[Az Úr sírban nyugvásának napja]
(Stációs templom: Latheráni Szent János Bazilika)Története. Eredetilegnem volt a zsolozsmán (breviáriumon) kívül semmi liturgia ezen a napon; a bazilikák üresek, magányosak, csendesek voltak. Csak szombat este kezdődött a liturgia és ekkor egész éjjelen át tartott (pervigilium paschae, pannychia). Tehát tulajdonképpen a Húsvét vigíliája volt, amely a mai liturgia részével volt egyenlő ás amely közben kiszolgáltatták a keresztség szentségét a felnőtt hittanulóknak. A keresztelés után az újonnan megkereszteltek a papsággal és a hívők seregével ünnepélyes körmenetben gyertyákkal a baptismériumból a főtemplomba vonultak. (Nagy Konstantin ez alkalommal az utcákat kivilágíttatta), ahol ünnepélyes éjféli mise kezdődött, amelyben már a megkereszteltek megáldoztak.
A XI. században történt az első nagy változás, amikor már nagyobbrészt gyermekeknek szolgáltatták ki és ekkor az egész szertartást délutánra helyezték át és a mise után elmondták a vecsernyét (vesperást) is, hogy ne kelljen még egyszer elmenni a templomba. A XIV. században azután délelőttre került és így alakult ki a mai alakja.
A mai liturgiát tehát csak úgy érthetjük meg, tudjuk, hogy először egész éjszakán át tartó húsvéti vigília volt, ezért hívja Szent Ágoston minden vigília anyjának «mater omninum vigiliarum» és másodszor, hogy a keresztség kiszolgáltatásának a napja. Latin neve: «Sabbatum sanctum - Szent Pihenőnap»; a Fiúisten szent szombatja. Benne részt venni pedig úgy tudunk, a legjobban, ha a megkeresztelkedő lelkületével veszünk benne részt, hogy hálát adjunk a mi keresztségünkért és ha átéljük a lelkünkben a feltámadást, a mi lelkünk feltámadását a sötétségből a világosságra: mert Krisztus most a mi lelkünkben támadt fel. A zsolozsmán még a szomorúság érzelme vonul át és az Egyház sírva virraszt a zsolozsmában Jegyesének sírban nyugvó teste mellett, de a délelőtti liturgia már átmenet Húsvéthoz és három részből áll:
- A feltámadást jelképező szertartásokból
- A keresztség ünnepályes kiszolgáltatásából
- Az Allelujás miséből
1. A feltámadás jelképei. Legelőször három szertartásban az Úr feltámadását akarja jelképekben lelkünkbe vésni az Egyház.
Ez a három szertartás:
a) Az új tűz. Korán reggel a templomon kívül kovából szikrát csiholnak és ezzel kis máglyát gyújtanak. A pap teljes kísérettel, violaszín palástban kimegy a tűzhöz és ott először is három imádsággal a tüzet áldja meg. Azután megáldja még az öt tömjéngyertyát és a húsvéti gyertyát, melyekre a későbbi szertartások alatt lesz szükség.
(Története. Rómában, amikor este kezdődött az istentisztelet, minden alkalommal volt tűzszentelés (lucernarium) és körmenet, mert az éjszakai istentiszteletnél csak megszentelt világosságot használtak. A templomban minden fényt eloltottak, mert az ószövetség kialudott és jött a Világ Világossága. Krisztus maga nevezi így magát és így a tűz és világosság gyakran lesz az ő szimbóluma. Most is Nagycsütörtökön a 'sötétség zsolozsmáján' eloltottak minden tüzet a templomban és Nagyszombaton ünnepélyesen gyújtottak új világosságot. Ehhez járult, hogy a germánoknál tavasszal a tavasz istennőjének, Ostarának és a fény istenének, Balduinnak nagy máglyát szoktak gyújtani a jó aratásért. Ezt a szokást keresztelték meg az ír misszionáriusok, amikor Krisztus feltámadásán raktak a szabadban nagy máglyát és ennek meggyújtásához csak kovát használtak, hogy valóban új tűz legyen. Az ír papok hozták ezt a szokást Rómába, ahol a két szertartás egyesült és a mai alakját felvette.)
Jelentése világosság. A kő jelképezi az Úr Krisztust, akit az építők megvetettek, de aki szegletkővé lett. De a kovakőből kipattanó szikra is az Úr jelképe, aki sziklasírjából új életre támat fel. Az Úr tüzet jött hozni és nem akart mást, minthogy égjen. Ahol a nép a liturgiával jobban együtt él, ott ma is szokásos, hogy otthonukban is kioltanak minden tüzet és a megszentelt tűz maradékából visznek haza és ezzel gyújtják meg a lámpákat és a tűzhelyeket otthon is.
Különösen ünnepélyesen és bensőségesen fordul a pap az utolsó imádságban (a szokásos 'Oremus' bevezetése nélkül) Istenhez, hogy áldását kérje a tömjénszemekre és a húsvéti gyertyára. Ezen imádságot csak úgy tudjuk igazán megérteni, ha meggondoljuk, hogy ez a húsvéti gyertya tulajdonképpen felszentelő imádsága. Az őskeresztény időkben a nép a húsvéti gyertyát is, mint tárgyi szentélményt használta. A húsvéti ünnep után a húsvéti gyertyát a nép között, de különösen az új keresztények között szétosztották. Ez a szokás később az Agnus Dei-hez vezetett, (Az Agnus Dei-k viaszalakok, amelyek Isten bárányának a képét viselik, innen a nevük. Ezeket a húsvéti gyertyákat tiszta fehér méhviaszból öntötték és már az V. században nagyszombaton szétosztották a megkereszteltek között. Jelenleg a pápa szenteli meg azokat fehérvasárnap a szentmisében az Agnus Dei-nél és pedig uralkodásának első évében, azután pedig minden hét évben. A pápa szentelési imák között balzsammal és krizmával kevert vízbe mártja ezeket s közben azok részére, akik azokat tisztelik, az égből rendkívüli jótéteményeket és kegyelmeket kér. Az Agnus Dei-ket méltó helyen, tiszteletteljesen meg kell őrizni, megfelelően el kell zárni, hogy a tiszteletlenség ellen biztosítva legyenek.)
b) A 'Lumen Christi', az új világosság. A tüzet és világosságot a liturgiában gyakran mint Istennek és Krisztusnak jelképét alkalmazzák. Sőt Krisztus magamagát is világosságnak nevezte és apostolai is őt a világ világosságának nevezték. Minthogy ezen megszentelt tűz a kőből keletkezett, anélkül, hogy az eltört volna, éppúgy Krisztus is feltámadt a lezárt sírból, anélkül, hogy azt kinyitották volna. A feltámadt Üdvözítő ezen szimbólumának hozzá méltó tiszteletét és ünnepélyes értékelését a következő szertartásokban nyeri el.
