"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. augusztus 20., csütörtök

A liberalizmus bűn - 36. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

36. rész - Ajánlatos-e néha, hogy a katolikusok és liberálisok egy közös célra egyesüljenek, és minő föltétek mellett?

Sokat foglalkoztak újabban a kérdéssel, amely a katolikusoknak a kevésbé előrehaladott liberálisokkal oly célból való egyesülésére vonatkozik, hogy ily módon a radiális és fékét vesztett forradalomnak útját állják. Egyrészt szép tündérálom és illúzió; másrészt azonban álnok tőr, amelynek segélyével erőnket gyöngíteni s önmagunk közt egyenetlenséget létesíteni akarták s e céljukat jobbára el is érték.

Miként vélekedjünk ezen egyesítési törekvésekről mi, akik mindenekelőtt szent vallásunk érdekét hordjuk szívünkön?

Általában azt tartjuk, hogy az ilyen egyesülés sem nem jó, sem nem ajánlatos. S ez az eddig megállapított elveknek természetes következménye. A liberalizmus, bármily mérsékelt és behízelgő alakban jelentkezzék különben, már lényegénél fogva homlokegyenest ellenkezik a katolicizmussal. A liberálisok a katolikusoknak született ellenségei, s így csakis nagyon esetlegesen történhetik meg, hogy érdekeik valóban közösek legyenek.

De hát utóvégre ilyen ritka és kivételes eset mégiscsak előadhatja magát, amidőn a telivér liberálisok ellenében a tisztán katolikus erőknek a mérsékeltebb liberális párttal való egyesülése előnyös lehet. Amidőn tehát ez az eset valóban előfordul, ezt az egyességet akkor is csak a következő alapokon szabad megkötni:
  1. 1. Sohasem szabad kiindulási pontul venni a semlegességet, vagyis a katolikusok és a liberálisok homlokegyenest ellenkező elveinek és érdekeinek összeegyeztetését. E semlegesség és összeegyeztetés, amelyet az Egyház a Syllabusban is kárhoztatott, nyilván hamis alap, az ilyen egyesülés árulás; a katolikusok, akik ilyen egyezségre lépnek, otthagyják a katolikus tábort, amelyet védelmezniük kellene. Nem szabad tehát azt mondani: „Tekint­sünk el a tanaink és nézeteink közt fönnálló ellentéttől." Az elveknek eme gyáva föladásáról szó sem lehet, hanem mindjárt kezdetben így kell beszélnünk: „Jóllehet elveink és nézeteink lényegileg és homlokegyenest ellenkeznek, stb." Nyíltan kell beszélnünk és cselekednünk, hogy az eszmék összekeverését, a kevésbé óvatosak megbotránkozását s az ellenség örömdiadalát lehetetlenné tegyük.
  2. 2. Még kevésbé szabad nekünk ez egyesülés alkalmával a liberális zászló köré sorakoznunk. Mindegyik fél tartsa meg saját jelszavát, vagy ha már velünk egy közös ellenség ellen harcolni akarnak, sorakozzanak ők a mi zászlónk alá. Más szóval: ők egyesüljenek velünk, és soha mi velük. Ők amúgy is tarka jelvényekhez vannak szokva, s így nemigen fog nehezükre esni a mi színeinket elfogadniuk; mi, akik az elegyedést nem szeretjük, a zászlók összekeveredését sem tűrhetjük.
  3. 3. Nem szabad a dolgot úgy fölfognunk, hogy ezen egyesülés által az állandó és minden térre kiterjeszkedő együttműködés alapját vetettük meg; az ilyen egyesülés csakis az időszerinti esetleges akciókra vonatkozhat. Állandó és minden térre kiterjedő közös akcióra csakis hasonnemű elemek egyesülhetnek, amelyek úgy összeillenek, mint például az óramű kerekei. Arra, hogy teljesen ellenkező meggyőződésű emberek sokáig egyet­értsenek, mindkét részről kitartó hősi erény kívántatik. Márpedig a hősiesség nem éppen mindennapi dolog. A sikertelenség veszélyének van tehát kitéve minden olyan ügy, amely a szövetségesek ellentétes véleményére alapul, bármennyire egyetértsenek különben valamely esetleges vagy mellékes pontra nézve.
A közös védelem vagy a közös támadás pillanatnyi érdekében tehát az említett erők egyesülése megengedhető, ajánlatos és hasznos is lehet; sohasem szabad azonban megfeledkezni az elősorolt föltételekről vagy szabályokról, amelyeknek betartása annyira szükséges, hogy azok nélkül a liberálisoknak a katolikusokkal való bármily irányú szövetkezése ez utóbbiakra nézve nemcsak nem előnyös, de nagy mértékben hátrányos is, s ahelyett, hogy növelné az erőt, miként ezt az egynemű elemek egyesülése eredményezi, inkább gyöngíti, sőt sokszor meg is semmisíti még azon elemek erejét is, amelyek magukban véve mégis valamit tehettek volna az igazság védelmére. Van ugyan egy közmondás, amely azt tartja: „Szerencsétlen az, aki egyedül jár." Ámde van egy másik is, amelyet a tapasztalat szintén teljesen igazol, s amely az előbbivel éppen nem ellenkezik, t. i.: „Többet ér a magányosság, mint a rossz társaság." Azt hisszük, Szent Tamás mondja valahol: „Bona est unió, sed potior est unitas." „Jó az egyezség, de még jobb az egység." És ha a képzelt vagy erőszakolt egyezségért zálogul adnók az igaz egységet, szerény nézetünk szerint semmit sem nyernénk, sőt nagyon is sokat vesztenénk.

Egyébként azt, amit ezen egyesítési kísérletekre vonatkozólag mondottunk, s ami első pillanatra talán csak elméleti okoskodásnak látszik, maga a tapasztalat is megerősíti. Az ilyen kísérletek rendesen csak még jobban elmérgesítik a harcot és az ellenségeskedést. Egyetlen egy példa sincs rá, hogy az ilyen szövetkezésre építeni lehetett, vagy az konszolidálást eredményezett volna.