Apologéta
25. rész - A mondottaknak megerősítése a „Civiltá Cattolica"-nak egy igen lelkiismeretesen megírt cikke által
Nem hisszük, hogy az előző fejezetben kifejtett érvelés ellen bármit is lehetne ellen-vetni. Minthogy azonban a kérdés rendkívül fontos s az utóbbi időkben heves vita tárgyát képezte; minthogy továbbá a mi személyes tekintélyünk sokkal csekélyebb, sem hogy a szóban forgó kérdést mi magunk végérvényesen eldönteni képesek volnánk, engedjék meg, t. olvasóink, hogy állításunk megerősítése végett egy elismert, hogy ne mondjuk, megdönthetetlen tekintélyre hivatkozzunk. Ez a Civiltá Cattolica, a világ elsőrangú vallásos folyóirata. E folyóirat nem ugyan szerkesztésében, de eredetében hivatalos, mert IX. Pius pápa külön brévével alapította s szerkesztését a Jézustársasági atyákra bízta. E folyóiratnak, amely hol komoly, hol gunyoros cikkeivel szüntelen üldözi az olasz liberalizmust, már számtalanszor szemére vetették a liberálisok a szeretet hiányát.
Válaszul a farizeusoknak a szeretetről és a kíméletről tartott beszédjeire a Civiltá Cattolica egy igen szép és érdekes cikket közölt, amely finom humorral és mély böl-csességgel van megírva. Idézzük e cikket egyrészt a liberálisok vigasztalására, más-részt a liberalizmus szele által meglegyintett katolikusaink kijózanítására, akik ama-zokkal egy húron pendülvén, minduntalan megbotránkoznak s lépten-nyomon kár-hoztatják a mérsékletnek a katolikusoknál állítólagosán észlelhető hiányát.
Az említett cikk, amelynek címe: „Egy kis szeretet vagy a kolduló liberálisok", íme a következő:
„De Maistre ezt mondja, hogy az Egyház és a pápák ügyük számára soha mást nem kértek, mint igazságot és igazságosságot. A liberálisok ellenben az igazságtól és még inkább az igazságosságtól való kétségkívül üdvös félelmükben mindig csak szeretetért könyörögnek.Több, mint tizenkét esztendeje van már, hogy a liberálisok által nyújtott eme látványt egész közelről szemléljük, hogy ezek a hol kevesebb, hol mérsékeltebb antikatolikusok éppen mitőlünk koldulják sírva, jajgatva szüntelen a szeretetet, prózában és versben, röpirataikban és hírlapjaikban, magán - és nyílt, névtelen és álnév alatt írt leveleikben, közvetve és közvetlenül könyörögnek nekünk, hogy az Isten szerelméért egy kis szeretetet tanúsítsunk irántuk, hogy ne tegyük őket nevetség tárgyává embertársaik előtt, ne tegyük oly szigorú és részletes bírálat tárgyává jeles irataikat, ne kutassuk oly makacsul dicső tetteiket, ne lássuk és ne halljuk tévedéseiket, hibáikat, hazugságaikat, rágalmazásukat, hamisításaikat, szóval hagyjuk őket békében.De hát utóvégre a szeretet szeretet! Ha a liberálisoknak nincs szeretetük felebarátaik iránt, az nagyon természetes, s azt nagyon könnyen meg lehet érteni, de ha a Civiltá Cattolica írói nem gyakorolják a szeretetet, az már egészen más megítélés alá esik.Az Isten igazságos büntetése, hogy a liberálisok, akik a nyilvános koldulást kárhoztatják és sok országban börtönnel is büntetik, maguk is kényszerűségből nyilvános koldusokká lesznek, s az ég szerelmére — éppen a gonosz reakcionáriusoktól — egy kis szeretet, egy kis könyörületet koldulni kénytelenek.A liberálisok ezen megtérése hasonlít ama gazdag fösvény megtéréséhez, akit egy, az alamizsnálkodás erényének gyakorlására buzdító szentbeszéd annyira meghatott, hogy amidőn a templomból kijött, ezeket monda: »Lehetetlen, hogy ezen jó keresztények, akik e szentbeszédet hallották, nekem ezentúl egyszer-másszor merő szeretetből valamit ne adjanak.« így vagyunk a mi bámulatosan okos liberálisainkkal is. Miután cselekedeteikkel és irataikkal (ki-ki a maga módja szerint) megmutatták, csak eszükbe jut, hogy van ám a világon valami, amit a szeretet erényének neveznek, s amit ők a saját hasznukra kizsákmányolhatnak.Hirtelen lelkesedést mutatnak a szeretetért s a pápát, a püspököket, a papságot, a szerzeteseket, a hírlapírókat, még a Civiltá Cattolica szerkesztőit is kérve kérik, hogy velük szeretetteljesen bánjanak.Halljuk csak, mily szép érvekkel állnak elő! Azt mondják, hogy ők nem a saját érdekükben beszélnek így. Isten mentsen! Ok a mi szent vallásunk érdekében szólnak, amely annyira szívükön fekszik s amelynek a mi könyörületlen védekezésünk oly nagy hátrányára van! Ők maguknak a reakcionáriusoknak, s nevezetesen (ki hinné?) a Civiltá Cattolica szerkesztőinek érdekében beszélnek!Mi szükségetek van (mondják egészen bizalmas hangon) ezen vitákra? Nincsen már amúgy is elég bajotok? Legyetek türelmesek, és a ti ellenségeitek is türelmesek lesznek irántatok. Mi hasznotok van abból, hogy mint a kutya a tolvajra ugat, ti is folyton az ellenség ellen lármáztok? Ha előbb-utóbb baj ér benneteket, csak maga-toknak és ama fékezhetetlen hevességnek tulajdonítsátok, amellyel e bajt ti magatok keresitek.Bölcs és önzetlen beszéd, amelynek csak azon egy hibája van, hogy feltűnően ha-sonlít azon beszédhez, melyet a »Jegyesek«-ben a rendőrbiztos Tramaglino Renzóhoz intézett, amidőn szép szavakkal akarta a börtönbe kísérni, mert attól tartott, hogy ha erőszakot használ, a dolog nem fog sikerülni: »Higgy nekem — monda a biztos Renzónak —, mert nekem e tekintetben nagy tapasztalatom van. Menj szépen előre, ne nézz se jobbra, se balra, s ne csinálj semmi feltűnést, ekként senki sem vesz észre, senki sem fogja tudni, mi történik veled, s becsületed sértetlen marad.« Manzoni azonban megjegyzi, hogy Renzo e szép szavaknak sehogy sem akart hitelt adni. Nem akarta elhinni, hogy a biztos neki jót akar, hogy becsületét annyira szívén hordja s hogy rajta segíteni kész. Mind ama intelmek tehát csak arra szolgálnak, hogy még inkább megerősítsék különben is már föltett szándékában, t. i. hogy annak, amit a biztos ajánlott, éppen az ellenkezőjét fogja tenni.Nyíltan szólva, mi is nagy kísértésben vagyunk Renzo példáját követni, mert csak-ugyan nem vagyunk képesek magunkkal elhitetni sem azt, hogy a liberálisok azzal a kárral, amit mi a vallás ügyének okozhatnánk, a legkevesebbet is törődjenek, sem pedig azt, hogy személyes érdekünket annyira szívükön hordják. De éppen ellenke-zőleg, meg vagyunk róla győződve, hogy ha a liberálisok modorunkat a vallásra s önmagunk ügyeire nézve károsnak tartanák, nemcsak nem sietnének bennünket e kárra figyelmeztetni, hanem helyesléseikkel, hogy csak mennél nagyobb kár szen-vedjünk, még inkább buzdítanának.Mi azt gondoljuk, hogy a liberálisoknak ezen buzgósága s modorunk megváltoztatására vonatkozó kérelme annak a jele, hogy ezen modorunk vallásunk ügyének mit sem árt, s hogy iratainkat olvassák, ami az íróknak mindig vigasztalásul szolgál.Ami pedig a mi személyes érdekünket és a hasznossági elvet illeti, ámbár a liberálisok e tekintetben mindig első mesterek voltak s a hasznossági elvet inkább a saját érdekeikre, mint a mieinkre alkalmazták, mindazonáltal meg fogják engedni, hogy ezentúl is azt higgyük, amit eddig hittünk, hogy t. i. a liberálisokkal szemben alkalmazott modorunkra vonatkozó vitánkban sem mi, sem a vallás nem húzza a rövidebbet.Miután pedig véleményünket ekként kifejeztük s ama bensőknek nevezhető s a hasznossági elvtől független érveket, amelyeket a liberálisok maguk mellett s a mi stílusunk ellen felhozni szoktak, a Civiltá Cattolica előző évfolyamaiban már nem egyszer megcáfoltuk, mi marad egyéb hátra, mint hogy ezen újfajta koldusokat szép szerével elküldjük s nekik azt tanácsoljuk, hogy saját ügyeik védelmében nagyobb ügyességet fejtsenek ki, mint a XVII. századbeli rendőrbiztos Renzóval szemben.Minthogy azonban sokan közülük még most sem szűnnek meg koldulni s legújabban is Perugiában nagy lármával ilyen című iratot adtak ki: »Mi az az úgynevezett katolikus párt? «, s ezen iratban mást sem tesznek, mint a Civiltá Cattolicától egy kis szeretetet kérnek, talán nem egészen haszontalan munkát végzünk, ha folyóiratunk ötödik sorozatában a régi ellenvetésekre régi válaszokkal felelünk. Ez is a szeretet gyakorlása lesz; nem ugyan az, amelyért a liberálisok könyörögnek, de bizonyára olyan, amely elismerést érdemel, mert nem könnyű dolog ugyanazt százszor türelemmel meghallgatni.Egyébként az alázatos és panaszkodó hang, amelyen egy idő óta a szeretet alamizsnájáért könyörögnek, megérdemli ezt az áldozatot."