Sajátos világ a balfélteke. Nagyon aggódnak mindig, ha az egyházakról van szó, amiért egyáltalán léteznek. Tartsák hát el magukat, mondják. Más persze a helyzet, ha a nem kifejezetten keresztény hagyományokat ápolók támogatásáról van szó. Olyankor valahogy azonnal megnyílik az állam bukszája.
2014. szeptember 30., kedd
2014. szeptember 29., hétfő
Őrület: legálissá akarják tenni a vérfertőzést
Luke és Leia Skywalker (Csillagok Háborúja I. rész) |
Igen, nem tévedés. És rögvest eltűnődik az ember. Merthogy valaha ennél sokkal kevesebbért mi is járt? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya. Mert akár tetszett, akár nem, rend volt bizony a lelke mindennek. Hangsúlyozzuk persze, valaha. És ma? Németországban a derék jó demokrata jogvédők most éppen ezt akarják. A Magyar Hírlap mai számában olvassuk:
Címkék:
bűn. szodómia,
Csillagok Háborúja,
erkölcs,
etika,
Gomorra,
Magyar Hírlap,
Szodoma,
teológus,
Teremtés könyve
Hely:
Németország
Bűnben élnek a házasság előtt szexelők [videóval]
A házasságon kívüli nemi érintkezés bűn, ahogy az azonos neműek tudatos közeledése is, írja a Szent István Társulat hetedik osztályosoknak szánt hittankönyve. A kötet csak a keresztény egyház nézeteit közvetíti – véli a kiadó, az oktatásért felelős államtitkárság szerint pedig a hittantanár felelőssége, hogy mit ad át a gyerekeknek. Ma Magyarországon több mint 400 ezren élnek élettársi - az egyházi felfogás szerint bűnös - kapcsolatban.
Címkék:
buzi,
buziházasság,
egyház,
egynemű házasság,
élettársi kapcsolat,
erkölcs,
házasság,
hittan,
homofóbia,
homoszekszuális,
WHO
Hely:
Magyarország
Szent Mihály arkangyal ünnepe
"Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen."
A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal, más néven Michael arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. (a 6. századtól tartják). Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.
Címkék:
angyal,
arkangyal,
Biblia,
Dávid könyve,
egyház,
Isten,
Jelenések Könyve,
Oltáriszentség,
ószövetség,
pápa,
seregek,
Szent Mihály,
színelátás,
vezér,
XII. Leó
2014. szeptember 28., vasárnap
Ferenc pápa befarolása: Izraeltől vár békét
Aligha felmérhető a tragédia, hogy ha már a nevezett sem tudja, hány az óra. Ha ki tudja, hányadik befarolása ez a mostani. Izraeltől vár békét ugyanis. Igen, Izraeltől! Az ember ilyenkor tényleg nem tudja, mit kérdezzen. Azt, hogy az ezt váró tényleg ennyire naiv, vagy ennyire foglya bizonyos köröknek?
Címkék:
Hamász,
Izrael,
keresztény,
Krisztus Király,
Palesztina,
Róma,
zsidó
Hely:
Vatikán
2014. szeptember 27., szombat
Az Egyház fájdalma
A Fájdalmas Szűzanya ünnepén, szeptember 15-én tartották Nagyváradon a premontrei préposti széktemplom búcsúját. Májernyik Mihály címzetes prépost, kanonok, margittai esperes-plébános mondott szentbeszédet – írja az Erdon.ro
Címkék:
egyház,
esperes,
Fájdalmas Anya,
Nagyvárad,
plébános,
premontrei rend
Hely:
Nagyvárad, Románia
Jehova Tanúi: Ne engedd, hogy félrevezessenek!
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel” - Pál apostol az efezusi gyülekezet tagjain keresztül üzeni ezt nekünk. Az üres beszéd egyik formája a megtévesztés. A megtévesztés az nem egyenlő az igazsággal, ezért a megtévesztő félrevezető, téves érvelést alkalmaz azzal szemben, akinek nem tudja megcáfolni az érvelését. Pál a Róma 12:1-ben arra hívja fel minden keresztény figyelmét, hogy a testünket élő áldozatul szánjuk oda Istennek, de „ésszerű tisztelet” formájában.

