Bognár Zsolt színművész nyílt levelet írt Kulka Jánosnak.
Szerinte Kerényi csak az összegzője Kulkáék általános indulatainak; bárki más emelne ellenvéleményt, ugyanúgy reagálnának „írások tucatjaival, avagy nyílt levelekkel”, így próbálva meg ellehetetleníteni a kiszemeltet. Úgy látja, ennek az az oka, hogy Kerényi színházeszménye más, mint Kulkáéké; mint írja, ők provokálnak, mert megtehetik:
"Tisztelettel kérlek, fogadd el, hogy vannak, és a jelek szerint meggyőző többségben vannak azok, akik másként látják a világot és engedtessék meg nekünk, hogy más értékrend szerint képzeljük el a művészetet, a színházat, a nevelést."
– írja Bognár a levélben. Vágatlan formában:
"Már megint Kerényi….. Válasz Kulka Jánosnak. Kedves János! Évfolyamtársad voltam a Színház és Filmművészeti Főiskolán, azóta művészként és emberként mindegyikünk járja a maga útját.
Azért szólítalak meg, mert számomra és hiszem, hogy sokunk számára nem elfogadható az a mentalitás, ahogyan egy a köreidet, ha talán erősen is kritizáló embert, másként gondolkodót, jelen esetben Kerényi Imrét minden lehetséges fórumon megpróbáljátok darabokra szedni.
Tudom, hogy Imre csak összegzője általános indulataitoknak, és akárki szólalna meg ellenvéleménnyel irányotokban, abban a pillanatban írások tucatjaival, avagy nyílt levelekkel álltok harcba és próbáljátok ellehetetleníteni a kiszemeltet.
De miért is? Azért mert az Ő színházeszménye merőben eltér a tietekétől. Ez miért baj? Való igaz, hogy számunkra nem a deviancia, a luciferi megdicsőülés, a romlottság felmagasztalása a cél, hanem a szépség, a férfi nő iránti szerelme, a férfi barátság, az igazabbá, a jobbá válás katarzisa az, ami közel áll. Saját magad felvállalt másságának nevén nevezése miért kirekesztés? Kerényi Imrét egykor volt rendezőnek nevezned, az mi, ha nem az?
Véleményed szerint, Alföldi Róbert, a másik nagy megszólaló a témában miért pont az Őrült nők ketrece című előadást ajánlja a Tanár Úrnak megtekintésre? Provokáltok, mert megtehetitek. Én pedig, mivel ehhez van közöm, Neked is és Neki is az általam írt, Munkácsy a festőfejedelem című musicalt ajánlom megtekintésre. Ott meg Ti fogjátok érezni, hogy én miről beszélek.
Azt Te is tudod János, hogy olyan nincs, hogy független ember és gondolkodás. Valahová életszemlélete alapján mindenki leteszi a garast. Te is letetted. Az elmúlt 10-15 évben szinte minden, a nemzeti oldalt becsmérlő rendezvénynek részese voltál. Lelked rajta! Azokat az igaztalan, valóban kirekesztő, gyalázkodásokat, ami felőletek érkezett, azt bő száz évre beoszthatná a jobboldal.
És Te írsz nyílt levelet Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak! Tisztelettel kérlek, fogadd el, hogy vannak, és a jelek szerint meggyőző többségben vannak azok, akik másként látják a világot és engedtessék meg nekünk, hogy más értékrend szerint képzeljük el a művészetet, a színházat, a nevelést.
Most egy gondolat erejéig a jobboldali véleményformálókhoz szeretnék fordulni. Elszomorító látni, hogy bármilyen ügyben, tisztelet a kivételnek, a mi oldalunk csak mentegetőzni, meg elhatárolódni tud. Kiállni és megvédeni, vagy árnyalni a megtámadott véleményét, a baloldal mindig is jobban tudta. Ezt a jobboldal, védhető igaza tudatában igazán eltanulhatná.
Kedves János! Figyelmedbe ajánlom Böjte Csaba: A szeretet bölcsője című könyvét. Ha elolvasod, hiszem, hogy sok mindent másképpen fogsz látni. Ajánld barátaidnak és talán az elfogadás békéjével fogsz találkozni. Senki nem akar kirekeszteni, de megküzdeni igen, érvekkel higgadtan, bölcsen. A színházba járók pedig majd eldöntik, melyik alkotótól fogadják el a színház lényegét, a vágyott katarzis megteremtésének mikéntjét.
Ne a Miniszterelnök Úrnak írj nyílt levelet, hidd el, napnál világosabb, hogy Kerényi Imrén keresztül, csak fölfele akartál rúgni egyet, mert akkor a Te oldaladon mindig jár az elismerés, a piros pont, hiszen, ha rajtuk múlna, akár még Főpolgármester is lehetnél."
Tisztelettel üdvözöl Bognár Zsolt
/színművész, zeneszerző, dalszövegíró/
2014. május 28.
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Forrás: index.hu
Apologéta: Kicsit megkésve kerül ki ez a poszt, de folytatódik a homokos saga. Örömmel tölt el, hogy a művészvilág kezd magára találni és meg tud, illetve mer nyilvánulni. Mert megvannak a veszélyei. Ugyanis a buzilobbi elég erős ahhoz is, hogy kirekessze [milyen érdekes kifejezés ez a kirekesztés ellen küzdőknél] az ellenük szót emelőket. Egyszerűbben ne kapjanak munkát, megbízást, ebből kifolyólag ne legyen jövedelmük, megélhetésük. Emlékezzen mindenki Mel Gibson [igaz részegen elkövetett] kirohanására a zsidók [az egy másik kiválasztott lobbi, ami legalább ugyan olyan erős, vagy inkább a legerősebb lobbi] ellen. Rögtön kiközösítették, nem kapott munkát, egy szerencséje volt, rendelkezett egyéb bevételekkel.De azt is minden olvasó figyelmébe ajánlom, hogy jól figyelje meg Holywood világát, ahol a homokosságot, másságot felmagasztalják és dicsérik, az önmegvalósítás csúcsának írják le - az átlag számára. De az Európai Unió, illetve a benne helyet foglalók sem sokban különböznek. Dicsőítik a GENDER ideológiát, kötelezővé akarják tenni a számunkra, engedélyezik a semleges [harmadik] nemet. ÉS a mai fiatalokat már olyan szinten mosták ki agyilag, hogy ünnepelve szavaznak meg egy [agyilag] beteg, identitás és nemi zavaros, deviáns férfi-nőt [gendert: Conchita Wurst alias Tomas Neuwirt] egy dalfesztivál győztesének. Vagy mindenki emlékezzen arra, milyen össznépi, magamutogató felvonulást tartanak pl. Budapesten Pride néven minden nyáron. A következőkben álljon itt egy kis összefoglaló [de nem reklámként] a tavalyi eseményről:
----------------------------------------------------------------------------------------------
----------------------------------------------------------------------------------------------