Jelentése: A gyenge nád jelenti Krisztusunk gyenge emberi természetét, de a háromágú égő gyertya már az ő isteni természetének jelképe, melynek misztériumáról, a Szentháromságról ő világosította fel a világot. Mindhárom isteni személy: az első, minta világosság Atyja; a második, mint az emberré lett Világosság a világból és a harmadik személy, mint világosságot árasztó Lélek, egyformán részt vett a megváltásban és a feltámadásban, valamint részt vesz most a keresztség kiosztásában.
A szertartásnál használt nádszál (arundo = zöld nád) három ágban végződik és mindegyik ág tetején egy gyertya van, de az ágak nem villaszerűen, hanem háromszög alakjában oszolnak három karra és ezért triangulum-nak nevezik. Arundo-n zöldellő nádat és nem száraz botot értünk. Ennélfogva a ha nád hiányában botot használnak, akkor azt friss zölddel veszik körül és magát a triangulum-t virágokkal díszítik fel.
c) A húsvét kihirdetése. A húsvéti szent gyertyának liturgikus dicsőítése a húsvéti misztérium ünnepélyes kihirdetésében (Praeconium paschale) és a húsvéti gyertya meggyújtásában éri el tetőpontját. Mihelyt a diakónus, a kiválasztott húsvéti hírnök, az oltárnál a paptól az áldást megkapta, odaáll, ahol az ünnepélyes nagymisében az evangéliumot éneklik, a húsvéti gyertya elé és elkezdi énekelni az összehasonlíthatatlanul szép 'Praeconium paschale'-t, melyet kezdőszavai után 'Exultet'-nek is neveznek, a húsvéti dicséretet, melyet a gondolat mélysége, költői lendülete és dallamgazdagsága tekintetében semmiféle más liturgikus szöveg túl nem szárnyal, de még csak el sem ér. Ez elsősorban ünnepélyes kihirdetés és meghívás, aztán egy prefácio-féle bevezetés után következik megváltásunk legszentebb titkának dicsőítő himnusza és végül könyörgés húsvéti örömért és húsvéti békéért.
Az ének közben beilleszti a megszentelt tömjénszemeket a gyertyába és lezárja azokat leginkább pirosra festett viaszdarabbal, amelyek a keresztre feszítési szögek fejéhez hasonlítanak. A szöveg egy másik helyénél meggyújtjuk a gyertyát a triangulum megszentelt tüzénél és egy következő résznél a húsvéti gyertya tüzével meggyújtják az oltárok valamennyi lámpáit.
3. A húsvéti gyertya szimbóluma. A húsvéti gyertya gazdag liturgiájában a következő igazságok jelképeit találjuk meg: Az elején a húsvéti gyertya még nem ég és így Krisztus Urunk sírban nyugvó szent testének a jelképe. A megszentelt tömjénszemek, amelyeket kereszt alakban helyeznek el a gyertyákban, a szent sebhelyek jelképei, mert ezeket még Krisztus megdicsőült teste is magán visel. A gyertya fellángolása jelképezi az új életet, amelyre Krisztus megdicsőült teste a sírból feltámadt. A húsvéti gyertyát azért gyújtják meg a triangulum-ról, hogy jelezzük azt, hogy Krisztus testének feltámadása is az isteni erő hatása. A húsvéti gyertya tüzével a templomban levő lámpákat is meggyújtják, hogy jelezzék, hogy Krisztus a világ világossága, az igazság, minden igazság tőle származik. A világító húsvéti gyertya képe annak a csodálatos lángoszlopnak is, amely Isten népe előtt világított, amidőn a pusztán keresztül az Ígéret Földjére vonult. Különösen akkor szolgált ilyen jelképül, amikor hajdan, Húsvét éjszakáján, a megkeresztelendők előtt vitték a menet közben. Krisztus, a Feltámadott, szintén világítónk földi életünknek a mennyország ígéretföldjére vezető puszta útjain. A húsvéti gyertyát Áldozócsütörtökig a főoltár evangéliumi oldalán egy magas gyertyatartóban állítják felé és minden ünnepélyes istentiszteletnél meggyújtják. Feladata, hogy Krisztus emlékét bennünk ébren tartsa, aki feltámadása után még 40 napig élt a földön.
A húsvéti gyertya használatára vonatkozó legrégibb utalások a IV. századba nyúlnak vissza. Eredetileg a diakónus maga szövegezte meg húsvéti üdvözletét, amely a húsvéti gyertyához szóló dicsőítő beszéd volt. (Laus Cerei.) Szent Ágoston is említi a gyertya dicséretét. Egy VII. századbeli sacramentarium (Sacramentarium Gelasianum) tartalmaz már ilyen szöveget. A most énekelt szép himnusz a VII. században, Franciaországban már megvolt. Régi időben a húsvéti gyertyára felírták az illető év ozó ünnepeinek dátumait, az évszámot, a pápa,a püspök és az ország uralkodójának uralkodási évét. Később ezt a feliratot pergamenre írva a gyertyára erősítették. Ma a fenti méltóságokat az 'Exultet'-ben könyörgésképpen Isten kegyébe ajánlja az ének. Festményekkel is díszítik a húsvéti gyertyát, azoknak azonban az eredeti szimbolikus jelentőségét sohasem szabad befolyásolniuk.
4. A keresztség kiszolgáltatása. A feltámadott Úr Jézus hozta meg az emberiségnek az új természetfeletti életet. Ez az új élet a szentségek által van meg bennünk és ezek közül az első és legszükségesebb a keresztség. Azért most szolgáltatták ki. A húsvéti keresztelés liturgikus ünnep három részből áll: az első a 12 olvasmány és a megfelelő imádságok, a második a keresztvíz megszentelése és a harmadik a keresztség kiszolgáltatása abban az esetben, ha megkeresztelendők vannak. A keresztelést tehát még ma is megtartják, annak ellenére, hogy az őskeresztény katechumenátus már nem létezik, mert s keresztelés szintén feltámadás új, jobb életre. - Az apostol is azt mondja: 'Vagy nem tudjátok, hogy mind, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusban, az ő halálában keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is éljünk új életet'. (Róm 6, 3, 4) Ennélfogva az Úr feltámadását valamikor a szentkeresztség kiszolgáltatásában látták a legjelentősebben ábrázolva. Minket pedig, akik már meg vagyunk keresztelve, a nagyszombat ezen liturgikus imái, olvasmányai és cselekedetei fel akarnak vidítani és arra akarnak ösztönözni, hogy lelkünkben feltámadást tartsunk a bűnből Isten kegyelméhez, a tökéletlen életből a tökéletességhez, amint az apostol mondja: 'Mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus, megöletett. Üljünk tehát ünnepet, de ne régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem egyenes lelkület és igazság kovásztalanságával.' (1 Kor 5, 8) ' Azért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol az Isten jobbján ülő Krisztus vagyon. Az odafent való dolgokat keressétek, ne a földieket'. (Kol 3, 1-2)
a) A 12 olvasmány. A húsvétéjszakai szentkeresztség liturgiáját az ószövetségből való olvasmányok vezetik be. Valamikor latin és görög nyelven olvasták, de most már csak latinul. Ezek a hívőket és megkeresztelendőket megváltásunk mintaképeire emlékeztetik és imádságok és énekek által megszakítva, a szentéj legnagyobb részét betöltötték. Az olvasmányok száma valamikor különböző volt és minden négy olvasmány után egy tractus következik, amely az előző négy olvasmányt egy gondolattá foglalja össze. Egyúttal megfelel a zsolozsma három nocturnusának.
Ezen olvasmányoknál a pap miseruhát visel, mert ez, mint az eredeti 'Paenula', az összes liturgikus funkciónál a papi öltöny volt. Csak a XI. század óta lett kizárólag miseruhává.
b) A keresztelendők körmenete. A keresztelési liturgia második része a keresztelő kápolnához, vagy keresztkúthoz való körmenet, olyan templomokban, amelyek keresztelőtemplomok. Elöl viszik a lobogó húsvéti gyertyát, hogy vezessen, mint a világító felhő vezette a pusztában vándorló zsidókat. Mögötte jönnek, telve húsvéti reményekkel és keresztszülőik által vezetve a boldog megkeresztelendők. Így vonult valamikor a jámbor hívő sereg a húsvéti gyertya világánál a bazilikából ki a csendes, csillagoktól ragyogó éjszakába a baptisteriumhoz és a 41. zsoltárt énekelte. 'Amint kívánkozik a szarvas a vízforráshoz, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Isten! Szomjúhozik lelkem az erős élő Istenhez; mikor jutok el s jelenek meg az Isten színe előtt?' - Mielőtt azonban a pap a keresztelőkápolna küszöbét átlépi, még egyszer bensőséges imával Istenhez fordul ezen üdvszomjas lelkek megszentelésének a kegyelméért.
Történet. A keresztvíz megszentelésének szertartása ősrégi eredetű. Szent Vazul már azt állítja, hogy a szent apostolok korára megy vissza. Szent Ambrus leírja az akkori szokást és az már a maival egyezik. Ez pedig a Gelasianus-féle misekönyvben, tehát az V. Században már majdnem teljesen megvan. Ily ősrégi és tiszteletreméltó imádságok és szertartások közt történik ma is a szentkeresztség anyagának megszentelése.
c) A keresztkút megszentelése. Azután egészen a keresztkúthoz megy és egy imádsággal megkezdeni a keresztvíz megszentelését.
Az imádság egy prefáció ünnepélyes énekével fokozódik, amelynek lendülete nagyon közel jár a húsvéti dicséret szárnyalásához. Alázatos bizalmának bizonyítása után emlékeztet minket az üdvösségre és megszentelésre, amelyet Isten a világ teremtésénél és az özönvíznél a víz eleméhez fűzött és kéri Isten kegyelmének erejét ezen keresztkút számára is, hogy ez a földkerekség népeinek megújítására folyjék. A szentelési ének alatt felosztja a vizet négy irányba, jelezve, hogy az új paradicsom kegyelmi folyama világ minden tája felé megoszlik. Megérinti azután kezével, annak jeléül, hogy azt Isten kegyelme érintse és megszentelje. Háromszoros keresztjellem megáldja Isten nevében, aki az ószövetségben a vízzel csodát tett és Jézus nevében, aki az újszövetségben tett csodát a vízzel. Akkor kiönt a vízből a négy világtáj felé, annak az emlékezetére, hogy az Úr megbízta az apostolokat, hogy a keresztséget a világba mindenhová elvigyék. Ezután kereszt alakban háromszor rálehele vízre Isten áldásának jeléül, hogy az a víz fölött szétáradjon. Leghatásosabban teljesítette a víz ezen szentelését az Istenember, amidőn a keresztelésnél lement a Jordán folyóba. Ennek emlékezetére a pap most a húsvéti gyertyát háromszor víz bemártja és minden alkalommal ezt énekli: 'Szálljon le a kút teljébe a Szentlélek ereje.' Mikor ezt háromszor megtette, a gyertyát a vízben hagyja állni, e köré egy görög 'Psi'-betű, azaz kereszt formájában a vízre lehel és közli vele a psychét (a 'psi' ezt is jelenti) a lelket, majd tovább énekli: 'És e víz teljes lényegét termékenyítse az újjászületés eszközlésére.' Akkor kiemeli a gyertyát és befejezi a szentelési éneket egy szép kéréssel.
Az ily módon megszentelt vízzel meghinti a pap a jelenlevő népet és megtölt vele egy kisebb, a tulajdonképpeni keresztelésre szolgáló és elzárható medencét. Abba önt a katekumenek olajából egy keveset, azután krizmát és végül mindkettőt összevegyítve. Az így összevegyített vízzel most kiszolgáltatja a szent keresztséget, ha vannak megkeresztelendők is a templomban. Sok helyen az utolsó héten született gyermek megkeresztelésével emiatt várnak Nagyszombatig. Az Egyháznak ugyanis az a kívánsága, hogy ha vannak esetleg megkeresztelendők, amennyire lehetséges, ezen az ünnepen tartsuk keresztvíz alá. Az ókorban a megkeresztelteknek mindjárt a bérmálás szentségét is kiszolgáltatták.
Ezen felemelően szép szentelési szertartás, amelynél Krisztus jelképét, a húsvéti gyertyát a keresztkútba belemártják és ezzel ezt szent Jordán folyóvá avatja, alapja lett annak az igen régi szokásnak, hogy a keresztkút fölött Krisztus keresztelését vagy pedig a folyó partján ivó szarvast, az üdvöt szomjazó katekumen szimbólumát ábrázolták. Innen van az, hogy a maga idejében Szent Ambrus gáncsolta azt a gyakori óhajt, hogy az emberek az igazi Jordánban, Palesztinában szerettek volna megkeresztelkedni és mondja: 'Ahol Krisztus van, ott a Jordán is van és ugyanaz a szentelés, amely valamikor azt a keleti folyót megáldotta, megszenteli a Nyugat vizeit is.'
