Arnon Segal újságíró szerint a vallási cionizmus és Izrael állama igen régóta próbálja a zsidó törekvéseket a siratófal irányába terelni, sokak szerint azzal a céllal, hogy a „Templomdombot kitöröljék a zsidók elméjéből”. Segal és társai évek óta azon fáradoznak, hogy megváltoztassák a döntéshozók – rabbik, Knesset tagok és más befolyásos izraeli állampolgárok – hozzáállását, akik „a hagyományokat követve most is ragaszkodnak az ősi imák szövegeihez és a judaizmushoz és minden vágyuk a templom helyreállítása”.
A Templom Intézet azon 12 Izraelben működő szervezet egyike, amelyik a templom helyreállítását tűzte ki céljául, és amelyek közül némelyik sok százezer sékel támogatást kap az izraeli államtól. Az Intézet évente sok ezer látogatót fogad és rendszeresen tart ismeretterjesztő tanfolyamokat.
Arnon Segal és Friedman Rabbi szerint két „apróságot” leszámítva minden készen áll, hogy az újjáépült templom azonnal megkezdhesse működését.
A frigyláda modellje a Templom Intézet Látogatói Központjában |
Az első és legszembetűnőbb probléma a frigyláda hiánya. Friedman Rabbi szerint 10 komoly tanulmány foglalkozik a Frigyláda jelenlegi helyének kérdésével.
„Mindet áttanulmányoztuk és úgy gondoljuk, hogy valószínűleg a Templomdomb alatti valamelyik alagútban lehet eltemetve. Amikor elérkezik a nap, hozzá fogunk férni,” mondta.
Segal szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy a második templomban nem volt frigyláda.
A másik problémás kérdés az Al-Aksza és a Sziklamecset, amelyek kicsit útban vannak az építészeti tervek szempontjából.
„A templom nem magánkezdeményezésből fog felépülni,” hangsúlyozza Segal. „Nem ez az irány. Az irány a tudatosság megváltoztatása. Az előkészületek leginkább mentálisak.”
Az előkészületekben résztvevő és anonimitást kérő egyik személy elmagyarázta, hogy „amennyiben a Sziklamecset problémája nem létezne, a templomot már ma felépítenék.”
„A harmadik templomot Izrael kormány fogja felépíteni, nem pedig magánszemélyek. Senki sem fog olyasmit tenni, amit nem kéne, mármint bármilyen földalatti akciót, mint mondjuk, hogy felrobbantja a Sziklamecsetet. Azok az emberek, akik elhatározták, hogy felépítik a harmadik templomot, irányadó és racionálisan gondolkozó emberek és ahogyan megalapítottuk Izrael államát, eljön az a nap is, amikor a templomot felépítjük, mégpedig szép rendben, állami jóváhagyással… az oltár helye, ahol az áldozatbemutatás lehetséges, nem esik az Al-Aksza területére, így legalább az áldozatbemutatást engedélyezniük kellene számunkra.”
Mielőtt azonban bármilyen áldozatbemutatás lehetségessé válna, Izrael államának engedélyezni kellene, hogy a zsidók egyáltalán beléphessenek a Templomdomb területére, hogy a templommal összefüggő tevékenységeket folytathassanak.
Az utolsó időket tanulmányozók számára mindezeknek természetesen profetikus jelentősége van a Dániel és Jelenések könyvében leírtak miatt.
Érdemes megjegyezni, hogy az utolsó időkkel kapcsolatos legtöbb próféciának, pontosabban azok részleteinek időzítésére többféle magyarázat létezik, bár a legfontosabb események tekintetében a legtöbb szakértő egyetért.
A He is Near.com szerint például a [Jel 11,2] és a [Jel 13,1] alapján, miután az Antikrisztus aláírta a 7-éves közel-keleti békeszerződést, a harmadik jeruzsálemi templom az első három és fél év során épül fel. Mire elkészül, az Antikrisztus már a világ elsőszámú vezetője lesz, aki a hét év felén „ül be a Isten templomába, azt állítva magáról, hogy ő isten” [2Thessz 2,4] a [Jel 13,1-18] és a [Dán 9,27]. Ezzel kezdetét veszi a Nagy Nyomorúságként ismert időszak, ami az emberi történelem legpusztítóbb és legsötétebb korszaka lesz az Antikrisztus uralma alatt.
Eszerint, a templom felépülése mellett, a közel-keleti helyzetet rendező békeszerződés megkötésével kapcsolatos fejleményeket is fontos figyelni, mivel ennek bekövetkeztével indulhat el a megjósolt eseménysorozat.
A Nowtheendbegins.com azt is leírja, hogy a [Dán 9,24-27] alapján a Nagy Nyomorúság vagy Jákob nyomorúsága kezdetén, pontosan a hét év felénél, a „törvénytipró”, közismert nevén az Antikrisztus, átveszi a hatalmat a templom felett és tulajdonképpen ezzel veszi kezdetét ez a nyomorúságos időszak. Dániel próféciáiból azt is megtudjuk, hogy az Antikrisztus ekkor véget vet a zsidó áldozatbemutatásnak:
„És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít [érkezik], amíg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” [Dán 9,27]
A harmadik templom felépülése egyértelműen megmutatja majd tehát, hogy milyen közel járunk az utolsó időkre vonatkozó többi bibliai prófécia beteljesedéséhez, különösen a Dániel 70. heteként is ismert, zűrzavaros és nehéz időszakhoz, majd ezt követően Jézus visszatéréséhez, amikor végre igazságban és békében uralkodik majd a földön.