"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. április 13., péntek

Ahol csak térdelve, nyelvre lehet áldozni...


S. E. Malcolm Ranjith bíboros még éppen időben a húsvéti ünnepek előtt, részletes körlevélben húzta alá klérusa számára szilárd eltökéltségét arra vonatkozóan, hogy az egyházmegyéjének számos közösségében elterjedt liturgikus visszaéléseket meg fogja szüntetni.


Nyomatékosan emlékeztetett arra, hogy érsekségének minden templomában és minden kápolnájában csak térdelő és nyelvre áldozó híveket szabad megáldoztatni – „ez a szabad ég alatt nagy létszámú hívő előtt bemutatott szentmisékre is érvényes”.

A bíboros ezen felül azt is lelkére kötötte papjainak, hogy a celebrálásnál a liturgikus öltözék terén lelkiismeretesen tartsák be az előírásokat, és minden személyes extravaganciát hagyjanak el. „Mint papnak Krisztushoz való azonosulásunk csúcspontja a vele való tökéletes identifikációnk a Kálvária hegyen bemutatott megváltó áldozatában. Az Egyház a papszenteléskor ezt a realitást egy »új öltözet« adományozásával tette láthatóvá, és ezért nekünk azt a tényt, hogy mi a szentmisében »Krisztus személyében« cselekszünk, a liturgikus öltözék viselésével kell kifejezésre juttatnunk."

Körlevelének többi részében arra inti papjait, hogy lelkipásztorkodásuknak tegyenek eleget, és elítéli azt a politikai igyekezetet, mely a törvények megváltoztatásával „az abortusz járványának” tovább terjedését szolgálná. 

Angolul itt olvasható az egész szöveg: http://www.archdioceseofcolombo.com/inner.php?news_id=3