Amikor az ember – első felháborodását lenyelve – megkérdezte olyanoktól, akik elég tájékozottak voltak az ügyben, miért hagyta cserben a katolikus magyarokat, mit válaszoltak? Hogy ezt meg kell értenünk, mert ő meg akarta nyerni az ortodoxokat, vagyis a románokat, és nem élezhette ki a helyzetet azzal, hogy Erdélybe is ellátogat. Na most, akkor ez ravaszság, vagy nem ravaszság? Ezt azért kell megemlítenem, mert most még talán emlékeznek rá az emberek, de nagyon hamar el lesz tussolva. Nemrég egy rádiós előadásban, kérdésre válaszolva, összegeztem: hét olyan súlyos vétke volt ennek az időközben boldoggá avatott pápának a magyarsággal szemben, hogy csak azt kívánhatjuk neki: az Örök Bíró legyen irgalmasabb hozzá az ítéletkor, mint amilyen ő volt hozzánk. Ezeket a bűnöket csak egyház-politikai, azaz ravaszsági alapon lehet ideig-óráig mentegetni. Ha valaki azt hiszi, hogy egy románnak azzal, hogy a magyarokat nem látogatja meg, imponálni tud, az vagy semmit sem tud a románokról, és akkor az a baj, vagy nem őszinte.
Még egyet kell, hogy tudjunk: megőrizve minden jó emléket róla, és kívánva neki a lehető legjobbakat, ha a Bíró elé áll: a felvidéki magyarság már régen azért imádkozott, hogy vegye őt magához a Jóisten. Miért? Mert ő csak híre szerint volt lengyel. Valójában – ha a származására vonatkozó egyéb híreszteléseket figyelmen kívül hagyjuk, akkor is – szláv volt. És a pánszlávizmusnak soha a huszadik században ennyire eredményes képviselője nem akadt.
Ők ott, a Felvidéken, ezt a saját bőrükön tapasztalták: minden létező helyzetben, mindig a szlovákoknak kedvezett. És mert a szlávhoz jelenleg mentalitásban legközelebb az oláh áll, hát természetesen őnekik is. Következetesen velünk szemben. Lengyel ilyet sohasem
tenne!..."
Egy több mint féléve kiadásra váró könyvből idéztem..."