A Neokatekumenális út eretnekségei....

Kiko Argüello

A neokatekumenátus alapítója, Kiko, írt egy Katekiz­must, amelyet csak a „beavatottak”, a katekéták olvashat­nak. Ennek a katekizmusnak az alapján több teológus is felhívta az Egyház figyelmét ennek a mozgalomnak az eretnek tanítására. Ez a felhívás, sajnos, elkerülte II. János Pál pápa figyelmét, aki – bár csak informálisan – elismerő­en és jóváhagyólag nyilatkozott az említett mozgalomról. Mielőtt részletesen tárgyalnánk (idézetekkel alátá­masztva) Kiko eretnek tanítását, álljon itt egy rövid össze­foglaló a neokatekumenátus alapítóinak eretnek tanításai­ról, ugyancsak a Kiko-Carmen-féle „Katekizmus” alapján:

A mozgalom alapítói azt tanítják, hogy

1. Istent nem bánthatja meg a bűn;
2. Az ember nem követhet el bűnt, mert hiányzik a sza­badsága a rossznak való ellentmondásra;
3. Így az embert nem kötelezi semmiféle jóvátétel;
4. Az engesztelő áldozat nem keresztény gondolat, mert gyökerei a pogányságba nyúlnak;
5. Krisztus halála nem volt engesztelő áldozat;
6. Következésképpen Krisztus nem váltotta meg az embert;
7. Így az ember alapvetően továbbra is tévelyeg, és nem képes jót cselekedni, ui. a gonosz rabságában van;
8. Az üdvösséghez elég, ha az ember elismeri bűnössé­gét, és hisz a feltámadt Krisztus erejében;
9. Krisztus nem példakép az ember életvitelére;
10. Ezért szükségtelen megígérni jobbulást és töre­kedni arra;
11. Így az ember egyedül Isten irgalmában bízhat, amely mindenkit megment. Ezért a Kiko-féle teológia nem ismeri a tisztítótüzet és a kárhozatot;
12. A szentmise nem valódi áldozat, hanem csak kö­zösségi lakoma, amely a feltámadt Krisztus üdvözítő erejét ünnepli;
13. A konszekrált kenyér nem változik át, nem lé­nyegül át Krisztus Testévé és Vérévé, hanem csak jelképezi Krisztus lelki jelenlétét; (Apologéta: Ajánlanám mindenki figyelmébe a június 4-ei bejegyzésemet, ami tartalmaz egy videót is: "Az Eucharisztikus csoda (ami megismétlődött) - Buenos Airesben")
14. Mivel tagadja a szentmise áldozati jellegét és a transzszubsztanciációt, tagadja a valóságos jelenlétet is, így értelmetlenné válik az imádás mozzanata is;
15. Az áldozati jelleg tagadása magával hozza a fel­szentelt papság tagadását, és egyedül Krisztus papságát ismeri el. Az eucharisztiát a hívők közössége ünnepli, hiszen mindannyian egyenlő módon, különb­ség nélkül részesülnek Krisztus papságából;
16. A felszentelt papság tagadása magával hozza a hierar­chia tagadását is, ill. annak alapja, a papi rend szent­ségének tagadását;
17. Így az Egyház többé már nem hierarchikus és látható társaság;
18. Az Egyház nem más, mint az egyes hívők, akiket a Szentlélek ihlet, és akik a saját maguk által értelme­zett Szentírásból ismerik fel a követendő utat;
19. Az első századok karizmatikus Egyháza eltűnt, meg­szűnt, amikor a konstantini béke nyomán hierarchikus társasággá szerveződött;
20. A II. Vatikáni Zsinattal feltámadt Krisztus Egyháza, és Kiko lett ennek a feltámadt Egyháznak legnagyobb és legtekintélyesebb reformátora. Ez az Egyház végre a Szentlélek, a szabadság, a karizmák, az ökumenizmus Egyháza.

(forrás: Enrico Zoffoli: Il neocatecumenato della Chiesa Cattolica – lettera aperta al clero italiano, Edizioni Segno, é.n.)

Most pedig következzen a téves tanítások részletesebb ismertetése Luigi Villa olasz pap könyve alapján (Eresie nella dottrina neo-catecumenale, Editrice Civilta, Brescia, 2000)

A legfőbb eretnek tételek Kiko és Carmen tanításá­ban

Kiko Argüello és Carmen Hernandez tanítása, írásai, amelyeket a Neokatekumenátus „katekétái” használnak, tele vannak teológiai tévedésekkel, hibákkal, újakkal és ré­giekkel egyaránt, és sokszor önmaguknak is ellent monda­nak, nem is beszélve az Egyházi Tanítóhivatal sok, öröktől vallott tanításának.

