"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. április 30., kedd

A brazil katolikus egyház példát mutat: kiközösítették a homoszexualitást népszerűsítő papot

A brazil katolikus egyház kiközösített egy papot, aki nem volt hajlandó visszavonni a ferde hajlamúakat támogató kijelentéseit. "Roberto Francisco Daniel atya többé nem celebrálhat misét, mert az egyház kiközösítette" - közölte a Sao Paulo állambeli Bauru egyházmegye, amely egyszersmind kezdeményezte a római Kúriánál a papi rendből való elbocsátását.

2013. április 29., hétfő

„Ahol bor és fiatal fiúk vannak, oda a Sátánnak már nem kell személyesen eljönnie”

Jeruzsálem pusztulásakor az ottani kis keresztény közösség csak azért tudott megmenekülni, mert emlékezett az Úr szavaira, és megtartotta azt, amit negyven évvel korábban Jézus tanítványainak mondott: „Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Judeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!”.

2013. április 28., vasárnap

A végjáték elkezdődött - Homokos házasság: az igazi cél és az igazi győztes

Az igazi cél sohasem az egyneműek házassága volt. Hanem a férfi és nő közötti házasság, a család, végül pedig a férfinak és nőnek teremtett ember lerombolása – ami az ezekhez ragaszkodó egyházak elhallgattatásával is jár.

2013. április 27., szombat

Mégegyszer a sátánista FEMEN aktivistákról

A feminizmus veszélyes jelenség, ami lerombolhatja Oroszországot – mondta Kirill moszkvai pátriárka. Az orosz ortodox egyház feje az ukrán ortodox nők egyesületének moszkvai találkozóján kifejtette: a feminizmus a házasságon és családon kívül képzeli el a női „pszeudo-szabadságot” – idézi a Guardian angol baloldali napilap az Interfax hírügynökség közlését.

2013. április 26., péntek

A végjáték elkezdődött - Sátáni örjöngés Brüsszelben

Félpucéran, visítva támadtak egy papi konferencia szónokaira a félmeztelen tüntetéseikről ismert Femen aktivistái Brüsszelben.

2013. április 25., csütörtök

A végjáték elkezdődött - A klerikális popsztár

Mario Palmaro jogtudós és Alessandro Gnocchi újságíró az Il Foglio napilap hasábjain azzal a „perfekt egyhangúsággal” foglalkoznak, mellyel Ferencet a katolikus világban (de nem csak ott) legújabb popsztárjaként ünneplik. Elemzésükben megpróbálják ezt a „mindez idáig ismeretlen” jelenséget a pop-kultúrával és annak törvényszerűségeivel, konformizmusával, az érzelmi síkhoz való kötöttségével és folytonos kihágásaival összehasonlítani.

2013. április 24., szerda

Templomrombolás vs. Regnum Marianum (videókkal)

Van Franciaországban egy város: Abbeville. Templomát a Saint Jacques d’Abbeville-t a 12. században (tehát az 1100-s években) építették, majd 1482-ben és 1737-ben átépítették, illetve felújították. Az elmúlt időszakban nem sok gondot fordítottak a karbantartásra, ezért "pusztulásnak" indult. A város polgármestere és képviselő testülete úgy döntött, hogy a bontás olcsóbb, mint a felújítás. Tehát le kell bontani a gyönyörű neogótikus templomot. Erről számol be a három videó felvétel.

2013. április 23., kedd

Teremtéselmélet vs. fejlődéselmélet - Darwin halálának margójára

Aligha kérdés, van-e olyan tudományág, amely a százharmincegy éve, 1882. április 19-án elhunyt Charles Robert Darwin evolúcióelméletét (amelyet mellesleg halála előtt visszavont!) igazolná. Nálunk például már 1937-ben rámutatott a teológia és a filozófia tudós művelője, Schütz Antal, mennyire 'nem lehet dogmatikai és exegétikai biztonsággal tanítani, hogy az ember test szerint az állatból fejlődött. Megváltoznék a helyzet, ha a fejlődéselmélet ezen a ponton egyszer szolid érvekkel állhatnak elő. Ettől azonban még messze van.' De még mennyire! Majomból ember, liberálisból konzervatív? Fából vaskarika! Nem árt tehát az evolúcióelmélete józan paraszti ésszel is belátható képtelenségeivel való szembesülés. Még ha politikai inkorrektségnek számít is.

