e gigantikus kihívás megoldási lehetőségein veszekednek. Szinte két hete nem lehet a vonttal Budapestre utazni mivel az ottani Keleti pályaudvar gyakorlatilag meg van szállva, a bevándorlók csatákat vívnak a rendőrséggel.

2015. szeptember 24., csütörtök

A liberalizmus bűn - 41. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. szeptember 20., vasárnap

Kedves Hívek!

312. október 29-én Konstantin császár Rómából megütközött társcsászárával, a keresztényüldöző Maxentius-szal és seregeivel. Az előző napon Konstantin egy jelenést látott. Látta a keresztet és benne a jelentését: „E jelben győzni fogsz.“ Szent Mihály Arkangyal volt, akit a liturgia, mint „Krisztus zászlóvivőjét“ említi? Mindenesetre hagyja, hogy ő hálás és győztes császár legyen Konstantinápoly egyik külvárosában (Anapel-ben), ahol az első templomot Szent Mihály Arkangyal tiszteletére szentelték fel, a Michaelion-t. Sőt ő a királyságát Szent Mihálynak szentelte.

2015. szeptember 17., csütörtök

A liberalizmus bűn - 40. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. szeptember 14., hétfő

"A sátán vallása": "Ölik az embereket, ahogy a csirkét szokták"

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Nigériában, bizonyos keresztények fontolgatják, hogy önvédelmi milíciákat hoznak létre a Boko Haram elleni harcra. Egy felmérés szerint, melyet az amerikai Cruxnow információs weboldal hozott nyilvánosságra augusztus 25-én, 2015-ben "A Boko Haram tagjai oly sok életet pusztítottak el, hogy az életnek többé nincs értéke, mondta Fr. Peter Omori, akinek a plébániáját 2012-ben bombázták le, és 12 halálos áldozatot követelt. "Megölik az embereket, mint ahogyan mi a csirkét (...). Van aki hátradől és várja, hogy valaki jöjjön segíteni, van aki meg akarja védeni a családját." Mondta a pap.

2015. szeptember 13., vasárnap

Vallásszabadság vs. vallástolerancia

A szemináriumokban ilyen tájt kezdődik az új tanév. Ennek az alkalmából teszem közzé azt a rövid magyarázatomat, amit egy Jehova Tanúival foglalkozó cikk kapcsán született [2015-07-11.]. A magyarázat nem a zsinati egyház felfogását, hanem a kétezer éves tanítást követi követi, azzal teljesen ellentétben áll, azaz nem political [protestáns] correct.

2015. szeptember 12., szombat

Jehova Tanúi: Pedofilia leleplezése, a JW.org nem tagadhatja tovább [videó]

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Az ausztrál Királyi Bizottság 2013-ban indította el egyházi és világi szervezetekre kiterjedő vizsgálatait, melyet eredetileg a Katolikus Egyház berkein belül felmerülő gyermekmolesztálási esetek kezdtek el. A Jehova Tanúira is kiterjedő, mintegy 60 évre visszamenő vizsgálat szerint 1950 óta 1006 feltételezett gyermekmolesztálásos esetet azonosítottak be, melyek közül egyet sem jelentettek a hatóságoknak. A vizsgálat egyik szakértője, Angus Steward, úgy látja, hogy a Tanúk egy szűklátókörű szekta, akik kifejezetten szabályokat hoznak létre a szexuális molesztálásos esetek hatóságok elöli eltitkolására. Az alábbi dokumentumfilmből kiderül hogyan is történnek ezeknek az eseteknek a kezelése a gyülekezeten belül, és mit élnek át az áldozatok. A videó angol nyelvű, ezen a linken elérhető a teljes szövege angolul. Az angolul nem tudók számára készítettem egy kivonatos összefoglalást, mely a videó alatt olvasható.

2015. szeptember 11., péntek

Ferenc két motu propriója a szentségi házasság érvénytelenítési eljárásának gyorsításáról

"Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” [Mt 19,4-6]

Ferenc - aki pápa - saját - szerintem előírt útján - haladva megint olyat lépett - döntött -, ami megkérdőjelezi az Egyház kétezer éves krisztusi tanítását. Eddigi nyilatkozati, döntései is csak aláásták a hagyományozott tanítást, azt devalválták, illetve azt sugározták a híveknek, hogy lényegtelenek, UGYAN IS A PÁPA MONDTA. A házasság szentségével megint egy alappillért bont le Ferenc, amikor az irgalom nevében azt írja elő, hogy gyorsítsák fel az érvénytelenítést. Igen, egyenlőre még nem azt mondja, hogy bontsák fel a házasságot, hanem csak érvénytelenítsék, azaz létre sem jöttnek nyilvánítsák.

