"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. április 18., péntek

A vérző szív és a hittagadás

Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” [Mt 27,23]
Nagypénteki ajándékként az ember szíve vérezni kezd, amikor ezt látja, ezt tapasztalja. Valaki(?), aki Krisztus Urunk földi helytartója, akire Jézus bízta a földi emberek lelki, hitbéli kormányzását, akinek Isten hatalmat adott, hogy a nevében törvényt hozzon, a nevében kormányozzon és a nevében hozzon ítéleteket, az megtagadja a kétezer éves szent hagyományát az Egyháznak, mégpedig azt, hogy a nyakában viselt keresztet nyilvánosan, láthatóan viseli, hogy mindenki emlékezzen arra, hogy Jézus életét áldozta, hogy megváltsa az embereket (élőket, holtakat, még meg nem születetteket) bűneiktől.



Ez történt most, amikor az egy éve pápának választott Bergoglio Urunk gyilkosaival történt találkozásai alkalmával a nyakában viselt keresztet elrejtette, NEHOGY MEGSÉRTSE ŐKET azzal, hogy a kereszt emlékezteti az Istengyilkosságra.


Forrás: poschenker.wordpress.com/