2013. április 22., hétfő

A végjáték elkezdődött - Ferenc, mint az egységes világvallás előkészítője?

Joseph Candel: Elképzelhető, hogy egyre inkább látni fogjuk, amint a különböző vallások egy egységes világvallás vagy világegyház felállítása felé törekszenek, ami „békét és barátságot” ígér követőinek. (Senki ne értse félre: az emberek közötti megértés erősítése fontos feladatunk, de minden az indítékon múlik.) A Bibliából arra lehet következtetni, hogy a „szent szövetség” aláírásával az Antikrisztus az iszlám, a judaizmus és a keresztény vallás követői vagy akár valamennyi vallás számára elérhetővé teszi Jeruzsálem városát. A zsidók harmadszor is felépíthetik templomukat és folytathatják a mindennapi áldozat bemutatását.

2013. április 21., vasárnap

A végjáték elkezdődött - Mirari Vos Arbitramus

De térjünk rá a bajok egy további nagyon gazdag forrásához, mely alatt sajnos az Egyház ma oly súlyosan szenved. A közömbösségre gondolunk, az indifferencizmusra, arra a ferde vélekedésre, mely elvetemült emberek gonoszsága folytán mindenütt elterjedt: s mely szerint az örök üdvösség bármely tetszőleges vallással elérhető, hacsak az ember erkölcsi életét a becsületesség és tisztesség szabályai szerint igazítja.
De Ti ezt a különösen kártékony tévedést egy ilyen világos és egyértelmű dologban könnyűszerrel távol tudjátok tartani a népektől, melyek rátok vannak bízva. Hiszen Szent Pál apostol tanítja, hogy csak egy Isten létezik, egy hit, egy keresztség. [Apologéta: "Extra Ecclesiam, nulla salus est.] Ezért vissza kell hőkölniük azoknak, akik azt állítják, hogy minden vallás egyformán megnyitja a kaput az üdvösség előtt.

2013. április 20., szombat

A végjáték elkezdődött - Libertas Praetantissimum

Nagyobb világosság kedvéért szükségesnek tartjuk a szabadságnak különféle válfajait, amelyek állítólag korunk kívánalmai közé tartoznak, egyenként szemügyre venni. Lássuk pedig mindenekelőtt, s amennyiben az egyes emberekre vonatkozik, a vallásszabadságot, amely a vallásosság erényével annyira ellenkezik. A vallásszabadság abban áll, hogy ki-ki azt a vallást követheti, amely neki tetszik vagy egyet sem. Márpedig az ember összes kötelességei között éppen az a legnagyobb és a legszentebb, amely szerint Istent ájtatosan és vallásosan tisztelni tartozik. Ez a kötelesség szükségszerű következménye annak, hogy folytonosan Isten hatalmában vagyunk, az ő akarata, gondviselése által vezéreltetünk s tőle származván, hozzá vissza is kell térnünk. Ehhez járul, hogy igaz erény vallás nélkül nem lehetséges, az erkölcsi erény ugyanis oly dolgokra vonatkozik, amelyek Istenhez, mint az ember legfőbb és végső javához vezetnek, s éppen azért a vallás, amely mindenben közvetlenül Isten tiszteletét mozdítja elő, az erények kezdete és szabályozója.

2013. április 19., péntek

A sátán kutyája - Mikor kezdődik a fenevad bélyege?

