"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. augusztus 9., csütörtök

A II. Vatikáni Zsinat hiba volt!

„Az elképzelés, miszerint egy zsinat hiba is lehet, Luther Márton idejére nyúlik vissza. Csak ezt figyelembe véve a tradicionalistáknak fel kellene tenniük a kérdést, valójában hol helyezkednek el?” – mondta Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa elnöke az Apic-Kipa svájci katolikus hírügynökségnek adott interjújában.
Arra a kérdésre válaszolva fejtette ezt ki, hogy megvalósulhat-e a Szent X. Piusz Papi Testvériséggel való kiengesztelődés, amelynek tagjai gyakran kritikusan viszonyulnak a II. Vatikáni Zsinathoz.

Ezen kívül a pápai dikasztérium elnöke érintette a tradicionalisták eltérő álláspontjait a zsinat princípiumainak meggyőző jellegét illetően: „A II. Vatikáni Zsinat 4 konstitúciót, 9 rendelkezést és három nyilatkozatot hozott. Már formai szempontból is különbséget lehet tenni e három műfaj között, ekkor azonban probléma merül fel, mivel a trentói zsinat csak rendelkezéseket hozott és egyetlen konstitúciót sem. Formai szempontból tehát vannak különbségek, de azt nem lehet elfogadni, hogy különbséget tegyenek ezen dokumentumok meggyőző jellegét illetően” – mondta a bíboros. Az ökumenizmusról hangsúlyozta, hogy az nem másodlagos témája volt a zsinatnak, ezért az egyházban ma is központi szerepet kell kapnia.

Kurt Koch bíboros
testbeszéde szerint hazudik,
még ha ezt mosolyogva teszi is
Kurt Koch bíboros ezen kívül kifejtette, hogy a 2017-ben esedékes évforduló alkalmából, amellyel Luther Márton reformjaira emlékeznek, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa közös nyilatkozatot készít az Evangélikus (Lutheránus) Világszövetséggel. Ezen kívül további rendezvényekre kerül majd sor helyi szinten, amelyben a püspöki konferenciák is részt vesznek.
Forrás: www.magyarkurir.hu

Apologéta:
a tardícionalistákat és a Szent X. Pius Papi Közösséget Luther Mártonnal egy szintre emelni Istenkáromlás. Még akkor is az, ha ezt egy katolikus bíboros teszi meg. Ráadásul hazugság. Ugyan is a zsinat atyáit nem a szentlélek vezette (esetünkben a II. Vatikáni Zsinat esetében inkább a szabadkőművességet kell mondani), hanem a sátánnak elkötelezett erők. Értelmes és hasznos magyarázatot kaphatunk az ott zajló folyamatokról Ralph M. Wiltgen SVD "A Tiberis a Rajnába ömlik" [INNEN letölthető] című könyvből. Döbbenetes háttér információkkal szolgál arról, hogyan gyűrtek le minden ellen- és szembennállást a német anyanyelvű országok teológusai és püspökei. Ha kellett akkor piszkos eszközöket is bevetve. De elég megnézni, hogy az Egyház milyen útra lépett és mi történt az elmúlt 50 évben.

Tegnap más okból lapozgattam a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai könyvet a liturgikus határozatok tekintetében, és rá kellett jönnöm, hogy Róma (lehet, hogy csak hallgatólagos) engedélyével saját döntéseiket sem tartották be, sőt látszik, hogy tudatosan szegték meg és léptek ár rajta.
A II. Vatikáni Zsinat előtt elképzelhetetlen volt, hogy egy eretnek püspököt a Szent Officium (Hittani kongregáció [a hit egységéért és megőrzésért felelős]) élére kinevezzenek. Kiközösítés lett volna sorsa, ha nem vonja vissza eretnek nézeteit és tanításait.
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleiso