De nemcsak az idősebb korosztályt mételyezte meg az egyházellenes tanítás, hanem a fiatalságot is, de már nem a kommunisták antiklerikális nézetrendszere vezérelte oktatás, hanem a sokkal rosszabb (sátáni) liberális rendszer. De hőn szeretett egyházunk oktatása sem olyan [néhány nagyon jó kivételtől eltekintve], amilyennek lennie kellene. Túl közelről láttam az általános iskolai, római-katolikus oktatást, hitoktatást. (Isten irgalmazzon nekik!)
Apologéta
A Szentföld 637/38 óta a mohamedánok kezében volt. Ez magával hozta a keresztények zaklatását, noha ez a kezdetben csak kisebb mértékű volt. Eszerint a keresztényeknek munkaszolgálatot kellett a mohamedánok felé teljesíteni, támogatni kellett a megszállók csapatait, és segédcsapatokat felállítani. Azok viszont garantálták a vallásgyakorlást. Bár egyes esetekben sor került templomok lerombolására, erőszakos térítésekre, keresztények legyilkolására. A közigazgatás keresztény kézben maradt, de muzulmán felügyelők ellenőrizték.
Azonban néhány évtizeddel később, Abd-al Malik (685-705) alatt feszültebbé vált a helyzet. A keresztényeket elbocsátották a közigazgatásból, fejadót vezettek be számukra és megkülönböztető ruházatot kellett hordaniuk. Ezidő alatt az európai zarándoklatok nem szűntek meg. De amikor 1070-ben Szíria és Palesztina a durvább szeldzsuk törökök uralma alá került, rosszabbodott a helyzet. A helyi keresztények elnyomása fokozódott, a zarándokok élete is veszélyben forgott. Ez váltotta ki a szentföld felszabadításának gondolatát úgy Bizáncban, mint Európában. A tervek egyre konkrétabb formát öltöttek.
Remete Péter átadja a Clermonti zsinaton II. Urbán pápának Péter, Jeruzsálemi pátriárka levelét. [Forrás: Guillaume de Tyr: Histoire des Croisades traduite en français, 1277, Genfi Könyvtár]
Amikor I. Alexius bizánci császár (1081-1118) segítséget kért a Nyugattól, mert a szaracének egyre jobban fenyegették a keleti keresztényeket, II. Urbán pápa felhívása, melyet 1095-ben intézett a nyugati kereszténységhez, széles visszhangra talált a lakosság körében. Bár az 1054-es skizma megosztotta a keresztényeket, a közös ellenség, a mohamedánok ellen még egységesnek érezték magukat. Ez mutatja, hogy a keresztes hadjáratok elképzelése, hogy segítsenek a fenyegetett keleti keresztényeknek, jogos volt.
Már az első hadjárat elindulásakor történtek kilengések. A reguláris hadsereg előtt szervezetlen parasztseregek vonultak, melyek a Rajnavidéken zsidóellenes pogromokat hajtottak végre. A balkánon keresztüli átvonulásukkor szintén erőszakosan léptek föl a helyi lakosság ellen. Emiatt a bizánci császár úgy döntött, hogy nem engedi be őket a városba. Egy részük csakugyan elérte Kis-Ázsiát, de a szeldzsukok az első összecsapáskor felszámolták őket. Az egész mozgalomra jellemző volt, hogy történtek kilengések, melyek nem feleltek meg az eredeti eszmeiségnek, hanem az önállósodott emberi brutalitásból fakadtak. Ezek természetesen ártottak az egész vállalkozás tekintélyének. A lovagok fő seregei Toulousei Raimund herceg, Bouillon Gottfried valamint annak fivérei, Balduin és Eustachius, továbbá Tarenti Bohemund vezetésével különböző utakon eljutottak Konstantinápolyba. Súlyos nélkülözések és kemény harcok után sikerült 1097-ben Jeruzsálemet meghódítaniuk. Az ezt követő vérfürdő, amelynek bizonyára asszonyok és gyerekek is áldozatul estek, ugyancsak ártott az eredeti elképzelésnek. Az eljárás természetesen semmiképp nem igazolható. De meg lehet emberileg érteni, mi vezetett a tragédiához. A korabeli források leírják, milyen emberfeletti erőfeszítéseknek és nélkülözéseknek voltak a lovagok kitéve, ráadásul a mohamedánok folyamatosan lesből támadták őket. Ez őrölte fel idegeiket, ami aztán a kilengésekhez vezetett.
Az 1. keresztes hadjárat eredménye a jeruzsálemi keresztény királyság alapítása volt, amely francia mintára hűbéres államként működött, a következő kisebb keresztes tartományokkal: Antiókia, Edessza és Tripolisz. A Szentsír első védelmezőjének Bouillon Gottfriedet választották. Őt követte fivére I. Balduin, aki fölvette a Jeruzsálem keresztény királya címet.