A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. Néhány év béke után eltöröl majd minden vallást és azt követeli, hogy mindenki istenként imádja. Az Antikrisztus és jobb keze, akit a Biblia hamis prófétának nevez, bevezetik a „fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, melynek segítségével teljes gazdasági és politikai hatalomra tesznek szert.
Ez a diktatórikus rendszer az Antikrisztus hét éves uralkodásának felénél, a Nagy Nyomorúságnak nevezett időszak elején kerül bevezetésre, amit a következő vers támaszt alá:

2013. április 18., csütörtök

Liturgikus megújulás gyümölcsei képekben II. - Bécs (videóval)

Schönborn bíboros (Bécsi érsek) miséje lufikkal, diszkófényekkel, rockzenével és pita kenyérrel (vagy óriás pogácsával?).

A végjáték elkezdődött - A római püspök székfoglalásánál megváltoztatták a szöveget

2013. április 7-én Ferenc birtokba vette római egyházmegyéjét. Az ünnepi szertartásra a lateráni bazilikában került sor, az egyházmegye székesegyházában, melyben a püspöki szék található. Eközben váratlanul (?) megváltoztatták a szertartás antik szövegét. Az új pápa (?) elődei szertartásába egy jelentős újítást hozott. A legrégebbi patrisztikus-liturgikus tradíció ünnepélyes szavait, melyekkel a bíboros-vikárius Róma új püspökét üdvözli, közvetlenül azelőtt, hogy ez a világ legfontosabb püspöki székét elfoglalja, teljesen megváltoztatták.

2013. április 17., szerda

Mégis mit jelent hinni az Egyházban?

Sokan kérdezik, megtapasztalva korunk erkölcsi-szellemi süllyedését, mit jelent hinni az Egyházban, amikor vezető képviselői gyakorta egy gyékényen árulnak Isten bármilyen oldalról jövő ellenségeivel, amikor nyíltan vagy (ami sokszorta veszedelmesebb) burkoltan hirdetik, hogy vallás ugyan kell, de Egyház nem. Mi tehát akkor e kérdésben a tényleges igazság? Különösen is kardinális kérdés ez, amikor a nyáj őrzésére hivatott pásztorok közül számosan eltévelyednek, mint Karl Lehmann bíboros, mainzi érsek, aki évekkel ezelőtt kijelentette, hogy hisz Krisztusban, de az Egyházban nem, azonban ilyenkor is, mint mindig, az a perdöntő, amit a Szentírás, a szenthagyomány (s általuk a dogmatika) tanít, hiszen eszerint Jézus Krisztus nem maradt meg földünkön látható alakban, mégis gondoskodott arról, hogy tanításai fennmaradjanak, és ezek intézményes fenntartására alapította az Egyházat.

2013. április 3., szerda

A végjáték elkezdődött - A Benedek által megkeresztelt arab újságíró kilép az Egyházból

Magdi Allam (60) újságíró, akit 5 évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa keresztelt meg, tiltakozásként nyilvánosan fordult el az Egyháztól. Az „Il Giornale” című újságban megjelent „Miért hagyom el az Egyházat, amelyik túl gyenge az iszlámmal szemben” című közleményében Allam a vallások közötti párbeszédben hiszékenységet és „öngyilkos őrületet” vet az egyház szemére. Allam, aki mohamedán egyiptomi családból származik, az egyik legismertebb újságíró Olaszországban, akit XVI. Benedek 2008. húsvétszombatján az éjjeli szertartás keretében vet fel ünnepélyesen az Egyházba.

2013. április 1., hétfő

A végjáték elkezdődött - Kidobták a pápai trónt

Rohamtempóban zajlik a pápaság lebontása

Az Egyházon belül és kívül ujjonganak Bergoglio újításainak. Minden gesztusa leegyszerűsíti az intézményt, és a pápaságot a hívekhez közelíti. A világ politikai és vallási vezetői „elismeréssel” adóznak az új pápa „forradalmának”. Obama [a szülés pillanatáig engedélyezett gyermek-ölés elsőszámú védelmezője és propagálója stb.] írásban jelezte együttműködési készségét. A szintén baloldalon álló brazil államelnöknő [a homo-„házasság” nagy támogatója] „nagy pápáról” áradozik, és az első audiencia után így viccelődik: „Ha a pápa argentin, akkor Isten brazil.”