"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. június 7., szombat

Jehova Tanúi: Valóban Istent szolgálják?

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Keresd a lakásba bejutás lehetőségét! Ismert tény, hogy több eladás létrejön, ha a dolgozó beléphet a lakásba és bent mutathatja meg a könyveket. Ezért arra kell törekedni, hogy ha csak lehetséges, beengedjenek a házba. Gyakran már a kopogtatással is bizonyos benyomást lehet kelteni. Miután kopogtunk, ne álljunk szorosan az ajtó elé, különben előfordulhat, hogy csak résnyire nyitják azt ki. Állj úgy, hogy az ajtót teljesen ki kelljen nyitni és a személynek be kelljen lépni az ajtónyílásba, hogy láthassa, ki az!

Amikor az ajtó nyitva van, töröld le a cipődet a lábtörlőben és mondd, hogy kint kosz, por vagy hó van – ami éppen – és inkább szeretnél mielőbb belépni, hogy a por, a meleg vagy a hó nehogy bejusson a házba.

Sose kérj engedélyt a lakásba belépésre, hanem vedd természetesnek, hogy belépsz és mondd: „Nagyon kedves, hogy beenged, hiszen valami fontosat akarok önnek mondani!

Ha az első könyvet elmagyaráztad, vedd a bal hónod alá, tedd le a táskát és a jobb kezeddel vedd ki a második könyvet a bal belső zsebből! Ha ezt is elmagyaráztad, vedd mindkét könyvet a bal hónod alá és a bal kézzel vedd ki a harmadik könyvet a jobb belső zsebedből! Ha ezt is bemutattad, akkor vedd mind a 3 könyvet a bal hónod alá és a vedd elő a 4. könyvet a bal felső belső zsebből, és így tovább, míg mindegyik könyv együtt van.

Ekkor mondd az embereknek, miközben mind az 5 könyvet eléjük tartod: „Ezt az 5 csodálatos könyvet önöknek adom mindössze 3,50 Márkáért” (Sose kérdezd meg: „Kell önöknek?”)
Forrás: Spezial-Bulletin: Vorschläge für Arbeiter 1929
(Speciális hivatalos közlemény: Javaslatok dolgozóknak 1929)

Ajándéktárgyak születésnapra

Időnként többször is érdeklődnek nálunk valamilyen kisebb alkalmas tárgy után ajándékozási célból. A raktárban lévő készlet erejéig a következők lehetnek alkalmasak születésnapi ajándékként vagy egyéb alkalmakra: egy gipszből öntött Jézus fej fali dísznek, ugyanígy Russell testvér feje, a két fej együtt 75 Pfennig. Továbbá készleten van még néhány kereszt- és korona fali dísz, kereszt és korona vasból, tölgyfán kivitelezve, valamint csak fából faragva. Vasból 50 Pfennigbe, fából 25 Pfennigbe kerül.
Der Wachtturm (Őrtorony) 1929, 98. oldal

Soha nem fogtak fegyvert?

„Az idei emlékünnepen nagy számmal jelentek meg a testvérek. Az eddig lejelentett csoportokat ABC sorrendben nevezzük meg (…) mintegy 80 testvér háborúban és a hadseregben; összesen 1368.”:

Kyrie Eleison, Kírie Eleison, Kírie Eleison

Forrás: jehovatanui.blog.hu

Apologéta: Tiszta házaló kereskedelmi ügynöki módszer (technika) némi pszichológia alapokkal megtámogatva. Úgy kell eladni az örömhírt, mint egy porszívót, vagy egyéb háztartási eszközt. Az eredeti címben feltett kérdés tökéletes. Ugyanis egyértelműen látszik, hogy kit szolgálnak ? Istent vagy a Mammont. A hitet nem lehet eladni. A hitet meg kell élni, vagy fel kell ébreszteni a másikra és elvezetni Jézusról. De rátukmálni nem. Saját életem példáiból tudom, hogy csak így működhet.