Az ügyért megnyerte a német és francia királyokat. Vállalkozása azonban katasztrófába torkollott, amelyben a görögöknek is volt felelősségük, akik kétszínűen viselkedtek. A német-francia sereget a törökök felőrölték. A vállalkozás egyetlen sikere Lisszabon fölszabadítása volt a mór uralom alól, amelynél I. Alfonz portugál király németalföldi és angol keresztesei is segédkeztek. hadjárat szerencsétlen kimenetele súlyos csalódást okozott a Nyugatnak, és Szt. Bernátnak sok vádaskodással kellett szembenéznie.
Ő visszautasította a vádakat, és utalt a sok keresztes bűnös viselkedésére. Tehát már a kortársak is, mint Szt. Bernát, megkülönböztették az egyik oldalon az eszmét és a keresztes hadjáratok legitim céljait, valamint a másik oldalon az eszme kiforgatását, a visszaéléseket és kegyetlenkedéseket.
Amikor Szaladin, az erős szultán, aki magához ragadta az uralmat Egyiptom, Damaszkusz és Mezopotámia fölött, 1187-ben Jeruzsálemet is elfoglalta, Rőtszakállú Frigyes császár 1189-ben egy jól felszerelt 20 ezres sereggel indult el Kelet felé. A sereg Ikóniumnál ragyogó győzelmet aratott a törökök felett. Amikor 1190-ben Frigyes Szalefnél vízbe fulladt, a sereg vezér nélkül már nem tudott győzelmeket aratni. Oroszlánszívű Richárd angol és II. Fülöp francia királynak csak egy fegyverszünetet sikerült Szaladinnal kialkudnia, és azt, hogy a zarándokoknak biztosítják Jeruzsálem békés elérését. Hogy nem sikerült nagyobb eredményeket elérni, ahhoz a hadakat vezető keresztény királyok és a jeruzsálemi és tiruszi fejedelmek közötti viszálykodások is hozzájárultak.
Utoljára gyűltek egybe a nyugati kereszténység hadai a keleti testvérek érdekében. A hadjárat azonban eredeti céljaitól eltérve, a velencei dózse zsarolásának engedve Konstantinápoly felé fordult, és beleavatkozott a bizánci belviszályokba.
Itt fontos kiemelni, hogy ez a pápa kifejezett akarata ellenére, a velencei kereskedők önös érdekei mellett történt meg (Lásd P. Bernhard Zaby írását az ajánlott irodalomban). A város 1203-as meghódítása után azonban a megállapodás ellenére nem került sor a latin és görög egyház 1045 óta fennálló ellentéteinek elsimítására. Ezért a várost még egyszer megtámadták, kifosztották, és súlyos vérengzéseket követtek el. Alapítottak továbbá egy latin császárságot, amely 1261-ig állt fenn. A nyugati seregek ilyen rettenetes dúlása miatt a Kelet és Nyugat közti szakadék csak még jobban elmélyült, és gyakorlatilag lehetetlenné vált az unió. Ezen a negyedik hadjáraton vált nyilvánvalóvá, mennyire befolyásolták a célokat a Kelet és Nyugat közti ellentétek, illetve a politika.
Feltehetőleg az eddigi hadjáratok sikertelenségétől vezetve született meg a gyermekek keresztes hadjáratának gondolata abból kiindulva, hogy Isten a kicsiket és gyöngéket használja eszközül.
A hadjárat gondolatát sem az egyház, sem a világi hatóságok nem támogatták, de a nép akarata erősebb volt… Így kerekedett föl 1212-ben a Szentföld irányába több ezer fiú és lány két gyermek vezetésével. Ahogy várható volt, a vállalkozás tragédiába torkollott. Már Itáliában szétszóródott a sereg. Sokan nem mentek tovább. A megmaradtakat, akik Brindisi és Marseille kikötőjében gyülekeztek, lelkiismeretlen hajósok Alexandriában adták el rabszolgának. Az Itáliában szétszóródottakat pápai segítséggel gyűjtötték össze, és juttatták vissza szüleikhez.
Assisi szent Ferenc később továbbvitte a békés misszió gondolatát. Személyesen fölkereste a szultánt, és átnyújtott neki egy evangéliumot. Mégha vállalkozása sikertelen is volt, és a szembenálló hadak tovább folytatták véres küzdelmeiket, a későbbi szentföldi ferences misszió innen eredeztethető.
A korábbi hadjáratokkal szemben ez II. Frigyes császár magánvállalkozása volt. Mivel egyházi kiközösítés alatt volt, nem szerepelhetett a kereszténység vezetőjeként, és nem volt jó híre a keresztes hadakat kiállító országok népei előtt sem. Viszont a szerencse a kezére játszott.
