"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. szeptember 11., csütörtök

A besúgó püspök és a holokauszt emlékmű

Aligha szükséges szociológiai tanulmány annak bizonygatásához, vidéki nagyvárosaink közül melyikben él leginkább zsidó reneszánsz, s ennek jeleként hol történhet meg az, hogy azt önként támogatja az illetékes katolikus egyházmegye is. Mert igen, nem tévedés: a ki tudja, hányszor lekirekesztőzött Magyarországon ilyesmi is lehetséges.


Nem nehéz hát kibarchobázni, melyik városról is van szó. Szegedről, természetesen. Amint magunk is jeleztük, a Mazsihisz honlapján csütörtökön öles hírcikk tudatta, hogy tegnap holucaust-emlékművet avattak az ottani Dóm melletti parkban.

A régen várt aktus során Markovics Zsolt szegedi főrabbi hangsúlyozta, hogy itt létesült „az első olyan holokauszt-emlékmű, amelyet nem kormány, nem város, nem önkormányzat, hanem a katolikus egyházmegye állíttatott”, majd Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke elmondta: „a katolikusok összetett érzésekkel emlékeznek a vészkorszak tragédiájára. Szomorúsággal, együttérzéssel, és arra is gondolnak, hogy a tragédia áldozataiért sokan és sokat tettek ugyan, de többet kellett volna.

Most viszont mind többet s többet kell lehajtott fejjel sétálnunk ott a Tisza partján is, és emlékeznünk megint másokra. Igen, mindig csak másokra, de sohasem magunkra. A mieinkre, néhai hőseinkre.

Pedig ugye lenne kikre. Mert a Tisza-parti metropolisz neve korántsem csak Bálint Sándorral, Juhász Gyulával, Móra Ferenccel vagy Tömörkény Istvánnal forrt egybe, hanem Horthy kormányzóval is. Sőt mindazokéval, akik ott ellenkormányt alakítottak 1919-ben. Ahonnan elindult az országépítő gondolat. Ama „szegedi gondolat”. Amelyre áldását adta akkor a magyar katolicizmus nagyja, a kortársai által „szegedi Kapisztrán”-ként emlegetett Uzdóczy-Zadravecz István, a későbbi ferences tábori püspök is.

Lehetne még sorolni persze, ki mindenkinek nincsen emlékműve Szegeden, mindenesetre ama „emlékezetpolitika”, amint ezen eset is mutatja, csak egyféle irányban hat, éspedig egyre többek óhajával szemben. Akik azt kérdezik, mikor fognak a mieinknek is emlékműveket állíttatni, élükön a szóban forgó egyházmegyével?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info 2014 július

Bálint József (jozan-katolikus.hu) kiegészítése:

Ifj. Tompó László az én gondolataimat fogalmazta meg. A Magyar Katolikus Püspöki Kar nem híveivel, nem a népirtást elszenvedő palesztinokkal törődik, hanem a cionisták talpát nyaldossa. Öröm az ürömben: Néhány kirendelt egyházi képviselőn, a cionisták kegyeiért lihegő helyi fideszes nomenklatúrán kívül a kutyát sem érdekelt ez a kutyakomédia. A kivezényelt emberek arcán látszik, mennyire röpdösnek az örömtől, hogy ott lehetnek.

Forrás: jozan-katolikus.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison


Apologéta: no és melyik egyházmegye püspöke állíttat holokauszt emlékművet? Hát az, amelyik már a Kádár rendszerben is besúgóként dolgozott és volt nyilvántartva a következő dokumentum utolsó sora szerint.