„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat."[Exo 20,3-6]
A TAKIJA a címben szó szerint lefordítva arabból: megtévesztés jelentéssel bír, amit az iszlám művészi szinten művel.
2015. december 31., csütörtök
Takija: A helyi muszlim közösség védelmezte a katolikus templomot az éjféli mise idején
Címkék:
arab,
Betlehem,
éjféli mise,
iszlám,
megtévesztés,
muszlim,
takija
Hely:
Lens, Franciaország
2015. december 26., szombat
Riport Marcel Lefebvre érsek úrral
Ott volt a Zsinaton. Ő letette az antimodernista esküt, úgy szavazott, nem lett esküszegő. Tudja mi folyt ott. 1978-ban készült is vele egy interjú. A Novus Ordo azóta korrigálásra került, ill. voltak rá kísérletek. Ha azt nem is fogadhatjuk el, hogy az Új Miserend egésze érvénytelen (sajnos ez probléma a [Piusz] közösségben, ez már félig doktrinális kérdés), de építő kritikáit érdemes figyelembe venni. ha a liturgiareform felülvizsgálatra kerülne, akkor lehetne velük egység – legalábbis az ő részükről. A pápa, akit említ természetesen, VI. Pál.
Címkék:
érsek,
II. Vatikáni Zsinat,
Illuminátusok,
Lefebvre,
Marcel,
pápa,
protestáns,
szabadkőműves,
tridenti rítus,
VI. Pál,
XII. Piusz
2015. december 25., péntek
Prédikáció: Karácsonyi mise
Kedves testvérek!
A világ egy kozmosz - az ige testé vált.
A hajdani görögök a világot kozmosznak nevezték. A modern emberek, ateisták, szabadkőművesek és liberálisok a világból egy káoszt csinálnak. Azt mondják, a világ a semmiből keletkezett, a véletlen és szükséglet műve. A világ a semmiség ásító mélysége. Az ember nem istentől van és nem is istenhez megy vissza. A világ rejtélyes módon keletkezett és egy napon tűzben megsemmisül. A világnak nincsen teremtője és magasabb értelme.

Atya,
Jézus,
karácsony,
kozmosz,
liberális,
megtestesülés,
szabadkőműves,
Teremtő,
világűr
Prohászka Ottokár: Betlehemi furulyaszó
Ez már a hetedik szomorú magyar karácsony, melyet kegyelettel ünneplünk ugyan, ahogyan hitünk tartja s követeli, de amelynek éjszakájában biztató fények nem igen járnak s mely az angyali éneket a nagy békességről még nem váltja valóvá. Annál inkább van szükségünk belső összeszedettségre, nagy hitre s meleg áhítatra, melyeket az isteni kisded föl is éleszt szívünkben, ha szeretettel és alázattal járulunk hozzá.
Címkék:
Betlehem,
jászol,
Jézus,
kisded,
Prohászka Ottokár,
Szent Ágoston,
üdvözít
Prédikáció: Éjféli mise
Kedves testvérek!
„De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett.” [Mik 5,1]
Milyen titokzatos és hatalmas prófécia? Mikeás próféta biztosan nem túlzott e szavakkal. 722-ben jelentette be ezzel a próféciával a messiás születését. Egyidejűleg Izájás próféta színre lép és 733-ban mondja: "Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” [Iz 7,14]

Efrata,
éjféli mise,
Emmánule,
istálló,
Izajás,
karácsony,
Mikeás próféta,
prófécia,
Szent József,
Szűzanya
2015. december 24., csütörtök
Betlehemes, Urunk születésének története... - videó
December 24-e napja azzal telik, hogy lélekben készülve érezzük, hogy közel van már Urunk és teremtőnk megtestesülésének az ideje. Ezen a napon öltöztetjük fel német szokás szerint a Karácsonyfát - egy kivágott fenyőt - díszekkel, fényekkel és Magyarországon szaloncukorral, édességgel. Karácsony Szentestéjének délutánján a fiatalok, gyerekek, vagy akár az idősek Betlehemest adnak elő, amiben elmesélik a kis Jézus születésének körülményeit, eseményeit. Egy ilyen előadást látható a poszt videójában.
Címkék:
Betlehemes,
jászol,
Jézus,
karácsony,
pásztorjáték,
születés,
vigilia
2015. december 23., szerda
Karácsony böjtje [Ieiunium gaudiosum]
Karácsony böjtje (lat. ieiunium gaudiosum, 'örvendező böjt') december 24-e, karácsony böjtje karácsony vigíliájának, Ádám és Éva napjának neve a népnyelvben. Ősi hagyomány szerint 24-én éjfélig tartó karácsony böjtje szigorú böjti nap volt (CIC 1917:1252.k., 2.§). XXIII. János pápa (ur. 1958-63) 1959. XII. 3: engedélyezte a böjt elővételezését XII. 23-ra. VI. Pál pápa (ur. 1963-78) 1966: Poenitemini kezdetű, a böjti fegyelmet rendező konstitúciójával a XII. 23-24-i böjtöt megszüntette.
2015. december 19., szombat
Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya
„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29]
Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