Amikor megérkezett a Szentföldre, a szultánt annyira lefoglalták belpolitikai problémái, hogy nem akart még egy háborút magára venni. Így a két fél kompromisszumot kötött, melynek értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Liddát és Názáretet. A muszlimoké maradt a jeruzsálemi Templomhegy az Al-Aksza mecsettel és szikladómmal, viszont ott a keresztények áhítatot tarthattak. A muszlimoknak szabad mozgásuk volt Betlehemben és saját törvénykezésük Jeruzsálemben. Túl ezen megígérte a császár, hogy visszatartja a keresztes lovagokat és keresztény fejedelmeket további harci cselekményektől a muszlimok ellen.
A megállapodás csak addig tartott, amíg a szultán élt, és Frigyesnek befolyása volt a jeruzsálemi királyságra. Az utódok gondoskodtak róla, hogy a régi ellentétek fellángoljanak. Az ajubidák már 1244-ben visszahódították Jeruzsálemet.
1291-ben a mamelukok hódításával elesett Akkon, és így a keresztes fejedelemségek végleg elvesztek.
Azonban néhány évtizeddel később, Abd-al Malik (685-705) alatt feszültebbé vált a helyzet. A keresztényeket elbocsátották a közigazgatásból, fejadót vezettek be számukra és megkülönböztető ruházatot kellett hordaniuk. Ezidő alatt az európai zarándoklatok nem szűntek meg. De amikor 1070-ben Szíria és Palesztina a durvább szeldzsuk törökök uralma alá került, rosszabbodott a helyzet. A helyi keresztények elnyomása fokozódott, a zarándokok élete is veszélyben forgott. Ez váltotta ki a szentföld felszabadításának gondolatát úgy Bizáncban, mint Európában. A tervek egyre konkrétabb formát öltöttek.
Remete Péter átadja a Clermonti zsinaton II. Urbán pápának Péter, Jeruzsálemi pátriárka levelét. [Forrás: Guillaume de Tyr: Histoire des Croisades traduite en français, 1277, Genfi Könyvtár]
Amikor I. Alexius bizánci császár (1081-1118) segítséget kért a Nyugattól, mert a szaracének egyre jobban fenyegették a keleti keresztényeket, II. Urbán pápa felhívása, melyet 1095-ben intézett a nyugati kereszténységhez, széles visszhangra talált a lakosság körében. Bár az 1054-es skizma megosztotta a keresztényeket, a közös ellenség, a mohamedánok ellen még egységesnek érezték magukat. Ez mutatja, hogy a keresztes hadjáratok elképzelése, hogy segítsenek a fenyegetett keleti keresztényeknek, jogos volt.
1. keresztes hadjárat, 1096-1099
Már az első hadjárat elindulásakor történtek kilengések. A reguláris hadsereg előtt szervezetlen parasztseregek vonultak, melyek a Rajnavidéken zsidóellenes pogromokat hajtottak végre. A balkánon keresztüli átvonulásukkor szintén erőszakosan léptek föl a helyi lakosság ellen. Emiatt a bizánci császár úgy döntött, hogy nem engedi be őket a városba. Egy részük csakugyan elérte Kis-Ázsiát, de a szeldzsukok az első összecsapáskor felszámolták őket. Az egész mozgalomra jellemző volt, hogy történtek kilengések, melyek nem feleltek meg az eredeti eszmeiségnek, hanem az önállósodott emberi brutalitásból fakadtak. Ezek természetesen ártottak az egész vállalkozás tekintélyének. A lovagok fő seregei Toulousei Raimund herceg, Bouillon Gottfried valamint annak fivérei, Balduin és Eustachius, továbbá Tarenti Bohemund vezetésével különböző utakon eljutottak Konstantinápolyba. Súlyos nélkülözések és kemény harcok után sikerült 1097-ben Jeruzsálemet meghódítaniuk. Az ezt követő vérfürdő, amelynek bizonyára asszonyok és gyerekek is áldozatul estek, ugyancsak ártott az eredeti elképzelésnek. Az eljárás természetesen semmiképp nem igazolható. De meg lehet emberileg érteni, mi vezetett a tragédiához. A korabeli források leírják, milyen emberfeletti erőfeszítéseknek és nélkülözéseknek voltak a lovagok kitéve, ráadásul a mohamedánok folyamatosan lesből támadták őket. Ez őrölte fel idegeiket, ami aztán a kilengésekhez vezetett.
