95 éve, április 9-én végezték ki – koholt vádak alapján – Szemelliker Antal fülesi plébánost Sopronban. Emléke előtt egy, a Hitvallás 2011. évi márciusi számában megjelent írással adózik a Győri Egyházmegye.
„A proletárdiktatúra rémes, véres napjai, melyek szeretett hazánk felett a közelmúltban átviharzottak, egyházmegyénket sem kímélték meg” – írja Fetser Antal győri püspök 1919. szeptember 10-én kelt körlevelében. Ezután megemlékezik az egyházmegye „szomorú és fájdalmas veszteségéről, két derék, buzgó és lelkiismeretes papjának kivégeztetéséről.”
Egyikük Wohlmuth Ferenc császári plébános; másikuk Szemelliker Antal fülesi plébános, akit Sopronban 1919. április 9-én éjfélkor golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották.
Füles község (Nikitsch) a trianoni döntés után Ausztriához került, Szemelliker Antalt lassan elfelejti az utókor.
Meszlényi Antal Keresztény magyarságunk küldetésében (Szent István Társulat, Budapest, 1943) című műve tizenharmadik fejezetében (Vértanúink a proletárdiktatúra alatt, 283–316. old.) így számol be a történtekről:„A vörösök Füles környékét tartották a legmegbízhatatlanabb helyek egyikének. A községbe már április 6-án megérkezett az úgynevezett gépfegyveres vörös őrség, mely azonnali hatállyal kihirdette a statáriumot, mivel a nép nyugtalankodni kezdett a vörösök garázdálkodása miatt. Enzbruder katonai biztos a plébánost a csendőrlaktanyába idézte, s kijelentette előtte, hogy fejbe löveti a legkisebb megmozdulás esetén. Szemelliker önérzetesen tiltakozott a fenyegetés ellen, de szerencsétlenségére megtörtént az a sajnálatos eset, hogy az egyik malomházi legény elsütötte revolverét az apácazárda előtt. A lövést gépfegyversortűzzel viszonozták, mely az utca népéből több halálos áldozatot szedett. Ez lett a kezdete a plébános kálváriájának. Másnap ismét beidézték kihallgatásra, de komolyabb vádat nem tudtak ellene emelni. 9-én újra meg kellett jelennie a Zichyek kastélyában, s ekkor már gúnyos kárörömmel olvasták rá, hogy a malomháziak részére ő küldött fegyveres segítséget.
A vád annyira komolytalanul hangzott, hogy a plébános csak mosolyogni tudott rajta. De ekkor szembesítették vele Szedenik Viktor nevű gimnazistát, aki előzőleg néhány lefogott társával terhelően vallott rá. Lehet, hogy ezt azért tette, mert így gondolta megmenthetőnek édesanyját, aki szintén karmaikba került, mint ellenforradalmi gyanúsított. A lelkipásztor szelíden, de komolyan a szemébe nézett és kérdezte: Viktor, én küldtelek Malomházára? – Igen, a plébános úr! – volt a meglepő válasz, jóllehet az anyja küldte. A plébános az alaptalan kijelentés hallatára alig bírt szóhoz jutni, de nem is engedték. Így nem tehetett mást, mint erélyesen tiltakozott e valótlanság ellen. De ez nem használt, mert inkább hittek a megfélemlített és rábeszélt fiúnak, mint a komoly gondolkodású és igazmondású papnak. Elhatározták, hogy elrettentő példa gyanánt ki fogják végeztetni, s erre jó alapul szolgált az elhangzott vád.
Szemelliker jól tudta, hogy áldozatnak szemelték ki, s nagylelkűségében ezt üzente a fiú édesanyjának: 'Mondjátok meg Szedeniknének, hogy megbocsátok neki!' Ami rövid ideje még volt, azt már csak saját lelkének szentelte. Kezébe vette Breviáriumát, rózsafüzérét s követte hóhérait Sopronba. Itt rövid úton kihirdették előtte a halálos ítéletet, s készülhetett a nagy útra. Példásan meggyónt, s miután kifejezte azt az óhaját, hogy Fülesen temessék el, 'Dicsértessék Jézus Krisztus, Jézusom, irgalom!' – fohásszal fogadta ellenségeinek golyótüzét, mely április 10-én virradó felé kioltotta nemes életét.”
Szemelliker Antal Vulkapordányban születet 1882. május 25-én. 1897-ben felvették a győri papiszemináriumba. 1897 és 1901 között a győri papi kisszemináriumban, majd 1901-től a győri nagyszemináriumban tanult. 1900-1901-ben a Győri Kisebb Papnevelde szorgalmi közlönyének, a Reménysugárnak szerkesztője volt. Győrben 1905. június 30-án szentelte pappá gróf Széchenyi Miklós győri püspök. 1905. július 2-án első szentmiséjét mondta Vulkapordányban. Felszentelése után Lókon, 1907-től Okán, 1910. december 5-től Fülesen volt adminisztrátor, majd 1912-től haláláig Fülesen plébános. 1919. április 10-én halt meg Sopronban. Síremléke a fülesi (Nikitsch, Burgenland) temetőben ma is látható.