5. A litánia. A húsvétéjszakai szentmise ünnepe alkotja e szent éj misztériumainak legméltóbb befejezését. A keresztkútnál történt szertartások után a papság és a megkereszteltek megint visszamennek a templomba a rövidített 'Mindenszentek litániája' éneklése közben, úgy, ahogy az az ősegyházban minden szentmise kezdetén szokásban volt. Az oltárhoz érve, a celebráns és a szerpapok levetik a miseruhákat, kivéve a stólát és arcukra borulnak az oltár lépcsőin a húsvéti szent titok legalázatosabb imádására. A litánia e szavainál: 'Peccatores: Te rogamus, audi nos' felállnak és a sekrestyében fehérszínű ruhákba öltöznek, hogy a litánia végén a Húsvét vigilia miséjét megkezdjék. Eközben az oltárt az ünnepi miséhez megfelelően feldíszítik és a violaszínt fehérrel cserélik ki.
Ma már nincsenek katechumenek és nincs ünnepélyes keresztelés Nagyszombaton (kivéve a missziós-területeket), de azért ez a liturgia nem vesztette el jelentőségét reánk nézve. Eszünkbe idézi a mi keresztelésünk boldog óráját, amikor a keresztvízben, mint Krisztus a Golgotán, mi is vele együtt meghaltunk a bűnnek és a keresztvízből, mint Krisztus az ő sírjából, mi is vele együtt feltámadtunk az új életre. A korai középkornak (VIII. és IX. század) külön miséje volt a keresztelés évfordulójára és ennek neve 'pascha annotina' volt. De ha nincs is meg, találkozhatunk-e megfelelőbb időt, mint Nagyszombat, hogy a jövendölések felolvasása alatt mi is számot vessünk magunkkal, hogyan tartottuk meg a keresztségi fogadást. Utána pedig az Allelujás misében hálát adjunk a Feltámadottnak, hogy a keresztségben a megváltás kegyelmét a Szentlélek által először lelkünkbe öntötte.
6. Az Allelujás mise. Valamikor éjjel mondották és tulajdonképpen az Egyház dicsérő és hálaáldozata az új tagokkal való gyarapodásért, kiket a keresztség által nyert, de egyúttal az Egyház első üdvözlete a sírjából feltámadt Üdvözítőhöz. Egyike a legrégibb időkből származó niséknak, azért a többiekkel szemben jobban megőrizte a régi állapotot. Először is az énekelt részek (introitus, offertorium, communio, Agnus Deim credo) még hiányzanak, mert ezeket a IV. század után vették be a liturgiába.
A Glória eléneklésére az orgona hangja ismét megszólal és végigbúgja a legörvendetesebb ujjongás akkordjait a templom csarnokain. A tornyokban a harangok is megcsendítik ércszavukat s hatalmasan és ünnepélyesen hirdetik világgá, város és falu fölött a húsvéti üzenetet. A violaszínű leplek, amelyek a passió napja óta a templom belsejében lévő képeket födték, lehullnak. A papok fehér ünnepi ruháikban állnak az oltárnál. A neofiták (= az újonnan megkereszteltek) boldog serege vakító fehér keresztelőruhákban, ünnepélyes, örömtől sugárzó, húsvéti képet nyújt. Húsvétja lett az egész ájtatosan imádkozó seregnek, tehát mindazoknak, akik a szent éjt ezen reggeli óráig átvirrasztották, amelyben az Úr a sírból dicsőségesen feltámadott. Húsvét van a megkeresztelteknek tiszta lelkében is.
A húsvéti nagy szent öröm kifejezésére szolgál a következő szertartás is, melyben az előénekesek is ünneplik a Húsvétot. A szentlecke után a püspöki szertartáskönyv szerint a subdiakonus a prelátus trónja elé lép és hangos szóval mondja: 'Főtisztelendő atyám, nagy örömet hirdetek, ez az Alleluja'. Azután a prelátus az Alleluját háromszor kezdi énekelni, mindig magasabb hangon és az énekkar ezt mindig örömteljes dallamban ujjongva ismétli. Alleluja annyit jelent, hogy: 'Dicsőítsétek az Istent' és már az ószövetségben a hálatelt öröm kifejezése volt.
Az evangélium már az üres sírhoz vezet minket és elmondja, hogy az angyalok hogyan adták tudtul a jámbor asszonyoknak a feltámadást. Az akolythusok most nem visznek gyertyát az evangélium felolvasásához, amit Gavantu s, a liturgikus, jelképileg a jámbor asszonyokra vonatkoztatva magyaráz, akik a sírhoz fűszerekkel (tömjén) mentek ugyan, de a feltámadásban való hit világossága nélkül. (Devotio aderat, sed non Fides.)
Egyébként az egész mise magán viseli az őskeresztény misék jellemző vonásait. Azért hiányzik belőle a Credo, mert ez csak a XI. század óta tartozik a mise rítusához. Ugyanezen okból hiányzik az Agnus Dei is. Elmarad a felajánlási antifóna is, amelyet a régi miseliturgiák sem ismernek s amely ebben a misében nem is engedhető meg, mert ezen az éjszakán nem volt áldozáshoz való körmenet. Most ugyanis az Egyház adta az áldozati kenyereket. A hívők közössége pedig leginkább húsvéti gyertyát, vagy egy bárányt áldozott. Ezért sok helyen szokásos ma is, hogy egy szép fehérre mosott és piros zászlóval díszített eleven bárányt visznek a templomba és azt a pap megáldja.
Az 'Osculum pacis', a békecsók, a keresztény hitegység és hitközösség jele szintén elmarad, mert már a keresztelőünnepet a békecsók zárta be. Durandus, a középkor nagy liturgikusa, elmésen mondja: 'A békecsók elmarad ezen a húsvéti éjszakán, mert Krisztus, a mi békénk, a békét még nem hirdette ki'. Az áldozás antifónája is hiányzik, mert az áldozási ünnephez a vecsernye csatlakozik. Ez most csak egy zsoltárból és a 'Magnificat'-ból áll azon imádsággal együtt, amelyet az egész húsvéti időn át mint liturgikus szentáldozási imát kell elvégezni. Amint az ősegyházban minden misénél, úgy ennél is az összes jelenlévők szentáldozáshoz járulnak; sőt a gyerekeknek is, akik megkereszteltettek, odanyújtották az Úr testét.
