"Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik."" [Mt 3,16-17]
A Szentháromság Vasárnapja a Pünkösd utáni első Vasárnap. Mozgó ünnep. Egyházunk jó anyaként kísér vallásos életünkben. A Húsvéti idő lezárásaként az elmúlt vasárnap megünnepeltük a Szentlélek kiáradását. Ma Szentháromság vasárnapján pedig egyben szemléljük a három személyű, egy Istent. Minden népnél megtaláljuk az Isten hit valamilyen formáját. Minél fejlettebb egy nép, annál fejlettebb az Istenről alkotott képe. A természetes ész segítségével a gondolkodó ember rájön Isten létezésére. Azonban a legizgatóbb kérdés, hogy szeret-e az Isten vagy nem, érdekli-e őt a sorsunk? Vagy tán elérhetetlen távolságban ül dicsőséges trónján, saját boldogságában?
2015. május 31., vasárnap
Dominica Sanctissimae Trinitatis - Szentháromság Vasárnap
Címkék:
Atya,
Fiú,
megszentelés,
pünkösd,
Szent Ágoston,
Szentháromság,
Szentlélek,
teremtés. megváltás,
Trinitatis
2015. május 30., szombat
Videó: Papnevelés a 3. évezredben - Jézus Szent Szíve szeminárium
Az Úr megesküdött és nem bánja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
"Juravit Dominus, et non poenitebit eum: Tu es sacerdos in aternum secundum ordinem Melchisedech." [Zsolt 109,6]
Papnevelés a 3. évezredben a Szent X. Piusz Papi Testvériség Zaitzkofen-i [Németország-Bajorország] Jézus Szent Szíve szemináriumában. Az idei papszentelés Június 27-én 9.00 órakor lesz.

2015. május 28., csütörtök
A liberalizmus bűn - 25. rész
Apologéta
Címkék:
antiliberális,
bűn,
egyház,
erkölcstelenség,
kettős mérce,
körlevél,
küzdőegyház,
liberális,
Magyar Sion,
sátán,
XIII. Leó
2015. május 24., vasárnap
Prédikáció: Pünkösd
Kedves hívek!
A Szentlelket az "ismeretlen Istennek" is hívjuk. Sokszor nem is gondolunk arra, hogy méltóan tiszteljük. Próbáljuk meg tehát a jelentőségét jobban megismerni. A Szentléleknek a teremtésnél és a megváltásnál is szerepe volt.

Pünkösd ünnpe
"Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek." [ApCsel 2,1-2]
Pünkösd (a gör. pentekoszté, 'ötvenedik' szóból): a Szentlélek eljövetelének ünnepe a húsvét utáni 50. napon.

lángnyelv,
nyelveken szólás,
pentekoszté,
pünkösd,
Szentlélek,
ünnep,
zarándok
2015. május 23., szombat
A "Szeretet vallása" ismét vérengzett...
Kedves Olvasó!
Kiderült, hogy mi katolikus (teológusok) hozzá nem értők, tudatlan "hülyék" vagyunk, akik ráadásul gyűlöletet keltünk. De erről majd júniusban, amikor visszatérünk a mindennapi hírekhez. De addig is álljon itt az iszlám újabb tömeggyilkossága a szeretet, a tolerancia, a megértés jegyében.

Hely:
Palmyra, Szíria
2015. május 21., csütörtök
A liberalizmus bűn - 24. rész
Apologéta
Címkék:
antiliberális,
bűn,
egyház,
erkölcstelenség,
kettős mérce,
körlevél,
küzdőegyház,
liberális,
Magyar Sion,
sátán,
XIII. Leó
2015. május 17., vasárnap
Az indulatos katolikus pap és a liberális, sátán szava
Indulatoktól sem mentesen szól a katolikus pap az általa „húsvéti és karácsonyi hívőknek” nevezett emberekről. Nem lehet, hogy téved ebben? (Apologéta: mondá a sátán.) Indulatoktól sem mentesen szól a katolikus pap az általa „húsvéti és karácsonyi hívőknek” nevezett emberekről: csak ingervágyaik kielégítésére mennek a templomba, hogy a sonka, tojás, torma mellé ezt az élményt is megszerezzék maguknak.
2015. május 14., csütörtök
A liberalizmus bűn - 23. rész
Apologéta
Címkék:
antiliberális,
bűn,
egyház,
erkölcstelenség,
kettős mérce,
körlevél,
küzdőegyház,
liberális,
Magyar Sion,
sátán,
XIII. Leó
2015. május 12., kedd
Szolgálati közlemény
Kedves Olvasók!
a következő hetekben kevesebb poszt fog megjelenni, de ez nem lesz mindig így. Kevesebb szabad időm lesz. Várhatóan júniustól a helyzet változni fog és visszatérhetek a napi rendszerességhez.

