"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. augusztus 31., péntek

A megszentelt élet napja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében?



Érdekes hír jelent meg a Magyar Kurir Internetes oldalán 2012. február 6-n: "A megszentelt élet napja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében" címmel. Álszent és a hívek megcsalatása ez a képmutatás, ha figyelembe vesszük - csak a 2011-s és részben a 2012-s év történéseit - a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében. Ez a bejegyzés azóta várja a megjelenést és most jött el az ideje.

Az egyházmegye személyi állománya - felszentelt papsága - a szerzeteseket is hozzájuk számolva kb. 80 fő. Tavaly (2011-ben) ebből a nyolcvan főből 5 fő lépett ki - felhagyva a papi hivatással - és választott világi életet. Aki ismerte az egyházmegyés papok életvitelét, az tudta, hogy majd mindegyik - hanem mindegyik - azért lépett ki, mert hölgy állt a háttérben (Apologéta: "Cherchez la femme", ahogyan a franciák mondják Fouché rendőrminiszter óta). A kilépettek között volt olyan, aki este tíz órakor világosodott meg, hogy "ő elfáradt" 16 hónap papságban, tizenhat hónap kápláni életben és este tízkor jelentette be püspökének, hogy azonnal kiköltözik debreceni állomáshelyéről. De hozzájuk számolhatjuk azt az idősebb (teológia tanár) paptestvért is, aki egyházmegyét váltott hasonló okokból és ment át a szomszédba.

http://www.priesterseminar-herz-jesu.de/
De ne hagyjuk ki a felsorolásból azt a fiatal papot se, akit Európa másik felébe 'üldözött' a püspöke, mert Ő csak pap szeretet volna lenni és papként szeretett volna élni - ahogyan ez történt a II. Vatikáni Zsinatig. (Apologéta: és az őrület beteljesedett az ő esetében is, mert egy év hezitálás után püspöke felfüggesztett a Novus Ordo-ban, de ez várható volt, csak nem nem lehet tudni, hogy erre miért kellett 8 hónapot várnia) Ennek a fényében kell szemlélni a  Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye "megszentelt élet napját". És annak a fényében, hogy a 80 fős személyi állománynak a hat fő, bizony majd 7,5%, míg a gyarapodás 2 fő volt. Abszolút számokban 5% a fogyás, és ebben nincs benne a halálozásból eredő klérus vesztés. Ha hasonló ütemben folytatódik az "amortizáció" és a 2012-s eredmény még rosszabb lesz, mert jövőre csak 1 diakónust fognak pappá szentelni.

Mindenkoron boldog Szűz Anyánk tekints le ránk az égből és adj nekünk olyan igaz papi és szerzetesi hivatásokat, melyek segítenek megőrizni bennünk Szent Fiadnak 2000 éves tanítást és segítenek távol tartani a lelkünket mételyező eretnekséget és abúziát.
Apologéta


Álljon itt a Magyar Kurir cikke:
Az este 6 órakor kezdődő szentmisét - amelyen a szerzetesek megújították fogadalmukat -, Bosák Nándor megyéspüspök mutatta be, a szentmise homíliájában pedig P. György Alfréd, a Kamilliánus Rend magyarországi központjának vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A szentmise előtt Bosák Nándor főpásztor gyertyaszentelés szertartását végezte el.

György Alfréd kamilliánus szerzetes Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, mint a találkozás ünnepét, az Isten és az ember találkozásának misztériumát emelte ki. Annyira vágyakozik Isten az emberrel való találkozásra, hogy kicsinnyé, törékennyé, védtelenné válik azért, hogy még közelebb kerülhessen hozzá. De az ember vágyakozása is mérhetetlen, hiszen a szívébe bele van oltva az Isten utáni vágy.

A szerzetes kiemelte, jobban nyitottnak kellene lenünk a Szentlélekre, amely nyitottság életkori sajátosságokból adódóan a gyermekre és az idős emberre a legjellemzőbb. A gyermek még nyitott, az idős már nyitott. E köztes időszak feszültségében, miközben szocializálódunk, sokszor elfelejtünk nyitottá válni a lélek hangjaira és így távolodunk el az Istentől. Az Isten, ha figyelünk rá, megtanít bennünket a lemondás, az elengedés, a bizalom művészetére, amelyben találkozik velünk. A szerzetesi élet misztériuma: nyitottá válni a lélek hívására, elengedni, visszaadni az életet, hogy közben elnyerjük azt, mint ahogyan a Szűzanya, aki életét az első igenje által Istennek szenteli, gyermekét elengedi, fölajánlja az Istennek. A Szűzanya lemond és ebben a lemondásban találja meg önmagát. A szerzetesi élet hivatása is ez, hogy a szerzetes a lemondásban találja meg önmagát.

Az egyház éppen ezen a napon ünnepli Liellis-i Szent Kamill megtérésének az ünnepét is. P. György Alfréd kamilliánus szerzetes kiemelte, ez a kegyelem játéka az üdvösség történetében. 1575. február 2-án egy ferences atyával találkozik a 25 éves hadviselt katona, aki a szerzetesben meglátja a saját bűneit, de vele együtt Isten irgalmával is találkozik. A találkozás másik misztériuma tehát, amikor az ember bűnössége az Isten irgalmával szembesül. Ebből a találkozásból született a Kamilliánusok Betegszolgáló Társasága is, amelynek alapítója Liellis-i Szent Kamill.

Forrás: Kovács Ágnes/Magyar Kurír