7. Nagyszombat vigília-ünnep. A Nagyszombat miseünnepe még az őskeresztény Pannychiák-nak, vagyis azon vigíliáknak maradványa, amelyek az egész éjszakán át tartottak és amelyeknél az Eucharisztikus áldozási ünnep egy zsoltárral és a Magnificattal zárult. Az első keresztények már az apostolok idejében gyülekeztek a közös szeretetlakomához, amelyet Agape-nak neveztek. És pedig az esti órákban jöttek össze, hogy az utolsó vacsoráról megemlékezzenek és azt lehetőleg híven utánozzák. Célja volt, hogy a keresztények között az egységet és szeretetet, nevezetesen azonban a szegények karitatív támogatását előmozdítsa. Az agape-hoz azután, egészen úgy, mint a jeruzsálemi vacsorateremben, csatlakozott az eucharisztikus ünnep, áldozással együtt. Midőn azonban a második században lassanként ez már a reggeli órákba tolódott el és az áldozásnál a testi éhgyomor lett a szabály, az Agape este a zsoltárral és a Magnificattal bezárult. Ekkor az Agape már a vigília-istentiszteletnek volt a bevezetője, amelyeket a vasárnapok és ünnepnapok, valamint a vértanúk évfordulója előtt szoktak tartani.
Íme, így vezet át Nagyszombat liturgiája az előző nap szomorúságából a holnap örömére. Ennek az örömnek fokozatai: az új tűz, a Lumen Christi, a húsvéti gyertya, a keresztség, a Glória harangzúgása, az ünnepélyes Alleluja és a szentmise misztériumában a feltámadt Krisztus ragyogása. Ezzel a szent örömmel várjuk a holnapot.
Ez a három szertartás:
- a) az új tűz,
- b) az új világosság,
- c) a húsvéti misztérium ünnepélyes misztérium kihirdetése és a húsvéti gyertya.
a) Az új tűz. Korán reggel a templomon kívül kovából szikrát csiholnak és ezzel kis máglyát gyújtanak. A pap teljes kísérettel, violaszín palástban kimegy a tűzhöz és ott először is három imádsággal a tüzet áldja meg. Azután megáldja még az öt tömjéngyertyát és a húsvéti gyertyát, melyekre a későbbi szertartások alatt lesz szükség.
(Története. Rómában, amikor este kezdődött az istentisztelet, minden alkalommal volt tűzszentelés (lucernarium) és körmenet, mert az éjszakai istentiszteletnél csak megszentelt világosságot használtak. A templomban minden fényt eloltottak, mert az ószövetség kialudott és jött a Világ Világossága. Krisztus maga nevezi így magát és így a tűz és világosság gyakran lesz az ő szimbóluma. Most is Nagycsütörtökön a 'sötétség zsolozsmáján' eloltottak minden tüzet a templomban és Nagyszombaton ünnepélyesen gyújtottak új világosságot. Ehhez járult, hogy a germánoknál tavasszal a tavasz istennőjének, Ostarának és a fény istenének, Balduinnak nagy máglyát szoktak gyújtani a jó aratásért. Ezt a szokást keresztelték meg az ír misszionáriusok, amikor Krisztus feltámadásán raktak a szabadban nagy máglyát és ennek meggyújtásához csak kovát használtak, hogy valóban új tűz legyen. Az ír papok hozták ezt a szokást Rómába, ahol a két szertartás egyesült és a mai alakját felvette.)
Jelentése világosság. A kő jelképezi az Úr Krisztust, akit az építők megvetettek, de aki szegletkővé lett. De a kovakőből kipattanó szikra is az Úr jelképe, aki sziklasírjából új életre támat fel. Az Úr tüzet jött hozni és nem akart mást, minthogy égjen. Ahol a nép a liturgiával jobban együtt él, ott ma is szokásos, hogy otthonukban is kioltanak minden tüzet és a megszentelt tűz maradékából visznek haza és ezzel gyújtják meg a lámpákat és a tűzhelyeket otthon is.
Különösen ünnepélyesen és bensőségesen fordul a pap az utolsó imádságban (a szokásos 'Oremus' bevezetése nélkül) Istenhez, hogy áldását kérje a tömjénszemekre és a húsvéti gyertyára. Ezen imádságot csak úgy tudjuk igazán megérteni, ha meggondoljuk, hogy ez a húsvéti gyertya tulajdonképpen felszentelő imádsága. Az őskeresztény időkben a nép a húsvéti gyertyát is, mint tárgyi szentélményt használta. A húsvéti ünnep után a húsvéti gyertyát a nép között, de különösen az új keresztények között szétosztották. Ez a szokás később az Agnus Dei-hez vezetett, (Az Agnus Dei-k viaszalakok, amelyek Isten bárányának a képét viselik, innen a nevük. Ezeket a húsvéti gyertyákat tiszta fehér méhviaszból öntötték és már az V. században nagyszombaton szétosztották a megkereszteltek között. Jelenleg a pápa szenteli meg azokat fehérvasárnap a szentmisében az Agnus Dei-nél és pedig uralkodásának első évében, azután pedig minden hét évben. A pápa szentelési imák között balzsammal és krizmával kevert vízbe mártja ezeket s közben azok részére, akik azokat tisztelik, az égből rendkívüli jótéteményeket és kegyelmeket kér. Az Agnus Dei-ket méltó helyen, tiszteletteljesen meg kell őrizni, megfelelően el kell zárni, hogy a tiszteletlenség ellen biztosítva legyenek.)
b) A 'Lumen Christi', az új világosság. A tüzet és világosságot a liturgiában gyakran mint Istennek és Krisztusnak jelképét alkalmazzák. Sőt Krisztus magamagát is világosságnak nevezte és apostolai is őt a világ világosságának nevezték. Minthogy ezen megszentelt tűz a kőből keletkezett, anélkül, hogy az eltört volna, éppúgy Krisztus is feltámadt a lezárt sírból, anélkül, hogy azt kinyitották volna. A feltámadt Üdvözítő ezen szimbólumának hozzá méltó tiszteletét és ünnepélyes értékelését a következő szertartásokban nyeri el.
Jelentése: A gyenge nád jelenti Krisztusunk gyenge emberi természetét, de a háromágú égő gyertya már az ő isteni természetének jelképe, melynek misztériumáról, a Szentháromságról ő világosította fel a világot. Mindhárom isteni személy: az első, minta világosság Atyja; a második, mint az emberré lett Világosság a világból és a harmadik személy, mint világosságot árasztó Lélek, egyformán részt vett a megváltásban és a feltámadásban, valamint részt vesz most a keresztség kiosztásában.
A szertartásnál használt nádszál (arundo = zöld nád) három ágban végződik és mindegyik ág tetején egy gyertya van, de az ágak nem villaszerűen, hanem háromszög alakjában oszolnak három karra és ezért triangulum-nak nevezik. Arundo-n zöldellő nádat és nem száraz botot értünk. Ennélfogva a ha nád hiányában botot használnak, akkor azt friss zölddel veszik körül és magát a triangulum-t virágokkal díszítik fel.
c) A húsvét kihirdetése. A húsvéti szent gyertyának liturgikus dicsőítése a húsvéti misztérium ünnepélyes kihirdetésében (Praeconium paschale) és a húsvéti gyertya meggyújtásában éri el tetőpontját. Mihelyt a diakónus, a kiválasztott húsvéti hírnök, az oltárnál a paptól az áldást megkapta, odaáll, ahol az ünnepélyes nagymisében az evangéliumot éneklik, a húsvéti gyertya elé és elkezdi énekelni az összehasonlíthatatlanul szép 'Praeconium paschale'-t, melyet kezdőszavai után 'Exultet'-nek is neveznek, a húsvéti dicséretet, melyet a gondolat mélysége, költői lendülete és dallamgazdagsága tekintetében semmiféle más liturgikus szöveg túl nem szárnyal, de még csak el sem ér. Ez elsősorban ünnepélyes kihirdetés és meghívás, aztán egy prefácio-féle bevezetés után következik megváltásunk legszentebb titkának dicsőítő himnusza és végül könyörgés húsvéti örömért és húsvéti békéért.
Az ének közben beilleszti a megszentelt tömjénszemeket a gyertyába és lezárja azokat leginkább pirosra festett viaszdarabbal, amelyek a keresztre feszítési szögek fejéhez hasonlítanak. A szöveg egy másik helyénél meggyújtjuk a gyertyát a triangulum megszentelt tüzénél és egy következő résznél a húsvéti gyertya tüzével meggyújtják az oltárok valamennyi lámpáit.
3. A húsvéti gyertya szimbóluma. A húsvéti gyertya gazdag liturgiájában a következő igazságok jelképeit találjuk meg: Az elején a húsvéti gyertya még nem ég és így Krisztus Urunk sírban nyugvó szent testének a jelképe. A megszentelt tömjénszemek, amelyeket kereszt alakban helyeznek el a gyertyákban, a szent sebhelyek jelképei, mert ezeket még Krisztus megdicsőült teste is magán visel. A gyertya fellángolása jelképezi az új életet, amelyre Krisztus megdicsőült teste a sírból feltámadt. A húsvéti gyertyát azért gyújtják meg a triangulum-ról, hogy jelezzük azt, hogy Krisztus testének feltámadása is az isteni erő hatása. A húsvéti gyertya tüzével a templomban levő lámpákat is meggyújtják, hogy jelezzék, hogy Krisztus a világ világossága, az igazság, minden igazság tőle származik. A világító húsvéti gyertya képe annak a csodálatos lángoszlopnak is, amely Isten népe előtt világított, amidőn a pusztán keresztül az Ígéret Földjére vonult. Különösen akkor szolgált ilyen jelképül, amikor hajdan, Húsvét éjszakáján, a megkeresztelendők előtt vitték a menet közben. Krisztus, a Feltámadott, szintén világítónk földi életünknek a mennyország ígéretföldjére vezető puszta útjain. A húsvéti gyertyát Áldozócsütörtökig a főoltár evangéliumi oldalán egy magas gyertyatartóban állítják felé és minden ünnepélyes istentiszteletnél meggyújtják. Feladata, hogy Krisztus emlékét bennünk ébren tartsa, aki feltámadása után még 40 napig élt a földön.
A húsvéti gyertya használatára vonatkozó legrégibb utalások a IV. századba nyúlnak vissza. Eredetileg a diakónus maga szövegezte meg húsvéti üdvözletét, amely a húsvéti gyertyához szóló dicsőítő beszéd volt. (Laus Cerei.) Szent Ágoston is említi a gyertya dicséretét. Egy VII. századbeli sacramentarium (Sacramentarium Gelasianum) tartalmaz már ilyen szöveget. A most énekelt szép himnusz a VII. században, Franciaországban már megvolt. Régi időben a húsvéti gyertyára felírták az illető év ozó ünnepeinek dátumait, az évszámot, a pápa,a püspök és az ország uralkodójának uralkodási évét. Később ezt a feliratot pergamenre írva a gyertyára erősítették. Ma a fenti méltóságokat az 'Exultet'-ben könyörgésképpen Isten kegyébe ajánlja az ének. Festményekkel is díszítik a húsvéti gyertyát, azoknak azonban az eredeti szimbolikus jelentőségét sohasem szabad befolyásolniuk.
4. A keresztség kiszolgáltatása. A feltámadott Úr Jézus hozta meg az emberiségnek az új természetfeletti életet. Ez az új élet a szentségek által van meg bennünk és ezek közül az első és legszükségesebb a keresztség. Azért most szolgáltatták ki. A húsvéti keresztelés liturgikus ünnep három részből áll: az első a 12 olvasmány és a megfelelő imádságok, a második a keresztvíz megszentelése és a harmadik a keresztség kiszolgáltatása abban az esetben, ha megkeresztelendők vannak. A keresztelést tehát még ma is megtartják, annak ellenére, hogy az őskeresztény katechumenátus már nem létezik, mert s keresztelés szintén feltámadás új, jobb életre. - Az apostol is azt mondja: 'Vagy nem tudjátok, hogy mind, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusban, az ő halálában keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is éljünk új életet'. (Róm 6, 3, 4) Ennélfogva az Úr feltámadását valamikor a szentkeresztség kiszolgáltatásában látták a legjelentősebben ábrázolva. Minket pedig, akik már meg vagyunk keresztelve, a nagyszombat ezen liturgikus imái, olvasmányai és cselekedetei fel akarnak vidítani és arra akarnak ösztönözni, hogy lelkünkben feltámadást tartsunk a bűnből Isten kegyelméhez, a tökéletlen életből a tökéletességhez, amint az apostol mondja: 'Mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus, megöletett. Üljünk tehát ünnepet, de ne régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem egyenes lelkület és igazság kovásztalanságával.' (1 Kor 5, 8) ' Azért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol az Isten jobbján ülő Krisztus vagyon. Az odafent való dolgokat keressétek, ne a földieket'. (Kol 3, 1-2)
a) A 12 olvasmány. A húsvétéjszakai szentkeresztség liturgiáját az ószövetségből való olvasmányok vezetik be. Valamikor latin és görög nyelven olvasták, de most már csak latinul. Ezek a hívőket és megkeresztelendőket megváltásunk mintaképeire emlékeztetik és imádságok és énekek által megszakítva, a szentéj legnagyobb részét betöltötték. Az olvasmányok száma valamikor különböző volt és minden négy olvasmány után egy tractus következik, amely az előző négy olvasmányt egy gondolattá foglalja össze. Egyúttal megfelel a zsolozsma három nocturnusának.
