"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. január 22., vasárnap

A nyolcadik szentség....

Egy barátom küldte a következő hírt:
Magyarország keleti felében - a Borsod megyei szerencsi esperesi kerület - az egyik falujában a szerencsi káplán vasárnapi homíliájában (lassan egy éves a hír) a káplán megalapította - Isten után szabadon - a 8. azaz a nyolcadik szentséget.



Ők csak az Oltáriszentséget vették először magukhoz
Barátom a szentmise után - a templom előtt négyszemközt - figyelmeztette a káplánt - megköszönve a 8. szentség megalapítását, de megjegyezte -, hogy az egyház csak hetet szolgáltat ki, azt a választ kapta, hogy ne mondjon már neki ilyeneket, majd a kocsijába szálva még annyit megjegyzett - nem gondolva arra, hogy az illető hallja - a kántornak, hogy "... ez hülye ...".

Mivel maga hír közel egy éves, ezért vannak tapasztalatok a drága jó hívek általi feldolgozásával. Természetesen senkinek nem tűnt  fel, hogy ez eretnekség. Sőt. Amikor az egyik templomba járónál barátom megpróbálta felvilágosítani a híveket, annyi volt a válasz, hogy a pap mondta, ő csak tudja hány szentség van. És innentől kezdve érti meg az emberfia, hogy a Szent X. Piusz Papi Közösségnek - többek között - mi a problémája az újmisével (Novus Ordo Missae) illetve a II. Vatikáni Zsinat utáni papi és teológus képzéssel. A fenti káplánt az egyház 500 évvel ezelőtt máglyára küldte volna, mint eretneket.
Kyrie Eleison
 Szentség: Krisztustól rendelt látható jelek, amelyek jelképezik és közvetítik a megváltás kegyelmeit. (Katolikus Lexikon). A Trentói Zsinat (1545.12.13. - 1563.12.04.) a következő szentségeket dogmatizálta:
  1. Keresztség szentsége
  2. Bérmálás szentsége
  3. Oltáriszentség
  4. Bűnbánat (vagy töredelem) szentsége
  5. Utolsó kenet szentsége
  6. Egyházirend szentsége
  7. Házasság szentsége