 |
| A keresztesek beveszik antiókhiát |
2. keresztes hadjárat, 1147-1149
Ennek a hadjáratnak a sikeréért sokat fáradozott Clairvaux-i Szent Bernát.Az ügyért megnyerte a német és francia királyokat. Vállalkozása azonban katasztrófába torkollott, amelyben a görögöknek is volt felelősségük, akik kétszínűen viselkedtek. A német-francia sereget a törökök felőrölték. A vállalkozás egyetlen sikere Lisszabon fölszabadítása volt a mór uralom alól, amelynél I. Alfonz portugál király németalföldi és angol keresztesei is segédkeztek. hadjárat szerencsétlen kimenetele súlyos csalódást okozott a Nyugatnak, és Szt. Bernátnak sok vádaskodással kellett szembenéznie.
 |
| Clairvaux-i Szent Bernát |
3. keresztes hadjárat, 1189-1192
Amikor Szaladin, az erős szultán, aki magához ragadta az uralmat Egyiptom, Damaszkusz és Mezopotámia fölött, 1187-ben Jeruzsálemet is elfoglalta, Rőtszakállú Frigyes császár 1189-ben egy jól felszerelt 20 ezres sereggel indult el Kelet felé. A sereg Ikóniumnál ragyogó győzelmet aratott a törökök felett. Amikor 1190-ben Frigyes Szalefnél vízbe fulladt, a sereg vezér nélkül már nem tudott győzelmeket aratni. Oroszlánszívű Richárd angol és II. Fülöp francia királynak csak egy fegyverszünetet sikerült Szaladinnal kialkudnia, és azt, hogy a zarándokoknak biztosítják Jeruzsálem békés elérését. Hogy nem sikerült nagyobb eredményeket elérni, ahhoz a hadakat vezető keresztény királyok és a jeruzsálemi és tiruszi fejedelmek közötti viszálykodások is hozzájárultak.
4. keresztes hadjárat, 1202-1204
Utoljára gyűltek egybe a nyugati kereszténység hadai a keleti testvérek érdekében. A hadjárat azonban eredeti céljaitól eltérve, a velencei dózse zsarolásának engedve Konstantinápoly felé fordult, és beleavatkozott a bizánci belviszályokba.
 |
| A keresztesek beveszik Konstantinápolyt 1204-ben |
Gyermekek keresztes hadjárata, 1212
Feltehetőleg az eddigi hadjáratok sikertelenségétől vezetve született meg a gyermekek keresztes hadjáratának gondolata abból kiindulva, hogy Isten a kicsiket és gyöngéket használja eszközül.
 |
| Gustave Dore: Gyermekek keresztes-hadjárata |
Assisi szent Ferenc később továbbvitte a békés misszió gondolatát. Személyesen fölkereste a szultánt, és átnyújtott neki egy evangéliumot. Mégha vállalkozása sikertelen is volt, és a szembenálló hadak tovább folytatták véres küzdelmeiket, a későbbi szentföldi ferences misszió innen eredeztethető.
5. keresztes hadjárat, 1228/29
A korábbi hadjáratokkal szemben ez II. Frigyes császár magánvállalkozása volt. Mivel egyházi kiközösítés alatt volt, nem szerepelhetett a kereszténység vezetőjeként, és nem volt jó híre a keresztes hadakat kiállító országok népei előtt sem. Viszont a szerencse a kezére játszott.
Amikor megérkezett a Szentföldre, a szultánt annyira lefoglalták belpolitikai problémái, hogy nem akart még egy háborút magára venni. Így a két fél kompromisszumot kötött, melynek értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Liddát és Názáretet. A muszlimoké maradt a jeruzsálemi Templomhegy az Al-Aksza mecsettel és szikladómmal, viszont ott a keresztények áhítatot tarthattak. A muszlimoknak szabad mozgásuk volt Betlehemben és saját törvénykezésük Jeruzsálemben. Túl ezen megígérte a császár, hogy visszatartja a keresztes lovagokat és keresztény fejedelmeket további harci cselekményektől a muszlimok ellen.
A megállapodás csak addig tartott, amíg a szultán élt, és Frigyesnek befolyása volt a jeruzsálemi királyságra. Az utódok gondoskodtak róla, hogy a régi ellentétek fellángoljanak. Az ajubidák már 1244-ben visszahódították Jeruzsálemet.
6. keresztes hadjárat, 1248-1254
IX. Szent Lajos francia király először Egyiptomot akarta meghódítani és onnan a Szentföld felé fordulni. 1250 áprilisában serege vele együtt fogságba esett, ahonnan csak váltságdíj ellenében tudott kiszabadulni. 1270-ben Lajos még egy hadjáratot indított, de az is meghiúsult.1291-ben a mamelukok hódításával elesett Akkon, és így a keresztes fejedelemségek végleg elvesztek.
Szerző: Johannes Heyne
Szeged, 2014. szeptember