"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. október 1., szerda

Az Istentől elvezető út

Felmerülhet az olvasóban, hogy miért cseréltem le az eredeti címet. Nagyon egyszerű a válasz. A következő írásnak van egy kimondatlan vonatkozása, mégpedig a cím. Ezt az eredeti írás nem feszegeti, még említés mentés sem. De ettől még benne van, csak kimondatlanul. Olyan ez, mint egy összeesküvés elmélet. Mert a levont következtetés, a konzumidióták "gyártása" magában foglalja azt is, hogy istentelenné teszi az embereket, pontosabban a Teremtő helyébe a mammont, vagy más szóval a nemgondolkodó ("idióta") vásárlót helyezi.

Ne gondolkozz, fogyassz! Termelj nekünk minél több hasznot. Ami még ma is megfelelő lenne, az már tegnap előtt elavult, ezért azonnal cseréld le, vásárolj újat. Ja, hogy ezzel a rád bízott földet zsigereled ki? Az nem érdekes, mert nem kell róla tudnod. Ennek a technikai kütyük vásárlása mellett az is része, hogy az USA-ban már nem mindenhol tanítják meg a gyerekeket a kézírásra. Mert van billentyűzet és az bőven elég. A talmi csillogás, a kütyük iránti rajongás pedig elvonja a figyelmet Isten hiányáról, magáról Istenről. Az emberekben már fel sem merül Isten létezése, mert Isten hiányának űrjét betölti a kütyük csillogása, villogása, a közösségi oldalak (social media) látogatása és a TESZIK-elés, vagy angolosan a LIKE-olás. Pedig ez a közösség már nem (az a) közösség, mert csak virtuálisan találkoznak az emberek.
Apologéta

Steve Jobs nem engedte gyerekeinek, hogy iPad-et használjanak

A New York Times néhány napja megjelent cikke megerősítette, hogy az elit tagjai egészen más elvek és szabályok szerint élnek, mint amit a tömegektől elvárnak.

Az írásból kiderül, hogy az Apple egykori elnök-vezérigazgatója nem engedte gyerekeinek, hogy cége egyik legnépszerűbb eszközével, az iPad-del játszanak.
„A gyerekei biztosan imádják az iPad-et,” tettem fel a kérdést Mr. Jobs-nak, hogy témát váltsak. A cég első táblagépe éppen akkor került a polcokra. „Még egyszer sem használták,” válaszolta. „Korlátozzuk a technikai eszközöket, amiket a gyerekeink otthon használhatnak.” 
Azt hiszem elállhatott a lélegzetem és síri csenddel viszonoztam válaszát. Azt feltételeztem, hogy a Jobs család otthona a számítógépőrültek paradicsoma, ahol a falak is érintőkijelzőkből állnak, az ebédlőasztal iPad-ekkel van csempézve, vendégeik pedig csoki szelet helyett egy iPod-ot találnak a párnájukon.
Mr. Jobs elmondta, hogy ez nagyon távol áll az igazságtól.
Azóta számos technológiai cég vezetőjével és nagytőkéssel volt szerencsém találkozni, akik egytől egyig hasonlóképpen viszonyulnak a témához: szigorúan korlátozzák, hogy gyerekeik mennyi időt tölthetnek bármilyen kijelző előtt, gyakran egyenesen megtiltva használatukat hét közben és hétvégente is aszkétikus keretek közé szorítva a digitális időtöltést.
Sajnos a Times riportere nem puhatolózott tovább, így nem tudjuk mivel magyarázta Steve Jobs, hogy a saját gyerekei nem használhatták azt az eszközt, amivel ma sok millió gyerek játszik a világon, a legfontosabb tény azonban változatlan marad: az elit számos tagja a technológia egyik főgurujának példáját követve más elvek szerint neveli saját gyerekeit, mint amilyeneket másoknak diktál.

A kettős mércére számos példát találunk. A milliárdos Bill Gates például, akinek alapítványa sok millió dollárral járult hozzá az új amerikai tanterv, a Common Core bevezetéséhez az állami iskolákban, saját gyerekeit olyan magánintézményekbe járatja, ahol nem ezt a tantervet követik.

