"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2016. január 4., hétfő

Iszlamofóbia? Nem. A sátán vallása

Csodálkozik és panaszkodik Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám  Közösség effendije. Csodálkozik, mert 2015-ben (általa) soha nem szintre emelkedett az állítólagos iszlamofóbia, azaz iszlám ellenesség. De az fel sem merül benne, hogy erről talán ők tehetnek, mármint a muszlimok, illetve az iszlám vallását gyakorlók. Tipikus zsidó megközelítés: felcserélem az okot és az okozatot.

Vagy másképpen is megközelíthetjük a kérdést: bizonyos értelemben projektálnak, ránk vetítve a saját világukat. Az iszlám, mint óév búcsúztató posztomban írtam a Takija vallása, azaz a művészi megtévesztés, akár hazugsággal elegyítve. Ráadásul szinkretista vallás is, mert Mohamed nem bírta befogadni a kereszténységet, ezért szemezgetett a tanításból. Ami megfelelt neki, azt átvette. [Lásd: Mózes öt könyve, vagy az Újszövetség]. Ha már a takijánál tartunk, akkor feltehető a kérdés, amire a keresztények által egyértelmű válasz adható: "Ki a megtévesztés, a hazugság atyja? Ki műveli a megtévesztést művészi szinten?" Rövid, tömör, egy szavas válasz adható rá: SÁTÁN. Vagy nevezzük bármilyen néven is, ami az elmúlt kétezer éveben ráragadt. Már az is a hazaárulás közeli állapot, ha a magyar zászlót iszlám jelképekkel, félholddal alázzák meg, mint a következő képen lesz látható. A Regnum Marianum [(Szűz)Mária országa] keresztény, katolikus ország és nem az iszlám hátországa.

A Maygar Iszlám Közösséggel már több, mint öt éve is foglalkoztam, és az olvasottságból ítélve, már akkor is érdeklődésre tartott számot a kérdéskör. Nos nem akarok a látnok szerepében tetszelegni, vagy látszódni, de én már öt évvel ezelőtt megmondtam.

De szeretném itt Bástya elvtársat idézni: "Elvtársak! A nemzetközi helyzet fokozódik." A nem Magyarországon született és élt olvasónk számár írom le, az alapműnek (filmnek) számító "A tanú" -ban hangzik el. A film 1969-ben készült, és elkészülte után csak a főelvtársaknak vetítették, a nagyközönségnek nem. Kvázi be volt tiltva.


Most pedig olvassuk a siránkozás cikkét.
Apologéta

Soha nem tapasztalt szinten a hazai "iszlamofóbia" - panaszkodik a Magyar Iszlám Közösség vezetője

2015-ben olyan magas szintet ért el a hazai "iszlamofóbia", melyet még soha nem tapasztalt korábban a Magyar Iszlám Közösség, írják a közleményükben. Soha ennyi fenyegetést még nem kaptak a Magyar Iszlám Közösség és a hazai muszlimok, és ezért a menekültválságra adott kommunikáció a felelős - írja Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke újév napján kiadott közleményében.

Ebben kifejti, hogy „egyes médiák részéről” tömeges támadás érte identitászavaros közösségüket, az iszlám vallást és a muszlimokat. Bolek szerint ezek közé tartozott a Kossuth Rádió, az ATV, az M1 Híradó, az Index, a Hetek magazin, és „új színfoltként” a Hír Tv és a Magyar Nemzet és a Magyar Idők. A Magyar Iszlám Közösség szerint a Jobbik "iszlámbarátsága" is lelepleződött, hiszen "a menekülteken keresztül a muszlimokat is támadta, támadja a Jobbik és szatelit-szervezetei és médiái." Bolek szerint bebizonyosodott, hogy „a sikeres munkánkat szinte egyetlen hazai média sem méltatta közlésre alkalmasnak, de ha negatív hírt kellett közölni vallásunkról vagy a muszlimokról, azt azonnal közölték. Érdekes, hogy kizárólag a muszlim bűnözők vallási hovatartozását jelentették, más bűnöző vallási hovatartozását nem firtatták.

Forrás: kuruc.info (HVG nyomán)

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison