Észrevételeim a következők. Ha kicsit alaposabban kutatsz vagy kérdezel, akkor megtudhattad volna, hogy a szószék korábbi helye egy másodlagos állapot, aminek elhelyezése a templom statikai gondjainak egyik oka is volt. A szószék eredetileg a 19-20. századi, másodlagosan bekerült mellékoltár helyén állt, tehát az a felújítással eredeti helyére kerül vissza, úgy ahogy azt a trienti szellemben megkomponálták, a másik mellékoltár helyén pedig a a bazilika legkorábbi keresztje kap helyet, amit így megmentünk az enyészettől. A szószék használható lesz, szeretném is használni ünnepek alkalmával. A Szent Anna ábrázolás a templom egy másik pontján látható majd, Szent Antal szobra pedig egy külön kis teret kap a külső térben. A két mellékoltárt olyan plébániáknak adtuk át, ahol erre szükség volt, nálunk pedig ezzel megnyílt a tér a zarándokok szabad mozgásához a kegyszobor irányába, amit korábban is akadályozott ez a két mellékoltár (abban az időszakban tették be ugyanis, amikor nem voltak nagy zarándokaltok ezen a helyen).
A főoltár oltárasztalát csak a 30-as évek elején építették, mára lehasznált munka lett belőle. A tabernákulum ugyancsak 19. század végi, másodlagos betoldás. Mivel előkerült a kegyszobor barokk szekrénye, a szobor lentebb került a 19. századi állapothoz képest, és így egy lehetetlen helyzet jött volna létre, hogy a tabernákulum kb. derékig takarta volna a szobrot. Ezért választottuk azt a megoldást, hogy visszaalakítjuk a barokk teret, amit korábban pl. a felbetonozásokkal elpusztítottak az oltárépítmény lábazatánál, engedjük kibontakozni a barokk oltárt, amit körülvesz a barokk szószék és a megfeszített Krisztus 18. századi szobra. Az oltárépítmény predellájához így még az ezüst fogadalmi ajándékokat is vissza tudjuk helyezni egy üveg alá, amit kipusztított a templomból a jozefinista racionalizmus. Nem hiszem, hogy ez ellenkezne az egyház hagyományával.
Emellett szentszéki előírás, hogy a kegyhelyeken legyen egy olyan kápolna, ahol minden esemény közepette lehetőség van az adorálásra. Erre a célra az eddigi kriptát újból összenyitottuk a szentéllyel, visszavettük a liturgikus használatban, mert áthelyezve a sírokat, itt alakítottuk ki a szentségi kápolnát. Ez egyben arra is rávilágít, hogy a bazilika-stílus vagy a zarándoktemplomok horizontális középpontjában nem a tabernákulum, hanem a szent relikviái vagy a kegyszobor áll, és egy külön, adorációs helyként fenntartott kápolnában kap elhelyezést a Legszentebb minden nagyobb (római) bazilikában.
A kocka-oltárral lehet vitatkozni, ízlés dolga, de nem ismeretlen az egyház hagyományában. Ez itt azért volt fontos, mert a zarándokoknak megfelelő odajutást és mozgásteret kellett biztosítani a kegyszoborhoz ebben a viszonylag szűk térben, továbbá figyelni kellett arra, hogy a liturgiák alkalmával, hogyan tudjuk elhelyezni a sok paténát az átváltoztatásnál, amire a trienti oltár nem igazán alkalmas, mert nem erre használták. Gyertyatartók, kereszt, elfér rajta, szembe és "háttal"-misézésre egyaránt alkalmas az oltár. Kritikád tehát figyelmetlenségből egy félkész állapotról szólt, örülnék neki, ha tévedéseidet ugyanazon a helyen, ahol az írás közölve lett, korrigálnád. Esetleg nézd majd meg a helyszínen is, ha befejezzük a felújítást.
Műsoron kívül belenéztem a blogba. Engedj meg egy az írástól független észrevételt. Személy szerint kicsit elszomorít, ha egy ilyen hely többnyire csak az egyház, a liturgia jelenlegi negatívumairól tud szólni. Féltem is a tradicionalista hívek jelentős hányadát, nehogy megragadjatok egy liturgikus serdülőkorban, amikor az ember csak a rosszat tudja szemébe vágni a szüleinek, a jelen kor nemzedékének, mert az felnőtt korban már megrekedés, sokszor pedig (egyház) és (isten)kép rombolás - elsősorban magunkban.
fr. Peregrin"
Apologéta: kedves fráter! Én egy későn megtérő, Istenre és egyházra találó személy vagyok, aki kiteljesedett, amikor találkozott a tradícióval és azt kell mondjam, nem serdülőkort árult el nekem, hanem az Isteni teljességet, amit a NOM soha nem adhatott meg. De azt tudom, ha páter Othmár OFM halála után tíz évvel felkelne a Margit körúti koporsójából, akkor gyalog zarándokolna Szentkútra és a botjával verné Rómáig az összes szabadkőművessé lett ferences testvérét, ahogyan Jézus Urunk verte ki a pénzváltókat Jeruzsálemben a templomból: "Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. „Meg van írva - mondta -, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” [Mt 21,12-13].
Atyám! Isten irgalmazzon nektek!
Válaszom (Alácsi Ervin):
"Nem vagyok róla meggyőződve, hogy van értelme válaszolnom a leveledre, mivel egyrészt kétlem, hogy meg tudlak győzni, másrészt post factum emberileg lehetetlennek tartom az elvégzett munka visszarendezését. De mielőtt - a teljesség igénye nélkül - mégis megpróbálnék érdemben reagálni fölvetéseidre, két dolgot szeretnék tisztázni: (1) respektálom, hogy legalább igyekeztél magyarázattal szolgálni - hogy egyáltalán vetted a fáradtságot a reflexióra, ráadásul egy olyan blog bejegyzés alapján, amit a legnagyobb jóindulattal is max. 10-15 ember olvas. (2) A blogomon azt teszek közre, amit éppen akarok (nyilván a törvényesség keretein belül), és egyáltalán nem hiszem, hogy csak negatív dolgok szerepelnek rajta. Kétségtelen, hogy mostanában fölszaporodtak "reakciós"-jellegű írások (egyébként azoknak is komoly tartalma van, pl. lásd a valódi ignáci lelkület vagy a valódi XXIII. János apológiáját!), de sajnos szomorú időket élünk, és az Egyházat egyáltalán nem szolgálja a cinkos (el)hallgatás, vagy a szervilis hajlongás. Magunk között vagyunk, ismerjük a katolikus sajtó siralmas, kézivezérelt állapotát...
Nem tagadom, hogy a jelzőim erős érzelmi töltetről árulkodnak, de a fölháborodásom pont annyira valódi, mint amennyire jogos. Az Isten házáért való buzgóság emészt, s ebben a tekintetben az Isteni Mester sem a hűvös, kimért válaszlépések híve volt (ld. Jn 2,13-17). Nem állt szándékomban azt sugallni, hogy mind a 2,5 milliárdot a szentély átépítésére költöttétek, ebben a tekintetben kicsit valóban félreértelmezhetően fogalmaztam.
Az átrendezés előtti állapot nyilvánvalóan árulkodott arról, hogy belső építészetileg nem egy egységes térről van szó. A mellékoltárokról egyértelműen látszott, hogy későbbi (inkább klasszicista stílusú) betoldások, és a szószék helyzete sem tűnt eredetinek (vagy ésszerűnek). Ezzel kapcsolatosan két megjegyzés. (1) Ha Te mondod, elhiszem, hogy valóban szándékodban áll használni a szószéket, de azért valljuk be őszintén, hogy egy-két rendkívül elszigetelt esetet kivéve ez a gyakorlat lényegében halott a mai liturgikus-lelkipásztori életben, pedig ennek komoly történelmi háttere, retorikai és akusztikus okai is vannak. (2) Ha a stílusok rétegződését valamiféle purista fölfogás szerint ki kellene írtani a templomainkból, akkor egyházi épületeink félelmetesen gyorsan kiürülnének! A rétegződési folyamat egyrészt természetes - pl. kinek jutott volna eszébe a reneszánsz Bakócz-kápolnát a földdel tenni egyenlővé csak azért, mert a középkori esztergomi székesegyház eredeti, gótikus épületéhez nem passzolt (mint ahogy nem passzol a mai, szerintem ízléstelen és csonka monstrumhoz sem), másrészt a magyar történelem viharai miatt nagyon kevés templomunkban van meg a templomépület stílusához illő eredeti berendezés. Harmadrészt, ha egy ilyenfajta purizmus vezette a szentkúti képrombolókat, akkor hogy kerülhetett a szentély közepére az a tökéletesen stílusidegen és a szent teret bitorló kőkocka (ami sem oltárnak, sem asztalnak nem néz ki, inkább kelti egy posztmodern emlékmű benyomását), vagy éppen azok a rémesen szögletes fotelek (megjegyzem: a szerzetesek egyik elsődleges kötelességét jelentő kórusima végzéséhez illő és alkalmas stallumok helyett)?! Eltávolítottátok a XIX. század nyomait, hogy teret engedjetek a XXI. század lélektelen funkcionalizmusának, ipari "esztétikájának"??? Na erre mondtam én, hogy gyakorlatilag semmit sem nyertetek, de mindent elvesztettetek.