Ezen olvasmányoknál a pap miseruhát visel, mert ez, mint az eredeti 'Paenula', az összes liturgikus funkciónál a papi öltöny volt. Csak a XI. század óta lett kizárólag miseruhává.
b) A keresztelendők körmenete. A keresztelési liturgia második része a keresztelő kápolnához, vagy keresztkúthoz való körmenet, olyan templomokban, amelyek keresztelőtemplomok. Elöl viszik a lobogó húsvéti gyertyát, hogy vezessen, mint a világító felhő vezette a pusztában vándorló zsidókat. Mögötte jönnek, telve húsvéti reményekkel és keresztszülőik által vezetve a boldog megkeresztelendők. Így vonult valamikor a jámbor hívő sereg a húsvéti gyertya világánál a bazilikából ki a csendes, csillagoktól ragyogó éjszakába a baptisteriumhoz és a 41. zsoltárt énekelte. 'Amint kívánkozik a szarvas a vízforráshoz, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Isten! Szomjúhozik lelkem az erős élő Istenhez; mikor jutok el s jelenek meg az Isten színe előtt?' - Mielőtt azonban a pap a keresztelőkápolna küszöbét átlépi, még egyszer bensőséges imával Istenhez fordul ezen üdvszomjas lelkek megszentelésének a kegyelméért.
Történet. A keresztvíz megszentelésének szertartása ősrégi eredetű. Szent Vazul már azt állítja, hogy a szent apostolok korára megy vissza. Szent Ambrus leírja az akkori szokást és az már a maival egyezik. Ez pedig a Gelasianus-féle misekönyvben, tehát az V. Században már majdnem teljesen megvan. Ily ősrégi és tiszteletreméltó imádságok és szertartások közt történik ma is a szentkeresztség anyagának megszentelése.
c) A keresztkút megszentelése. Azután egészen a keresztkúthoz megy és egy imádsággal megkezdeni a keresztvíz megszentelését.
Az imádság egy prefáció ünnepélyes énekével fokozódik, amelynek lendülete nagyon közel jár a húsvéti dicséret szárnyalásához. Alázatos bizalmának bizonyítása után emlékeztet minket az üdvösségre és megszentelésre, amelyet Isten a világ teremtésénél és az özönvíznél a víz eleméhez fűzött és kéri Isten kegyelmének erejét ezen keresztkút számára is, hogy ez a földkerekség népeinek megújítására folyjék. A szentelési ének alatt felosztja a vizet négy irányba, jelezve, hogy az új paradicsom kegyelmi folyama világ minden tája felé megoszlik. Megérinti azután kezével, annak jeléül, hogy azt Isten kegyelme érintse és megszentelje. Háromszoros keresztjellem megáldja Isten nevében, aki az ószövetségben a vízzel csodát tett és Jézus nevében, aki az újszövetségben tett csodát a vízzel. Akkor kiönt a vízből a négy világtáj felé, annak az emlékezetére, hogy az Úr megbízta az apostolokat, hogy a keresztséget a világba mindenhová elvigyék. Ezután kereszt alakban háromszor rálehele vízre Isten áldásának jeléül, hogy az a víz fölött szétáradjon. Leghatásosabban teljesítette a víz ezen szentelését az Istenember, amidőn a keresztelésnél lement a Jordán folyóba. Ennek emlékezetére a pap most a húsvéti gyertyát háromszor víz bemártja és minden alkalommal ezt énekli: 'Szálljon le a kút teljébe a Szentlélek ereje.' Mikor ezt háromszor megtette, a gyertyát a vízben hagyja állni, e köré egy görög 'Psi'-betű, azaz kereszt formájában a vízre lehel és közli vele a psychét (a 'psi' ezt is jelenti) a lelket, majd tovább énekli: 'És e víz teljes lényegét termékenyítse az újjászületés eszközlésére.' Akkor kiemeli a gyertyát és befejezi a szentelési éneket egy szép kéréssel.
Az ily módon megszentelt vízzel meghinti a pap a jelenlevő népet és megtölt vele egy kisebb, a tulajdonképpeni keresztelésre szolgáló és elzárható medencét. Abba önt a katekumenek olajából egy keveset, azután krizmát és végül mindkettőt összevegyítve. Az így összevegyített vízzel most kiszolgáltatja a szent keresztséget, ha vannak megkeresztelendők is a templomban. Sok helyen az utolsó héten született gyermek megkeresztelésével emiatt várnak Nagyszombatig. Az Egyháznak ugyanis az a kívánsága, hogy ha vannak esetleg megkeresztelendők, amennyire lehetséges, ezen az ünnepen tartsuk keresztvíz alá. Az ókorban a megkeresztelteknek mindjárt a bérmálás szentségét is kiszolgáltatták.
Ezen felemelően szép szentelési szertartás, amelynél Krisztus jelképét, a húsvéti gyertyát a keresztkútba belemártják és ezzel ezt szent Jordán folyóvá avatja, alapja lett annak az igen régi szokásnak, hogy a keresztkút fölött Krisztus keresztelését vagy pedig a folyó partján ivó szarvast, az üdvöt szomjazó katekumen szimbólumát ábrázolták. Innen van az, hogy a maga idejében Szent Ambrus gáncsolta azt a gyakori óhajt, hogy az emberek az igazi Jordánban, Palesztinában szerettek volna megkeresztelkedni és mondja: 'Ahol Krisztus van, ott a Jordán is van és ugyanaz a szentelés, amely valamikor azt a keleti folyót megáldotta, megszenteli a Nyugat vizeit is.'
5. A litánia. A húsvétéjszakai szentmise ünnepe alkotja e szent éj misztériumainak legméltóbb befejezését. A keresztkútnál történt szertartások után a papság és a megkereszteltek megint visszamennek a templomba a rövidített 'Mindenszentek litániája' éneklése közben, úgy, ahogy az az ősegyházban minden szentmise kezdetén szokásban volt. Az oltárhoz érve, a celebráns és a szerpapok levetik a miseruhákat, kivéve a stólát és arcukra borulnak az oltár lépcsőin a húsvéti szent titok legalázatosabb imádására. A litánia e szavainál: 'Peccatores: Te rogamus, audi nos' felállnak és a sekrestyében fehérszínű ruhákba öltöznek, hogy a litánia végén a Húsvét vigilia miséjét megkezdjék. Eközben az oltárt az ünnepi miséhez megfelelően feldíszítik és a violaszínt fehérrel cserélik ki.