Persze, ez nem lephet meg minket igazán, és nem csak amiatt a fura csend miatt, ami körülveszi ezt a valódi szektát, hanem azért is, mert az, akinek kötelessége lenne őrködni a hitletétemény fölött, és aki annak egyedüli őrző­je, látszólagosan „jóváhagyta” ezt a mozgalmat (II. János Pál pápa – a ford. megj.).

Mindegy, senki nem tilthatja meg, hogy nyilvánosan, határozottan és folytonosan rámutassak a hittel kapcsola­tos tévedésekre, köztük azokra is, amelyek Kiko és Carmen „katekézisében” találhatóak, és amelyet bárki elolvashat az „Orientamenti alle Equipes di catechisti per la fase di con­versione” opusban.

A Katolikus Egyház – az egyetlen akol

Kiko, és társa Carmen, ezeket írják az Egyház termé­szetével, küldetésével és „végzetével” kapcsolatban:

„Talán azt gondolhatnánk, hogy az Egyháznak az a küldetése, hogy minden embert, aki az Egyházon kívül van, megfogjon, és az Egyházon belülre vigyen. (…) Ha ez lenne az igazság, akkor kétségtelenül azt mondhatnánk, hogy Jézus Krisztus 2000 év után kudarcot vallott, mert azok száma, akik ma valóban az Egyházban vannak, na­gyon kevés. Ha az Egyháznak az a küldetése, hogy oda mindenki belépjen, hogyan engedhette meg Isten, hogy azok, akik tényleg bent vannak, olyan kevesen legyenek?” (Orinetamenti… p. 81)

„(Az Egyháznak) nem az a küldetése, hogy oda min­denki belépjen, és jogilag a tagja legyen, hanem az, hogy az emberek megvilágosodjanak az Egyház által, és eljussa­nak az Atyához.” (uo.)

„Az Egyházon kívül nincs üdvösség. (…) Ebben a mon­datban, jogilag értve, visszatükröződik azoknak a mentali­tása, akik hallgatni fognak titeket. Alapvetően ez ma az el­képzelés az Egyházról, és ezért van az, hogy minden be­tegnek fel kell adni az utolsó kenetet, az utolsó pillanatok­ban végzett gyónások, az éppen megszületett gyermekek gyors megkeresztelése, stb. Ui. ha az Egyház az üdvösség egyetlen »asztala«, és mindaz, aki jogilag nem tartozik hozzá, elkárhozik, akkor valóban így kell csinálni.” (p. 82; vö. pp. 83-84, 86)

„Az Egyház egy esemény, egy történet, egy cseleke­det…” (p. 87)

„Az ősegyház sohasem tekintett önmagára úgy, mint az üdvösség egyetlen »asztalára«, hanem mint egy misszió­ra a történelem keretein belül…” (p.81)

„Így gondoljuk el az Egyházat: triumfalizmus és proze­litizmus nélkül, anélkül, hogy mit tudom én hová akarnánk elvinni Jézus Krisztust, vagy hogy mindenki belépne az Egyházba.” (p. 86)

Eddig az idézetek.

Kiko-Carmen szerint, tehát, egészen mindegy, hogy valaki a Katolikus Egyházhoz tartozik-e vagy sem, a „hie­rarchikus”, a „látható” Egyházhoz, amit ők „joginak” nevez­nek, mintha azt nem is Jézus Krisztus alapította volna. Mintha a „többi juh”, akik még nincsenek Jézus Krisztus ak­lában, nem tartoznának Krisztushoz, és nem lennének kö­telezve arra, hogy belépjenek az egy akolba, hogy „egy nyájat” alkossanak.

A katolikus hit különbözik Kiko-Carmen eretnek tanítá­sától! (Vö.: toledói zsinat: DS 575; III. Ince pápa: DS 792; IV. lateráni zsinat: DS 1191; firenzei zsinat: DS 1351; XII. Leó pápa: DS 2720; XVI. Gergely pápa: DS 2730; IX. Pius pápa: DS 2785, 2865, 2917; XII. Pius pápa: DS 3821, 3866-3873)

Az Egyház hierarchikus felépítése

Kiko ezt írja:

„Az Egyház nem jogi, hanem szentségi valami.” (p. 167) „A bűnbánati fegyelemmel nyert az ősegyház jogi di­menziót.” (uo.)