Továbbá: hogyan írhatod azt le jó lelkiismerettel, hogy helyreállítottátok a barokk teret és engedtétek érvényesülni a barokk oltárt??? Mutass már egyetlen érintetlen barokk szentélyt, amelyet ural egy élesre vágott, simára csiszolt kőkocka és a köré félkaréjban elhelyezett szögletes fotelek, amelyek még csak modernnek sem tűnnek, hiszen inkább juttatják az ember eszébe a kádári szocializmus munkás-kispolgári lakberendezési szokásait! De tovább megyek: lehet-e egyáltalán barokk oltárról beszélni, amikor az oltárasztal (liturgikusan a leglényegesebb elem!) el lett távolítva!? Itt legföljebb egy monumentális háttér dekorációról, egy túlméretezett és immáron arányaiban is célt tévesztett barokk színpadi díszletről van szó. Mintha modern minimalista színház folyna gazdagon faragott, aranyozott barokk díszletek között! Elöregedett a régi oltárasztal a régebben kötelezően előírt és mély liturgikus szimbolikát sugalmazó (értsd: a három nagyobb klerikus rend) hármas lépcsőzetével együtt? Szerintem olcsóbb lett volna újat építeni, mint kifaragni azt a csiszoltkő-korszakot idéző "menhírt". Túl magas volt a régi tabernákulum? Élnek még bútorasztalosok, akik barokk stílusban kisebbet, de legalább olyan szépet faragtak volna!
Nem tagadom, hogy köztünk az oltár funkcióját és orientációját tekintve lényegi fölfogásbeli különbségek vannak, mondhatni, egy mentális szakadék tátong, de ez most túl messzire vezetne, ráadásul nem vagyok biztos abban, hogy lenne értelme erről vitatkoznunk, hiszen "háttal" misézésről beszélsz (micsoda egy rémes sztereotípia!), valamint állítod, hogy a hagyományos rítus rendesen orientált ünneplésére is alkalmas a kőkocka. Ezek mind az ősi liturgikus hagyományok és a rituális előírások súlyosan elégtelen ismeretéről tanúskodnak.
Az is egy érdekes diskurzus lenne, hogy eredendően mi való templomaink horizontális középpontjába. Legalább odáig eljutottál, hogy van ilyen, vagy kellene ilyesminek léteznie. Persze a modern templomépítészet és szentélyberendezés sokszor mindent elkövet, hogy ezt feledtesse a hívekkel (a tabernákulum elpakolása oldalra, a szentélyek aszimmetrikus berendezése, az oltárok decentralizációja az egyik oldalra pakolt gyertyákkal és különféle "zöldségekkel" stb.) Valójában a liturgia ünneplését és így a liturgikus tér elrendezését is az oltárkeresztnek kellene dominálnia, nem a tabernákulumnak, és főleg nem valamely szent faragott képmásának (lett légyen az a legszentebb Istenszülő)! Ebben a tekintetben rubrikálisan nincs különbség régi és új liturgia, rendes és különleges forma között! Az egyháztörténelem folyamán valahogy - megjegyzem, szerves fejlődés nyomán - mégis úgy alakult, hogy a liturgikus celebráció abszolút fókuszát jelentő oltárkereszt mellé (alá) idővel bekerült a Sanctissimumot rejtő oltárszekrény. A liturgikus szimbólumok, szimbólum rendszerek egymásra épülése, keveredése azonban nem az ördögtől való és akár a hagyomány gazdagodását is jelenheti (ha nem élnek vele vissza és a hívek kellőképpen kateketizálva vannak). Semmi sem zárja ki, hogy egy szentélynek többszörös dramaturgiai, lelki, teológiai, liturgikus fókusza legyen, amely vizuálisan a templom "horizontális középpontjába" van besűrítve. Mellesleg jegyzem meg, hogy a leghatározottabban ajánlom Neked elolvasásra és elmélyült tanulmányozásra XII. Piusz pápa beszédét, amit 1956. szeptember 22-én mondott el a Lelkipásztori Liturgia Nemzetközi Kongresszusán (angolul ITT érhető el). Ebben a pápa egyértelműen kihangsúlyozta, hogy az állandó, konszekrált oltár (altare permanens) liturgikus szempontból magasabb rendű berendezés az oltárszekrénynél, mégis a kettő elválasztása súlyos hiba lenne (lásd: De arte sacra szentszéki instrukció [1952], régi kánonjogi kódex 1268 #2, 1269 #1), gyakorlatilag egyenértékű azzal, amit a szentéletű pápa mint "túlzó és beteg régiségvágyat" (antikvarianizmust) elítélt (Mediator Dei, 64).
Folytathatnám, de az már túllépné az elektronikus levélváltás ésszerű kereteit...
Leveled végén - mielőtt ad hominem jelleggel személyeskedő megjegyzésekben sajnálkoztál serdülőkorban visszamaradott lelki állapotom fölött - azt írtad, hogy örülnél neki, ha tévedéseimet ugyanazon a helyen, ahol az írás közölve lett, korrigálnám.
Kedves Atyám!
Nem látom indokoltnak, hogy bármit is visszavonjak, mint ahogy sem most, sem később nem áll szándékomban a szentkúti kegyhelyre betenni a lábam."