A "Szeretet vallás"ának sok tanítása a józan észbe is ütközik
"„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Exo 20,2-3]
Mégis, hogy, hogy nem, önmagukat katolikusoknak mondók között is akadnak, ráadásul nem kevesen, akik szerint az iszlám korántsem olyan veszélyes, mint régen gondolták, sőt ellenkezőleg, a kereszténységgel egyenrangú része a civilizációnak. Mi az igazság?

2015. május 11., hétfő
Amikor az ökumánia és a holokauszt fontosabb, mint hitünk tanítása...
Tisztelt Olvasó!
A mai posztban kommentált hír, mit is mondjak, kiverte a biztosítékot nálam. Igaz maga a történet lassan tíz éves, de csak most szűrődött be a látókörömbe. Győrben az idén nyugdíjba vonuló megyéspüspöknek a legfontosabb - nem elég a januári mániákus ökumené -, hogy májusban is részt vegyen egy ilyenen. Mindenkinek tudnia kell, hogy a katolikus egyház tanítása és liturgiája szerint május hónap a Szűzanya hónapja, hozzá imádkozunk, az ő közbenjárást kérve, ezt nevezzük májusi ájtatosságnak. Májusban mindennap imádkozzuk a Rózsafüzért és a Lorettói Litániát. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a tegnapi prédikációt.

elfogadás,
hitvédelem,
Isten,
Jézus,
Krisztus,
májusi ájtatosság,
másság,
Ökumené,
párbeszéd,
szekta,
Szűzanya,
vállásközi,
zsidó
Hely:
Győr, Magyarország
2015. május 10., vasárnap
Prédikáció: Húsvét 5. Vasárnap - Rózsafüzér a mentőkötél és anyai kéz
A Rózsafüzér mint elhagyhatatlan mentőeszköz a mai világunkban.
Kedves hívek!Aki manapság a Rózsafüzért imádkozza, az azt a gyanút veti fel, hogy katolikus hitét megőrizte. Sok kispap meséli a modern szemináriumokból, ha a Rózsafüzért imádkozzák, automatikusan azzal gyanúsítják meg őket, hogy konzervatívok, vagy rosszabb esetben "Lefebvre-ista" beállítottságúak. A II. Vatikáni zsinat újításai hozták ezeket az állapotokat.
Címkék:
Dicsőséges,
Fájdalmas,
Örvendetes,
pápa,
Rózsfüzér,
Sarto,
Szent X. Piusz,
Szentpétervár
2015. május 9., szombat
Jehova Tanúi: Olvasóin levél
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
Történetem rövid és nem kívánok hozzáfűzni semmit.
Volt egy fiam - sajnos, hogy ezt kell írnom - családjától, testvéreitől teljesen eltávolodott.

árvaház,
éhező,
jehova tanúi,
kórház,
segítség,
szegénység,
vallás,
Watchtower
2015. május 8., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 79. rész - Transzi lábát csókolgatja Ferenc
"Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? [1Kor 6,18-19]
Idén Nagycsütörtökön (2015. április 2.) Ferenc pápa mutatta be a szentmisét a római Rebibbia Börtönben. 12 rab vett részt a szentmisén, hat férfi és hat nő, de mint utólag kiderült, egyikük transzszexuális. Az első képen ép az látható, amikor a transzszexuális "Isabel" lábát csókolja meg Ferenc. No komment.

lábmosás,
Nagycsütörtök,
rab,
szentmise,
transznemű,
transzszexuális
Hely:
Róma, Olaszország
Kivételesen egyetértek: "A rettegéskultuszos omegás nem játszik Felcsúton"
Júniusban Omega-koncertet tartanak Felcsúton, az Orbán Viktor háza mellé épült Pancho Arénában. A zenekar azonban nem lesz teljes: Mihály Tamás basszusgitáros a Klubrádióban (hol máshol?) beszélt arról, hogy nem fog elmenni.
Hely:
Felcsút, Magyarország
2015. május 7., csütörtök
A liberalizmus bűn - 22. rész
Apologéta
Címkék:
antiliberális,
bűn,
egyház,
erkölcstelenség,
kettős mérce,
körlevél,
küzdőegyház,
liberális,
Magyar Sion,
sátán,
XIII. Leó
2015. május 6., szerda
Szcientológia 5. rész: Összefoglaló az ősemberes pénzszerzésről
"Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." [Mt 6,24]
Ez a hétvége sem telhetett el tarhálós rendezvény nélkül. A "Nagy Stratégia" címre keresztelt adománygyűjtés cselekménye egy elromlott időgép körül forgott, amely ősembereket hozott a múltból, nem pedig tudósokat a jövőből. Ha jól értettem, a szcientológusok szerint a kéregetést minden más dolog előtt feltalálhatták, mert ebben az importált ősemberek is profik voltak.

adomány,
egyház,
Hubbard,
Húsvét,
ideális org,
Scientology,
Szcientológia,
szekta,
vallás
2015. május 5., kedd
Amikor az erkölcsi fertő osztja az ész ...
"Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? [1Kor 6,18-19]
Van egy nőnek nem nevezhető senki, aki elhagyta szülőföldjét, országát. Ráadásul erkölcsi hulla, mert pornószínésznőnek állt, mint egy olcsó (vagy drága) utcalány. Nem kényszerből, hanem mert neki ez felelt meg kényelmi szempontból. Most a nagy vízen túlról, az USA beli Kaliforniából osztja az észt, gyalázza szülőföldjét, országát. Nos Bibi a felett neved árulkodó, mert az óhazában még megtanultunk a sorok között olvasni és ismerjük a latin eredetű mondást: "Nomen est omen". A név mindenkire jellemző, mert a "Név a végzet", intő, figyelmeztető jel. Az Ön esetében is így van.

