Annak megmutatására, hogy nem ők tévednek, hanem azok, akik egy ilyen
mélységesen anti-katolikus tettet dicsérnek, álljon itt néhány idézet a
hivatalos reakciókból. Azok kommentárjaiból, akik írásuknak legalább egy
részében hangot mertek adni megdöbbenésüknek, hogy aztán a többi
részben, mintegy bocsánatkérés gyanánt ők is csatlakozzanak az ujjongók,
a „politikailag korrektek” közé.
Az ezen taktikát használók legkirívóbbja minden bizonnyal a summorum-pontificum.de tulajdonosa, aki egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet, hogy aztán cikkének további négyötödében minden lehetséges dicsérettel elhalmozza XVI. Benedeket, elsősorban azokért a „jótetteiért”, intézkedéseiért, melyeket a tradíció érdekében hozott meg.
XVI: Benedek hallatlan eljárása az Egyház létét fenyegeti
Írta: Michael Charlier
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2013. február 12.)
A következő főpap véleménye arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy XVI. Benedek tettével az összes eddigi pápát, de kiváltképp közvetlen elődét „ítélte” meg, hiszen vagy az ő lemondása a katolikus, vagy az eddigi szenvedő, ágyhoz kötött vagy csak nagyon beteg pápák kitartása, pápa-felfogása volt katolikus. Mind a kettő nem lehet az! Jellemző, hogy ezt az egyetlen őszinte megjegyzést a kath.net szerkesztője provokálónak nevezi.
„A keresztről nincs leszállás”
Dziwisz bíboros nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 11.)
Krakkó érseke és II. János Pál korábbi személyi titkára, Stanislaw Dziwisz, a pápa lemondásával kapcsolatban tett megjegyzésével nagy feltűnést keltett. A hírügynökségek jelentése szerint, a volt titkár ezt mondta: „Boldog” II. János Pál pápai hivatalát súlyos betegsége ellenére a haláláig ellátta, mert ezt vallotta: „A keresztről nem szállunk le”. Erről a kérdésről a Wojtyla-pápa az akkori prefektussal, Joseph Ratzinger bíborossal is tanácskozott.
Meisner bíboros, kölni érsek már a lemondás napján megszólalt, majd egy nappal később újra meginterjúvolták. Ekkor is mondott érdekes dolgokat, még akkor is, ha ő aztán az első pillanattól kezdve a mostani pápa legnagyobb híve volt.
„Szabályosan sokkolva vagyok”
Meisner bíboros nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 12.)
„Tökéletesen meglepődtem, és az első pillanatban farsangi viccnek tartottam a hírt. Hogy őszinte legyek, szabályosan sokkolva vagyok.” Ezt nyilatkozta a kölni Joachim Meisner bíboros, egy kölni újságnak adott interjújában. „Egy ilyen lépés az elképzeléseimen kívül fekszik. Korábban még a papok és püspökök sem léptek vissza. Az egyházi tisztség az atya-lét egyik fajtája. És egy apa egész életén át apa marad.”
Amikor bevezették a korhatárt a papok és püspökök számára, „sokáig arra gondoltam: még szerencse, hogy legalább a pápa élete végéig hivatalban marad. Ez esetben legalább az apaság folytonossága biztosítva van.”
A következő hivatalos kommentár, mely a Vatikán saját lapjában jelent meg, valójában ugyanazt mondja, amit Maeßen atya: hogy tudniillik a pápa e tettével csak azt bizonyította be újfent, amit eddig is tudni lehetett róla: nem hisz a természetfeletti kegyelemben, a katolikus vallás természetfeletti alapjaiban, az ő hite „evilági”, egy jóságos, emberszerető, történelmi alak tanítása, életszemlélete. Csak ellentétben a katolikus Maeßen atyával, az Osservatore Romano újkatolikus kommentátora ezt a hitet pozitívnak értékeli.
XVI. Benedek új útjai
Írta: Carlo di Cicco (Osservatore Romano)
(forrás: www.kath.net – 2013. február 13.)
XVI. Benedek legjobb és legvilágosabb felfogása az Egyházról egy olyan pillanatban mutatkozik meg, melyben szinte mindenki mélységesen csodálkozik és abszolút megdöbben: vagyis, amikor a pápa úgy dönt, hogy lemond a hivataláról, hogy visszavonulhasson az imádságba. Meggondolt és szabadon meghozott döntése, mint mindazok, melyek a történelem folyamán új utakat nyitottak [ez az ú. n. új út, tekintettel a pápa lemondására, mi lehet még azon kívül, mint hogy ezentúl ez lesz a „normális”, amit egyébként bizonyos körök már régóta óhajtanak, nevezetesen, hogy a pápa csupán egy püspök legyen a sok közül, akinek csupán adminisztratív szerep jut, és az is csak meghatározott időre], világszerte a legnagyobb figyelem és szenvedélyes és nagyon különböző kommentárok tárgya lett, megpecsételte a mostani pápának a keresztény élet és gyakorlat összhangjáról vallott nézetét.
XVI. Benedek egyháza a keresztény hit egyháza. Se nem generikus, absztrakt vagy ideológiai hit, hanem egy egészen konkrét, egy történelmi alakban, a Názáreti Jézusban való hit, akit szabad akarattal követ valaki [tehát egy embert, nem Istent, még csak nem is Isten-embert – pontosan ez az, amit a mai ember és például az iszlám vallás is megenged: Jézust egy nagy emberként prófétaként tisztelni és követni]. Ez Isten emberek iránti szeretetének tökéletes szintézise és az is marad, amit a híveknek a felebarát iránti reális, konkrét szeretetévé kell lefordítani. [Óriási, és hol marad az Isten iránti imádat ás hódolat?] Ezt az irányvonalat képviseli Ratzinger gondolkodásának és viselkedésének folytonosságában, mint teológus, mint püspök, mint bíboros és mint pápa.
Végezetül két interjú-részlet, melyből kiderül, hogy a pápa már egy éve foglalkozik a visszalépés gondolatával. Ami azért fontos, mert így még kevésbé érthető, és semmiképpen nem elfogadható, hogy miért választott éppen egy olyan időpontot a lemondásra, mely arra kényszerít minden katolikust, hívőt és papot egyaránt, hogy az év legszentebb időszakában, a kereszténység alapeseménye alatt ne Urunk szenvedésével és feltámadásával, hanem az ő személyével, majd utóda kilétével foglalkozzanak. Egyszerűen felfoghatatlan ez az eljárás, pláne egy katolikus pápa részéről! Hogy lehet így méltóképpen felkészülni Húsvétra, hogy lehet így méltóképpen a nagyböjti lelki visszavonulást megvalósítani? Mintha XVI. Benedek még utoljára egy nagyot akart volna rúgni azokon, akik megőriztek valamit a katolicizmus természetfeletti lelkületéből.
A pápa bátyja már régóta tudott a lemondásról
Georg Ratzinger nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 11.)
A pápa bátyja, Georg Ratzinger (89) higgadtan és megkönnyebbülten reagált öccse lemondására. Már hosszabb ideje tudott a tervekről, mondta az újságíróknak. XVI. Benedek időben beavatta terveibe, de ez nem volt „drámai beszélgetés”. Ezért nem is esett számára nehéz, hogy hallgasson róla.
Osservatore Romano: A pápa közép-amerikai útja óta gondol a visszalépésre
Írta: Gian Maria Vian főszerkesztő
(forrás: www.kath.net – 2013. február 12.)
XVI. Benedek visszalépési tervei már több hónapja érlelődnek. 2012 március végi közép-amerikai útja (Mexikóban és Kubában volt – a beteg Fidel Castro meglátogatása) után gondolkodott, és „vizsgálta meg Isten előtt” ezt a lehetőséget. A rá jellemző határozottsággal jelentette be most döntését.