Antikrisztus,
Biblia,
dogma,
dogmafejlődés,
egyház,
emléknap,
ex cathedra,
Őrtorony,
sátán,
Szentháromság,
tekintély,
Wachtower
2014. szeptember 26., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 54. rész - Ferenc forró ölelése modell szinten
"Senki, Uram. - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” [Jn 8,11]
2014. szeptember 2-án Bergoglio megölelte a Wanda Nara "címlaplány"-t, aki egy ismert forró modell Argentínában, és sokszor, sokat szerepel botrányos férfi magazinokban, a képek látványa szerint. Ezen a napon Ferenc labdarúgókat fogadott és a fogadáson részt vett Nara asszonyság is mint az egyik labdarúgó felesége. Bemutatunk néhány képet az olvasónak, hogy láthassa és értékelhesse a pápa elfogadhatatlan erkölcsi tettét, hogy nyilvánvalóvá váljon, hova vezeti Rómát.

2014. szeptember 25., csütörtök
Magyar taggal is bővül a Nemzetközi Teológiai Bizottság [kiegészítéssel]
Ferenc pápa öt évre (2014-2019) kinevezte a Nemzetközi Teológiai Bizottság 30 új tagját, köztük van Dr. Dolhai Lajos magyar teológus, egri főiskolai tanár - tájékoztat a Vatikáni Rádió és az Egri Főegyházmegye. Főtitkár lett a francia domonkos, Serge-Thomas Bonino. A kinevezettek névsorát olvasva megállapíthatjuk: az országokat tekintve az új kinevezésekkel a lehető legnemzetközibb lett a Nemzetközi Teológiai Bizottság. Vannak köztük világi papok, különböző rendekhez tartozó szerzetespapok, egy amerikai és szlovén szerzetesnő, három nőprofesszor (Kanada-Anglia, Ausztrália és Ausztria-Németország képviseletében).
Címkék:
dogma,
dogmafejlődés,
Dolhai Lajos,
Eger,
Liturgia,
Teológiai Bizottság
Hely:
Eger, Magyarország
Mátraverebély-Szentkút kibelezése: A templomigazgató második válasza [+videó]
"Köszönöm válaszodat. Valóban vannak köztünk felfogásbeli különbségek, valószínűleg ízlésvilágunk sem közös, nem is erre szeretnék reagálni. Mindemellett válaszoddal kapcsolatban, négy dolgot továbbra is szeretnék hangsúlyozni, amit úgy érzem, nem sikerült érzékelned-érzékeltetnem.
Címkék:
felújítás,
Mátraverebély,
nom,
OFM,
oltár,
szentélyrombolás,
Szentkút
2014. szeptember 24., szerda
Szimbolikus nemzeti ereklyénk, a Szent Jobb
Szent István tisztelete 1083-at követően túlment a vallásos megemlékezésen. Halála emléknapján, augusztus 15-én tartották királyaink Fehérvárott az évi törvénynapokat, s a templomi megemlékezés és a jogi aktus egybefonódása eredményezte, hogy István király törvényeit már 1083 előtt Leges beati Stephani, azaz „Boldog István törvényei” néven említik.
Kántorböjt
A latin „ieiunium quatuor temporum” félrehallásából keletkezett a magyar „kántorböjt” kifejezés, amelynek természetesen semmi köze sincs a „kántor” szavunkhoz. Évente négyszer három napon böjtölünk a papokért és a papságra készülőkért. A tradicionális latin rítusokban külön miseszövegek tartoznak hozzájuk, illetve ezekhez kapcsolódik az ún. kisebb rendek feladásának a szokása is a kispapok részére. Mindegyik kisebb rend egy-egy lépcsőfokot jelent a szentségi karakterrel bíró szerpapi illetve áldozópapi fokozat eléréséhez.
