"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. július 25., szerda

A szekurális világ és a sátán frontális támadás

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

Két rövid, de annál fontosabb hír, mely mutatja, hogy a sátán a szekuláris államapparátuson - törvényhozáson - keresztül indított frontális támadást Isten és hívei, a hívők hite ellen. Két egymástól független kérdésben, amely összefügg, illetve ha az idő távlatába helyezzük akkor összefügghet.

2012. július 24., kedd

A földi pokol: "Eljön a mesterséges élet kora"

Craig Venter
Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

A modern biológia a mesterséges élet létrehozásával egy alapvetően új fejlődési szakaszába lépett. Ma még csupán olyan szervezeteket tudunk szintetikusan előállítani, melyek a természetben is léteznek: egy számítógép és egy DNS szintézist végző eszköz segítségével a DNS alapegységeiből (nukleotidokból) újra összeállítjuk egy ismert élőlény örökítőanyagát. A közeljövő azonban azt az ígéretet hordozza, hogy teljesen új mesterséges szervezeteket hozhatunk létre. A szintetikus biológia perspektívái felbecsülhetetlenek mind az alaptudományok mind a gyakorlati alkalmazások tekintetében. Ha mi magunk vagyunk képesek életet létrehozni, jobban megértjük annak működését.

2012. július 22., vasárnap

Úrnapi szentségtörés (videóval)

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”
Úgy gondolom, ez egy másfajta tapasztalat. A testet látjuk mozgás közben. Úgy gondolom, hogy a táncosoknak – ahogyan eddig láttam – hatalmas jelenlétük van. Pontosan ezt akartam az istentiszteleten látni.

2012. július 10., kedd

Szabadkőműves terv a katolikus egyház tönkretételére

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”
A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus püspökök számára, 1962. márciusában1.
Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára. Valamennyi, a katolikus egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie:

2012. július 8., vasárnap

A gyűlölet hangja

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!
Egy barátom rábeszélésére ma elmentem a közeli városban görögkatolikus Szentliturgiára. Bár ne tettem volna. Tudom nem a liturgiával van a probléma, hanem a személlyel, esetemben a parókus úrral.

2012. július 7., szombat

A magán jelenések - az érzés-elv

Mottó:„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

A zsinat utáni korban is akadnak még katolikusok, akik gyakorolják vallásukat, a szentségekhez járulnak, a rózsafüzért imádkozzák. Az érdekes azonban az, hogy ezek a „konzervatívak”, vagyis a vallásokat még gyakorlók nagy többsége előbb-utóbb egy karizmatikus közösségbe lép be. A „karizmatikus mozgalom” nagy közkedveltségnek örvend az Egyházban, egyre többen csatlakoznak hozzá.

2012. július 6., péntek

Prohászka püspök úr vs. politikai alja ...

Prohászka Ottokár püspök
Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

Örömmel olvastam napokkal, hetekkel ezelőtt, hogy Prohászka püspök úrnak köztéri szobrot kívánnak állítani Budapesten. Az eredeti elképzelés arról szólt, hogy az eredeti szobrot az eredeti helyszínén állítsák vissza.

2012. július 5., csütörtök

Krizmatikus megújulási mozgalom vs. Tradicíó

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!"


Hazatérve a papszentelésről és bejelentkezve a blogba örömmel tapasztaltam, újabb követőm lett.
Hozzá szól ez a bejegyzés.

2012. július 4., szerda

A hit letéteményesei: tradicíonális papszentelés

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”


Tradicíonális papszentelés volt 2012. július 1-én Zaitzkofenben (Bajorország, Regensburgtól 20km). A Piusbruderschaft 2 diakónust szentelt pappá a katolikus Egyház 1970 éves rítusában az ugyan ilyen idős tanításának a megőrzésére és tovább adására. A két új páter Ludek Chekavy (Csehország) és Franz Amberger (Németország). A Szentlélek vezesse őket és általuk vezetett nyájat. Legyenek jó pásztoraink.
Grüß Gott Priesteren.
<Kattints a képek megnézéséhez>