A liturgikus megújulás gyümölcsei 89. rész - Ferenc megáldja az együttélés gyümölcsét

Mai posztunk képei sok tanulságul szolgálnak. Látható majd, hogy Ferenc várandós nőket áld meg, úgy, hogy a hasukra teszi a kezét, de ezek a várandós nők nem élnek házasságban, azaz a magzat házasságon kívül fogant, ami az Egyház erkölcsi tanításával ellentétes, de még elővehetnénk a jó erkölcsbe ütközést és az illemtant is, de hát Ferenc mégis csak pápa és Krisztus földi helytartója, mégha ezzel ellentétesen gondolkozik és cselekszik is.

2015. szeptember 10., csütörtök

A "sátán vallásának csodálatos átváltozása": Muszlim terroristából az idióták EU-ja által befogadott "menekült"

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába a muszlim terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg az európai városokban parádézó illegális bevándorlók közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak. Titkosszolgálati szakértők véleménye szerint több ezer potenciális terrorista érkezhetett meg a bevándorlókkal Németországba. Az is kiderült, hogy nagyüzemben hamisítja az Iszlám Állam a szír útleveleket.

A liberalizmus bűn - 39. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. szeptember 9., szerda

Kiss-Rigó László: "Ők nem menekültek, ez egy invázió, át akarják venni a hatalmat; a pápának fogalma sincs a helyzetről"

"Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt." [Gen 20,2-4]

A sátán vallásának követőiről, mint menekülteknek, nyilatkozta Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyés püspök a posztban foglaltakat. Nos fog is ezért ő hideget-meleg és mindent kapni, mert el mert térni az általános - a regnáló pápa - által kinyilatkoztatott és igazságnak vélt magyarázatoktól, illetve elvárásoktól. Pedig csak megtartja Isten parancsait - ebben az esetben -, itt most a poszt bevezetőjére gondolok, a Tízparancsolat első parancsát.

2015. szeptember 7., hétfő

Az öngyilkus EU és katolicizmus: A sátán gazdag országjai egyetlen szír menekültet sem fogadnak be

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

A világ öt leggazdagabb muzulmán országa egyáltalán nem fogad menekülteket, mert félnek a terrorizmustól. Az olajban gazdag országok ugyan folyósítottak segélyeket a helyzet kezelésére, Nagy-Britannia több pénzt adott e célra, mint Szaúdi-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar együttvéve.

2015. szeptember 6., vasárnap

Prédikáció: Pünkösd után XV. Vasárnap - X. Piusz, az Eucharisztia pápája

Minden évben nagy öröm, hogy szeptember első vasárnapján Szent X. Piusz pápa ünnepét ünnepelhetjük, a papi testvériség tisztelt patrónusát. X. Piusz nem csak egy rendkívüli szent volt, de kitűnő reformpápa is. Azt is mondhatjuk, hogy ő az isteni előrelátás által az újkornak küldött nagy reform pápája. Olyan mélyreható megújulásokat vezetett be az egyházban és a kereszténységbe be, melyek egyedül állnak a történelemben és csak  rendkívüli szentségének köszönhetőek.

2015. szeptember 5., szombat

A "szeretet vallása" nevében mérgesgázt vetett be az Iszlám Állam

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilek voltak – jelentette pénteken a Die Welt című német napilap hírszerzési információkra hivatkozva.

2015. szeptember 4., péntek

A "szeretett vallása": „Nem létezik mérsékelt iszlám” – „Mi láttuk a Gonosz arcát: az iszlámot”

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Ha még mindig létezne olyan ember, aki úgy véli, hogy az Iszlám Állam (ISIS) nem az iszlámot reprezentálja, akkor annak tudnia kell, hogy téved. Az Iszlám Állam az iszlámot képviseli, mégpedig száz százalékosan.
Ezek a szavak a katolikus iraki pap, Douglas Al-Bazi, Erbil plébánosának szájából származnak. Al-Basi vendégszónok volt a Comunione e Liberazione Közösség (CL) Riminiben rendezett találkozóján. Szinte senki nem mert eddig ilyen világosan fogalmazni, mint ez az iraki katolikus pap, aki testén viseli az iszlám sebeit. Erbil plébánosát kilenc évvel ezelőtt rabolták el és kínozták meg a dzsihádisták. „Az első négy nap még inni sem adtak semmit.”

2015. szeptember 3., csütörtök

A liberalizmus bűn - 38. rész