Címkék:
böjt,
fegyelem,
kántorböjt,
Latin Mise,
papság,
tradíció,
VI. Pál
2014. szeptember 23., kedd
A Regnum Marianum Fogadalmi Templom elpusztítása
1951. szeptember 23-án robbantották fel a kommunisták Rákosi Rosenfeld Mátyás zsidó terrordiktátor utasítására a Városligetben közadakozásból felépített, és a magyarság nemzeti egységét jelképező Regnum Marianum (Mária királysága) templomot. A Regnum Marianum fogadalmi templom volt, s 1919 után annak emlékére építették, hogy Magyarország megszabadult a jobbára zsidók vezette Patkányköztársaságtól.
Az Arkhón invázió és a Nefilim visszatérése
"Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei." [Gen 6,4]
Mózes első könyvében olvashatjuk az első említést a Nefilimről (?????? ?????), amikor „az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik” és „óriások [nefilim] valának a földön abban az időben”.

2014. szeptember 22., hétfő
A magyar király - aki megszüntette a multipápaságot
1382. szeptember 17-én emelték a magyar trónra Nagy Lajos lányát, Máriát királynak. Az első magyar királynő sok szenvedésen ment keresztül. Nagy Lajos királynak nem született fia, csak három lánya, Katalin, Mária és Hedvig. Ezzel az Árpádokkal leányágon rokon Anjou-ágat a kihalás veszélye fenyegette. Nagy Lajos jogosan félt attól, hogy trónját nem tudja kire hagyni, mivel a magyar jogrend nem ismerte a női uralkodó fogalmát. Lajos ezért férjet keresett a lányoknak, hogy azokra hagyja örökségét.
Címkék:
Árpádház,
egyházszakadás,
király,
királynő,
konstanzi,
Nagy Lajos,
pápa,
pápaság,
skizma,
XXIII. János,
Zsigmond,
zsinat
Hely:
Buda, Magyarország
2014. szeptember 21., vasárnap
15. Vasárnap Pünkösd után - "Szűz Mária édes és hadsereg egyben"
Kedves hívek!
Két hét múlva zarándokol a ausztriai tartomány Mariazellbe. Ez a zarándokhely volt a magyarok egyik legfontosabb zarándokhelye, és ma is az. Ezért is szeretnék néhány szót Máriához és Mariazellhez mondani.

Ausztria,
bolsevizmus,
Mária Légió,
Mariazell,
Szűz Mária,
Szűzanya
2014. szeptember 20., szombat
Jehova Tanúi: “Tekintsd úgy kiközösített szeretteidet, mintha Jehovah ölte volna meg őket és ne gyászold őket!”
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
Bizonyára az egyik leggroteszkebb propaganda részeként, amit az Őrtorony Írói osztálya valaha is kitermelt, Jehova Tanúit arra kérik, hogy úgy tekintsenek kiközösített családtagjaikra, mint akik nem csupán halottak, hanem mint akiket Jehovah ölt meg. Ilyen személyekként nem szabad őket gyászolni.

egalitárius,
egyház,
emléknap,
Nglia,
Őrtorony,
sátán,
Wachtower
2014. szeptember 19., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 53. rész - Buddhosta szerzetesek üdvözlése
A Lerinsi kolostort Szent Honorat alapította az V. században a róla elnevezett szigeten. Ő az úttörője volt a nyugati monasztikus szerzetességnekés egy nagy szerzetes közösség feje volt még Szent Bernát előtt. Sok szent élt ebben a kolostorban a szigeten, nem messze a mostani franci riviérától és Cannestól.
2014. szeptember 18., csütörtök
Mátraverebély-Szentkút kibelezése: A templomigazgató első válasza
"Elküldték bejegyzésedet, ami a strigoniumon található. Nagyobb pontosságot és kevesebb érzelmi eszközökkel élő csúsztatást vártam volna tőled. Nem tapsikoltunk el 2,5 milliárdot, mert azt a projekt egészére kaptuk, nem csak a templomra, hanem pl. 5 km csatornaépítésre, és nem őrjöng bennünk a képrombolás, ennek bizonyítéka a szabadtéri oltár.
