Egy finn nem-kormányzati szervezet (NGO) beadott egy jelentést az ország igazságügyi miniszteréhez, melyben kéri, hogy vizsgálják ki Jehova Tanúi bírói gyakorlatait – különösen a bírói bizottságok által büntetésként kirótt kapcsolatmegvonás gyakorlatát.
Hivatalos weboldala szerint az UUT (a vallások áldozatait támogató csoport) célja annak biztosítása, hogy „a vallásos közösségek engedelmeskedjenek a törvénynek, és tartsák tiszteletben az ENSZ által kibocsátott emberi jogok nyilatkozatának cikkelyeit.”
Kiállnak amellett is, hogy a vallások tagjainak “meg kell adni a jogot arra, hogy elhagyják a közösséget fenyegetések, megfélemlítés és megtorlás nélkül”.
Szombaton a csoport közzétett egy jelentést, amelyben kritizálják a Tanúk által alkalmazott belső bíróságokat, és azt az eljárást, ahogyan azokat kezelik, akiket kiközösítéssel büntettek, azaz “zaklatják, megfélemlítik, nyilvánosan becsmérlik és szeretteiktől elszigetelik”.
A jelentés közvetlen beszámolót idéz 18 volt tagtól a kíméletlen büntetések bizonyítékaként, amelyet rájuk róhatnak. A kiközösítettek kerülését olyan gyakorlatnak nevezik, amely “ rendkívül kegyetlen és az emberi jogok megsértését jelenti,” és ami súlyos egészségi problémákhoz, sőt öngyilkossági kísérlethez vezethet.
Amikor megkérték, hogy azonnal reagáljon a jelentésre, Anna-Maija Henriksson igazságügyi miniszter aggodalmának adott hangot ama elképzelés kapcsán, hogy Finnországban két párhuzamosan működő bírósági rendszer létezzen.
“Természetesen Finnországban az nem lehetséges, hogy nekünk legyen egy másik rendszerünk is a törvényes bírói testületen kívül”, - mondta.
„Rendkívül fontos, hogy a vallásos közösségekben is tiszteletben tartsák az alapvető személyiségi és szabadságjogokat." Ez pedig azt is magában foglalja, hogy a másik ember iránti tisztelet nézőpontjából is átgondoljuk magatartásunkat és szokásainkat.
Henriksson elismerte az “yle” riportereinek, hogy a bíróságok kezében van a végső döntés abban a kérdésben, hogy egy vallási csoport szervezetei vajon törvényesen, vagy törvénytelenül működnek, azonban jelezte, hogy részletesebben meg fogja vizsgálni az UUT jelentést és az ügyet megtárgyalhatja az egyházügyi miniszterrel is.
Finnországban jelenleg kb. 18 700 Jehova Tanúja van. A finn fiókhivatal intézi a szervezeti ügyeket Észtországban, Lettországban és Litvániában is - azokban az országokban, melyek fiókhivatalait mostanában zárták be.
Itt a JWsurvey-en, mi üdvözöljük az UUT-t azért a bátorságáért, mellyel megcélozta ezt a fontos ügyet, és további hasonló szervezetek létrejöttét sürgetjük más országokban is, hogy kövessék példájukat.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkelye egyértelműen meghatározza, hogy mindenki szabadon elhagyhatja korábbi hitnézeteit, amennyiben így dönt. A közösségmegvonás gyakorlata azokkal szemben, akik elhagyják a szervezetet, úgy ahogyan azt az Őrtorony 1981 óta megvalósította, valamint a családok ezzel együtt járó kényszerű szétszakítása, botrányos és obszcén megsértése ezeknek az alapvető és elidegeníthetetlen jogoknak.