Kiko, tehát, elutasítja „az Egyház jogi értelmezését” (uo.), és felteszi a kérdést: „Hol van tehát az Egyház?” (uo.), majd maga felel a kérdésre: „Ott, ahol a Szentlélek van, a feltámadt Jézus Krisztus éltető Lelke, ahol a hegyi beszéd szerinti új ember van. Ahol ez megvan, ott van az Egyház…” (p. 88)

Az Egyház, tehát, nem hierarchikus. A püspökök, a pa­pok és a szerpapok nem lényegi elemei tehát az Egyház­nak! De Kiko már korábban is világosan leírta, hogy a plé­bánia, a plébános, a segítői nem alkotnak Egyházat, aho­gyan a közösség és a pap sem. És nem érdemes katekiz­must tartani, kinyilatkoztatott igazságokban hinni, mert az Egyház – még mindig Kiko szavaival – egészen más vala­mi! Vagyis: a Szentlélek által ihletett hívek közössége, akik Isten kegyelmében élnek a lélek és a hegyi beszéd szerint. Persze, ők sem alkotnak látható társaságot!

Íme, az eretnek Kiko locsogása. Persze, nem más ez, mint a már ünnepélyesen az Egyház Tanítóhivatala által el­ítélt tételek ismétlése. Elég csak pl. a következő szemé­lyekre gondolnunk: Montano és követői (DS 893), a „frati­celli” mozgalom (DS 910-912), Wyclif (DS 1187), Husz (DS 1201), Luther (DS 1465 kk), P. Quesnel (DS 2474 kk), jan­zenisták (DS 2615). Illetve elég ezek után elolvasni XII. Pius pápa „Mystici Corporis” kezdetű enciklikáját.

Isten szava és az Egyházi Tanítóhivatal

Kiko ezt írja:

„Azt akarjuk, hogy ezen az úton (ti. neokatekumená­tus) az emberek közvetlenül találkozzanak a Biblia könyvei­vel. Nem túl hasznos, hogy az emberek otthon olvassák a Bibliát, mert a negyedik napon már belefáradnak. A Bib­lia önmagát értelmezi, párhuzamokon keresztül.” (p. 372)

A számtalan pápai dokumentumokról Kiko szinte soha nem beszél. A 21 egyetemes zsinatból csupán kettőt idéz: a Trientit és a II. Vatikánit, de csak azért, hogy a kettőt egymással szembehelyezze.

Pl. a Trienti zsinatot, amely a protestáns eretnekségek elleni harca miatt olyan fontos, Kiko csak azért idézi, hogy utána leszidja: „A Trienti Zsinattal, a XVI. és XX. század között, minden megkötődött.” (p. 174)

Majd ezt írja:

„A Trienti Zsinaton minden figyelem a lényegekre, a hatékonyságra irányul, és elveszítik szem elől a jel szent­ségi értékét.” (p. 175) „A Trienti Zsinattal a XVI. század­ban minden megmerevedik, radikális módon rákényszerítik mindenkire a római rítust. Ezáltal már semmit sem lehet elvenni, semmit sem lehet hozzáadni a miséhez. Így érke­zett el hozzánk a mise. Ez a merevség olyan sokáig tartott, hogy amikor először megváltoztatták a liturgiát, mindnyá­jan megbotránkoztunk, mert azt hittük, hogy a liturgia vál­toztathatatlan. Ez pedig tévedés.” (p. 325) „A Trienti Zsi­nat után ott maradtunk a lényegekkel, hatékonyságokkal, és megfeledkeztünk a jelek fontosságáról.” (p. 327)

Fel kell tennünk a kérdést: Kiko nem tudja, hogy a Trienti Zsinatnak végérvényes dogmatikai értéke van? (vö. II. János Pál: általános kihallgatás, 1986.I.8., 1986.X.8). A nagy teológusokat – pl. Aquinói Szent Tamás –, akik előkészítették, kifejtették és megvédték az Egyház tanítását, Kiko soha nem idézi; sőt, csak gyanakvást és le­kicsinylést hint el velük kapcsolatban, amikor igyekszik ne­vetségessé tenni pl. az eucharisztikus dogmákkal kapcsola­tos „vitáikat” és írásaikat. (vö. pp. 74, 251, 264, 325, 326, 329)

Néha úgy tűnik, hogy Kiko az Egyházi Tanítóhivatalra hivatkozik, de gyakran önellentmondásba keveredik, ami­kor pl. a sajátos írásmagyarázataival ellentétbe kerül a Ta­nítóhivatallal – pl. a Mt 19,16-29; Lk 18,18-30; ApCsel 5,1-4 magyarázataival.

Számtalan olyan szentírási hely van, amelyet Kiko egé­szen ellentétes módon magyaráz, és ezek általában a kö­vetkező témákhoz kapcsolódnak: megváltás, Krisztus en­gesztelő áldozata, áldozat a világ bűneiért, stb. Sőt, Kiko „démontól megszállottnak” tartja azokat, akik elutasítják az ő tanítását, értelmezéseit, amelyek szerinte „vitán felül állnak”.

