„Amennyiben időnként erőfeszítéseink és munkánk látszólag nem képesek gyümölcsöt teremni [tükörfordításban: elbuknak a gyümölcstermésben], emlékeznünk kell, hogy mi Jézus követői vagyunk…és az Ő élete, emberileg fogalmazva bukással végződött, a kereszt bukásával.” (angol nyelven itt olvasható) (link)
(Forrás: időkjelei)"Vajon a pápa egy látszólagos, a korlátolt emberi felfogás szerinti bukásról beszélt és csupán szerencsétlenül („emberileg”?) fogalmazott, illetve beszédét szerencsétlenül írták meg számára, vagy valóban bukásnak tekinti Jézus kereszt áldozatát, ami által örök életünk van.
Tény azonban, hogy a Vatikán által jóváhagyott fordítás szerint a pápa Jézus bukásáról beszélt és semmilyen egyéb magyarázatot nem fűzött a gondolathoz, hogy egyértelműsítse mit is gondol valójában Jézus haláláról.
Az Igéből tudjuk, hogy közvetlenül Jézus keresztre feszítését követően tanítványai is hasonlóan éreztek1, egészen Uruk három nappal későbbi feltámadásáig, amikor is a bánatot öröm váltotta fel. A tanítványok kezdeti zavaráról inkább csak viselkedésük árulkodik és az evangéliumok írói is valószínűleg mosolyogva gondoltak vissza azokra a napokra, miközben évekkel később, már a Szent Lélek által, az elvégzett feladatot teljes egészében felfogva, Jézus életének legfontosabb mozzanatait leírták és megőrizték számunkra és maguk tesznek bizonyságot arról, hogy bár szemtanúi voltak az emberiség történelmének legjelentőségteljesebb eseményének, mégsem értették meg azonnal.
A kereszt bukásáról azonban egyetlen szót sem olvashatunk könyveikben és leveikben. Ellenkezőleg. Az Újszövetség írói egytől egyik annak győzelméről tesznek bizonyságot.
„Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten.”
„Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében."
„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje.”
A szentírás és szenthagyomány a Tanítóhivatallal karöltve, pont az ellenkezőjét tanítja nekünk. Jézus kereszthalála és feltámadása majd az ezt követő mennybemenetele Isten dicsőségét, a megváltás művének sikerét fejezi ki.
Pál apostol ezért a hitért mindhalálig kiállt dacolva Krisztus ellenségeivel:
Szt János is Jézus kereszthalálára alapozza a ~t (Jn 1,29; 10,11; 12,24; 15,18), ami magában foglalja az ítéletet a Sátán fölött (Jn 16,11), a megtisztulást (1Jn 1,7), a kiengesztelődést (2,2), a bűnök bocsánatát (Jn 20,22), az újjászületést (Jn 3,1), a világosságot (1,4) és az életet (2,16; 17,2). Krisztus megváltó művébe beletartozik a megdicsőülés is, amit a Fiú az Atyától kap, és ami igazolja áldozatának elfogadását. Jézus életének gyümölcse volt, hogy megdicsőítette az Atyát, és annak viszonzásául dicsőíti meg az Atya is a Fiút, s hatalmat ad neki, hogy saját dicsőségét megossza övéivel.
„Többet fáradoztam, többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel-nappal hányódva a tengeren.Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.” 2Kor 11,22-28
Szent Pál alapgondolata, hogy Jézus ,,föláldozta magát bűneinkért, hogy kiszabadítson minket ennek a világnak a gonoszságából Istenünk és Atyánk rendelése szerint” (Gal 1,4). ,,Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). ...a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk, Róm 1,4
A római gyülekezethez írt levelében ugyanakkor mégis arról beszél, hogy „mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket”
A dogmatika tanítása:
2. Jézus halála MEGVÁLTÁST ESZKÖZLŐ halál volt
Hogy Jézus halála megváltói, azaz üdvösséget szerző halál volt, arról az apostoli igehirdetés és magának Jézusnak megnyilatkozásai biztosítanak bennünket.1. Az apostoli igehirdetés
Az elsô pünkösd után az apostolok nemcsak Jézus megdicsőülését hirdették, hanem azt is, hogy halála Izajás jövendölésének beteljesedése: Isten Szolgájának szenvedése árán igazulnak meg az emberek (vö. ApCsel 3,18; 8,32-35). Jézus halálának ez az értelmezése úgy történhetett, hogy a borzalmas kereszthalál az újonnan megtértek előtt magyarázatot kívánt. Így az apostoloknak beszélniük kellett arról, hogy a kereszt nem Jézus ellenségeinek vagy a sátánnak győzelme volt. Visszagondoltak és visszaemlékeztek mindarra, amit Jézus tett, amiből arra lehet következtetni, hogy az Izajás-féle Szolgával azonosította magát, és visszaemlékeztek Jézusnak azokra a kijelentéseire, amelyek erről a messiási öntudatról tanúskodnak. Feltűnő, hogy ezekből a kijelentésekből aránylag keveset őriztek meg a szentiratok. A híres protestáns exegéta, Joachim Jeremiás szerint ennek oka az lehet, hogy Jézus csak a szűkebb körnek, és nem a nagy nyilvánosságnak szánt igehirdetésében adta tudtul, hogy Isten Szolgájának tartja magát [43]. A következőkben Jézus öntanúságát és a szentírók Jézus halálára vonatkozó meggyőződését együttesen tárgyaljuk.
2. A szinoptikusok
a) úgy ábrázolják Jézust, mint aki előre számított az erőszakos halálra, és azt önként vállalta. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy — úgy látszik — eleinte remélte, hogy az egész választott népet meg tudja nyerni Isten országa ügyének, és csak nyilvános működése második szakaszában kellett rájönnie, hogy milyen sors vár rá. A Keresztelő halálában már a maga végének előjelét látta. Három ízben kifejezetten is szólt haláláról: Péter vallomása után (Mk 8,31 párh), amikor utoljára indult Jeruzsálembe (Mk 9,31 párh), és amikor Jeruzsálemhez közeledtek (Mk 10,32-34 párh; vö. Jn 8,18-22; 11,16.51).
3. Az egyházi tanítóhivatal állásfoglalása
Egyházunk tanítóhivatala a mindennapi igehirdetésben (ordinario et universali magisterio) kezdettôl fogva vallotta Jézus megváltói halálát. Ezenkívül zsinati határozatok is dogmatizálták Krisztus szenvedésének és halálának üdvösségszerző voltát. A Nicea-konstantinápolyi Hitvallás (a szentmise Credo-ja) így fogalmaz: ,,Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennybôl… Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették” (DS 125). Ugyanezt tanítja a IV. latheráni, a II. lioni, a vienni, a firenzei és a trienti zsinat DS 801; 852; 901; 1347; 1529).