Ma már nincsenek katechumenek és nincs ünnepélyes keresztelés Nagyszombaton (kivéve a missziós-területeket), de azért ez a liturgia nem vesztette el jelentőségét reánk nézve. Eszünkbe idézi a mi keresztelésünk boldog óráját, amikor a keresztvízben, mint Krisztus a Golgotán, mi is vele együtt meghaltunk a bűnnek és a keresztvízből, mint Krisztus az ő sírjából, mi is vele együtt feltámadtunk az új életre. A korai középkornak (VIII. és IX. század) külön miséje volt a keresztelés évfordulójára és ennek neve 'pascha annotina' volt. De ha nincs is meg, találkozhatunk-e megfelelőbb időt, mint Nagyszombat, hogy a jövendölések felolvasása alatt mi is számot vessünk magunkkal, hogyan tartottuk meg a keresztségi fogadást. Utána pedig az Allelujás misében hálát adjunk a Feltámadottnak, hogy a keresztségben a megváltás kegyelmét a Szentlélek által először lelkünkbe öntötte.
6. Az Allelujás mise. Valamikor éjjel mondották és tulajdonképpen az Egyház dicsérő és hálaáldozata az új tagokkal való gyarapodásért, kiket a keresztség által nyert, de egyúttal az Egyház első üdvözlete a sírjából feltámadt Üdvözítőhöz. Egyike a legrégibb időkből származó niséknak, azért a többiekkel szemben jobban megőrizte a régi állapotot. Először is az énekelt részek (introitus, offertorium, communio, Agnus Deim credo) még hiányzanak, mert ezeket a IV. század után vették be a liturgiába.
A Glória eléneklésére az orgona hangja ismét megszólal és végigbúgja a legörvendetesebb ujjongás akkordjait a templom csarnokain. A tornyokban a harangok is megcsendítik ércszavukat s hatalmasan és ünnepélyesen hirdetik világgá, város és falu fölött a húsvéti üzenetet. A violaszínű leplek, amelyek a passió napja óta a templom belsejében lévő képeket födték, lehullnak. A papok fehér ünnepi ruháikban állnak az oltárnál. A neofiták (= az újonnan megkereszteltek) boldog serege vakító fehér keresztelőruhákban, ünnepélyes, örömtől sugárzó, húsvéti képet nyújt. Húsvétja lett az egész ájtatosan imádkozó seregnek, tehát mindazoknak, akik a szent éjt ezen reggeli óráig átvirrasztották, amelyben az Úr a sírból dicsőségesen feltámadott. Húsvét van a megkeresztelteknek tiszta lelkében is.
A húsvéti nagy szent öröm kifejezésére szolgál a következő szertartás is, melyben az előénekesek is ünneplik a Húsvétot. A szentlecke után a püspöki szertartáskönyv szerint a subdiakonus a prelátus trónja elé lép és hangos szóval mondja: 'Főtisztelendő atyám, nagy örömet hirdetek, ez az Alleluja'. Azután a prelátus az Alleluját háromszor kezdi énekelni, mindig magasabb hangon és az énekkar ezt mindig örömteljes dallamban ujjongva ismétli. Alleluja annyit jelent, hogy: 'Dicsőítsétek az Istent' és már az ószövetségben a hálatelt öröm kifejezése volt.
Az evangélium már az üres sírhoz vezet minket és elmondja, hogy az angyalok hogyan adták tudtul a jámbor asszonyoknak a feltámadást. Az akolythusok most nem visznek gyertyát az evangélium felolvasásához, amit Gavantu s, a liturgikus, jelképileg a jámbor asszonyokra vonatkoztatva magyaráz, akik a sírhoz fűszerekkel (tömjén) mentek ugyan, de a feltámadásban való hit világossága nélkül. (Devotio aderat, sed non Fides.)
Egyébként az egész mise magán viseli az őskeresztény misék jellemző vonásait. Azért hiányzik belőle a Credo, mert ez csak a XI. század óta tartozik a mise rítusához. Ugyanezen okból hiányzik az Agnus Dei is. Elmarad a felajánlási antifóna is, amelyet a régi miseliturgiák sem ismernek s amely ebben a misében nem is engedhető meg, mert ezen az éjszakán nem volt áldozáshoz való körmenet. Most ugyanis az Egyház adta az áldozati kenyereket. A hívők közössége pedig leginkább húsvéti gyertyát, vagy egy bárányt áldozott. Ezért sok helyen szokásos ma is, hogy egy szép fehérre mosott és piros zászlóval díszített eleven bárányt visznek a templomba és azt a pap megáldja.
Az 'Osculum pacis', a békecsók, a keresztény hitegység és hitközösség jele szintén elmarad, mert már a keresztelőünnepet a békecsók zárta be. Durandus, a középkor nagy liturgikusa, elmésen mondja: 'A békecsók elmarad ezen a húsvéti éjszakán, mert Krisztus, a mi békénk, a békét még nem hirdette ki'. Az áldozás antifónája is hiányzik, mert az áldozási ünnephez a vecsernye csatlakozik. Ez most csak egy zsoltárból és a 'Magnificat'-ból áll azon imádsággal együtt, amelyet az egész húsvéti időn át mint liturgikus szentáldozási imát kell elvégezni. Amint az ősegyházban minden misénél, úgy ennél is az összes jelenlévők szentáldozáshoz járulnak; sőt a gyerekeknek is, akik megkereszteltettek, odanyújtották az Úr testét.
7. Nagyszombat vigília-ünnep. A Nagyszombat miseünnepe még az őskeresztény Pannychiák-nak, vagyis azon vigíliáknak maradványa, amelyek az egész éjszakán át tartottak és amelyeknél az Eucharisztikus áldozási ünnep egy zsoltárral és a Magnificattal zárult. Az első keresztények már az apostolok idejében gyülekeztek a közös szeretetlakomához, amelyet Agape-nak neveztek. És pedig az esti órákban jöttek össze, hogy az utolsó vacsoráról megemlékezzenek és azt lehetőleg híven utánozzák. Célja volt, hogy a keresztények között az egységet és szeretetet, nevezetesen azonban a szegények karitatív támogatását előmozdítsa. Az agape-hoz azután, egészen úgy, mint a jeruzsálemi vacsorateremben, csatlakozott az eucharisztikus ünnep, áldozással együtt. Midőn azonban a második században lassanként ez már a reggeli órákba tolódott el és az áldozásnál a testi éhgyomor lett a szabály, az Agape este a zsoltárral és a Magnificattal bezárult. Ekkor az Agape már a vigília-istentiszteletnek volt a bevezetője, amelyeket a vasárnapok és ünnepnapok, valamint a vértanúk évfordulója előtt szoktak tartani.
Íme, így vezet át Nagyszombat liturgiája az előző nap szomorúságából a holnap örömére. Ennek az örömnek fokozatai: az új tűz, a Lumen Christi, a húsvéti gyertya, a keresztség, a Glória harangzúgása, az ünnepélyes Alleluja és a szentmise misztériumában a feltámadt Krisztus ragyogása. Ezzel a szent örömmel várjuk a holnapot.