"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. május 23., szombat

A "Szeretet vallása" ismét vérengzett...

Kedves Olvasó!

Kiderült, hogy mi katolikus (teológusok) hozzá nem értők, tudatlan "hülyék" vagyunk, akik ráadásul gyűlöletet keltünk. De erről majd júniusban, amikor visszatérünk a mindennapi hírekhez. De addig is álljon itt az iszlám újabb tömeggyilkossága a szeretet, a tolerancia, a megértés jegyében.

Újabb vérengzést hajtott végre az Iszlám Állam Szíriában

Több mint száz szíriai kormánykatonát öltek meg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei a szerda éjjeli összecsapásokban Tadmur (ókori nevén Palmüra) városban, és behatoltak az ókori romvárosba is Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) jelentette, hogy a dzsihadisták hatalmukba kerítették Tadmurt, miután összeomlottak a kormányerők védelmi vonalai.

Az egész város az IÁ ellenőrzése alá került, beleértve a katonai légitámaszpontot, a börtönt és a hírszerzés helyi központját, amelynek illetékessége az egész szíriai sivatagra (Badíja) kiterjed. A várostól délnyugatra nagy területen elhelyezkedő romvárost nem sokkal éjfél után rohanták le - közölte Rámi Abdurrahmán, az OSDH vezetője. Az IÁ Twitter-profilján megerősítette, hogy a kormánypárti erők összeomlása után teljesen elfoglalta Tadmurt.

"A visszavonuló erők számos halottjukat hátrahagyták" - írták. Az OSDH becslése alapján az IÁ nyugati irányú hódítása eredményeképpen Szíria területének már több mint felét (több mint 95 ezer négyzetkilométert) elfoglalta, noha ennek legnagyobb része ritkán lakott. A legnagyobb szíriai városok, mint például a főváros, Damaszkusz a Libanonnal határos, illetve a tengerparti nyugati sávban találhatók. A szíriai hadsereg számára ezek megtartása a legfontosabb. Az IÁ mostanáig elsősorban északon és keleten birtokolt nagy területeket. Tadmur az első olyan népesebb szíriai város, amelyet a dzsihadisták közvetlenül a kormányerőktől vagy a velük szövetséges fegyveres csoportoktól hódítottak el.

A dzsihadisták már majdnem az összes földgáz- és kőolajmezőt birtokolják Szíriában. Tadmur ostromában annak május 13-i kezdete óta legalább 462 ember halt meg az OSDH szerint, közöttük 71 civil, a kormányerők 241 katonája és 150 dzsihadista. A civilek közül sokakat az IÁ emberei gyilkoltak meg.

Forrás: kuruc.info (MTI)

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison