"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2011. július 1., péntek

Egy püspök megszólítása...

A minap, pontosabban a múlt héten nagyvárosi szentmisére mentem, mert a dolgom úgy hozta. Nem részletezem a dolgokat, csak egyetlen dolgot emelnék ki. Ebben az évben egy frissen szentelt segédpüspököt (nevezzük az egyszerűség kedvéért Kovácsnak) helyeztek ebbe a templomba.


Ő egy igazi püspök
A szentmise rendben bemutatásra került, majd a szentmise végén a sekrestyébe kellet mennem, hogy beszéljek az egyik ministránssal. Belpve épp egy beszélgetésbe csöppentem, aminek a középpontjában (ez volt a beszélő) egy világi állt - körben a szentmisét bemutató pap, a két ministráns, a sekrestyés és én. Ekkor hangzott el a középen álló világi szájábó a Kovács személynév, ami egyértelműen a püspök neve volt. Furcsa módon csak nekem volt furcsa a névhasználat, senki másnak.

És akaratlanul kicsúszott a számon - félhangosan, de nem kötekedően -, hogy "talán Kovács atya, vagy püspök atya, esetleg püspök úr...". Mivel csak félhangos volt, amit mondtam ezért nem mindenki értette, de a beszélő tudta, hogy neki szól és halotta is amit mondtam neki. Erre csak annyi volt a válasz, hogy "Mi van?" Megismételtem, amit az előbb mondtam: "talán Kovács atya, vagy püspök atya, esetleg püspök úr...". Erre megint csak az előbbi kérdése volt a válasz. Ekkor csak annyit jegyeztem meg, hogy vegye úgy hogy semmit nem mondtam, valószínűleg ez csak az én heppem. Viszonylag gyorsan eltávozott és ekkor ért a meglepetés, hogy az egyik ministráns nekem szegezte: "Miért kötekedsz?" Mondom neki, hogy nem kötekszem, csak megkérdeztem az illetőtől, hogy miért nem adja meg a tiszteletet a klérus felszentelt tagjának, aki ráadásul az apostolok utódja is. És ez a ministráns az idén fejezte be teológiai tanulmányait (lelkipásztori kisegítő képzést) a mostani két fokozatú, bolognai rendszerű képzésben az első szinten.
Kirye Eleison