Ádvent,
ádventi koszorú,
bűnbánat,
elsőáldozás,
gyertya,
halott,
kereszt,
keresztelő,
lila,
menyasszony,
rózsaszín,
szentelés,
szentgyónás,
Üdvözítő
2015. december 12., szombat
Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya
"Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve
felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt
még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is
kell hozzá emberi kéz." [Dán 8,25]
A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.
A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.
Címkék:
Ádvent,
ádventi koszorú,
bűnbánat,
elsőáldozás,
gyertya,
halott,
kereszt,
keresztelő,
lila,
menyasszony,
rózsaszín,
szentelés,
szentgyónás,
Üdvözítő
2015. december 11., péntek
Eretnekség!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Barbarins bíboros bérmálása Lyonban
"A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak." [1Tim 4,1]
És a sátán elérte amit (többek között) akart. Luther Márton hülyesége, ötszáz évvel az eretneksége után a római rítusú Katolikus Anyaszent egyház bíborosa a Krisztus által alapított szentségnek a szentségét szünteti, meg azzal, hogy püspöke (aki mellesleg érsek és bíboros Lyonban) egy szektás lutheránussal szolgáltatja ki a (ezáltal nem)szentséget. Gyakorlatilag megkezdi azt devalvációt, ami oda fog elvezetni, hogy Urunk Egyháza [Mt 16,18] - itt és most a II. Vatikáni Zsinati egyházra gondolok, mert a tradíció Krisztusból fakad és ő tartja meg kétezer éves hitében - egy lesz. A püspököt minimum eretnekség miatt laicizálni és kiközösíteni kellene, de mit várjon az ember a zsinati egyház vezetésétől, a püspöki kollegalitásra (át)épített vezetéstől?

Anyaszentegyház,
bérmálás,
bíboros,
eretnekség,
érsek,
II. Vatikáni Zsinat,
katolikus,
konfirmáció,
lutheránus,
püspök
Hely:
Lyon, Franciaország
2015. december 10., csütörtök
Prédikáció: Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása
Kedves hívek!
Adventben várjuk a mi Urunk, Üdvözítőnk és Megváltónk eljövetelét. Az Ószövetség által készülünk fel erre, azonban közvetlenül egy választott Edény, a Szeplőtelen Fogantatás által. Azonban ez egyáltalán lehetséges: Mária eredendő bűn nélkül fogantatott? Hogyan is egyeztethető össze azzal a hittétellel, miszerint: Minden embernek szüksége van a megváltásra, vagyis: ez megköveteli az üdvösség szükségességét Jézus Krisztus által, mivel van eredendő bűn.

2015. december 9., szerda
Visszatekintve: De anya! A Mikulás nem is Lappföldön lakik!
Azt mondják, a Mikulás Lappföldön lakik, manók csinálják az ajándékait, rénszarvasok húzzák a szánját, és a kéményen át közlekedik. De mi tudjuk, hogy ez nem igaz, ugye, gyerekek? Ám ez a fajta mikulás leginkább a fűtött bevásárlóközpontban hohóhozik, a térdére ültet, és akkor el lehet mondani, melyik hipi, szupi távirányítós dinó szörnyet, vagy utcalánynak öltözött anorexiás barbi babát akarjátok. De nektek nincs is szükségetek ilyen butaságokra, igaz, gyerekek?
2015. december 8., kedd
Conceptio Immaculata - Szeplőtelen Fogantatás ünnepe
Mária fogantatásától kezdve mentes volt az eredeti bűntől. Ezt ünnepeljük ma, a szeplőtelen fogantatás ünnepén.
A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, melyet az első írásos emlékek szerint a 8. században december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel Nápolyban és Szicíliában, de a 10. sz. elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