Címkék:
felújítás,
Mátraverebély,
nom,
OFM,
oltár,
szentélyrombolás,
Szentkút
2014. szeptember 17., szerda
A hindu nacionalisták keresztény tisztogatásba kezdtek Indiában
"Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül." [Mt 10,22]
Az International Christian Concern figyelőszervezet arra figyelmeztet, hogy a Sangh Parivar, egy hindu nacionalista csoport, vallási alapú tisztogatást tervez a keresztény kisebbség ellen Indiában, a közel-keleten tevékenykedő ISIS-hez hasonlóan.

hinduizmus,
India,
keresztény üldözés,
sátán,
Uttar Pradesh
Hely:
Uttar Prades, India
2014. szeptember 16., kedd
Mit érdemel az a bűnös...
Vasárnap óta ez a mondóka jár a fejemben, bár másik végződéssel: "Mit érdemel az a bűnös, kinek záloga a kezemben van?" az eredeti változat, de nekem a "Mit érdemel az a bűnös PAP, aki szándékosan, tudva és a híveket félrevezetni akarva HAZUDIK"?
Címkék:
gyónás,
hazugság,
istentisztelet,
luteránus,
Miskolc,
pap,
Tridenti mise,
végső ítélet
Hely:
Miskolc, Magyarország
2014. szeptember 15., hétfő
A gyónási titok
A Szlovák Püspöki Konferencia augusztus 25-én állásfoglalással reagált az Új Szó napilap honlapján megjelent, Az egyházkritika mint művészet című cikkre, amelyhez egy szentgyónás hanganyagát tartalmazó videofelvétel is kapcsolódik – közölte Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkész. A közlemény az alábbiakban olvasható.
Címkék:
gyónás,
kiengesztelődés,
Pozsony,
szentség,
titok
Hely:
Pozsony, Szlovákia
2014. szeptember 14., vasárnap
Mátraverebély-Szentkút kibelezése, avagy kis magyar [újabb] szentélyrombolás
A Szent Márton-hegyi (pannonhalmi) bencés szentély barbár, minimalista átépítése (ITT) után a népszerű ferences nemzeti kegyhely, Mátraverebély-Szentkút bazilika rangú temploma lett a magyar szentélyrombolás újabb szomorú állomása. A szentségtörő kezek értelmetlen pusztítását és kegyetlen képrombolását szemléltesse itt néhány kép! Ezzel az "átrendezéssel" semmit sem nyertek, de majdnem mindent tönkretettek, s mindezt nem kevés pénzből! Nem értem, hogy a műemlékvédelem miért képtelen arra, hogy leállítsa az egyházi hatóságok őrjöngő ikonoklazmáját! Erre nem is akarok több szót fecsérelni... még egy templom hazánkban, ahová soha többé nem teszem be a lábam.
Címkék:
felújítás,
Mátraverebély,
nom,
OFM,
oltár,
szentélyrombolás,
Szentkút
2014. szeptember 13., szombat
Jehova Tanúi: Már van emléknapja is az "Őrtorony Áldozatainak"
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki
kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne
igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság
atyja." [Jn 8,44]
Láttál-e már olyan személyt, akit becsaptak, majd pedig őt hibáztatták ezért? Jelenlegi, vagy egykori Jehova Tanújaként talán első kézből tapasztalhattad ezt meg. Tűnődtél-e már azon valaha, hogy az emberek miért okolják az áldozatokat azért a szenvedésért, amit nyilvánvalóan esélyük sem volt elkerülni?
Címkék:
Antikrisztus,
egalitárius,
egyház,
emléknap,
Nglia,
Őrtorony,
sátán,
Wachtower
2014. szeptember 12., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei 52. rész - Ágostonos nővérek tánca a kolostorban
1901-ben alapították Venezuelában az Ágoston Rendi Jézus Szíve Nővérek nővérek Kongregációját a szegények megsegítésére. A II. Vatikáni Zsinat hozzájuk is begyűrűzött és megtermette a gyümölcsét, ahogyan a képeken látszik.
