A Szentháromság Vasárnapja a Pünkösd utáni első Vasárnap. Mozgó ünnep. Egyházunk jó anyaként kísér vallásos életünkben. A Húsvéti idő lezárásaként az elmúlt vasárnap megünnepeltük a Szentlélek kiáradását. Ma Szentháromság vasárnapján pedig egyben szemléljük a három személyű, egy Istent. Minden népnél megtaláljuk az Isten hit valamilyen formáját. Minél fejlettebb egy nép, annál fejlettebb az Istenről alkotott képe. A természetes ész segítségével a gondolkodó ember rájön Isten létezésére. Azonban a legizgatóbb kérdés, hogy szeret-e az Isten vagy nem, érdekli-e őt a sorsunk? Vagy tán elérhetetlen távolságban ül dicsőséges trónján, saját boldogságában?
A történelem során az ember sok különféle választ adott ezekre a kérdésekre. Voltak idők, amikor a haragos Isten képe arra késztette az embereket, hogy nagy áldozatokkal, egyes esetekben még emberáldozatokkal is igyekezzenek megbékíteni Istent. Még mi is emlékezünk olyan időkre, amikor egyesek úgy vélték, Isten az ember legnagyobb ellensége, ezért ki kell őt tiltani a társadalomból. Azt szerették volna, hogy Isten minél távolibb legyen, a vallásos értékek semmiféle szerepet ne játszanak az emberek életében.
Mindezekre a félelmekre válasz a Szentháromság ünnepe: Isten úgy nyilatkoztatja ki magát, mint akinek egyetlen és legfőbb gondja az ember boldogsága.
Itt már nem elég a gondolkodás, nem elég a természetes ész világa, arra van szükség, hogy maga Isten beszéljen önmagáról. Ezt Isten meg is tette és ma is megteszi a Szentírás lapjain keresztül.
Szentlecke: Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei és felkutathatatlanok az ő útjai! Mert ki ismerte meg az Úr gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott néki előbb visszafizetés fejében? Mert minden belőle, általa, és érte van: dicsőség néki örökre. Ámen [Róm 11,33-36]
Az Ó szövetségi ember számára Isten az egyetlen Isten volt, aki felelősséget vállal népe iránt, de ugyanakkor cserébe kéri azt a tiszteletet és imádást, ami senki és semmi másnak nem jár ki. Csak kizárólag az egy, igaz Istennek. Ennek a hitnek a védelmében telt Mózes élete, a próféták élete és küzdelme. Istennek fáj népe szenvedése. A mi Istenünk tehát törődik velünk, bajainkkal, szenvedéseinkkel együtt érző Isten. A mi Istenünk bennünket szerető, értünk aggódó Isten.
Az Új szövetségben ez még nyilvánvalóbb, Jézusban Isten már többet megmutat, megsejtet önmagából. Kiderül, hogy Isten nem fentről uralkodó szuper lény. Hanem a szívekben lakó szerető Szentháromság.
Szent Evangélium: "Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." [Mt 18-20]
Az 1.-2. századi teológiában a bibliai kijelentések alapján igyekeztek megfogalmazni egy kidolgozott és mindenki számára elfogadható Szentháromság tant, de az eredmény a sok teológiai vita és nézet után, nem mindig volt sikeres.
Szent Ágostonról jegyezték fel, hogy a tenger parton sétált és a Szentháromság titkáról elmélkedett. Egy kisgyerek akadt az útjába, aki a tengerből vizet hordott egy kis gödörbe…. Hamarabb belefér, mit a te elmédbe a Szentháromság tana.
Nekünk sem könnyű belemélyedni ebbe a hitigazságba. Valójába nem is a fejünkkel, hanem a szívünkkel kell megértenünk valamit. A Szentháromság tanának újszerű mondandója van az Istenről. Isten közösségi. Szokás azt mondani, az Atya teremt, a Fiú megvált és a Szentlélek megszentel.
Mindhárom személy a világnak és az emberiségnek az Istennel fennálló harmóniájának megteremtésén fáradoznak. A Szentháromság életközössége ideális mintája és ösztönzője az emberi közösségeknek. Nem haszontalan erőfeszítés az, amely arra irányul, hogy helyre álljon az Isten és ember, az ember és ember harmonikus kapcsolata. Ehhez a munkához mindenkire szűkség van. A mai ünnep célja, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére és próbáljuk meg azt viszonozva, gyakorlatba ültetni.
Amikor Mózes a Sinai hegyen találkozott Istennel a hegyről lejövet ragyogott az arca. Nekünk is magunkkal kell vinnünk, hordoznunk kell az Istennel való találkozás élményét. Legyen olyan tanúságtevő az életünk, hogy ez másokat is lelkesítsen.