"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2012. június 26., kedd

Istenkáromlás az egri katolikus rádióban!

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

2012. június 26-án a Szent István (az egri érsek által létrehozott és fenntartott) katolikus  Rádióban a 13 óra után kezdődő zenés blokk első számában a Quien együttes Allah-t dicsérő száma hangzott fel, ami Istenkáromlás. Katolikus, keresztény rádióban olyan zenét adni ami Istennélküli, túl megy megy minden határon. Ráadásul köztudott, hogy Freddie Mercury nyílvánosan vállalta homoszekszualitását.

Édes Egyházam: bűnt bűnre halmozunk?

Uram Irgalmazz nekünk! Uram Irgalmazz nekünk!  Uram Irgalmazz nekünk!

2012. június 25., hétfő

A nagyváradi rabbiunoka lenne Szent Péter trónusának várományosa?


Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

Az idő neki dolgozik; akár pápa is lehet Erdő Péter, aki után európai egyetemek sora kapkod. A magyar egyházfő hétfőn ünnepli 60. születésnapját, angol tankönyvvel most már nem kell meglepni. Betöltötte 60. életévét Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a magyar katolikus egyház 82. vezetője. A születésnapos püspök nem esélytelen a pápai pozícióra sem, de a „ranglistán” vannak még előtte néhányan – igaz, gyakorlatilag mindenki idősebb nála.

2012. június 20., szerda

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat II. rész

Mottó:
Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!


Első olvasásra talán lesznek, akik megbotránkozhatnak, mert a lelkiségi mozgalmakról ki merem jelenteni, hogy rombolják az Egyházat. Miért is? Ez az írás, amely saját és mások személyes tapasztalatai alapján keletkezett, arra hivatott, hogy bemutassa a lelkiségi mozgalmak veszélyes voltát. Napjainkban már több tucat ilyen mozgalom létezik, éppen ezért a legismertebbeket veszem elemzésre, de ugyanakkor látható lesz, hogy lényegében ugyanazok a létrehívó és éltető alkotórészek mindegyik lelkiségi mozgalomban. Ezen írás első részében a legismertebb mozgalmak közül öt kerül bemutatásra, a második részben pedig az Egyház klasszikus állapotát hasonlítom össze a mai lelkiségi mozgalmakkal. Természetesen csak az egyes mozgalmak sajátosságát mutatom be, valamint egyes műveket összesítve mutatok be, ugyanis túl hosszúra nyúlna ez a írás.

2012. június 18., hétfő

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat I. rész

Egy a sok közül
(Mottó:
Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!

Első olvasásra talán lesznek, akik megbotránkozhatnak, mert a lelkiségi mozgalmakról ki merem jelenteni, hogy rombolják az Egyházat. Miért is? Ez az írás, amely saját és mások személyes tapasztalatai alapján keletkezett, arra hivatott, hogy bemutassa a lelkiségi mozgalmak veszélyes voltát.

2012. június 16., szombat

A "Dogma fejlődés" eretneksége

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!

A II. vatikáni zsinat után különféle beállítottságú teológusok azonnal elfogadták, hogy az egyház tanítása több ponton megváltozott. Azonban ha a hit Krisztus és az apostolok által teljes kifejtést nyert, és ha az egyháznak többek között az a feladata, hogy ezt a „hitvallást” változatlanul megőrizze, hogyan magyarázható állásfoglalásainak „megváltozása”? A modernista válasz az, hogy a tanításnak is van „fejlődése” és „evolúciója”. Katolikus-e ez az elgondolás?

2012. június 14., csütörtök

A Neokatekumenális út eretnekségei....

Kiko Argüello

A neokatekumenátus alapítója, Kiko, írt egy Katekiz­must, amelyet csak a „beavatottak”, a katekéták olvashat­nak. Ennek a katekizmusnak az alapján több teológus is felhívta az Egyház figyelmét ennek a mozgalomnak az eretnek tanítására. Ez a felhívás, sajnos, elkerülte II. János Pál pápa figyelmét, aki – bár csak informálisan – elismerő­en és jóváhagyólag nyilatkozott az említett mozgalomról. Mielőtt részletesen tárgyalnánk (idézetekkel alátá­masztva) Kiko eretnek tanítását, álljon itt egy rövid össze­foglaló a neokatekumenátus alapítóinak eretnek tanításai­ról, ugyancsak a Kiko-Carmen-féle „Katekizmus” alapján:

2012. június 13., szerda

A zsidó eretnekség terjesztése Erdő Péter támogatásával

A hit a hallásból fakad, ám sokan bezárják a fülüket. Isten csodákkal nyitotta meg az emberek fülét, az utolsó nagy csoda pedig az egyház létrejötte volt – mondta Kiko Argüello, a Neokatekumenális Út alapítója a Szent István-bazilika előtti téren vasárnap délután.

2012. június 12., kedd

...És az ember "Istenné" lesz!...

Etikusnak nyilvánították Nagy-Britanniában azt a mesterséges megtermékenyítési eljárást, amely az életet fenyegető rendellenességek elkerülésére az embrió létrehozásához három személy, két nő és egy férfi sejtjeit használja fel.

2012. június 11., hétfő

Dominikánus buli Lady Gagaval (videó)

A blog szerzőjének volt alkalma egy asztalnál étkezni dominikánus szerzetessel, így bátran elmondhatja, hogy - természetesen - nem minden apátság szerzetese ilyen Istentől elrugaszkodott, sátánista, Istentagadó zenéjét hallgató, és főleg nem ilyen zenére ugrabugráló. Ők a Szent Tradíció szerint élnek és eszerint jelennek meg a világban. Pl. tonzúrát viselnek a fejükön.
Aquinói Szent Tamás a Domonkos Rend kiemelkedő teológusa forogna a sírjában, ha már nem a mennyben lenne.