Bergoglio,
Conceptio,
dogma,
hittétel,
Immaculata,
IV. Sixtus,
IX. Piusz,
kiközösítés,
pápa,
Szeplőtelen Fogatatás,
Velazquez,
VI. Pál,
XI. Kelemen,
XII. Ince,
XII. János,
XVI. Benedek,
XXIII. János
2015. december 7., hétfő
(un)Ortodox rabbik: Egy zsidó-keresztény partnerség(?) felé
Zsidóknak és keresztényeknek egyaránt szövetség által megpecsételt küldetése a világ tökéletesítése a Mindenható egyeduralma alatt, hogy az egész emberiség az Ő nevéért kiáltson, s az utálatosságok eltöröltessenek a földön.
Címkék:
erkölcs,
Ézsau,
Izrael,
kereszthalál,
megváltás,
Nagypéntek,
Nostra Aetate,
ortodox,
partnerség,
soá,
zsidó
2015. december 6., vasárnap
Osztie Zoltán: Jaj a botrányokozóknak!
Számomra például a jelenlegi hazai liberálisok, szocialisták ezért sem elfogadhatóak. De elutasítom az újjáéledő szélsőjobboldal, a Jobbik tevékenységét is, mert újpogány nézetrendszerük összeegyeztethetetlen Krisztus tanításával. Interjú.
Címkék:
II. Vatikáni Zsinat,
katolikus,
keresztény,
Liturgia,
pártok,
Tradicíó,
újpogány
2015. december 5., szombat
Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya
„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]
Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.
Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.
Címkék:
Ádvent,
ádventi koszorú,
bűnbánat,
elsőáldozás,
gyertya,
halott,
kereszt,
keresztelő,
lila,
menyasszony,
rózsaszín,
szentelés,
szentgyónás,
Üdvözítő
Prédikáció: Halottak napja
Kedves Hívek!
Egy temető bejáratánál ezeket a szavakat olvastam, amelyeket az elhunytak az élőknek, a közeli temetőlátogatóknak, mondanak:
Egy temető bejáratánál ezeket a szavakat olvastam, amelyeket az elhunytak az élőknek, a közeli temetőlátogatóknak, mondanak:
„Azok, akik most ti vagytok, egyszer mi voltunk; azok, akik most mi vagyunk, egyszer ti is lesztek.“Ezért nagyon hasznos November hónapban gyakrabban a temetőbe látogatni és egyúttal gondolni és számolni az elkerülhetetlennel ebben az életben: a halállal.
Címkék:
evangélium,
Halottak napja,
hit,
Kolosszei levél,
plébános,
remény,
Szent Máté,
szentmise,
szeretet,
temető
2015. december 4., péntek
A liturgikus megújulás gyümölcsei - Ferencesek alleluja szeánsza [videóval]
Ferencesek "Hit Gyüli" stílusú "szeánsza" lesz látható a képeke. Isten legyen hozzájuk irgalmas. Itt kell megemlíteni a Szeplőtelen Ferences szerzetesek esetét, akik ragaszkodtak (volna) a katolikus tanításhoz és hagyományhoz, Ferenc parancsára gyakorlatilag felszámolták és visszakényszerítették a zsinati egy lelkiség (mentes) világába.
2015. december 3., csütörtök
Prédikáció: Mindenszentek ünnepe
Kedves Hívek!
„Az Egyház ünnepli ezt az igazi keresztény családi ünnepet…“: így nevezi a német nyelvű kis misekönyv November 1-jét. Örömmel gondolunk azokra, akik már otthon élnek, vagyis az Örök Hazában, a Mennyben élnek. Nemcsak a hivatalosan kanonizált szentek ők, hanem mindazok, akik a megszentelő kegyelem állapotában haltak meg. Hacsak még a tisztítótűzben vannak.

család,
evangélium,
IV. Gergely,
Jelenések Könyve,
keresztény,
Matutinum,
Nyolc Boldogság,
pápa,
Róma,
Szent János apostol,
Vesperás
2015. december 2., szerda
Prédikáció: „Magyarok Nagyasszonya“ ünnepe
Kedves hívek!
Magyarok Nagyasszonya (latinul Patrona Hungariae) Szűz Mária egyik elnevezése, mely kifejezi különleges kapcsolatát Magyarországgal. Magyarországon a Katolikus Egyház október 8-án főünneppel emlékezik meg a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról. Ilyenkor a magyarok a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérik Magyarországért és a magyar nemzetért.

2015. december 1., kedd
Prédikáció: Szűzanya Istenanyasága
Kedves Hívek!
Ma, Október 11-én Szűz Mária Istenanyaságának ünnepét üljük. Ez az ünnep az Efezusi Zsinatra emlékeztet bennünket, amely 431-ben kimondta, hogy „az Emmánuel valóban Isten és így a Szent Szűz Istenszülő“. 1931-ben ünnepelték ennek az 1500-dik évfordulóját. Visszatérve erre az eseményre XI. Piusz pápa vezette be a Mária istenanyaságának ünnepét.

Efezusi Zsinat,
Emmánuel,
I. Vatikáni Zsinat,
Istenanya,
Syllabus,
Szűz Mária,
Tridenti Zsinat,
XIII Leó
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)