"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. október 15., csütörtök

A liberalizmus bűn - 44. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

44. rész -A liberalizmus által alkalmazott „tézis" és „hipotézis" kérdéséről

Nagyon is helyénvaló volna itt még részletes taglalás tárgyává tenni az oly nagy zajt verő „tézis és hipotézis" kérdését, amelynek sáncai mögé a liberális katolicizmus újabban visszavonulni iparkodik, minthogy azonban ezen könyvecske már úgy is nagyobb lett, mint ahogy tervezve volt, e kérdést illetőleg csakis egy pár szóra kell szorítkoznunk. Mit jelent itt e szó: 'tézis'?

Tézisen a társadalomnak és minden államnak ama föltétlen kötelességét értjük, amely szerint Istennek, Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott, s Egyháza által hirdetett törvényéhez alkalmazkodni tartozik.

Mit jelent e szó: 'hipotézis'!


Valamely népnek vagy államnak azon föltételes állapotát, amelyben e nép vagy állam erkölcsileg, vagy fizikailag képtelen a fenn meghatározott tézist végrehajtani, vagyis Isten Országát oly kizárólagosan megalapítani, és amelyben a katolikusoknak meg kell elégedniük azzal, amit ez állapot nyújthat s boldogoknak kell magukat érezniük, ha legalább nem üldözik őket, vagy hitük ellenségeivel egyenlő bánásmódban, vagy a legcsekélyebb előjogokban részesülnek.

A tézis a föltétlen igazságra vonatkozik, a hipotézis ama többé-kevésbé kemény és nehéz föltételekre, amelyeknek az igazság egyik-másik nemzet különös viszonyainál fogva alá van vetve.

A kérdés az, vajon Spanyolországnak viszonyai csakugyan oly hipotetikusak-e, hogy ezek miatt a katolikus igazság elnyomását és a tévedésnek felszabadítását, mint szükséges rosszat el kell tűrni? A házasságnak és a temetőknek oly sokszor megkísértett elvilágiasítása, az erkölcsrontás és káromkodás szabadsága, amelyet a sajtó oly zavartalanul élvez, a tudományos racionalizmus, amelyet a hivatalos oktatás által az ifjúságra rátukmálnak, a mindennemű erkölcstelenség felszabadítása, amely a liberalizmusnak lényegét képezi, - mindez a mai társadalmi viszonyainknál fogva annyira szükséges-e, hogy azt a nyilvános hatalom be nem szüntetheti? Vajon a liberalizmust oly kisebb rossznak kell-e tekintenünk, amelyet más, nagyobb rossz elkerülése végett vagyunk kénytelenek elszenvedni? Vagy talán, éppen ellenkezőleg, a liberalizmus a legnagyobb baj, amely semmiféle más bajtól meg nem mentett, sőt viszonzásképpen a legsiralmasabb és legborzasztóbb jövővel fenyeget bennünket?

Vegyük csak sorba a vallásra vonatkozó összes reformokat, amelyek hazánk katolikus szervezetét hatvan év alatt vallástalanná tették, van-e közöttük csak egy is, amelyet a társadalmi szükség megkövetelt volna?

Van-e közöttük csak egy is, amelyet nem erőszakosan, mintegy ék, szúrták és verték be a liberális rendeletek kalapácsütéseivel népünk katolikus szívébe? A kor állítólagos igényei csak hivatalosan léteznek, a forradalmat hivatalosan teremtették meg, s hivatalosan, közköltségen tartják is fönn, mint egy megszálló hadsereg él a mi talajunkon s költségünkön tartja fönn bürokráciáját, amely egyedül élvezi jótéteményeit. Semmi más nemzetnél sem virult ki kevésbé önkéntesen a forradalom fája, sehol sem vert oly kevéssé gyökeret, mint éppen minálunk. Több, mint félszázad óta a liberalizmus Spanyolországban még mindig csak hivatalos s csak mesterségesen tartja magát. Egy nyilatkozat hozta be hozzánk, egy nyilatkozat el is söpörhetné anélkül, hogy ez nemzeti mivoltunkat a legkisebb mértékben megváltoztatná.

Nem volt nálunk liberális mozgalom, amely a népből indult, s nem katonai forradalom által jött volna létre. A választás, a szabad népeknek, mint mondják, legszentebb és legsérthetetlenebb joga - mindenki tudja - úgy gyakoroltatik, hogy az eredmény mindig a Belügyminisztérium képére és hasonlatosságára üt ki. Mit mondjunk többet? Az elsődleges liberális elvet, a többség elvét, ha lelkiismeretesen és lojálisán érvényre juttatnák, még ez is az ország liberális és racionalisztikus szervezete ellenében az ország katolikus szervezetének előnyére döntené el a kérdést.

Az utolsó népszámlálás alapján íme ide írjuk a spanyolországi, a katolikus szektákra vonatkozó hivatalos, tehát gyanú alá nem eső statisztikai adatokat:

Zsidók
402
Protestánsok
6654
Bevallott szabadgondolkozók
452
Indifferensek
358
Spiritiszták
258
Racionalisták
236
Deisták
147
Ateisták
104
Az általános erkölcs hívei
19
A természeti erkölcs hívei
16
A lelkiismeret hívei
3
A szemlélődés híve
1
Pozitivisták
9
Materialisták
3
Mohamedánok
271
Buddhisták
208
Pogányok (!)
16
Konfucius hívei
4
Semmi határozott hitet nem vallók
7982
Mondja meg már most valaki, vajon ésszerű dolog-e ezen különféle apró-cseprő felekezetecskék kedvéért, amelyeknek nevetséges hitvallását alig lehet meghatározni, tizennyolc millió spanyolnak, vallási és társadalmi elveit és gondolkozásmódját föláldozni, akiknek mint katolikusoknak joguk van arra, hogy katolikus módon élhessenek, s hogy az állam, amelyet vérükkel és pénzükkel szolgálnak, velük mint katolikusokkal bánjék!

Nem látjuk-e ebben a többség botrányos elnyomatását a vakmerő kisebbség által, amely egészen méltatlan arra, hogy a haza sorsára ily döntő befolyást gyakoroljon? Lehet-e itt a hipotézis elmélete szerint olyan okokra hivatkozni, amelyek a liberalizmusnak, vagy még helyesebben a törvényesített ateizmusnak társadalmunkba való átültetését igazolnák? Foglaljuk össze a mondottakat.

A katolikus tézis szerint Istené és az ő evangéliumáé a kizárólagos jog az emberi társadalomban uralkodni, - s a társadalom valamennyi osztályának kötelessége Istennek és az ő evangéliumának meghódolni.

A forradalmi tézis szerint az emberi társadalom önmagának ura, Istentől és az ő vallásától és minden hatalomtól, amely nem tőle származik, független.

E két tézis közé a liberális katolikusok a hipotézist állították föl, amely nem egyéb, mint Isten föltétlen jogainak megcsorbítása a közte és az ő ellensége közt megkísértett hamis egyezség oltárán. E célból - s ebben mutatkozik az ellenség nagy ravaszsága - el akarják velünk hitetni, hogy a spanyol nemzet oly viszonyok között él, amelyekben, ha pártviszályait megszüntetni akarja, a lázongó államnak állítólagos jogait, Istennek, az állam egyedüli urának és királyának valódi jogaival össze kell egyeztetnie. S miközben azt kürtölik, hogy Spanyolország immár benne van ezen szerencsétlen hipotézisben, ami azonban nem áll, s csakis, mint az ellenség kívánsága, létezik, - azalatt minden módon azon vannak, hogy ez óhajtott hipotézist megvalósítsák, a katolikus tézist maholnap igazán lehetetlenné, s a radikális forradalmi tézist kikerülhetetlenné tegyék, amelyben, mint egy örvényben, hitünkkel együtt nemzeti mivoltunk is odavész. Nagy felelősség fogja terhelni Isten és a haza előtt azokat, akik ezen szerencsétlen ámítást szóval, cselekedettel és mulasztásukkal elterjeszteni segítik, ezáltal ugyanis azoknak, akik Istennek társadalmi szuverenitását Spanyolországban még visszaállíthatónak tartják, működését paralizálják, azokat pedig, akik minálunk az ördögnek társadalmi szuverenitását megalapítani igyekeznek, ezen törekvésükben támogatják.