"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. december 2., szerda

Prédikáció: „Magyarok Nagyasszonya“ ünnepe

Kedves hívek!

Magyarok Nagyasszonya (latinul Patrona Hungariae) Szűz Mária egyik elnevezése, mely kifejezi különleges kapcsolatát Magyarországgal. Magyarországon a Katolikus Egyház október 8-án főünneppel emlékezik meg a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról. Ilyenkor a magyarok a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérik Magyarországért és a magyar nemzetért.

2015. december 1., kedd

Prédikáció: Szűzanya Istenanyasága

Kedves Hívek!

Ma, Október 11-én Szűz Mária Istenanyaságának ünnepét üljük. Ez az ünnep az Efezusi Zsinatra emlékeztet bennünket, amely 431-ben kimondta, hogy „az Emmánuel valóban Isten és így a Szent Szűz Istenszülő“. 1931-ben ünnepelték ennek az 1500-dik évfordulóját. Visszatérve erre az eseményre XI. Piusz pápa vezette be a Mária istenanyaságának ünnepét.

2015. november 30., hétfő

Prédikációs hét

"Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." [Mk 16,15] 
Kedves látogató!

Holnaptól prédikációs hetet indítok. Elmaradt, tanító szentbeszédek kerülnek fel a blogba. Kérem olvassák katolikus szívvel, hittel, és azzal a reménnyel, hogy Szűz Mária országa, Magyarország [Regnum Marianum] megmarad, megtartatik katolikus, keresztény hitében. Isten óvjon minket.
Apologéta

Az iszlám terjeszkedés valójában a hitetlenség gyümölcse

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Exo 20,2-3]

Vannak túlságosan is földhözragadtak, akik az iszlám terjeszkedést pusztán népesedési vagy gazdasági okokkal, vagy pusztán az iszlám militáns természetével magyarázzák – felszínesen. Ott, ahol igazi rend honol, valódi béke van, így ez nem történhet meg. A mélyebb magyarázat aligha lehet más, mint annak felismerése, amit nemrég Böjte Csaba, Barsi Balázs ferences atyák, vagy Márfi Gyula veszprémi érsek elmondott: elvesztettük hitünket. Hiten pedig nem mást, csak a keresztény, a katolikus hitet értették. És tekintsék akár nem is kevesen bármennyire szemellenzős szemléletnek, magam sem tudok más lényeglátó magyarázatot találni, mint a címben adottat.

2015. november 29., vasárnap

Cardinal Burke: A helyi különbségek ellentétesek a katolicizmussal

Egyszerűen ellentétes a katolicizmussal az a szinódusi felvetés, ami regionális különbségeket engedélyezne az egyházon belül a tanítást illetően – állítja Raymond Leo Burke bíboros. A Vatikánban folyó családügyi püspöki szinóduson felmerült azon javaslat, amely egyszerűen a helyi püspökre bízná, hogy miként oldja meg az elváltak és újraházasodottak, valamint a homoszexuális párok helyzetét, „ellentétes a katolikus hittel és élettel” - mondja Raymond Leo Burke bíboros.

2015. november 28., szombat

Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte. 

Ferenc: Keresztény-muzulmán párbeszéd(?)

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Exo 20,2-3]

A keresztény-muzulmán párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlám szélsőségesek barbár támadásainak megelőzéséhez, amelyek közül több sújtotta Kenyát is - jelentette ki Ferenc pápa csütörtök reggel a nairobi apostoli nunciatúrán rendezett vallásközi és ökumenikus találkozón.

2015. november 27., péntek

Márfi Gyula: Európa a bevándorlók számára háborús terület, nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek

Az európai ember életében Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek. Az iszlám pedig elfoglalja Európát. Nem fegyverrel, hanem hittel. Erről is beszélt Márfi Gyula veszprémi érsek a Naplónak nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy amit mondott, az saját, személyes véleménye.

Visszajöttem! Rózsafüzér "hadjárat" felhívás...

"A végső napokban - mondja Isten - kiárasztok lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." [ApCsel 2,17-21]

Az elmúlt két hónapban nem voltam jelen a blogon, mert egyszerűen emésztenem kellett az iszlámnak, az egyiptomi tízcsapásból ismert sáskajárás szerű megjelenését, illetve gondolkodó emberként a folyamatok mögé nézve, és azt vizsgálva, mi váltotta ki mindezt. Mert az tény, bármit mondjon a politikailag korrekt, a sátán másik arca és teste, a liberális média (és az európai, állami és egyházi vezetés), ez nem migráció, hanem hódítás, és lassan eljön az idő, amikor "vallásháborúvá" fog átalakulni, főleg ha szeretnénk megőrizni katolikus hitünket. Mert érdekes módon mindig minket katolikusokat támadnak és nem a protestáns szektákat.

2015. október 29., csütörtök

A Liberalizmus bűn - „Libertas praestantissimum naturae bonum” körlevél

XIII. Leó pápa
Kedves olvasó!

Közel egy éve bocsátottam útjára Dr. Felix Sárda Y Salvany "A liberalizmus bűn" című könyvét. Ez a könyv minden igazi, hitét gyakorló katolikusnak el kellene olvasni és a könyvespolcán előkelő helyen tartani, valamint gyermekeinek "kötelezően" ajánlott olvasmányként bemutatni. Ugyanis a több, mint száz éve íródott könyv alapmű, mely megmutatja korunk rákfenéit is, mint pl. a negyedik hatalmi ág, a média működését, illetve, hogy országunk miért és kiknek az ügyködése révén jutott oda/ide huszonöt év liberalizmus után. Mert demagóg módon a jelenlegi környezet is definiálható keresztény-nemzeti-konzervatív (il-liberális) rendszernek, de ha a működés és folyamatok mélyére nézünk, akkor felsejlik a valódi arca, a liberalizmus. Főleg azoknak, akik már 1989-1990 környékén is ésszel tudták követni az eseményeket. És megmutatja azt is, hová fejlődik nemzetünk, népünk, országunk és világunk, miért vonyít a sajtó, amikor valaki il-liberalizmust emleget, még ha csak a verbális kommunikációja szintjén is, mert a cselekedetek mást mutatnak. Most pedig olvassuk el a beígért Apostoli körlevelet.
Apologéta

2015. október 22., csütörtök

A liberalizmus bűn - 45. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. október 15., csütörtök

A liberalizmus bűn - 44. rész

2015. október 8., csütörtök

A liberalizmus bűn - 43. rész

2015. október 1., csütörtök

A liberalizmus bűn - 42. rész

2015. szeptember 27., vasárnap

Nyilatkozat - A menekült dráma és az Imakuláta

Döbbenettel állunk a jelenlegi menekültdráma előtt, amely egyre nagyobb és aggasztóbb méreteket ölt. Nemcsak a bevándorlók nyomorúsága aggaszt minket, hanem kontinensünk, Európa jövője is, melyet teljesen elfoglalnak és további inváziók fenyegetik. Az Európai Unió politikusainak a tervtelensége szintén aggódással tölt el minket. Miközben országaink a káoszba süllyednek el, ők e gigantikus kihívás megoldási lehetőségein veszekednek. Szinte két hete nem lehet a vonttal Budapestre utazni mivel az ottani Keleti pályaudvar gyakorlatilag meg van szállva, a bevándorlók csatákat vívnak a rendőrséggel.