Végül ejteni kell pár szót arról is, hogyha már visszalép a pápa, akkor miért nem tette ezt meg egyidőben a bejelentésével, miért tartja még az egész világot 17 napig izgalomban, az egyházat zaklatottságban, a híveket felindulásban – a nagyböjti lelki nyugalom helyett – azzal, hogy lemondása csak 28-án este lép érvénybe.
Ez a honlap sokszor megírta, hogy Joseph Ratzinger mennyire hiú ember, és hogy ez a hiúság milyen sokszor határozta meg tetteit. Az sem zárható ki, hogy most lemondásának is ez volt a döntő oka: látván Fidel Castro-t és emlékezve előde megtörtségére, nem bírta elviselni, hogy a világ, elsősorban a média őt is elesettnek lássa. Erre utal az is, hogy a kameráknak szigorúan meg volt tiltva, hogy felvegyék, amikor kilép a kocsiból, amikor felmegy az oltár lépcsőjén, egyáltalán mindig, amikor segítségre szorul már.
Azon lelki kár mögött szinte már eltörpül az a körülmény, hogy ottléte, de már köztudott lemondása teljes mértékben blokkolja a Vatikán mindennapjait. Miért volt erre szükség? Ha egy pápa meghal, nemcsak tudja, de tenni is teheti mindenki a dolgát, most meg vigyázzban áll minden körülötte.
Ráadásul visszataszító az a farsangi felvonulásra és bálra emlékeztető rendezvény-áradat, ami most következik. Ezzel azt érte el, hogy még jó két hétig ő lesz a világ figyelmének a középpontjában, és a helyszínek átrendezésével emberek tízezrei előtt mosolyoghat és integethet.
Tolongás a pápa körül
Írta: Paul Badde
(forrás: www.kath.net – 2013. február 13.)
A farsangnak vége van, Kölntől Rio-ig. A mostani hamvazószerdán fogja XVI. Benedek utolsó nyilvános miséjét celebrálni.
A roppant nagy érdeklődés és tolongás miatt a hamvazószerdai szentmisét első ízben helyezik át a római Santa Sabina bazilikából a sokkal nagyobb Szent Péter bazilikába.
Befejezésül még egy megjegyzés: a
keresztény szeretet egyik legfőbb parancsa az igazság kimondása ott és
akkor, amikor erre szükség van. Nem érdemes katolikus honlapot
készíteni, cikkeket fordítani és írni, a nyilvánosság felé fordulni –
vagy külön kérésre véleményt mondani, kérdésekre komolyan válaszolni –,
ha valaki hazudik, vagy csak arra figyel, hogyan lehet „politikailag
korrekt”, magyarul hogyan tetszhet a többségnek, de elsősorban a
kérdezőnek. Ha valakinek az az elsődleges szempontja, hogy csakis
olyasmit mondjon, amivel mások jóindulatát a maga számára megtartani
vagy biztosítani tudja, vagy hogy viselkedése azoknak tessen, akik azt
akarják, hogy a „fülüket csiklandoztassák” (2 Tim 4,3), az jobban teszi,
ha elgondolkozik azon, mi is valójában a szeretet keresztény
értelmezése.
Az ezen taktikát használók legkirívóbbja minden bizonnyal a summorum-pontificum.de tulajdonosa, aki egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet, hogy aztán cikkének további négyötödében minden lehetséges dicsérettel elhalmozza XVI. Benedeket, elsősorban azokért a „jótetteiért”, intézkedéseiért, melyeket a tradíció érdekében hozott meg.
Írta: Michael Charlier
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2013. február 12.)
Az a hallatlan eljárás, hogy Benedek pápa hivatalát a
bíboros-kollégium kezeibe teszi le, mintha ettől kapta volna 2005-ben,
drámai módon húzza alá, milyen mély az a változás, mely az elmúlt század óta az Egyház formáit megváltoztatta és lényét fenyegeti.
