Apologéta
24. rész - Válasz egy első tekintetre komolynak látszó ellenvetésre.
Az előző fejezetekben kifejtett tanra vonatkozólag ellenfeleink egy, első pillanatra igen nagynak látszó nehézséget támaszthatnak.
Jó lesz az utat, mely még előttünk áll, minden ilyen aggálytól megtisztítani. A pápa, mondják, és ez egészen bizonyos, már többször ajánlotta a katolikus hírlapíróknak, hogy polémiáikban szelídséget, mérsékletet és szeretetet tanúsítsanak, s hogy a támadó modort, a gyalázó jelzőket s az igazságtalan személyeskedéseket kerüljék; ez pedig, mondják tovább, homlokegyenest ellenkezik azzal, amit az imént bizonyítgattatok.
Isten segítségével meg fogjuk mutatni, hogy ami megjegyzéseink és a pápának bölcs tanácsai között semmiféle ellentmondás sem létezik. És ez, hál' Istennek, nem is nagy megerőltetésünkbe fog kerülni.
Kihez intézte a mi Szentséges Atyánk amaz intelmeket? Mindig a katolikus sajtó, mindig a katolikus hírlapirodalom embereihez, akikről föltételezte, hogy csakugyan jó katolikusok. A pápának ezen, a mérsékletre és szeretetre vonatkozó tanácsai mindig azon katolikusoknak szólottak, akik más katolikusokkal az úgynevezett szabad kérdések fölött vitatkoznak, nem pedig azon katolikusoknak, akik a nyílt antikatolikusokkal a hit nehéz harcát vívják. A pápa, amidőn e tanácsokat osztogat-ta, sohasem tett említést ama folytonos harcról, amely a katolikusok és a liberálisok között folyik, s amely éppen ezért, mert a katolicizmus az igazság, a liberalizmus eretnekség, valóságos harcnak tekintendő. A pápa tanácsai csakis a mi — szerencsétlenségünkre gyakori — családi viszálykodásainkra vonatkoznak; s esze ágában sem volt azt kívánni, hogy az Egyház és a hit örök ellenségei ellen oly tompa és élet-len fegyvereket használjunk, amelyek a harci játékhoz illenek.
Az általunk előadott és ő Szentsége brévéiben és allocutióiban foglalt tan között tehát semmi ellentmondás sem létezik. Az ellentmondás a helyes logika szerint ejusdem, de eodem et secundum idem (ugyanannak, ugyanarról, ugyanazon szempont szerinti állítása és tagadása); ez pedig a jelen esetre nem alkalmazható.
De miként is lehetne a pápa szavait másképpen magyarázni? A Szentírás magyarázatának főszabálya az, hogy a szent könyvek helyei betű szerinti értelemben veendők mindaddig, amíg a betű szerinti értelem a szövegösszefüggéssel (contextus) nem ellenkezik, a szabad vagy képletes magyarázatnak csak akkor van helye, ha a szöveg a betű szerinti értelemmel tényleg ellenkezik. Ugyanezen elvet kell követnünk a pápai okmányok magyarázatánál is.
Lehet-e feltételezni, hogy a pápa ellentmondásban legyen az egész katolikus hagyománnyal, kezdve Jézus Krisztustól egészen napjainkig? Hihető-e, hogy a pápa az Egyház legkitűnőbb hitvédőinek és hitvitázóinak irányvonalát és modorát Sz. Páltól kezdve egészen Szalézi Szent Ferencig egy tollvonással elítélje? Kétségkívül nem. Pedig ez csakugyan így volna, ha a türtőztetésre és mérsékletre vonatkozó pápai tanácsokat úgy kellene valóban értenünk, mint ahogy azt (saját érdekében) a liberalizmus magyarázza. Kétségtelen tehát, hogy a pápának említett tanácsai (a jó katolikus a pápa tanácsait is parancsnoknak tekinti) nem a katolikusok és a katolicizmus ellenségei (például a liberálisok) között folytatott harcra, hanem csakis ama vitákra és nézeteltérésekre vonatkoznak, amelyek maguk között a jó katolikusok között fölmerülnek.
Különben, akinek csak egy kis esze van, és csak egy kissé gondolkozik, legott belát-ja, hogy csakis ez utóbbi állítás felelhet meg a valóságnak. Soha egy parancsnok sem mondotta katonáinak, hogy az ellenséget ne nagyon üssék, s hogy a harc tartalma alatt vele szelíden bánjanak s iránta elnézők legyenek. A háború háború, s a háború lényege az ellenség üldözése. Bizonyára árulónak tekintetnék, aki a harc tüzében a harcosok sorai között föl-alá futkosván, ekképpen vezényelne: „Vigyázz! Az ellenséget ne nagyon bántsd! Halálosan meg ne sebezd!"
De hát mit akarunk még többet? Hiszen IX. Pius pápa maga magyarázta meg szavait s maga mutatta meg, miként kell a mérsékletre és a szelídségre vonatkozó tanácsait értenünk. Egy igen fényes alkalommal a kommün embereit ördögöknek, s a katolikus liberalizmus híveit még az ördögöknél is gonoszabbaknak nevezte. Az annyira szelíd pápa ajkairól elhangzott jelző bejárta az egész világot, s mint egy örökös átok jegye a liberalizmus homlokára süttetett.
A „Cum multa" pápai körlevélnek intelmei, amelyeket a liberális gonoszság a legderekabb katolikusok ellenében felhasználni iparkodott, s amelyekben Szentséges Atyánk, XIII. Leó azt ajánlja a katolikus íróknak, hogy „az Egyház szent jogainak védelmére támasztott vitáikban az erőszakoskodás helyett a szerénységet és mérsékletet gyakorolják, s inkább az érvek súlyával, mint az irányvonal hevességével és keménységével diadalmaskodni iparkodjanak" - ezek is csak azon vitákra vonatkoznak, amelyeket a közös ügy szolgálatában katolikusok katolikusok ellen támasztanak, nem pedig ama harcra, amely a katolikusok és a katolicizmus esküdt ellenségei, például a liberálisok között folyik.
Kiviláglik ez a nagybecsű körlevél egész szövegéből.
A pápa azt ajánlja, hogy a katolikusok és a katolikus egyletek, amennyire csak lehet, összetartsanak; s miután ezen annyira kívánatos összetartás előnyeit kiemelte, a kölcsönös mérsékletet és elnézést jelöli meg, mint oly módot, amely az egyetértést leginkább biztosítja.
A mondottakból már most egy megdönthetetlen érvet lehet levezetni.
A pápa gyöngéd és mérsékelt irányvonalat ajánl a katolikus íróknak, hogy ily módon a kölcsönös békét és egyezséget annál biztosabban fenntarthassák. E békét és egyezséget azonban a pápa csakis a katolikusok és katolikusok között óhajthatja, nem pedig a katolikusok és a katolicizmus ellenségei között. A mérséklet és a gyöngédség tehát, amelyet a pápa a katolikusoknak ajánl, kizárólag csakis a katolikusok és a katolikusok között felmerülő vitákra vonatkozik és semmi esetre sem azokra, amelyek a katolikusok és a liberális tévtan követői között folynak. Még világosabban. A pápa a mérsékletet és elnézést úgy ajánlja, mint eszközt a célra, vagyis az egyezség biztosítására. Következőleg ez eszközt a cél határozza meg közelebbről, amelyre irányul. E cél pedig az egyezség és összetartás a katolikusok között és soha a katoli-kusok és a katolicizmus ellenségei között, mert ez utóbbi képtelenség (quia absur-dum). A pápa által ajánlott mérséklet tehát az általunk jelzett vitákra vonatkozik.