Miközben a II. Vatikáni Zsinat óta csökken a
rendszerint misére járók száma, egyre többen járnak tridenti misére,
főleg fiatalok – írja az Economist. Mint
a lap kifejti: A vasárnapi miselátogatók száma az 1960-as 1,8 millióról
a felére csökkent Angliában és Walesben, a hívek átlagéletkora pedig
52-re emelkedett az 1984-es 37-ről. A francia katolikusoknak csak 5, az
olaszoknak csak 15 százaléka jár rendszeresen misére.
Eközben Anglia és Wales Latin Mise Társasága,
amely 1965-ben alakult, ma ötezer tagot számlál, Míg a két
országrészben 2007-ben összesen 27 tridenti rítusú misét tartottak
hetente, ma már 156-ot celebrálnak. Az Egyesült Államokban az 1991-es
60-ról 420-ra emelkedett a heti rendszerességgel megtartott régi rítusú
misék száma. (Természetesen Rómával egységben lévő tradicionalistákról
van szó).
A londoni tradicionalizmus központjában, a Brompton
Oratoryban hetente 440-en vesznek részt a tridenti liturgián, ami
kétszer annyi, mint amennyien egy novus ordo szerint bemutatott misére
mennek el vasárnap átlagban. A nők vállra hulló csipkefejkendőt, a
férfiak öltönyt viselnek.
Azonban ne gondoljuk, hogy pár zsinatellenes idősről van csupán szó: a gyülekezet fiatal és nemzetközi – hívja fel a figyelmet a neves angol gazdasági lap. A tradicionalista katolicizmus az evangelikál kereszténység mellett a másik virulens keresztény irányzat, ami egyre többeket vonz, leginkább olyanokat, akik még nem is éltek a II. Vatikáni Zsinat idején, ami „megpróbálta megfiatalítani az Egyházat”. A tradicionalizmusnak még olyan országokban is jelentős tábora van, mint Dél-Afrika, Hongkong és Fehéroroszország. A Juventutemnek, a régi rítusú mise iránt elkötelezett fiatalokat tömörítő szervezetnek tizenöt országban van tagszervezete (köztük Magyarországon, a Szent Mihály Laikus Káptalan), s több bíboros támogatását élvezi. A tradicionalisták pedig egyáltalán nem régimódiak: kiválóan és hatékonyan használják az internetet, a blogokat, a közösségi médiát.
Ezek a csoportok sok ellenkezéssel találkoztak az Egyházon belül is, amin némileg enyhített, amikor XVI. Benedek pápa liberalizálta a régi rítusú mise bemutatását a Summorum pontificum motu proprioval. Általában ugyancsak a tradicionalista katolikusok erősítik az anglikán egyházból áttérő csoportok és főleg papjaik, akik a pápa által felállított anglikán ordinariátusokban találtak otthonra, s akiknek a megszokott anglikán liturgiájukhoz nagyon közel áll a tridenti rítus – mutat rá az Economist.
Timothy Radcliffe, a brit domonkos rendtartomány egykori vezetője szerint a tradicionalista mozgalom az ő generációjára jellemző „trendi liberalizmus” elleni reakció.
Forrás: Magyar Kurir
Apologéta: ez csak a liberális (vagy másképpen a sátánt kiszolgálóknak) furcsa, azoknak nem akik a tradíciót meg is élik a maga teljességében. Nem Hallepulyka énekeket és brigádokat kell hallgatni (Isten nyugosztalja szegény zenét tanító pap tanáromat, aki szerint csak KAKOFÓNIA), hanem a legteljesebb Gregorián énekeket, kiegészítve olyan népi énekekkel (volt alkalmam ilyeneket hallani Bajorországban németül, de idehaza is Tarkovszkijtól vagy Bangha Bélától, illetve egyéb más szerzőktől, gyűjtőktől. Az Egyház közel kétezer éves Liturgiája (még akkor is, ha a latin szöveget nem mindig lehet hallani, és nagyon sokan nem is értik, mert nem tanulták) az ember fiát a szívében és a lelkében szólítja meg, ahogyan ezt egy reformátusnak keresztelt kedves ismerősöm fogalmazta meg, amikor eljött velem egy csendes (olvasott) misére Budapesten. De így voltam ezzel én is, amikor négy évvel ezelőtt először találkoztam (nem számítva egyszeri 5-7 éves korombeli szentmisét) a régi rítusú szentmisével. Meg kellett tapasztalnom, hogy olyan érzés kerített a hatalmába, amit a Novus Ordon sohasem tapasztaltam. A lelkem legmélyebb rétegeit érintette meg a Szentlélek.