Benedek pápa végzi be, így tűnhet, azt a folyamatot, melyet VI. Pál
pápa a pápai tiarának a Szent Péter bazilika confessio-oltárára való
letevésével 1964. november 13-án megkezdett. Egy pontifikátusnak eme
utolsó aktusa ismételten demonstrálja, milyen nehéz a minden földi
viszony megváltozásával szükségszerűen együttjáró változásokat úgy
alakítani, hogy a folyamatosság biztosítva legyen, hogy a Krisztus által
alapított látható Egyház önmagával identikus maradjon.
A következő főpap véleménye arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy XVI. Benedek tettével az összes eddigi pápát, de kiváltképp közvetlen elődét „ítélte” meg, hiszen vagy az ő lemondása a katolikus, vagy az eddigi szenvedő, ágyhoz kötött vagy csak nagyon beteg pápák kitartása, pápa-felfogása volt katolikus. Mind a kettő nem lehet az! Jellemző, hogy ezt az egyetlen őszinte megjegyzést a kath.net szerkesztője provokálónak nevezi.
Dziwisz bíboros nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 11.)
Krakkó érseke és II. János Pál korábbi személyi titkára, Stanislaw Dziwisz, a pápa lemondásával kapcsolatban tett megjegyzésével nagy feltűnést keltett. A hírügynökségek jelentése szerint, a volt titkár ezt mondta: „Boldog” II. János Pál pápai hivatalát súlyos betegsége ellenére a haláláig ellátta, mert ezt vallotta: „A keresztről nem szállunk le”. Erről a kérdésről a Wojtyla-pápa az akkori prefektussal, Joseph Ratzinger bíborossal is tanácskozott.
Meisner bíboros, kölni érsek már a lemondás napján megszólalt, majd egy nappal később újra meginterjúvolták. Ekkor is mondott érdekes dolgokat, még akkor is, ha ő aztán az első pillanattól kezdve a mostani pápa legnagyobb híve volt.
Meisner bíboros nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 12.)
„Tökéletesen meglepődtem, és az első pillanatban farsangi viccnek tartottam a hírt. Hogy őszinte legyek, szabályosan sokkolva vagyok.” Ezt nyilatkozta a kölni Joachim Meisner bíboros, egy kölni újságnak adott interjújában. „Egy ilyen lépés az elképzeléseimen kívül fekszik. Korábban még a papok és püspökök sem léptek vissza. Az egyházi tisztség az atya-lét egyik fajtája. És egy apa egész életén át apa marad.”
Amikor bevezették a korhatárt a papok és püspökök számára, „sokáig arra gondoltam: még szerencse, hogy legalább a pápa élete végéig hivatalban marad. Ez esetben legalább az apaság folytonossága biztosítva van.”
Benedek pápa vele szemben soha semmivel nem utalt egy lehetséges
visszalépésre, és én „egy ilyen lépést soha nem tartottam
lehetségesnek”.
Utolsó személyes találkozásuk alkalmával, a püspöki szinódus alatt [tehát októberben] a pápát „nagyon ébernek és abszolút jelenlevőnek” találta; „40 perces előadást tartott előttünk szabadon, szellemi és lelki mélységű beszédet, ez ugyanis életelixír a számára.”
A pápa bejelentése után mindenekelőtt ez a kérdés kavargott a fejében: „Hogyan megy most tovább? Egy pápa nyugdíjban…”
Utolsó személyes találkozásuk alkalmával, a püspöki szinódus alatt [tehát októberben] a pápát „nagyon ébernek és abszolút jelenlevőnek” találta; „40 perces előadást tartott előttünk szabadon, szellemi és lelki mélységű beszédet, ez ugyanis életelixír a számára.”
A pápa bejelentése után mindenekelőtt ez a kérdés kavargott a fejében: „Hogyan megy most tovább? Egy pápa nyugdíjban…”
A következő hivatalos kommentár, mely a Vatikán saját lapjában jelent meg, valójában ugyanazt mondja, amit Maeßen atya: hogy tudniillik a pápa e tettével csak azt bizonyította be újfent, amit eddig is tudni lehetett róla: nem hisz a természetfeletti kegyelemben, a katolikus vallás természetfeletti alapjaiban, az ő hite „evilági”, egy jóságos, emberszerető, történelmi alak tanítása, életszemlélete. Csak ellentétben a katolikus Maeßen atyával, az Osservatore Romano újkatolikus kommentátora ezt a hitet pozitívnak értékeli.
Írta: Carlo di Cicco (Osservatore Romano)
(forrás: www.kath.net – 2013. február 13.)
XVI. Benedek legjobb és legvilágosabb felfogása az Egyházról egy olyan pillanatban mutatkozik meg, melyben szinte mindenki mélységesen csodálkozik és abszolút megdöbben: vagyis, amikor a pápa úgy dönt, hogy lemond a hivataláról, hogy visszavonulhasson az imádságba. Meggondolt és szabadon meghozott döntése, mint mindazok, melyek a történelem folyamán új utakat nyitottak [ez az ú. n. új út, tekintettel a pápa lemondására, mi lehet még azon kívül, mint hogy ezentúl ez lesz a „normális”, amit egyébként bizonyos körök már régóta óhajtanak, nevezetesen, hogy a pápa csupán egy püspök legyen a sok közül, akinek csupán adminisztratív szerep jut, és az is csak meghatározott időre], világszerte a legnagyobb figyelem és szenvedélyes és nagyon különböző kommentárok tárgya lett, megpecsételte a mostani pápának a keresztény élet és gyakorlat összhangjáról vallott nézetét.
XVI. Benedek egyháza a keresztény hit egyháza. Se nem generikus, absztrakt vagy ideológiai hit, hanem egy egészen konkrét, egy történelmi alakban, a Názáreti Jézusban való hit, akit szabad akarattal követ valaki [tehát egy embert, nem Istent, még csak nem is Isten-embert – pontosan ez az, amit a mai ember és például az iszlám vallás is megenged: Jézust egy nagy emberként prófétaként tisztelni és követni]. Ez Isten emberek iránti szeretetének tökéletes szintézise és az is marad, amit a híveknek a felebarát iránti reális, konkrét szeretetévé kell lefordítani. [Óriási, és hol marad az Isten iránti imádat ás hódolat?] Ezt az irányvonalat képviseli Ratzinger gondolkodásának és viselkedésének folytonosságában, mint teológus, mint püspök, mint bíboros és mint pápa.
Végezetül két interjú-részlet, melyből kiderül, hogy a pápa már egy éve foglalkozik a visszalépés gondolatával. Ami azért fontos, mert így még kevésbé érthető, és semmiképpen nem elfogadható, hogy miért választott éppen egy olyan időpontot a lemondásra, mely arra kényszerít minden katolikust, hívőt és papot egyaránt, hogy az év legszentebb időszakában, a kereszténység alapeseménye alatt ne Urunk szenvedésével és feltámadásával, hanem az ő személyével, majd utóda kilétével foglalkozzanak. Egyszerűen felfoghatatlan ez az eljárás, pláne egy katolikus pápa részéről! Hogy lehet így méltóképpen felkészülni Húsvétra, hogy lehet így méltóképpen a nagyböjti lelki visszavonulást megvalósítani? Mintha XVI. Benedek még utoljára egy nagyot akart volna rúgni azokon, akik megőriztek valamit a katolicizmus természetfeletti lelkületéből.
Georg Ratzinger nyilatkozata
(forrás: www.kath.net – 2013. február 11.)
A pápa bátyja, Georg Ratzinger (89) higgadtan és megkönnyebbülten reagált öccse lemondására. Már hosszabb ideje tudott a tervekről, mondta az újságíróknak. XVI. Benedek időben beavatta terveibe, de ez nem volt „drámai beszélgetés”. Ezért nem is esett számára nehéz, hogy hallgasson róla.
Írta: Gian Maria Vian főszerkesztő
(forrás: www.kath.net – 2013. február 12.)
XVI. Benedek visszalépési tervei már több hónapja érlelődnek. 2012 március végi közép-amerikai útja (Mexikóban és Kubában volt – a beteg Fidel Castro meglátogatása) után gondolkodott, és „vizsgálta meg Isten előtt” ezt a lehetőséget. A rá jellemző határozottsággal jelentette be most döntését.
Végül ejteni kell pár szót arról is, hogyha már visszalép a pápa, akkor miért nem tette ezt meg egyidőben a bejelentésével, miért tartja még az egész világot 17 napig izgalomban, az egyházat zaklatottságban, a híveket felindulásban – a nagyböjti lelki nyugalom helyett – azzal, hogy lemondása csak 28-án este lép érvénybe.
Ez a honlap sokszor megírta, hogy Joseph Ratzinger mennyire hiú ember, és hogy ez a hiúság milyen sokszor határozta meg tetteit. Az sem zárható ki, hogy most lemondásának is ez volt a döntő oka: látván Fidel Castro-t és emlékezve előde megtörtségére, nem bírta elviselni, hogy a világ, elsősorban a média őt is elesettnek lássa. Erre utal az is, hogy a kameráknak szigorúan meg volt tiltva, hogy felvegyék, amikor kilép a kocsiból, amikor felmegy az oltár lépcsőjén, egyáltalán mindig, amikor segítségre szorul már.
Azon lelki kár mögött szinte már eltörpül az a körülmény, hogy ottléte, de már köztudott lemondása teljes mértékben blokkolja a Vatikán mindennapjait. Miért volt erre szükség? Ha egy pápa meghal, nemcsak tudja, de tenni is teheti mindenki a dolgát, most meg vigyázzban áll minden körülötte.
Ráadásul visszataszító az a farsangi felvonulásra és bálra emlékeztető rendezvény-áradat, ami most következik. Ezzel azt érte el, hogy még jó két hétig ő lesz a világ figyelmének a középpontjában, és a helyszínek átrendezésével emberek tízezrei előtt mosolyoghat és integethet.
Írta: Paul Badde
(forrás: www.kath.net – 2013. február 13.)
A farsangnak vége van, Kölntől Rio-ig. A mostani hamvazószerdán fogja XVI. Benedek utolsó nyilvános miséjét celebrálni.
A roppant nagy érdeklődés és tolongás miatt a hamvazószerdai szentmisét első ízben helyezik át a római Santa Sabina bazilikából a sokkal nagyobb Szent Péter bazilikába.
Befejezésül még egy megjegyzés: a
keresztény szeretet egyik legfőbb parancsa az igazság kimondása ott és
akkor, amikor erre szükség van. Nem érdemes katolikus honlapot
készíteni, cikkeket fordítani és írni, a nyilvánosság felé fordulni –
vagy külön kérésre véleményt mondani, kérdésekre komolyan válaszolni –,
ha valaki hazudik, vagy csak arra figyel, hogyan lehet „politikailag
korrekt”, magyarul hogyan tetszhet a többségnek, de elsősorban a
kérdezőnek. Ha valakinek az az elsődleges szempontja, hogy csakis
olyasmit mondjon, amivel mások jóindulatát a maga számára megtartani
vagy biztosítani tudja, vagy hogy viselkedése azoknak tessen, akik azt
akarják, hogy a „fülüket csiklandoztassák” (2 Tim 4,3), az jobban teszi,
ha elgondolkozik azon, mi is valójában a szeretet keresztény
értelmezése.
[Williamson püspök képe körül látható szöveg: Isten kegyelmével
kitarthatunk az igazság mellett – kerüljön, amibe kerül; és ha ezért
brutálisan megölnek bennünket, akkor halihó, ez a leggyorsabb felvonó a
mennyországba]
Fprrás: www.katolikus-honlap
Fprrás: www.katolikus-honlap