Los Angeles,
Magyarország,
pornó,
szinésznő,
szülőföld,
USA
2015. május 4., hétfő
Árulásra készül az Egyház
"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]
Hőn szeretett Egyházunk II. Vatikáni Zsinat utáni elárult változata újabb árulásra készül Luther Marci féle borzalom ötszázadik évfordulója alkalmából. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke részt vesz egy - eretnek - nem isteni egyházak találkozóján Finnországban és azt vizionálja, hogy a reformáció borzalmának - az isteni egyház helyébe emberi egyházak léptek - bekövetkezte után maradék tanításunkat is fel kell áldozni az ökumánia oltárán, ahelyett, hogy XI. Piusz pápa tanításához tartva magunkat Istentől (Jézustól [Mt 16,18]) kapott hitünket védenénk. Isten legyen hozzánk irgalmas.

árulás,
bíboros,
II. Vatikáni Zsinat,
Kurt Koch,
lutheránus,
Mortalium Animos,
Ökumené,
szekta
Hely:
Vatikán
2015. május 3., vasárnap
A "szeretet vallása" ismét százakat gyilkolt le
"Ne ölj" [Exo 20,13]
A BBC hírszolgálat idézte vasárnapra virradóra a Jazidi Haladó Párt közleményét, amely szerint a foglyokat pénteken ölték meg a Moszul melletti Tal Afar körzetben. A párt elítélte a tömegmészárlást, "iszonyatos bűnténynek" nevezte, és felszólította az iraki erőket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az IÁ fogságában vannak.

barbár,
gyilkosság,
ISIL,
iszlám,
keresztény,
Moszul,
muszlim,
tömegmészárlás
Hely:
Moszul, Irak
„Prohászka önmagában is élővé, állóképessé tette a magyar szellemi életet”
Méltán nevezték őt hazánk apostolának és tanítómesterének. De mégis miért? Ha a róla szóló visszaemlékezéseket olvassa a mai historikus, csak eggyel felelhet erre: megtanította nemzetét a saját értékei megőrzésére, arra, hogy szellemi kincseink alapján nem kell és nem is szabad csüggedten, lehajtott fejjel menetelnie az európai nemzetek sorában.
2015. május 2., szombat
A KGB találta ki a felszabadítás teológiáját
A felszabadítás teológiáját nem latin-amerikai katolikusok találták fel, hanem a KGB – állítja Ion Mihai Pacepa egykori román hírszerző tiszt, aki 1978 óta él az Egyesült Államokban. Pacepa szerint a felszabadítás teológiájának terjesztéséből kivette részét a KGB által erre a célra felhasznált Kirill, a mai moszkvai pátriárka is.
Címkék:
Bergoglio,
bíboros,
felszabadítási-teológia,
Ferenc,
Guitérez,
Hittani Kongregáció,
II. János Pál,
jezsuita,
pápa,
Ratzinger,
XVI. Benedek
Hely:
Moszkva, Oroszország
Jehova Tanúi: 2/3-s hit és felekezet elhagyási arány
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
“A földkerekség legboldogabb népének” tartják magukat. Jehova Tanúinak megtartási aránya azonban felvet egy fontos kérdést. Figyeld meg ezen az infografikán, milyen eredményt mutathatnak fel Jehova Tanúi azokkal a gyermekekkel kapcsolatban, akik a hitben születtek és nőttek fel.

iskola,
jehova tanúi,
jótékonyság,
kórház,
Őrtorony,
szegénység,
vallás,
Watchtower
2015. május 1., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 78. rész - "Night club"-i akolitusi szolgálat az oltárnál
"Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? [1Kor 6,18-19]
A mai abúziás képek még 2007-ben készültek (ki volt akkor a zsinati egyház feje, a pápa?) egy héttel a Summorum Pontificium megjelenése előtt. Igaz Benedek pápa jótéteménye a Summorum Pontificum (nem azért mert engedélyezte - nem kellett engedélyezni -, hanem mert visszahelyezte régi fényébe) a tridenti rítusú szentmise (az egyház közel kétezer éves római liturgiája) nyilvánossá tétele, de ettől még az ő pontifikátusa alatti a képeken ábrázolt erkölcstelen, megszentségtelenítő szolgálat. Isten legyen irgalmas mindegyikükhöz.

akolitus,
Blaszfémia,
Illinois,
intenkáromlás,
night club,
oltár,
szolgálat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)