Egy 2011-ben megjelent másik New York Times cikkből azt is megtudjuk, hogy némelyik elit iskola egyáltalán nem használ számítógépeket, ami éles ellentétben áll az állami iskolákat lassan özönszerűen elárasztó számítógép mennyiséggel. Egyre több olyan iskola van, ahol például már egyáltalán nem használnak tankönyveket.
Az eBay technológiai igazgatója például ebbe kilenc tantermes [Waldorf] iskolába járatja gyerekeit. Ugyanezt teszik néhány szilícium-völgybeli óriás, mint a Google, a Yahoo és a Hewlett-Packard vezetői is.

Az iskola első számú oktatóeszközei azonban nem a csúcstechnológiát képviselik. A gyerekek leggyakrabban tollat, papírt, kötőtűt és néha agyagot vesznek a kezükbe. Az iskolában egyetlen számítógép vagy kijelző sincs, sőt a tanárok még otthoni használatukat is rossz szemmel nézik.
[Időkjelei: A Waldorf oktatási intézmények amúgy saját posztot érdemelnének. Eszmei alapítója, Rudolf Steiner, a Teozófiai Társaság, egy okkult szervezet németországi ágának első igazgatója, az Ezoterikus Iskola és a Mystica Aeterna szabadkőműves rend megalapítója volt.]

Amerika szándékos lebutítása című könyvében Charlotte Iserbyt, az amerikai oktatási minisztérium volt tanácsadója részletesen leírja, hogy a számítógépek iskolai elterjesztése egy sokkal kiterjedtebb terv része, aminek kivitelezése évtizedek óta tart, célja pedig, hogy logikus gondolkodásra képtelen drónokat neveljen gyerekeinkből.
A szocialista Amerika megvalósításához természetesen szükséges, hogy az iskolák felhagyjanak a hagyományos, akadémiai megközelítésű tanítási módszerekkel és áttérjenek a „munkaerő-piaci képzésre” a tervezett gazdaság igényeinek kielégítésére,” írja Iserbyt.
Iserbyt többek között a Kiemelkedő Oktatás Alapítvány elnökét, Jeb Bush-t is idézi annak alátámasztására, hogy milyen fontos szerepet szán az elit a technológia átformáló hatásának. Az oktatás átalakításával kapcsolatos fórumon Jeb Bush elmondta, hogy „az oktatás átváltoztatását az iskolaválasztással, a Common Core tanterv alapelveivel, szigorú felmérésekkel, a kitűnő teljesítmény elmulasztásának következményeivel és a technológia segítségével érhetjük el.”
Nem lehet elégszer figyelmeztetni, hogy a tanároknak fel kell ébredniük. Vissza kell terelni figyelmüket a jelentéktelen folyamatokról a lényeghez, hogy végre észrevegyék milyen nagyszabású terv kivitelezése folyik. A tanárok munkakörét a kihalás veszélye fenyegeti, de legjobb esetben is csupán felügyelők lesznek az új rendszerben, ahol egyetlen feladatuk az lesz, hogy a gyerekek figyelmét a számítógép kijelzőn tartsák, amin keresztül valaki, a világ valamelyik pontjáról közvetlen utasításokat, feladatokat ad számukra. Ismétlem: Tanárok ébredjetek! A munkátokat, a többi ágazathoz hasonlóan off-shore pozíciókba költöztetik.
A diákokat központilag programozott, „dolgozó méheket” előállító tantervek szerint képzik a globális gazdaság céljai szerint.
A fent leírtak mellett az elit szülők nyilván egészségügyi okból is korlátozzák a különböző kijelzők előtt töltött időt.

Az AFP tavaly például arról írt, hogy a „tabletek fejlődési nehézségekhez és egyéb problémákhoz, például autizmushoz és figyelemzavarhoz vezethetnek,” a gyerekeknél.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a háttér világításos kijelzők károsítják a szemet és alvászavart okoznak az eszközfüggő gyerekeknél.

A kettős mércére számos egyéb példát hozhatunk fel az oltásoktól kezdve, a táplálkozáson át egészen a környezetvédelemig.

A lényeg minden esetben egy és ugyanaz:
míg az elit számára másfajta, fogalmazzunk úgy, hogy kevésbé káros oltóanyagok készülnek és válogatott organikus alapanyagokból készített ételeket esznek, a világ népeire egyre több megkérdőjelezhető oltást és génmódosított vagy agyon vegyszerezett ételt ontanak, mégpedig a jótékonyság nevében.

Forrás: idokjelei.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison