"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. július 30., csütörtök

A liberalizmus bűn - 35. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

35. rész - Melyek a jó és melyek a rossz hírlapok? S mit kell tartani a jóról, ami a rossz hírlapokban található, és mit a rosszról, ami a jókban előfordul?

Minthogy a jó vagy rossz áramlat, amely valamely dolgot jóváhagy vagy kárhoztat, az egyszerű hívőre nézve általában az igazság ismérvéül vagy legalábbis arra szolgál, hogy őt óvatosságra intse, s minthogy másrészt ez az áramlat a hírlapokban szokott legjobban visszatükröződni, s következőleg ezen áramlat megismerése végett igen sok esetben a hírlapokhoz kell fordulni, önként merül fel a kérdés: „melyek ama hírlapok, amelyek a katolikus ember bizalmát megérdemlik?"; vagy még inkább: „melyek azon hírlapok, amelyek e bizalmat csak nagyon csekély mérvben, vagy pedig egyáltalán nem érdemlik meg?"

Először is nyilvánvaló, hogy az oly lapok iránt, amelyek nyíltan és kérkedve liberálisoknak vallják magukat s aszerint is viselkednek, a liberalizmus ügyeire nézve éppen semmi bizalommal sem viseltethetünk. De hogyan is bízhatnánk bennük! Hiszen éppen ez amaz ellenség, amelytől leginkább óvakodnunk, s amely ellen szüntelen harcolnunk kell. E pont nem képezheti vita tárgyát. Minden, ami ma liberálisnak nevezi magát, kétségkívül az is; ha pedig az, akkor nekünk és Isten Egyházának határozott ellensége, s akkor a tőle származó ajánlások és a helyeslések, amennyiben a vallás ügyeire vonatkoznak, csak arra valók, hogy gyanúsnak tartsuk mindazt, amit ajánl és helyesel.

Van a hírlapoknak egy más faja, amely nem oly könnyen veti le az álarcot, nem szokott színt vallani, hanem inkább a határozatlanságot szereti és semmiféle irányt sem látszik követni. Ezen lapok hellyel-közzel katolikusoknak nevezik magukat, s a liberalizmust, ha ugyan szavuknak hinni lehetne, nem egyszer megvetéssel és utálattal emlegetik. E lapokat közönségesen katolikus-liberális lapoknak tartják. Ezekkel szemben a legnagyobb bizalmatlanságra van szükségünk, nehogy látszólagos jám-borságukkal és szemfényvesztésükkel tévútra vezessenek bennünket. Úgy látszik, mintha a katolikus és a liberális irány szép testvériesen megférne bennünk, de mihelyst valamely égetőbb és élesebb kérdésről van szó, a liberális irányvonal legott mégis felülkerekedik. így láttuk ezt eddig mindig s így fogjuk tapasztalni kétségkívül ezután is. A liberális áramlattal úszni jóval könnyebb, egyrészt mert igen sok köve-tője van, másrészt, mert jobban kedvez az önszeretetnek; ellenben a katolikus irányvonal követése igen nehéznek és fáradságosnak látszik, részint azért, mert kevesebb párthíve és barátja van, részint pedig azért, mert azt követeli, hogy szüntelen a szenvedélyek és gonosz eszmék sodró árja ellen ússzunk. Nagyon természetes tehát, hogy a gyönge és ingatag lelkekben rendszerint a liberális irányvonal diadalmaskodik, s ekként a küzdelem óráiban a katolikus-liberális sajtóban éppen nem bízhatunk. Sőt, mi több, ezen sajtónak ránk nézve az a hátrányos oldala is van, hogy ítéletei, amelyek soha sem határozottak, hanem mindig csak alkalmazkodók, még csak arra sem valók, hogy mint a liberális sajtó ítéletei, legalább a contrario (vagyis mint ellentétek) tájékozásunkul szolgálhatnának.

A jó sajtó csak az, amely egészen jó, vagyis amely a jót minden jó elvében s minden jó alkalmazásában védelmezi s minden fölismert rosszal homlokegyenest ellentétbe helyezkedik (opposita per diametrum), amint Szent Ignác mondja lelkigyakorlatainak aranyat érő könyvében. A jó sajtó az, amely a tévellyel ellentétes táborban székel, az ellenséggel mindig szemtől-szembe áll, s nem az, amely többnyire az ellenséggel együtt táborozik, s csak néha-néha ennek egyes kirohanásai alkalmával száll vele szembe. A jó sajtó az, amely a rossznak mindenben ellensége, mert a rossz mindenben rossz, még ama jóban is, amely néha véletlenül velejár.

Emez utolsó állításunkat, amely sokak előtt nagyon merésznek és túlzottnak fog tűnni, meg kell magyaráznunk.

A rossz hírlapok hellyel-közzel valami jót is tartalmazhatnak. Mit kell tartanunk e jóról, amely a rossz lapokban néha előfordul? Azt, hogy e jó miatt ama lapok nem szűnnek meg rosszak lenni, ha belső természetük és elveik különben rosszak. E jó a legtöbb esetben ördögi cselfogás, amely arra való, hogy e lapoknak ajánlásul szolgáljon s gonoszságukat takargassa. Az esetleges jó tulajdonságok nem szüntetik meg a rossznak természet adta rosszaságát. A gyilkos és a tolvaj nem jó emberek, még ha egyszer-másszor Üdvözlégy Máriát imádkoznak, vagy a szegénynek alamizsnát nyújtanak is; jó cselekedeteik dacára is rossz emberek, mert megszokott életmódjuk és életirányuk lényegében gonosz. És ha néha-néha a jót csak azért gyakorolják, hogy e takaró alatt annál bátrabban gonoszat művelhessenek, nyilvánvaló, hogy az is, ami magában véve és általában jó volna, ez esetben a cél miatt rossz.

Viszont nem egyszer megtörtént, hogy a jó lapok ilyen vagy amolyan tévedésbe esnek, egyszer-másszor talán hevesebben kifakadnak vagy általában olyasvalamit tesznek, amit sehogy sem lehet helyeselni. Vajon ezért mindjárt rosszaknak kell ezeket nyilvánítanunk és kárhoztatnunk? Éppen nem. S erre nézve csak a fentebbi érvelést kell megfordítanunk. E lapokban a rossz esetleges, lényegük és rendes állapotuk azonban jó. Egy vagy két bűn nem teszi az embert rosszá, kivált ha a bánat, a megtérés és a jóvátétel által megmutatja, hogy utálja azt. Csak az valóban gonosz, aki öntudatosan és állandóan gonosz, s az is akar maradni mindvégig. A katolikus hírlapírók sem angyalok, hanem csak gyarló emberek és szegény bűnösök. Ha tehát valaki egyik-másik hibájukért vagy esetleges túlzásaikért őket kárhoztatja, ezáltal kimutatja, hogy a jót és az erényt a józan erkölcstan ellenére úgy képzeli, mint a farizeusok és a janzenisták. Ha így kellene a dolgokat megítélnünk, hol találnánk az Isten Egyházában intézményt, amely jó és tiszteletre méltó volna?

Foglaljuk össze a mondottakat: vannak jó és vannak rossz hírlapok, ez utóbbiak közé tartoznak a határozatlanok és színtelenek is. Egy pár jó cselekedet nem teszi jóvá azt, ami lényegében véve rossz; egy pár hiba és bűn nem teszi rosszá azt, ami lényegében jó.

Forrás: betiltva.com

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison