"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. június 17., kedd

Jeruzsálemben a söpredék elfoglalta az utolsó vacsora termét

Szélsőséges zsidók egy csoportja június 9-én táncolva és énekelve elfoglalta a Cenákulum termét, ahonnan kizavarta a keresztény zarándokokat, akik Pünkösd ünnepére gyűltek össze – tudósít az AsiaNews hírügynökség. Az izraeli rendőrség szerint a csoportot mintegy 30 ultra-ortodox zsidó alkotta. Köztük volt Moshe Feiglin parlamenti képviselő is, a miniszterelnök pártjának (Likud) tagja.

A Cenákulum terme, amely az utolsó vacsora és pünkösd helyszíne volt, a Sion-hegy közelében található épület második emeletén található. A XII. századtól kezdve a földszinten tisztelik Dávid király sírját, bár sok régész és történész kétségbe is vonja ennek eredetiségét.

Ferenc pápa szentföldi látogatásának utolsó napján engedélyt kapott, hogy szentmisét mutasson be a Cenákulumban a helyi püspökökkel és pátriárkákkal. Az épület Izrael állam tulajdonában áll, amely nem engedélyezi egyetlen keresztény felekezet számára sem vallási szertartás bemutatását. Csupán II. János Pál és Ferenc pápa kapta meg ezt a lehetőséget.

A múltban gyakran fölmerült, hogy átengednék a Cenákulumot a szentföldi kusztódiának, amely a szent hely eredeti tulajdonosa volt, még mielőtt az ottománok és később az izraeliek kisajátították volna. A helyszín közelében gyakran feltűnnek sértő és erőszakos feliratok a keresztények ellen. A Ferenc pápa látogatását megelőző napokban szélsőséges zsidó csoportok tüntettek Jeruzsálemben és a Sion-hegyen, ellenezve a szent helyek átengedését a keresztényeknek. Az izraeli kormány azonban nyomatékosította, hogy az utolsó vacsora terme az állam tulajdonában marad.

A keresztény zarándokok gyakran fölkeresik Dávid király állítólagos sírját az épület földszintjén és olykor imába mélyednek. A tiltakozók szerint ez istenkáromlás és provokáció. Ezért akarták elfoglalni a felső szintet és zavarták el onnan a keresztény híveket.

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Forrás: Magyar Kurír

Apologéta: csak egyetlen kérdés merül fel a keresztény emberben az esettel kapcsolatban. Mi történne, ha szélsőséges keresztények kizavarnák a zsidókat egy zsinagógából?