"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. szeptember 10., szerda

"Hormonzavar" és polgármester jelöltség [frissítve]

A nagybajcsi templomban megdöbbentek vasárnap a hívek, amikor a mise végén a plébánosuk bejelentette, hogy a papi hivatását szüneteltetni kívánja. Úgy tudjuk, emberi hangú, őszinte beszédében arról szólt, hogy családot szeretne, amit papként nyilván nem tehetne meg.

Balogh Tibor elismert tagja az egyházközségének; Nagybajcs mellett Kisbajcs és Vámosszabadi plébániai teendőit is ellátja. A bajcsi labdarúgócsapatban is játszik – ilyen minőségében szerepelt már a Kisalföldben. Legutóbb karácsony előtt nyilatkozott.


Bejelentése után természetesen megkerestük Balogh Tibort. Azt mondta, hogy napokon belül egyeztet a megyés püspökkel, azt követően szeretne nyilatkozni. Balogh Tibor egyébként 1981-es születésű fiatal plébános, 2007-ben szentelték pappá.

A püspöki hivatallal is felvettük a kapcsolatot, ott is a szerdai találkozóra hivatkoztak, s azt ígérték: aznap nyilatkozatot adnak ki, amely tisztázza a helyzetet.

Tibor atya bejelentése felkavarta az állóvizet, s nemcsak azokban a falvakban, ahol plébános. Számos praktikus kérdés megfogalmazódik ilyenkor a civilekben, például az, hogy misézhet-e még ezek után. Egyházi berkekből kértünk választ, megtudtuk, hogy a püspök engedélyétől függ, hogy a pap a hivatását meddig gyakorolhatja. Ha felfüggesztik, akkor valószínűleg a falvait a többi paptársa között fogják szétosztani, de az ismert paphiány miatt ez nem lesz egyszerű. Mi történik, ha valamikor mégis visszatérne a papi hivatáshoz? „Ahogy mi mondjuk, akkor ágytól, asztaltól meg kell válnia ismét, s kérnie kell a visszatérést."

A cölibátus – a papi nőtlenség – kérdése is azonnal előkerült, a papság egy része annak megszüntetését sokadszor is szorgalmazná, hozzátéve ugyanakkor, hogy mindez legfeljebb választható megoldás lehetne, „hiszen vannak, akiknek a nőtlenség több erőt ad". Voltak, akik a nős diakonátus (szerpapság) lehetőségéről beszéltek, amely valamelyest enyhítené a paphiány jelentette gondot.

A történet tehát szerdán folytatódik, ám most hétfőn – a választási regisztráció utolsó napján – újabb fejlemény történt. Balogh Tibor neve ugyanis felkerült a nagybajcsi polgármesterjelöltek közé: Huszár Imre jelenlegi polgármester kihívója Balogh Tibor lesz.

Jogászi segítséggel megtudtuk, hogy önmagában az a tény, hogy egy plébános indul egy helyi önkormányzati választáson, nem összeférhetetlen. Tehát csak emiatt nem kellett volna lemondania az atyának.
Előfordult már ilyen 
A nagybajcsi eset a bejelentés módja és időzítése miatt különleges, de az is tény, hogy nagyon ritkán találkozunk hasonlóval. A Kisalföldben 2007-ben nyilatkozott a papi hivatásával Győrhöz kötődő Szabó Tamás tábori püspök, akinek lemondása hátterében vélhetően hasonló ok állt. A Győri Egyházmegyében 15–20 évre visszamenőleg emlékeztek egy ilyen esetre.

Forrás: kisalfold.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: 1994-től kezdődően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megtiltotta a papjainak a közvetlen politikai szerepvállalást, így a parlamenti és önkormányzati vonalon egységesen.
Frissítés:
"A Győri Egyházmegyei Hivatal azonnali hatállyal felfüggesztette a papi szolgálat alól azt a 33 éves nagybajcsi plébánost, aki a vasárnapi szentmisén jelentette be a híveknek, hogy lemond a papi hivatásáról, mert indul az őszi önkormányzati választáson és családot szeretne."
Erre mondják azt, "... aki szelet vet, vihart arat! ..." ugyanis ha plébános a szemináriumban 
oda figyelt volna az egyházjog órákon, akkor tudnia kellett volna a következményeket. Ugyanis tudnia kellett, hogy a püspöke nem tehet mást, mint felfüggeszti (Suspensio). A házasság (család) gondolatáról:

  1. Annyiban tehet, hogy azt tudnia kellett volna, hogy amikor a püspöke a fejére tette a kezét diakónussá szentelése alkalmával, akkor lemondott arról a jogáról és igényéről, hogy (törvényes) házasságban éljen.
  2. Annyiban nem tehet róla, hogy a mai papságnak már nem tanítják a római-katolikus egyház összes dogmáját, mert akkor tudta volna, hogy semmi, de semmi esélye annak, hogy törvényesen házasodjon, főleg nem úgy, hogy eltörlik a cölibátust!!!