Címkék:
Ágoston,
II. Vatikáni Zsinat,
kongregáció,
nővérek,
rend,
Venezuela
Hely:
Venezuela
2014. szeptember 11., csütörtök
A besúgó püspök és a holokauszt emlékmű
Aligha szükséges szociológiai tanulmány annak bizonygatásához, vidéki nagyvárosaink közül melyikben él leginkább zsidó reneszánsz, s ennek jeleként hol történhet meg az, hogy azt önként támogatja az illetékes katolikus egyházmegye is. Mert igen, nem tévedés: a ki tudja, hányszor lekirekesztőzött Magyarországon ilyesmi is lehetséges.
Címkék:
egyházmegye,
Kiss-Rigó László,
Szeged-Csanád
Hely:
Szeged, Magyarország
2014. szeptember 10., szerda
"Hormonzavar" és polgármester jelöltség [frissítve]
A nagybajcsi templomban megdöbbentek vasárnap a hívek, amikor a mise végén a plébánosuk bejelentette, hogy a papi hivatását szüneteltetni kívánja. Úgy tudjuk, emberi hangú, őszinte beszédében arról szólt, hogy családot szeretne, amit papként nyilván nem tehetne meg.
Címkék:
botrány,
egyházjog,
egyházmegye,
Kisbajcs,
Nagybajcs,
önkormányzat,
polgármester
Hely:
Nagybajcs, Magyarország
2014. szeptember 9., kedd
Istentelenek (állatok) ámokfutása egy esztelen vallásháborúban
Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.
Címkék:
állat,
Iszlám Állam,
káld,
keresztre feszítés,
Moszul,
püspök,
üldözés
Hely:
Moszul, Irak
2014. szeptember 8., hétfő
10. Vasárnap Pünkösd után (visszatekintés augusztus 17-re)
Kedves hívek!
Ma a 10. vasárnapot ünnepeljük pünkösd után és egyben előrevételezve is Magyarország védőszentjének, Szent István királynak az ünnepét e hónap 20. áról. Mindenek előtt szeretnénk csodálni elmélkedni az az imához való szeretetéről, a Szűzanya iránti tiszteletéről halála napján Augusztus 15-én, a nagy "nőnap"-n és a vallás szeretetéről.

2014. szeptember 7., vasárnap
Szent X. Piusz pápa ünnepe (Szeptember 3.)
A Szent X. Piusz Papi Testvériségnek ritka megtiszteltetése, hogy patrónusa az egyik legnagyobb pápai személyiség történelmünkben. Tisztelt Védőszentünk mai ünnepén nagy csodálattal és bizalommal nézünk mennyei védnökünkre, akire testvériségünket bízták. Idén halála 100. évfordulóját ünnepeljük, kérdezhetjük: milyen jelentőséggel bír Szent X. Piusz a mai időkben. Patrónusunkat a legnagyobb pápák közé sorolhatjuk, mivel rendkívüli szent életével példaképként mutatta meg a pápaság adminisztrációját a nehéz időkben. Nem csak nagy szent volt, de kiváló vezető egyéniség Szent Péter trónján.
Címkék:
antimodernista eskü,
jó pásztor,
Lefebvre,
Mantua,
modernizmus,
pápa,
patrónus,
próféta,
Sarto,
skolasztika,
szent,
Szűz Mária,
Szűzanya,
tomista,
X. Piusz
Visszatérés
Kedves olvasó!
Egy hónapig állt a blog abban az értelemben, hogy nem jelentek meg új posztok, magyarázatok. Egyéb, személyes okok miatt történt mindezt, ami most megváltozik, újra visszaáll az eredeti állapot. Igyekezni fogok, hogy minél sűrűbben, lehetőleg naponta magyarázatot, eligazítást adhassak a katolikus értelmezésben, mert Isten egyetlen egyházat alapított, mégpedig a katolikus egyházat: "Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)