Szolgálati papság és általános papság

Kiko így ír a katekéziseiben:

„Nincsenek papjaink sem, vagyis olyan személyek, aki­ket elválasztunk mindenki mástól, és ők a mi nevünkben is kapcsolatba lépnek az istenivel. Mert a mi papunk, aki köz­benjár értünk, Krisztus. És mivel mi az Ő teste vagyunk, mindnyájan papok vagyunk. Az egésze Egyház papi, vagyis közbenjár a világért. Igaz, hogy a papság egy szolgálatban válik láthatóvá, és vannak olyan testvérek, akik ezt a pap­ságnak szolgái. Az Újszövetség nem használja a „pap” szót, csak Krisztusra. Ehelyett szolgákról és presbiterekről beszél.” (p. 56)

Így a neokatekumen közösségekben már nem a pap (felszentelt személy), hanem a katekéta (laikus) az, aki ve­zeti, irányítja, kormányozza a közösséget – az Egyház ha­gyományos tanításával szemben.

Pedig még II. János Pál pápa is azt mondta: „A papok tevékenysége alapvető marad! Ők a közösség vezetői!” „A felszentelés erejében, benneteket egy különleges jeggyel jelöltek meg, amely Krisztushoz tesz hasonlóvá bennete­ket, hogy az Ő nevében cselekedhessetek. Így a felszentelt papot úgy kell fogadni, mint aki Krisztus nevében tevé­kenykedik, mint aki magában hordozza a lelkek Mesteré­nek, Megszentelőjének és Vezetőjének elengedhetetlen fe­lelősségét. Olyan felelősség ez, amelyről a pap semmilyen körülmény között nem mondhat le.” (1985.XII.9)

Kiko viszont ezt írja:

„A közösségek nagy veszélye, hogy a papok, akaratla­nul is, megölik azokat. A (neokatekumen) közösséget a sa­ját útján egy felelős laikus vezeti majd.” (p. 371) Majd hozzáteszi:

„Ezek a közösségek nem haladnak majd egyedül, ahogy nekik tetszik, azt csinálva, amit éppen akarnak. Ezeket a közösségeket mi vezetjük majd a Püspök nevében (!). Hiszen küldetésünk van (!), hogy titeket a felnőtt hitre, a Keresztségre vezessünk (!?). Ezért nincs katekumenátus a katekéták tekintélye iránti engedelmesség nélkül.” (p. 371, kk.)

Majd még világosabbá teszi, mire gondol: „A plébános csak a helyi egyházat (plébánia) vezetheti, ami nem a neo­katekumen közösség!” Íme, egy skizma a plébánián belül!

A katekétákról ezt írja: „Akit katekétának válasz­tottak, úgy tekinthet magára, mint akit eltöltött a Szentlélek, ezért az ő döntései minden vitán és téve­désen felül állnak. Ui. birtokolja a lelkek megkülön­böztetésének ajándékát.” (p. 188)

Összefoglalva, ezen a pontos is nyilvánvalóvá válik a neokatekumen mozgalom eretnek mivolta, hiszen eleve ők választják a katekétát, nem pedig a püspök vagy a plébá­nos nevezi ki, akiknek pedig egyedül lenne rá joguk. A ka­tekétáknak a „küldetést” a mozgalom tagjai adják, egy Kiko által kitalált szertartáson belül, amelyben még a kéz­rátétel is szerepel. Mindebből látszik, hogy gyakorlatilag egy párhuzamos egyházat, egy párhuzamos hierarchiát akarnak kiépíteni.

És most újra álljunk meg, és mondjuk ki bátran és egyértelműen, hogy a neokatekumenátus egy eretnek mozgalom, sőt, korunk talán legveszélyesebb eretnek mozgalma, hiszen érthetetlen módon éppen Az (II. János Pál pápa – a ford. megj.) védelmezi és bátorítja őket, Akinek feladata lenne az eretnekség elítélése és kiir­tása az Egyházból.

(Szerk.: Ez az dolgozat még II. János Pál pápa pontifi­kátusa alatt íródott. Mint tudjuk, utóda, XVI. Benedek pápa sem lépett fel határozottan e mozgalom ellen, sőt, bár ele­inte úgy tűnt, valamiféle utasításokat ad majd nekik, végre is elfogadta alapszabályzatukat.)

(forrás: http://katolikus-traditio.hu/dokumentum/dogmatikus_irasok/
alapján a www.katolikus-honlap.hu-ról)