A fiatalokat tekintve nekem is volt olyan tapasztalatom, hogy egy testvérpár a hitoktatójuk révén elkezdett templomba járni, majd első áldozott és bérmálkozott (a kisebbik, a fiú is akkor már elmúlt 12 éves), de a fiú nem akart ministrálni, míg a nővére igen. Majd ez a két gyerek eljött egy régi tradícionális rítusú szentmisére és a befejezés után a fiú odajött, hogy ő szeretne ministrálni. Mikor teheti ezt meg? Ezen kellene elgondolkodni a főtisztelendő püspök uraknak és a Vatikánban a bíboros uraknak, de ez már egy nagyjából "lejátszott meccs", ha figyelemben veszem néhány korábbi írásomat. Pl. EZT, vagy EZT.
De ezeket a legegyszerűbb úgy félresöpörni (a II.Vatikáni Zsinat szellemében), ahogyan ezt teszi a brit domonkos (volt) tartományfőnök: "a tradicionalista mozgalom az ő generációjára jellemző "trendi liberalizmus" elleni reakció. Ez egy mérhetetlen hazugság - jó esetben csak csúsztatás -, mert ezek a fiatalok pontosan az előbbiekben leírtakat érzékeli lelkükben, illetve a Szentáldozásban. Abban, ahogyan az Egyház Isten elé járul mint "Jézus jegyese", és bemutatja végtelen hódolatát és az ember alázatát a Szentmise áldozatban. Ami valódi áldozat, nem úgy mint a Novus Ordoban, ami csak egy Lutheránus Istentisztelet szentmisének eladva.
Kiegészítés a szentmisék számához:
néhány adat a Szent X. Pius Papi Társaságról [Piusbruderschaft], akinek az
Egyesült Államokbeli jelenléte meghatározó [114 házzal rendelkeznek]. Ha
csak a Vasárnapiakat számolom 52 hétre, akkor 5920 szentmise kerül
bemutatásra évente. Így kell újságíró módon hazudni, a bolhából
elefántot csinálni, míg az elefántból egeret, sőt döntő a velük közösségben lévő egyéb kongregációkat is figyelembe véve, mint jó néhány Bencés és Donomkos közösséget.
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Azonban ne gondoljuk, hogy pár zsinatellenes idősről van csupán szó: a gyülekezet fiatal és nemzetközi – hívja fel a figyelmet a neves angol gazdasági lap. A tradicionalista katolicizmus az evangelikál kereszténység mellett a másik virulens keresztény irányzat, ami egyre többeket vonz, leginkább olyanokat, akik még nem is éltek a II. Vatikáni Zsinat idején, ami „megpróbálta megfiatalítani az Egyházat”. A tradicionalizmusnak még olyan országokban is jelentős tábora van, mint Dél-Afrika, Hongkong és Fehéroroszország. A Juventutemnek, a régi rítusú mise iránt elkötelezett fiatalokat tömörítő szervezetnek tizenöt országban van tagszervezete (köztük Magyarországon, a Szent Mihály Laikus Káptalan), s több bíboros támogatását élvezi. A tradicionalisták pedig egyáltalán nem régimódiak: kiválóan és hatékonyan használják az internetet, a blogokat, a közösségi médiát.
Ezek a csoportok sok ellenkezéssel találkoztak az Egyházon belül is, amin némileg enyhített, amikor XVI. Benedek pápa liberalizálta a régi rítusú mise bemutatását a Summorum pontificum motu proprioval. Általában ugyancsak a tradicionalista katolikusok erősítik az anglikán egyházból áttérő csoportok és főleg papjaik, akik a pápa által felállított anglikán ordinariátusokban találtak otthonra, s akiknek a megszokott anglikán liturgiájukhoz nagyon közel áll a tridenti rítus – mutat rá az Economist.
Timothy Radcliffe, a brit domonkos rendtartomány egykori vezetője szerint a tradicionalista mozgalom az ő generációjára jellemző „trendi liberalizmus” elleni reakció.
Kiegészítés a szentmisék számához:
néhány adat a Szent X. Pius Papi Társaságról [Piusbruderschaft], akinek az
Egyesült Államokbeli jelenléte meghatározó [114 házzal rendelkeznek]. Ha
csak a Vasárnapiakat számolom 52 hétre, akkor 5920 szentmise kerül
bemutatásra évente. Így kell újságíró módon hazudni, a bolhából
elefántot csinálni, míg az elefántból egeret, sőt döntő a velük közösségben lévő egyéb kongregációkat is figyelembe véve, mint jó néhány Bencés és Donomkos közösséget.
De
megvizsgálhatjuk az előző bekezdésnek Angliára vonatkozó részét is:
Angliában a közösség 25 házzal rendelkezik. Ez hetente 25
szentmisét jelent, míg éves szinten 1300-t.
Egyik
esetben sem vettük figyelembe, hogy minden házban legalább 3
felszentelt pap található, így nyugodtan megszorozhatjuk az előző
eredményeket még 3-mal. Ez Amerikában hetente 342 és évente 17760, míg Angliában hetente 75, évente 3900 szentmisét jelent, ha a hétközbenieket nem számoljuk hozzá.