Abszolút szakítás az Egyház tradíciójával és gyakorlatával

Roberto de Mattei

Roberto de Mattei a Cassino Egyetem kortörténeti professzora volt, ma a római Európai Egyetem egyháztörténelmet oktató professzora. Tanácsadója volt az olasz kormánynak külpolitikai kérdésekben, elnökhelyettese az Olasz Köztársaság Nemzeti Kutatótanácsának (CNR). Igazgatója és kiadója a Radici Cristiane újságnak és a Corrispondenza Romana katolikus hírügynökségnek. „A II. Vatikáni Zsinat – egy eddig megíratlan történelem” című könyv szerzője, melyért 2011-ben az olasz történelmi díjjal, az Acqui Storia-val tüntették ki.

V. Celesztin

De Mattei professzor írásának elején V. Celesztin és XII. Gergely pápa esetét meséli el. Majd így folytatja: "E látószögből nézve XVI. Benedek lemondása teológiai és egyházjogi szempontból megengedett aktusnak tűnik, de történelmi szempontból az Egyház tradíciójával és gyakorlatával való tökéletes diszkontinuitásnak. Az e lépésből eredő lehetséges következmények felől vizsgálva pedig nem csak valamilyen „innovatív”, hanem radikálisan „forradalmi” aktusról van szó", ahogy ezt a bal-liberális Eugenio Scalfari a La Repubblica napilapban február 12-én nevezte.

Ugyanis e lépésével a pápai intézmény képe a világ nyilvánosságának szemében levetkőzi szakrális jellegét, hogy a modernség ítélkezési kritériumainak kiszolgáltassák. Nem véletlenül írt ugyanezen a napon Massimo Franco a Corriere della Sera-ban „egy kormányzói rendszer extrém, utolsó és visszavonhatatlan válság-tünetéről”. 

XII.Gergely pápa

Se V. Celesztinnel nem lehet összehasonlítani, aki úgy lépett vissza, hogy előzőleg a remete cellájából erőszakkal rakták a pápai trónra, se XII. Gergellyel, aki azért mondott le – miután pápává választása előtt szavát adta erre a többi pápaválasztó bíborossal együtt –, hogy a nyugati nagy egyházszakadás súlyos problémája végre megoldódjon. 

Ezeknél kivételekről volt szó. De milyen kivételes szituáció áll XVI. Benedek döntésének hátterében? Az a hivatalos ok, amit február 11-én megnevezett, a kivétel helyett sokkal inkább a normál állapotot jelenti.

Nincs szó súlyos cselekvőképtelenségről, ahogy ez II. János Pál pontifikátusának utolsó szakaszában fennállt. XVI. Benedek szellemi képességei tökéletesen épek [akárhány cikket fordítok, érdemes megfigyelni, hogy senki nem nevezi XVI. Benedeket pápának, már csak simán XVI. Benedeknek hívják], miként ezt a római egyházmegye papszemináriumában tartott február 8-i beszédével is bizonyította, és az egészsége „mindent egybevetve” jó, ahogy a vatikáni szóvivő, Lombardi is mondta.

XVI. Benedek pápa

Nyilvánvaló, hogy a megválasztás pillanatától kezdve minden pápa érthető módon átérzi elégtelenségét és saját személyes képességei és a rá váró feladat súlya közötti aránytalanságot. Ki mondhatja, hogy képes pusztán a saját erejével Krisztus Helytartójának a hivatalát viselni? A Szentlélek azonban a pápa mellett áll, nem csak megválasztásának pillanatában, hanem a haláláig, minden pillanatában, pontifikátusának legnehezebb pillanataiban is. Ma a Szentlélekre gyakran fölöslegesen hivatkoznak, mint például amikor arra használják, hogy egy pápa vagy egy zsinat minden aktusát és szavát fedezze. Ezekben a napokban a Szentlélek a nagy távollevő a tömegmédia kommentárjaiban, melyek XVI. Benedek lépését pusztán emberi szempontok alapján ítélik meg, mintha az Egyház egy multinacionális konszern lenne, melyet minden természetfeletti befolyás nélkül csupán a hatékonyság kritériumai szerint vezetnek.

Pedig fel kell tenni a kérdést: Hány pápa kormányzott az elmúlt kétezer évben jó egészségben és hányan nem érezték erőik csökkenését, és hányan szenvedtek betegségektől és mindenfajta erkölcsi megpróbáltatástól? A jó fizikai erőnlét soha nem tartozott az Egyház vezetésének kritériumai közé. XVI. Benedek után egyike lesz a kritériumoknak? Egy katolikus nem tehet mást, minthogy felteszi ezeket a kérdéseket, és ha nem teszi fel, akkor a tények teszik meg ugyanezt, mint például az elkövetkező konklávéban, amikor Benedek utódának megválasztása sorsszerűen egy ereje teljében levő fiatal bíboros felé hajlik, hogy a következő pápa biztosan alkalmas legyen arra a nehéz misszióra, mely rá vár.

Ezért nem helyes, ha XVI. Benedek pontifikátusát már „lezártnak” tekintjük, és túl gyorsan akarunk mérleget csinálni, anélkül, hogy megvárnánk az általa megadott határidőt, 2013. február 28-ának estéjét, mely nap bekerül az egyháztörténelembe. XVI. Benedek e dátum előtt és után is még főszereplője lehet új, előre nem látott történéseknek. A pápa bejelentette a lemondását, de nem a hallgatását. Mit fog XVI. Benedek, vagy Ratzinger bíboros az elkövetkező napokban, hetekben vagy hónapokban mondani és tenni? És mindenekelőtt, ki fogja Péter hajócskáját az új viharokon keresztül vezetni, melyek szükségszerűen jönnek, és ezt milyen módon fogja tenni?

Forrás: www.katolikus-honlap.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison